2024. február 23. péntek

febr. 23
7:51
A Magyar Telekom Igazgatósága Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződésének meghosszabbításáról döntött (Márkamonitor)
Rékasi Tibort 2018. júliusában nevezték ki a Magyar Telekom vezérigazgatójának, amely megbízatást 2020. év végén további három évre meghosszabbították. Az Igazgatóság mostani döntése értelmében Rékasi Tibor szerződése újabb három évig, 2027. június 30-ig szól.   Daniel Daub, az Igazgatóság elnöke a döntés kapcsán elmondta: “Rékasi Tibor 2018-as vez
febr. 23
7:54
Vegyes forintmozgás reggel (Adózóna)
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon – közölte az MTI.
febr. 23
7:54
Megint a digitális eurót tolja az Európai Központi Bank (BitcoinBázis)
Nemrégiben az Európai Központi Bank (EKB) közzétett egy posztot és egy videót a digitális euróról, azzal a céllal, hogy hangsúlyozza,
febr. 23
7:54
Építkezés félreértések, viták nélkül? (Gyártástrend)
A digitális építőipari, ingatlan- és létesítménygazdálkodási platformját Magyarországon is forgalmazó, bécsi székhelyű PlanRadar felmérése azt vizsgálta, hogy a digitális technológia alkalmazása miként javítja a fővállalkozók és a velük dolgozó csapatok közötti információáramlást, ami kulcsfontosságú a projektek sikeres megvalósításában.
febr. 23
7:57
Felesleges izgulnia, már nem tehet semmit, az euró ennyibe kerül (Privátbankár)
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon.
febr. 23
8:00
Élőben beszél Orbán Viktor (Portfolio)
Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország" című műsorában szólal meg, a miniszterelnök fontosabb kijelentéseiről ebben a cikkünkben számolunk be percről percre.
febr. 23
8:00
Háború: menekülnek az ukránok az orosz tankok elől (Növekedés)
.
febr. 23
8:09
Miben új a családi vagyonkezelés, amivel most rukkolt elő az Apelso? (Privátbankár)
Eddig általában vagyonkezelésről beszéltek az iparág cégjei, most családi változatával kíván piacot szerezni az Apelso, mégpedig a felső tízezer családot célozva. Miben új ez?
febr. 23
8:12
A magyar vállalkozónők kevésbé ambiciózusak, mint férfi társaik (ProfitLine)
A férfi vállalkozók nagyobb hajlandóságot mutatnak a nagyobb és merészebb célok kitűzésére, míg a női vállalkozók többsége kevésbé nagyratörő célokkal is megelégszik – derült ki a Szemléletváltó vállalkozóiszemlélet- és készségfejlesztő mentorprogram kutatásából.
febr. 23
8:12
Hosszabbított a Telekom Rékasi Tiborral (MMonline)
A Magyar Telekom Igazgatósága a 2024. február 22-i ülésén döntött Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződésének meghosszabbításáról. Rékasi Tibort 2018. júliusában nevezték ki a Magyar Telekom vezérigazgatójának, mely megbízatást 2020. év végén további 3 évre meghosszabbították. Az Igazgatóság mostani döntése értelmében Rékasi Tibor szerződése újabb 3
febr. 23
8:18
Orbán Viktor elárulta, miért Sulyok Tamás lesz a köztársasági elnök (Portfolio)
Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország" című műsorában szólalt meg. Szó volt többek között a kegyelmi ügyről, Sulyok Tamás köztársasági elnöki jelöléséről, az orosz-ukrán háborúról, a 2024-es választásokról, valamint Ulf Kristersson svéd miniszterelnök mai budapesti látogatásáról.
febr. 23
8:18
Folytatódik a februári tavasz (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt héten bár továbbra is jóval enyhébb idő volt az ilyenkor szokásosnál, de visszatértek a gyenge éjszakai fagyok, így az átlaghőmérséklet alacsonyabb volt, mint a megelőző időszakban. Ez kissé visszafogta a vegetáció idő gyors fejlődését.
