2024. március 17. vasárnap

márc. 17
4:51
Eltemetett kategória mentheti meg az európai autógyártást (NRGreport)
Az európai autógyártást néhány írásunkban már mi is „temettük”. A jelek szerint felvehető a harc a kínai konkurenciával, de okosan, és a meglévő tapasztalatokat kihasználva.
márc. 17
4:51
La Liga: parádézott a Real Madrid, jön az Atlético-Barcelona rangadó (Márkamonitor)
A spanyol első osztály szombati játéknapján az első két helyen álló klubok idegenben léptek fel.    Az Osasuna–Real Madrid összecsapás az esélyeknek megfelelően vendéggyőzelemmel ért véget. A Real Madrid parádés játékkal menetelt a következő aranyérem felé. Úgy tűnik, a második helyezett Girona tavaszra kifulladt, a katalán kiscsapat utolsó öt mecc
márc. 17
4:51
Hogyan távolítsam el a gyepből a mohát? (Agrofórum)
A tavaly telepített gyepem tele lett mohával. Hogyan távolíthatom el a mohát a területről a fű megkímélésével?
márc. 17
5:18
Berki Gyula – Akit az újdonság hajt (Magyar Mezőgazdaság)
Régóta ismerem, és szinte biztos vagyok benne, hogy Berki Gyula a nyugalom megtestesítője. Beszélgetésünk elején kiábrándít: ha szükséges, fel tudja emelni a hangját.
márc. 17
5:24
Robbanás előtt áll az előfizetéses e-kereskedelem Magyarországon (KKV Magazin)
Iparági előrejelzések szerint(1) a globális e-kereskedelem előfizetéses modellje évente 50 százalék felett bővül, míg Magyarországon az alacsony penetráció miatt akár ennél is nagyobb növekedés lehetséges. A trend kiaknázása kritikus fontosságú a hazai e-kereskedelmi szektor versenyképességének növelése szempontjából.
márc. 17
5:24
Érdemes tisztítani a napelemeket? (Öko-drive)
Szaharai eredetű homokviharok szennyezik az európai napelemeket.
márc. 17
5:48
Nyugdíjpénz: nem mindegy, kire bízza! (Azenpenzem)
Az önkéntes nyugdíjpénztárt frissen választóknak, de azoknak is, akik átlépést fontolgatnak, fontos információ lehet a korábbi évek teljesítménye. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a vagyonkezelők változhatnak. Az alacsony hozam miatt váltók pedig járhatnak úgy, hogy csak realizálják a veszteséget, a korrekcióból pedig kimaradnak.
márc. 17
5:48
Két évtizeden belül tiszta üzemanyagra váltana a Southwest Airlines (newtechnology.hu)
A Southwest Airlines bejelentette, hogy elindította a Southwest Airlines Renewable Ventures (SARV) nevű új leányvállalatát, amely a légitársaság fenntartható repülőgép-üzemanyaggal kapcsolatos (SAF) beruházásainak kezeléséért felel, és lehetőséget teremt a SAF
márc. 17
5:48
A napraforgó tavaszi agrotechnikájának gyakorlati lehetőségei (Agrárágazat)
A napraforgó számára ideális vetési talajhőmérséklet 7–9 oC.
márc. 17
5:48
A fejes saláta (Lactuca sativa var. capitata) meghatározó zöldségnövényünk lehetne (Mezőhír)
A fejes salátánál is kulcskérdés a klimatikus tényezők összhangjának megteremtése.
márc. 17
5:51
Öröklődik a funkcionális analfabetizmus, a diákok több mint negyede érintett Magyarországon (Piac és Profit)
A 15 éves diákok olvasási-szövegértési és matematikai képességeit mérő, nemzetközi PISA-felmérésen a magyar diákok évek óta rosszul teljesítenek. A legutóbbi, 2022-es felmérésből kiderült, hogy a tanulók 27 százaléka funkcionális analfabéta – ők azok, akik az alapvető, a hétköznapi életben használt szövegtípusokat sem tudják értelmezni. A tanulók s
márc. 17
5:51
Ez lenne a legegyszerűbben telepíthető napelem? (Alternatív Energia)
Az olasz Fly Solartech új, 60 cellás TOPCon napelemet mutatott be, 17,87% teljesítmény-átalakítási hatékonysággal.
