2024. március 20. szerda

márc. 20
17:06
Lakásbiztosítási kampány: 100 ezer forintos díjkülönbség is előfordul (Adózóna)
A lakásbiztosítási kampány első hetéhez képest a másodikban 27 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, ez pedig éves szinten közel tizenegyszeres növekedést jelent az egy évvel korábbi, “kampány nélküli" héthez képest. A Netrisk adatai szerint a lakásbiztosítási szerződést kötők több mint 80 százaléka új ügyfél – áll a Netrisk sajtó
márc. 20
17:09
Az állam miatt komoly bajban vannak a zenészek (Piac és Profit)
2023-ban közel 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus. Ez nominális növekedést jelent csupán, az elmúlt évek jelentős inflációja miatt a reálérték nem éri el a pandémia előtti felhasználások után keletkezett, 2020-ban kifizetett jogdíjakét. Azzal együtt sem, hogy újabb jelentős növekedés volt a digitális j
márc. 20
17:09
Külföldön folytatja karrierjét Milkovics Pál, a 168 Óra és az Elle magazin kiadójának vezérigazgatója és társtulajdonosa (Márkamonitor)
Ezt az értesülést az érintett maga is megerősítette a Media1 megkeresésére.   A lap birtokába került egy levél is, amelyben Milkovics bejelentette a távozását a partnereinek és a Michaeli, Schwartz & Brit Media Zrt. médiavállalat munkatársainak. Ehhez a cégcsoporthoz tartozik többek között a Jazzy és a Klasszik Rádió, valamint a Neokohn, és kisebbs
márc. 20
17:12
Újabb terhet raknak a háziorvosok nyakába? (Menedzsment Fórum)
A házi gyermekorvosok évek óta küzdenek azért, hogy végre megszabaduljanak az iskolai igazolások kiállításától. Most úgy tűnik, változás áll be, de nem feltétlenül így akarták.
márc. 20
17:12
A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége (ProfitLine)
Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a
márc. 20
17:15
Háború: Fontos orosz stratégiai pontra mértek légicsapást az ukránok (Növekedés)
Dróncsapást mért az oroszországi Szaratovi területen lévő Engelsz légibázisra szerda délelőtt az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége - közölte az ukrán katonai hírszerzés.
márc. 20
17:15
A Bitcoin ETF megjelenése a Wall Street dzsungelében valójában a jéghegy csúcsa (BitcoinBázis)
A Wall Street intézményeinek nagyobb szüksége lesz a bitcoinra, mint a Bitcoinnak a Wall Street-re. A Bitcoin ETF-ek megjelenése csak
márc. 20
17:18
Kiderült, miért halasztották el az új fizetési megoldások bevezetését Magyarországon (Portfolio)
Nem minden bank készült el a fejlesztéssel a fizetési kérelmek fogadására, ezért született meg a döntés, hogy inkább eltolják a határidőt - derült ki a Számlázz.hu fintech szakmai rendezvényének kerekasztal beszélgetéséből. Április elsejétől azonban minden bank képes lesz fogadni a kérelmeket, ami új lehetőségeket nyit meg a piaci és az állami szer
márc. 20
17:18
A GVH szerint átverte a játékosokat a Lottoland (Azenpenzem)
Szándékosan megtévesztette a fogyasztókat a Lottoland, amikor gyakorlatilag egy az egyben, vagy minimális névváltoztatással lemásolta a Szerencsejáték Zrt. egyes játékait – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A máltai cégre 345 millió forintos bírságot szabtak ki.
márc. 20
17:20
Meghökkentő számok érkeztek a Pfizer-vakcina gyártójától (Portfolio)
A német BioNTech profitja több mint 90 százalékkal esett vissza az előző évihez képest, miután egyre csökken a Covid-vakcinák iránti kereslet, ami a cég várakozásai szerint csak jövőre érheti el a mélypontot.
márc. 20
17:22
Döbbenetes naperőmű rekord született ma Magyarországon! (Portfolio)
A napsütéses, hűvös időben ma 3400 MW körüli szintet ért el több órán keresztül az ipari naperőművek villamosenergia termelése Magyarországon, amivel messze új történelmi csúcs született. Erről is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, amelyről további érhetők el.