febr. 23
8:21
Az olimpiára készülő fiatal élsportolók felkészülését támogatja a Shell Hungary (Márkamonitor)
A Shell Hungary idéntől csatlakozik a Budapesti Olimpiai Mozgalom által létrehozott Bom a Magyar Sportért Alapítvány támogatóihoz, amely a kiemelkedő teljesítményű fiatal sportolók karriercéljainak megvalósulását segíti, saját ösztöndíj programjával.   A Shell Hungary által támogatott sportoló Ekler Luca paralimpikon, aki már megkezdte felkészülésé
febr. 23
8:24
Elindult az italcsomagolások visszaváltási rendszere (Transpack)
Az italcsomagolás kötelező visszaváltási rendszere várhatóan további kihívások elé állítja a gyártókat.
febr. 23
8:24
A humuszképződés folyamata és jelentősége (Agrárágazat)
A mezőgazdaság alapja a humuszképződés, az Aöp-ben támogatott talajoltás, a talajbaktériumok erősíti a folyamatot.
febr. 23
8:24
Renault Böckmann – az e-mobilitás elérte a lovassportot is (GépMax)
Úttörő fejlesztés, a kimondottan lovas sport számára készült, elektromos szállítójármű, jól bevált alapokon.
febr. 23
8:24
2024. február 23. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
febr. 23
8:27
Orbán Viktort köztársasági elnöknek (Piac és Profit)
A magyar társadalom pénzügyi és egészségügyi kultúrájánál talán csak a jogi, különösen az alkotmányjogi ismeretei szűkösebbek. Nem mi tehetünk erről. Valaha az alkotmányosság alapelveit az elemi iskolákban tanították a nebulóknak. Nem lettek jogászprofesszorok, de legalább állampolgári ismeretek néven kaptak némi betekintést a római és az alkotmány
febr. 23
8:27
Egyetlen szem ukrán búza sem maradt Romániában október óta (Agrofórum)
A gabonakereskedők egymillió tonna ukrán búzát importáltak Romániába ebben a szezonban, ezzel Románia a második legjelentősebb exportpiacnak számított az ukrán búza számára Spanyolország (3,3 millió tonna) után - közölte az Economica.net román gazdasági portál az ukrán vámhatóságtól származó adatokat ismertetve.
febr. 23
8:30
Mire lehet ma számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
Komoly emelkedéssel zárult a csütörtöki kereskedés az Egyesült Államok tőzsdéin, miután az Nvidia a várakozásokat messze felülmúló negyedéves számokat közölt (megint), köszönhetően az AI-chipjei iránti keresletnek - a chipgyártó árfolyama végül több mint 16 százalékos pluszban fejezte be a napot. Nem volt azonban ennyire pozitív a kép az Ázsiában,
febr. 23
8:30
Eltelt három hét a kegyelmi ügyből, és Orbán végre elrendelt egy átvilágítást (Forbes)
A miniszterelnök szerint Sulyok Tamás jelölése a reménysugár a bajban, a kegyelmi ügy pedig mismásolás. Orbán Viktor ismét a Kossuth rádióban járt.
febr. 23
8:30
A Product Ads-szel járó jobb láthatóság javuló értékesítést hozhat (Digital Hungary)
Érzékelhetően javíthatja az eladásokat az Árukereső Product Ads szolgáltatása, amely jól látható és hatékony kiemelést biztosít a termékeknek, akár újdonságokról vagy bestsellerekről, akár kiemelt promóciókról vagy akciókról van szó. A szolgáltatás aktiválása után a kiszemelt termék előrébb kerülhet a kategória top listában, így hamarabb észrevehet
febr. 23
8:36
Földügyi, szociális, köznevelési és egészségügyi tárgyú kormányrendeleteken módosított a kormány (Adózóna)
Többek között egyes földügyi tárgyú, valamint szociális, köznevelési és egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosítása, továbbá tizennégy határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2024. évi 19. számában.
febr. 23
8:36
Új kölcsönzési üzletágvezető a Prohumannál (HR Portál)
Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs.
febr. 23
8:36
Államcsődhullám indulhat: Kína és az Egyesült Államok is megijedt (Portfolio)
A helyzetet jól ismerő személyek szerint az Egyesült Államok és Kína új intézkedésekről tárgyal a feltörekvő piaci államcsődök hullámának megelőzése érdekében. Egyre gyorsabban ketyeg a 400 milliárdos dolláros adósságbomba.
febr. 23
8:42
Nem túl bizakodók a vállalkozások Magyarországon (ProfitLine)
A vállalkozások bizonytalanságára utal, hogy a 2024. januári adatfelvétel alapján készült első negyedéves konjunktúramutató plusz 13 pontra csökkent a 2023. októberi plusz 21 pontról - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (Mkik GVI) kedden az MTI-vel.