márc. 17
5:51
Logó helyett vizuális kalapács? – Tíz módszer, hogy miként adjuk át a márka üzenetét egy erős képpel (Márkamonitor)
A márkaépítés legkézzelfoghatóbb, szemmel látható eleme a logó, illetve tágabban a vizuális arculat. Míg a szlogent könnyű megváltoztatni, az arculat lecserélése több idő és főleg több pénz. Ennek ellenére szinte minden újonnan érkező marketingvezetőnek az egyik első lépése, hogy az arculathoz hozzányúljon, hiszen akkor rögtön valami szó szerint lá
márc. 17
5:57
Léteznek szerencsehozó szobanövények? (Agrofórum)
Amióta az ember kertészkedik, mindenhez próbál valami plusz, akár varázslatos tulajdonságot is társítani. Nemrégiben megrendeltem egy varázsnövényekről szóló és bármilyen meglepő, de szakkönyvet. Vajon léteznek szerencsehozó szobanövények?
márc. 17
6:12
Vágyak vannak, tettek kevésbé – miért nem tesszük meg az első lépéseket a céljaink felé? (ProfitLine)
Új év, új én” – tartja a mondás, amely elég gyakran elhangzik minden év elején, hiszen sokan a januárt egyfajta tiszta lapnak tekintik, ami segít, hogy megszabaduljanak egy-egy rossz viselkedéstől vagy épp bevezessenek egy új szokást az életükbe. Ilyenkor megállunk egy pillanatra és számot vetünk az előző évben elért sikereinkről, történésekről, ma
márc. 17
6:18
Több mint 700 milliós adomány az Auchantól (MMonline)
2023-ban több mint 700 millió forint értékű támogatást biztosított az Auchan Magyarország többek között élelmiszermentéssel, termék- és Bizalompont-adományozással, illetve különböző partneri programok finanszírozásával. Ezen felül a vásárlók is aktívan részt vettek a programokban, így évről évre bebizonyítják, hogy csatlakozva a vállalathoz, szíves
márc. 17
6:21
2 óra alatt telepítettek napelemes rendszert Budapesten (Tiszta Jövő)
Erkélynapelemet telepítettek Budapesten.
márc. 17
6:24
Vállalati digitalizációs trendek: az optimalizálás és a kockázatkezelés kerülnek előtérbe idén (KKV Magazin)
Miközben világszerte a nagyvállalatok közel 90%-a jelenleg is a digitális átállás útján halad, a (költség)hatékonyság növeléséhez fűzött remények nem feltétlenül válnak teljes mértékben valóra. Az érintett cégek saját bevallásuk szerint a várt bevételnövekedés 31%-át, míg a becsült költségmegtakarítás mindössze 25%-át érték el. 2024 emiatt az óvato
márc. 17
6:24
Növényorvos a közterületen: jó erőben vannak a kártevők (Magyar Mezőgazdaság)
A téli hőhullámok egyáltalán nem gyérítették a károsítókat: jó erőben teleltek át a levéltetvek, az atkák. De hogy alakul az idei tavasz?
márc. 17
6:30
Egyezményes országból érkező külföldi előadó adója, tb-je (Adózóna)
Magyarországon szervezett nemzetközi konferenciára külföldi előadót hívtunk meg, aki a konferencián előadást tart. Az előadó származása szerinti országgal Magyarországnak van kettős adózást kizáró egyezménye. Az előadó költségei fedezetére pénzbeli juttatásban részesül. Kérdéseim: 1.) Önálló tevékenységből származó bevételként értelmezhetjük az elő
márc. 17
6:30
Boeing-informátor: „Ha bármi történik velem, az nem öngyilkosság” (BitcoinBázis)
A család egy közeli barátja szerint a férfit valaki „el akarta hallgattatni”.  A dél-karolinai Charleston megye boncnoki hivatala a héten
márc. 17
6:30
Rendészet és közszolgálat – ahol a rendfenntartás lehet a hivatásod (Szakmát Szerzek)
A rendészet és közszolgálat ágazat a magánbiztonsági, a rendészeti és rendvédelmi szakmákat foglalja magába. Ha elkötelezett és elhivatott vagy, érdeklődsz a rendészet és a közigazgatás iránt, és szeretnél hozzájárulni a rendfenntartáshoz és az állampolgárok védelmezéséhez, válassz szakmát ebből az ágazatból! Közszolgálati technikus A közszolgálati
márc. 17
6:48
Sándor, József, Benedek! – De vajon mit várhatunk tőlük idén? (Agroinform)
Vajon idén beváltja az ígéretét Sándor, József és Benedek? Van még létjogosultsága ennek a hagyománynak?
márc. 17
6:48
Ünnepeljük együtt az ipar májusban, a Hungexpón! (newtechnology.hu)
2024-ben ismét a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont a régió legnagyobb ipari rendezvényeinek. Május 7-10. között kerül megrendezésre a MACH-TECH Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállítás és az
márc. 17
6:57
A búza fahéjbarna levélfoltosságáról (Agrofórum)
Az őszi búza nem tartozik a legbetegebb szántóföldi növénykultúráink közé. Főleg akkor nem, ha a levélfoltosságokat okozó, nekrotróf életmódú kórokozókról van szó. Az árpának hazánkban több ilyen kórokozó által okozott betegsége van, míg a búza esetében összesen három kórokozó okozhat levélfoltosság jellegű megbetegedéseket.