márc. 20
17:24
Állami szintű vizsgálat folyhat az Ethereum Alapítvány ellen (Kripto Akadémia)
Állami szinten vizsgálhatják a második legnagyobb kriptovaluta fejlesztését összefogó Ethereum Alapítvány működését. A nonprofit szervezet erről az Ethereum Github oldalán tett közzé tájékoztatást még február 26-án, ám azt csak ma fedezték fel a sajtó képviselői. “Önkéntes adatszolgáltatás lehetősége mellett kaptunk érdeklődést egy állami hatóságtó
márc. 20
17:24
Még nem múlt el teljesen a fagyveszély! (Agroinform)
Mutatjuk, hol lehetnek mínuszok.
márc. 20
17:27
Háromból két magyar vállalkozónő nem jut forráshoz vagy segítséghez (Üzletem)
Juhász Katalin: a nők vállalkozókedvének támogatása nem csupán a gazdaságot erősíti, hanem társadalmi értelemben is előremutató.
márc. 20
17:30
Az MNB indexet is készített a lakásbiztosításokról – itt vannak az első adatok (Infostart)
Félidejéhez érkezett a lakásbiztosítási kampány, és már 160 ezer szerződés született. A Magyar Nemzeti Bank által most először közzétett lakásbiztosítás-index adataiból kiderült, 2023-ban 18 százalékkal, 56 ezer forintra nőtt egy átlagos lakásbiztosítás éves díja.
márc. 20
17:36
A magyar piacon is inkább kivártak ma a befektetők (Portfolio)
Ma gyakorlatilag egész nap oldalaztak a tőzsdék, nem csak Európában, de jelenleg az Egyesült Államokban is ez látszik, a befektetők ugyanis kivárnak a Fed este érkező kamatdöntése előtt. Ezzel összhangban a magyar piacon sem láttunk jelentős elmozdulásokat, a BUX gyakorlatilag a tegnapi záróértékétől kevesebb mint 50 pontra fejezte be a mai kereske
márc. 20
17:42
Ennyivel csökkent éves viszonylatban az építőipari termelés volumene Romániában (ProfitLine)
Januárban a román építőipari termelés volumene 14,7 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint éves viszonylatban - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
márc. 20
17:51
Újabb hiperláncban lehet ételt menteni: itt lehet nagy akciókkal vásárolni (Forbes)
Magyar sikercsapattal állt össze az Auchan, akár 66 százalékos árengedménnyel is lehet majd vásárolni.
márc. 20
17:54
Milliók halálát okozhatják a nagy cégek, lerántották a leplet a tevékenységükről (Portfolio)
A vezető olaj- és gázipari cégek károsnayag-kibocsátása a következő évtizedekben több millió ember halálát okozhatják – derül ki a Global Witness által nemrégiben végzett elemzésből. Főként a hőguta válhat vezető halálokká a tevékenységük miatt.
márc. 20
17:54
Jön a gazdavédelmi törvénycsomag, javulhat a termelők alkupozíciója (Agroinform)
A kormány hamarosan az Országgyűlés elé terjeszti az új termelővédelmi törvénymódosítási csomagot.
márc. 20
18:03
A bitcoinba való befektetést vizsgálja a japán kormányzati nyugdíjalap (BitcoinBázis)
A világ legnagyobb, több mint 1,5 billió dolláros vagyont kezelő nyugdíjalapja, a japán Government Pension Investment Fund (GPIF), a napokban
márc. 20
18:06
Rekordforgalmat ért el a használtautó-piac februárban (Adózóna)
Februárban az egy évvel korábbinál 28 százalékkal több, 77 800 személygépkocsi cserélt gazdát, ezáltal megdőlt a havi forgalomra vonatkozó 76 ezres rekord, amit 2022 márciusában állított be a piac – közölte a DataHouse adatai alapján a JóAutók.hu portál szerdán az MTI-vel.
márc. 20
18:09
Szakértői útmutató a mostani bikafutás legnépszerűbb kriptóihoz (BitcoinBázis)
A kriptovaluták piacát a konszolidáció és a várakozások irányítják, miközben a Bitcoin árfolyama a közelmúltban 73 777 dollárról 62 000
márc. 20
18:12
Gyorsabban, de jóval drágábban találhatunk szakembert idén (ProfitLine)
Tovább mérséklődött a szakemberhiány az építőiparban. Az átlagos várakozási idő 52 napra rövidült februárban. A munkadíjak ugyanakkor tovább emelkedtek, az átlagos négyzetméterár 18 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest, átlépve a tízezer forintos lélektani határt – ismertette friss kutatásának eredményeit a Mapei Kft.