febr. 23
8:42
Megduplázta nyereségét az Allianz (Portfolio)
A német Allianz biztosítóóriás csaknem megduplázta negyedik negyedévi nettó nyereségét az egy évvel korábbihoz képest, de kissé így is elmaradt a várakozásoktól a pénteken reggel közzétett adatok szerint. 60%-os osztalékfizetési rátát és 1 milliárd eurós sajátrészvény-visszavásárlást jelentettek be.
febr. 23
8:45
A foglalkoztatás és a munkanélküliség számai nem rózsásak januárban (Privátbankár)
2024 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest lényegében nem változott, 4 millió 699 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 222 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt.
febr. 23
8:48
Csökken a foglalkoztatás, nő a munkanélküliség - tárják fel a KSH januári adatai (Menedzsment Fórum)
2024 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest lényegében nem változott, 4 millió 699 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 222 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt.
febr. 23
8:48
Jön a kamatvágás, amire mindenki vár, csak nem mostanában (Portfolio)
A Federal Reserve vezető tisztségviselői csütörtökön azt az üzenetet közvetítették, hogy bár idén valószínűsíthető a kamatcsökkentés, az nem fog azonnal bekövetkezni – írja a Bloomberg.
febr. 23
8:48
Százból 78 magyar férfi dolgozik, megállt a külföldre kivándorlók száma (Növekedés)
Januárban a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma éves összehasonlításban lényegében nem változott, 4 millió 699 ezer főt tett ki. A munkanélküliség 4,6 százalékra emelkedett, ami alacsonyabb az uniós 5,9 százalékos értéknél.
febr. 23
8:48
Most már Nintendo játékokkal is játszhatunk a Bitcoinon (BitcoinBázis)
A Ninjalerts csapata, amely nemrég épített egy Super Nintendo Entertainment System (SNES) rendszert a Bitcoin blokkláncra, ismét megmutatta magát. Ezúttal
febr. 23
8:50
Itt az újabb csalódás: Megugrott a munkanélküliség Magyarországon (Portfolio)
Januárban megugrott a munkanélküliségi ráta és csökkent a foglalkoztatás, ami azt jelzi, hogy a magyar gazdaság továbbra is kifejezetten gyengén teljesít a tavalyi recessziós periódus és az emelkedő csoportos leépítések közepette.
febr. 23
8:51
Mit érdemel az, aki megaláz egy áldozatot, majd maga is áldozattá válik egy hasonló zaklatási ügyben? (Márkamonitor)
Meddig ér el a törvény keze egy párkapcsolaton belüli vagy szexuális zaklatás ügyében? Hogyan kezeli az igazságszolgáltatás az áldozatokat? Mi történik akkor, ha egyszer azok válnak egy zaklató célpontjává, akik korábban semmibe vették, megalázták az áldozatokat?   Az Eleventh Hour Films által gyártott és a Sony Pictures Televison által forgalmazot
febr. 23
8:52
388 alatt az euró (Portfolio)
Tegnap a reggeli erősödést követően már 386,5-nél is járt a forint az euróval szemben, estére azonban visszagyengült a magyar deviza. A reggeli órák pénteken egyelőre nem hoztak nagyobb elmozdulásokat a devizapiacon. A hét utolsó kereskedési napján a gazdasági események sem tartogatnak nagy izgalmakat, a KSH által reggel közölt foglalkoztatottsági
febr. 23
8:54
Így is lehet: 75 éves a mindent túlélő magyar mezőgazdasági vállalkozás +Videó (Agroinform)
Hetvenöt éves a Tedej Zrt., melyet immár 40. éve vezérigazgatóként irányít Bódi László, aki 60 éve került a céghez, s azóta folyamatosan vezető beosztásban dolgozott.
febr. 23
8:54
16,4%-kal nőtt a bruttó átlagkereset, az egy évvel korábbihoz képest (Karrier Trend)
2023 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,4, a nettó átlagkereset 16,3, a reálkereset pedig 10,3%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények fi
febr. 23
8:57
Kertbarátok figyelem: lemosó permetezés a kertben (Agrofórum)
A Kárpát-medencében aszályos, forró nyarakat, enyhe teleket és fagyos tavaszokat jósolnak a meteorológusok az elkövetkező évekre. Ami a telet és a tavaszt illeti, a tavalyi év is ilyen volt. Tanácsok Zsigó György növényorvos tollából.