márc. 17
7:12
Nyugat-Magyarország egyik gazdasági gyöngyszeme, Győr (ProfitLine)
Győr és Győr-Moson-Sopron vármegye 8 céget is magáénak tud a 200 legnagyobb árbevételű céglistából. Győrben minden 17. lakosra jut egy vállalkozás. A személyi jellegű ráfordítások értéke Győrben harmadával magasabb, mint az országos átlag. Számukat tekintve az osztrák befektetők vannak jelen legnagyobb számban a vármegyében.
márc. 17
7:12
Már az állásinterjúnál érdemes a végkielégítésről tárgyalni (Portfolio)
Furcsa módon az esetleges elbocsátásunk feltételeinek tisztázására a legjobb alkalom akkor kínálkozik fel, amikor éppen egy megpályázott új állásról tárgyalunk – vélik karrierszakértők. A jelenlegi feszes munkaerőpiac növeli a munkavállalók alkuerejét az állásinterjúk során, a végkielégítési csomag megtárgyalására a legjobb alkupozícióval a vezető
márc. 17
7:12
Távol a tömegturizmustól: a legkisebb Kanári-szigetek (Forbes)
Híresen nyugis életmód, változatos táj, autentikus konyha: a Kanári-szigeteket nehéz nem szeretni. Két részletben közel három hetet töltöttem el öt szigeten és egy vitorláson, a vulkanikus szigeteket körülvevő vizeken. A legemlékezetesebb pillanatok a legkisebb szigetekről: a főszerepben a békebeli La Palma, a természetközeli La Gomera és az ősi El
márc. 17
7:24
Kulcssterepben a nők az ingatlanhirdetések 60 százalákát ők olvassák (KKV Magazin)
Országszerte a hivatalos adatok szerint a teljes lakosságon belül a nők aránya közel 52 százalékos volt tavaly. Vannak azonban az átlagnál magasabb aránnyal rendelkező települések, például a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Irota, ahol az eladó lakóingatlanok átlagos négyzetméterára közel duplája a vármegyei átlagnak. A nagyobb lélekszámú települések
márc. 17
7:24
Bevált öntözési technikák, megoldások (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Öntözési Egyesület 12. alkalommal szervezte meg szakmai konferenciáját, ezúttal Tapolcán.
márc. 17
7:27
Előre szóltak az elemzők: ide lehet érdemes befektetnie annak, aki lemaradt az Nvidia-őrületről (vg.hu)
Aggodalmat kelt a nyereségminőség romlása azoknál a papíroknál, amelyeknél historikusan sok volt a részvényalapú kompenzáció.
márc. 17
7:30
Buksza: így lesz a havi 390 ezres nettóból 208 ezer forint - A hét ábrája (Menedzsment Fórum)
Megtakarítás nélkül jókora lyuk keletkezik a havi büdzsében a 60 év felettiek nettó átlagkeresete és az átlagos öregségi nyugdíjak összege alapján. Íme A hét ábrája a Bukszától, a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor és Privátbankár mindennapi pénzügyekkel és kiskereskedelemmel foglalkozó szerkesztőségi blogjától.
márc. 17
7:45
Törvénnyel száműznék a külföldi tulajdont a brit sajtóból (vg.hu)
A Lex Telegraph elvileg a média függetlenségét lenne hivatott szolgálni.
márc. 17
7:57
A berlini technót is felvették az Unesco kulturális örökségi listájára (vg.hu)
Hiába számít fiatal zenének, a népszerűsége és kulturális befolyása miatt kiérdemelte a hagyományvédelmet.
márc. 17
8:12
Ben Armstrong szakértő nyilatkozott az XRP tokenről. Mit jelent ez az Ethereum alapú mémérmék, mint például a $Kang szempontjából? (ProfitLine)
Még az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettel (SEC) vívott csata ellenére is bizakodóak a kriptoelemzők, mint például Ben Amstrong az XRP (XRP) tokenekkel kapcsolatban. Mivel a kriptoszakértők támogatják az XRP-t és más kriptokódokat, ez azt jelenti, hogy a legtöbb Ethereum-alapú mémérme, mint például a KangaMoon (Kang) hamarosan kilőhet a Holdra. A le
márc. 17
8:18
Kriptókkal kapcsolatos törvény lépett hatályba Dubajban (BitcoinBázis)
Az Egyesült Arab Emírségekben található adómentes gazdasági övezet, a Dubaji Nemzetközi Pénzügyi Központ (DIFC) a hét elején bejelentette egy új,
márc. 17
8:24
Stp Crop Shuttle – kiközelítő átrakókocsi a legmostohább körülményekre (GépMax)
Az Stp Crop Shuttle burgonyaültető gépeket is feltölthet, mészport szórhat, vagy begyűjtheti a csemegekukorica termését.