márc. 20
18:15
McDonald’s Kamion nyílt a Nyugati pályaudvarnál (Digital Hungary)
Megnyitott a McDonald’s kamionja a Nyugati pályaudvar mellett, hogy kiszolgálja a Sajtburgerre és Big Mac-re vágyókat, amíg a Nyugati téri étterem felújítás miatt zárva tart.
márc. 20
18:24
Ezt a változást mindenkinek tudnia kell, aki támogatási kérelmet nyújt be (Agroinform)
Ezt kell tudnod a 2024. évi monitoring adatszolgáltatási kötelezettségről.
márc. 20
18:24
Beszakadt a bitcoin, most indulhat csak a lavina (Portfolio)
A bitcoin 16 százalékot esett az előző heti, történelmi csúcshoz képest, mivel az a befektetői roham az új spot ETF-ekbe kifújt és komoly tőkekiáramlás indult a legnagyobb alapoknál. Elemzők szerint pont a bitcoin természete miatt folytatódhat a leértékelődés.
márc. 20
18:27
Az agrárium legfontosabb témái Kecskeméten (Magyar Mezőgazdaság)
A Kecskeméten megrendezett Portfolio Csoport Agrárium 2024 Konferenciája, melynek kiadónk a Magyar Mezőgazdaság Kft. kiemelt médiapartnere, az egyik szakmai esemény az agrárgazdaságot érintő tavaszi rendezvények között.
márc. 20
18:27
Az Artisjus 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki 2023-ban (Üzletem)
Magyarországon a professzionális zenészek jövedelmének átlagosan egyötödét teszi ki a szerzői jogdíj.
márc. 20
18:27
Piaci örökmozgók, akiket érdemes szemmel tartani a közelgő bikafutamban (BitcoinBázis)
Az altcoinok ellenállónak bizonyultak a bitcoin (BTC) korrekciója közepette. A BTC és ETH nélküli Total3 index új csúcsokat ért el
márc. 20
18:33
A tőzsdének sem ez lesz a legemlékezetesebb napja (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,99 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 65 982,86 ponton zárt szerdán.
márc. 20
18:33
Csúcsot döntött a hazai naperőműparkok termelése (Növekedés)
A Mavir bruttó üzemirányítási adatai szerint szerda délelőtt tartósan meghaladta a 3000 megawattot az 50 kilowatt (kW) feletti méretű napelemes rendszerek összes teljesítménye Magyarországon - írja az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán Facebook-bejegyzésében.
márc. 20
18:36
Lagarde világosan elmondta, mitől függ a kamatvágás (Portfolio)
A Európai Központi Bank (EKB) nem tud további csökkentésekről nyilatkozni, miután valószínűleg júniusban megtörténik az első kamatvágás – mondta el Christine Lagarde elnök szerdán. Úgy látja, hogy adatvezérelt döntéshozatalra van szükség, és majd júniusban lesz pontosabb képük a jövőről, addig kár is találgatni.
márc. 20
18:42
Nem kell nagyon bánkódni, ha nem reggel váltott eurót (Menedzsment Fórum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 20
18:42
Bővíti szolgáltatásait a kisvárdai Aero Space Power Kft. (ProfitLine)
Mintegy félmilliárd forintot fordított a repülőgép-hajtómű alkatrészek és ipari gázturbina alkatrészek javításával foglalkozó kisvárdai Aero Space Power Kft. szolgáltatásai bővítésére, egy vákuumkemence kialakítására, amelyet szerdán adtak át a felső-szabolcsi kisvárosban.
márc. 20
18:42
Így kerülheti el Európa, hogy panoptikummá váljon (Portfolio)
Óriási változások mennek végbe a munkaerőpiacon, egyszerre szorongat a munkaerőhiány és van munkaerőpazarlás, egyre nagyobb szükség van a IT szakemberekere és mérnökökre, de kékgalléros fizikai munkást viszont már alig találni. Az AI és a robotika azonban gyökeresen meg fogja változtatni a foglalkoztatás mikéntjét, teljesen új típusú kompetenciákra
márc. 20
18:48
Hamarosan jön a Fed kamatdöntése (Portfolio)
A Federal Reserve magyar idő szerint este 7-kor teszi közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét és a makrogazdasági előrejelzéseket, Jerome Powell elnök 19:30-kor tart sajtótájékoztatót. Az eseményről élőben tudósítunk.