febr. 23
9:00
Sokkolni próbál a kínai jegybank, hogy higgyenek neki (Portfolio)
A kínai központi bank (PBOC) meglepetésszerűen lazító intézkedéseket hajt végre, hogy nagyobb hatást érjen el a monetáris politikai döntéseivel, és így támogassa a küszködő kínai gazdaságot. Az irányadó hitelkamatláb legutóbbi rekord mértékű csökkentése Pan Kun-Cseng kormányzó tavaly nyári hivatalba lépése óta számtalanszor döntött váratlan lépések
febr. 23
9:00
Egyre többen lopnak üzemanyagot Magyarországon: enyhe büntetéssel is meg lehet úszni, aggódhatnak a kutasok (Pénzcentrum)
Egyre gyakoribb az üzemanyaglopás a hazai töltőállomásokon. Mivel a szabálysértési értékhatár 50 ezer forint, a tetteseknek nem kell túl súlyos körülményekkel szembenézni, hiszen egy átlagosa autó kb. 30 ezer forintból megtankolható.
febr. 23
9:00
Az alacsony bér miatt közel kétharmad keresne új állást (Azenpenzem)
Hiába a papíron kimutatott reálbéremelkedés, a dolgozók fele elégedetlen jelenlegi fizetésével. Közel kétharmad tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, 2024-ben munkahelyet vált – derült ki egy friss felmérésből.
febr. 23
9:00
Jártál volna focizni, most akár 4,5 milliós havi béred is lehetne (Forbes)
Az UEFA éves jelentésének hála ismét kiderült pár dolog a magyar focistafizetésekről – ha már a NER-körös futballkluboknál nem szokás a transzparencia.
febr. 23
9:03
Pedofilügyekben nincs pardon - megszólalt Orbán Viktor (Privátbankár)
Péntek reggel Orbán Viktor kormányfő, Fidesz-elnök hosszabb interjút adott a Kossuth rádióban.
febr. 23
9:06
Először perelhetik be az egyik szenvedő kínai ingatlanfejlesztő állami részvényesét a hitelezők (Portfolio)
A China South City offshore hitelezőinek egy csoportja források szerint pert készül indítani az adóssággal terhelt fejlesztő legnagyobb állami tulajdonú részvényese ellen a tartozások miatt. Ez lehet az első ilyen ügy a válság sújtotta kínai ingatlanszektorban.
febr. 23
9:06
Új vezetővel erősít a Prohuman (MMonline)
Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Az új vezető érkezésével a piacvezető magyar HR szolgáltató célja továbbra is az, hogy ahol csak lehet, a magyar munkaerőtartalék aktivizálásával kínáljon megoldást a hazai vállalatok munkaerőigényének és HR-kihívásainak megoldására.Izsó Balázs te
febr. 23
9:12
Felemásan kezdte az évet a Conference Board index (ProfitLine)
Csökkent januárban - immár 22. hónapja folyamatosan - az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe.
febr. 23
9:12
Lesújt a pénzmosásra az EU, döntöttek, honnan kezdik (Portfolio)
Az Európai Unió új pénzmosás elleni hatóságának (AMLA) székhelye a németországi Frankfurtban lesz, az EU belga elnökségének tájékoztatása szerint – írja a Reuters. A hivatal felállásával jóval szigorúbbak lesznek az átvilágítási és eljárási szabályok.
febr. 23
9:12
Elkezdett mocorogni a forint (Növekedés)
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon.
febr. 23
9:18
A ragadozókat hívta segítségül a pocokinvázió ellen – bejött a számítása (Agroinform)
A Jászalsószentgyörgyön élő Fatér Imre biológiai módszerrel vette fel a harcot a tavaly sokfelé óriási gondokat okozó, megnövekedett pocok gradációval.
febr. 23
9:18
Értékelte az Equilor a Gloster legújabb tranzakcióját (Portfolio)
A Gloster 2024. február 16-án jelentette be, hogy a Gloster Cloud Zrt. és a Systemfarmer Zrt. 2025 elejétől egyesülni fog Gloster Cloud néven. A tranzakciót friss elemzésében értékelte az Equilor.

Keresés