márc. 17
8:24
Támogatásban alig, hatékonyságban nagy a lemaradásunk (Agrárágazat)
Majdnem annyi támogatást kap a magyar gazda, mint az Eu átlaga, de hatékonyságban, értékteremtésben elmaradunk.
márc. 17
8:24
A növényvédelemnek is meg kell felelnie az élelmiszerláncok elvárásainak (Mezőhír)
Természetes, hogy a fogyasztók egészséges, vegyszermentes terméket kívánnak vásárolni…
márc. 17
8:24
Ez a csomagolás újraértelmezi az elegáns borpalack fogalmát (Transpack)
A Reserve olyan bag-in-box csomagolást fejlesztett, ami elegáns, és már első látásra a bor prémium jellegét sugallja.
márc. 17
8:24
Hol bukkanhatnak fel a Nav revizorai Sándor, József és Benedek hetében? (Üzletem)
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 18-án kezdődő héten.
márc. 17
8:27
Elegük van az éhezésből, gyökeres fordulat előtt áll Észak-Korea mezőgazdasága (Agrofórum)
A Kim-dinasztia által diktatórikus módszerekkel vezetett Észak-Korea a kínai modell határozottabb átvételére készül a mezőgazdaságban, hogy megteremtsék az élelmiszer-ellátás biztonságát.
márc. 17
8:33
Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? (Piac és Profit)
Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?
márc. 17
8:48
Itt a tavasz, egy jó kistraktor nélkülözhetetlen a kertészeti munkákhoz (Agroinform)
Ezek a kistraktorok tudásban sokszor a nagyobb testvéreikkel teljesen kompatibilisnek tekinthetők.
márc. 17
8:54
Mentőövet dobott az Európai Parlament - itt a nagy fordulat (Infostart)
Az európai parlamenti képviselők jóváhagyták a gépjárművek károsanyag-kibocsátásának csökkentését célzó új uniós szabályozást. Szemben az eddigi tervekkel, hogy teljesen a hibrid és elektoroms meghajtású autók felé tolják a piacot a lehető legrövidebb időn belül, most az Euro7-es szabályozással mentőövet dobtak a hagyományos motorú járműveknek. Cse
márc. 17
8:57
Donald Trump szerint vérfürdő lesz a gazdaságban, ha nem ő nyer (vg.hu)
Amennyiben nem őt válasszák meg novemberben elnöknek, az vérfürdőt fog jelenteni a gazdaságnak – így fogalmazott Donald Trump, a republikánusok jelöltje egy hétvégi pártgyűlésen.
márc. 17
9:06
Budapesti és jászapáti diákok képviselik Magyarországot az észtországi robotikaversenyen (Digital Hungary)
A szervezők várakozásain felül, az eddigi legmagasabb résztvevői létszámmal zárult a harmadik ProSuli országos robotikaverseny, Magyarország egyik legnagyobb ilyen jellegű eseménye. A 46 csapatban közel 100 diákot és tanáraikat próbára tevő verseny két győztes csapata novemberben Észtországban méri össze tudását a 27 országot felvonultató Robotex v
márc. 17
9:12
Kétszázmilliárd forint a zöld beruházások felgyorsítására (ProfitLine)
A Nemzeti Tőkeholding a Baross Gábor Tőkeprogram második pillérének keretében új, nagyszabású tőkeprogramot indít a vállalatok környezettudatos beruházásainak finanszírozására. Az összesen 200 milliárd forintból megvalósuló Zöld Alapok Tőkeprogram részeként bejegyzésre került az első tőkealap, amely 50 milliárd forint keretösszeggel segíti a zöld á
márc. 17
9:18
A munkahelyi együttműködés 7 aranyszabálya (HR Portál)
Hogyan kell, lehet a munkahelyen viselkedni? Mi az, amire minden szereplőnek egyaránt figyelnie kell, függetlenül attól, hogy mi a beosztása, munkaköre, szerepe a munkaviszonyban? Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd a HR Blogon 7 alapszabályt foglalt össze. Ezek alól még a munkáltató sem élvez kivételt.
márc. 17
9:24
Kutatás: a nők csaknem fele nem tér vissza a munkahelyére a szülési szabadság után (Infostart)
A felmérés feltárta azt is, hogy a munkavállalók többségének nincs valós tudása a jogairól és lehetőségeiről, a munkáltatókat pedig sok esetben felkészületlenül éri, amikor egy alkalmazott bejelenti, hogy gyermeket vár.

Keresés