márc. 20
18:57
A Bitcoin 17.5%-ot esett a héten a Bitcoin ETF-k nettó kiáramlása miatt (BitcoinBázis)
A Bitcoin bikák komoly makroturbulenciára készülnek, miután a Bitcoin árkorrekciója már 12 000-es dolláros esést hozott össze a közelmúltbeli történelmi
márc. 20
19:00
Az új adószámok 9-essel kezdődnek (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az új egyéni vállalkozók és adószámos magánszemélyek 9-essel kezdődő adószámot kapnak március 14. óta – közölte a NAV szerdán.
márc. 20
19:09
Tízmilliárdos keret jut az egyetemeknek a Pannónia Ösztöndíjprogramban (Növekedés)
Tízmilliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre a Pannónia Ösztöndíjprogramban, melynek célja, hogy a magyar egyetemisták, oktatók külföldi tapasztalatokat szerezhessenek a világ vezető egyetemein - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
márc. 20
19:12
Szerény növekedés várható Németországban (ProfitLine)
A gazdasági teljesítmény minimális, 0,1 százalékos növekedését jelzi előre Németországban az idén az IAB nürnbergi foglalkoztatáskutató intézet szerdán publikált tavaszi prognózisában.
márc. 20
19:15
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt mobilokból (MMonline)
Ha valakinek hirtelen nagyobb összegre van szüksége, akkor érdemes szétnéznie a lakásban, mielőtt a bankba rohanna hitelért. A fenntarthatóság jegyében ma már szinte azonnal készpénzzé tehetjük a nem használt eszközeinket, amivel nemcsak a családi kasszának teszünk jót, hanem a környezetnek is. Egy-egy fiókban vagy szekrényben lapuló mobiltelefon,
márc. 20
19:18
Itt a Fed kamatdöntése: kitart az idei kamatvágások mellett a jegybank (Portfolio)
A Federal Reserve magyar idő szerint este 7-kor tette közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét és a makrogazdasági előrejelzéseket. A jegybank nem módosított az irányadó kamaton, az idei évre vonatkozó kamatelőrejelzése sem változott – utóbbinak nem sok híja volt. A jegybank szerint a gazdaság még a korábban várthoz képest is kevesebb karcolássa
márc. 20
19:20
Oroszország többmilliárd dollárnyi nyugati vagyont szerzett meg, komoly harc indult (Portfolio)
Oroszország több milliárd dollár értékben foglalt külföldi tulajdonban lévő repülőgépeket, ami a repülőgép-biztosítási üzletben eddig soha nem látott harcot indított el. A világ legnagyobb biztosítói nem fizetnek a tulajdonosoknak azt állítva, hogy az érintetteknek többet kellett volna tenniük a repülőgépeik visszaszerzéséért. A vitában dollármilli
márc. 20
19:21
Nem ez volt a legrosszabb napja a forintnak (Privátbankár)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 20
19:21
Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó lett a 4iG Csoport új nagykövete (Növekedés)
A 4iG Talent Programja márciustól három fiatal tehetséges magyar sportolót támogat.
márc. 20
19:21
Olcsó és természetkímélő módszer pocok ellen (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt évek enyhe telei miatt jelentősen elszaporodtak a mezei pockok a szántóföldeken, rendkívüli károkat okozva a növényállományban.
márc. 20
19:24
Ingadozás a deviza árfolyamokban: vegyesen változott szerda estére a forint (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 20
19:27
Ügyfélszolgálatok, pénzügyi szolgáltatások, oktatás – meghatározó lehet a mesterséges intelligencia (MMonline)
A mesterséges intelligencia-technológia legújabb vívmányai közé tartozik a generatív mesterséges intelligencia, amelyet az jellemez, hogy kreatív képességei révén képes új tartalmakat, képeket, zenét generálni, sőt, korábbi információk és tapasztalatok felhasználásával akár ügyfélszolgálati feladatokat is el tud látni.A Kyndryl, a világ legnagyobb
márc. 20
19:27
Gvh: 345 milliós büntetés a szerencsejátékosokat átverő Lottolandnek (Üzletem)
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága a jogszabályban biztosított eszközével élve 2023 szeptemberében letiltotta a honlapot.

Keresés