Két orosz és egy szlovák állampolgárságú magánszemélyt levesz az Európai Unió az oroszellenes szankciós listáról, de nem azokat, akiket a magyar kormány szorgalmazott, mert a magyar javaslatot "erőteljesen visszautasította" a több tagállam – jelezte két diplomata forrás csütörtök este a Reutersnek.
A Magyar Telekom Igazgatósága a 2024. február 22-i ülésén döntött Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződésének meghosszabbításáról. Rékasi Tibort 2018. júliusában nevezték ki a Magyar Telekom vezérigazgatójának, mely megbízatást 2020. év végén további 3 évre meghosszabbították. Az Igazgatóság mostani döntése értelmében Rékasi Tibor szerződése újabb 3
Újház Építőipari Trendmonitor néven havi indexet dolgozott ki a lakásszektor állapotának jellemzésére a magyar tulajdonú építőanyag-kereskedelmi hálózat, az Újház Magyarország, közleménye szerint az index legfrissebb, decemberi értéke 47 pont, ami azt mutatja, hogy a szektor állapota nem változott 2023 utolsó hónapjaiban, és javult az egész évben.
Az euróövezeti éves infláció 2,8 százalékra lassult januárban a decemberi 2,9 százalékról - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat végleges adatként csütörtökön. Tavaly januárban az éves infláció 8,6 százalék volt.
Az Európai Bizottság csütörtökön elküldött a belga soros elnökségnek egy dokumentumot, amelyben felvázolta azokat a lehetséges intézkedéseket, amelyekkel csökkenthetők a mezőgazdasági termelők adminisztratív terhei – derül ki a brüsszeli testület közleményéből.
Sok kérdést gyűjtöttünk össze Vásárhelyi János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola egykori, jelenleg még börtönbüntetését töltő igazgatója, a fideszes kötődésű Összefogás a Városért 2002 Egyesület (későbbi nevén: Összefogás Bicskéért Egyesület) volt 2002-es önkormányzati listavezetője számára, aki egykoron még egy színpadon
Az Országgyűlésben ülő 199 képviselőből 25-en vallották be azt, hogy valamilyen különleges vagyontárgy gazdái. Hiába látni több politikust is értékes karórákkal, ezeknek szinte nyoma sem akadt a nyilatkozatokban.
A magyar biztosítási piac a MABISZ tagok jelentései alapján 2023-ban, korrigált díj alapon, 12,7 százalékkal növekedett. Az élet-terület korrigált díjbevétele 12,3 százalékkal, a nem-élet terület 12,8 százalékkal tudott bővülni. Az életbiztosítások területén a felkészülés éve lesz az idei, a jövő évben bevezetésre kerülő etikus 2.0 változásokra öss
A BioTechUsa-cégcsoport támogatásával a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Pszichoszomatikus Szakrendelője az elmúlt másfél évben egy innovatív önsegítő programot valósított meg az evészavarok családszempontú kezelésére. Döbbenetes tény, hogy a fiatal korosztályban anorexiában többen halnak meg, mint bármilyen egyéb mentális betegségben
Megtört a földpiac korábbi emelkedő trendje, 2023-ban a kifüggesztéssel eladott földterületek hektáronkénti átlagára 2,172 millió forint volt, amely valamivel alatta marad a 2022-es 2,186 milliós szintnek.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 13,2 százalékkal 72,9 milliárd forintra növelte árbevételét tavaly 2022-höz képest, míg adózott eredménye 27,4 százalékkal 1,2 milliárd forintra csökkent – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Rekordprofit, romániai kivonulás, sajátrészvény-visszavásárlás, van izgalom bőven az OTP-nél, de hogy látják a kilátásokat a bank vezetői? És mi a helyzet a hazai midcapeknél, melyik részvényből lehet a következő blue chip? Mit gondolnak az ingatlanpiaci szakemberek és az alapkezelők, mit vegyünk a tőzsdén és azon kívül? Ezekről beszélt a Portfolio
Az elmúlt bő egy év kutatásaira alapuló modellezések szerint a legkritikusabb terület a Grönland előtti bukóáramlat, amely olyan mértékben lassul, hogy leállása 2025-2095 között várható.
A Xiaomi, a világ egyik vezető mobiltelefon-gyártója és a Leica Camera AG együtt jelentették be, hogy létrehozták a Xiaomi x Leica Optical Institute elnevezésű intézményt, amelyre az egész okostelefon iparág fejlődését meghatározó, mérföldkő jelentőségű fejleményként tekint a két vállalat. Az új szervezet elsősorban az optikai technológiák fejleszt
Csütörtök délután, illetve este két közlemény jelent meg a Budapesti Értéktőzsdén az OXO Technologies Holding Nyrt. kapcsán. Az egyik a korábban elhatározott alaptőke-emeléssel kapcsolatban létrejött részvények tőzsdei bevezetését és egy igazgatóság tag lemondását rögzíti, a másik pedig az említett részvények Xtend piaci regisztrációjáról szól.
A magyarországi élelmiszer-infláció mögött meghúzódó tényezőkről készített elemzést a Magyar Nemzeti Bank, amely szerint a hazai élelmiszeripar inflációs hajlama továbbra is megmaradt, mivel a strukturális okok nem változtak az elmúlt évben. Az MNB közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetőjét kérdeztük.
Az engedély nélküli agancsgyűjtés sajnos régóta "módi" hazánkban, és a gímszarvasok évről évre növekvő állományával egyenközűen az erdőben böngészők száma is vélhetően emelkedik. De ne felejtsük, illegális agancsgyűjtést a törvény bünteti!
A svájci Postfinance bejelentette, hogy kriptokereskedelmi és letéti szolgáltatást vezet be ügyfelei számára. A vállalat szerint az érdeklődők kezdetben 11
Izgalmas eseményeknek lehetnek tanúi a szemfüles befektetők, hiszen a Wall Street Memes fejlesztői történelmi tokenégetést jelentettek be néhány nappal ezelőtt.
Az elmúlt 8 hónapban több mint 3 000 felnőtt csatlakozott az Auchan Alapítvány által támogatott Miből Mennyit Egyek programhoz, hogy egy egészségi állapotfelmérés után heti rendszerességgel kapjanak ingyenes, személyre szabott táplálkozási tanácsot. A regisztrálók közel fele (45%) nem betegség miatt változtatna az életmódján, hanem mert egyszerűen
2019-ben világszerte 353 millió tonnányi műanyaghulladékot produkáltunk, s ha nem vezetünk be drasztikus korlátozást, 2060-ra 1014 millió tonnára nő a szemét mennyisége.
Jakab Zsófiát a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Nagy Márton. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2024. február 15-től kezdődően a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Jakab Zsófiát. A kreatívipar világszerte a gazdaság gyorsan
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Ceva-Phylaxia Zrt.-vel együttműködve vakcinabankot hozott létre a Hpai (highly pathogenic avian influenza) madárinfluenza vírus elleni védekezés érdekében - közölte a Nébih az MTI-vel szerdán.
Nem készít többé műsorokat a Mi Hazánk Mozgalom nevű jobboldali párthoz köthető Nyílt Sisak nevű YouTube-csatornának Tikvicki Dóra. Azt mondja, a pártkötődés adta korlátok kezdték el zavarni.
A bankok szerint a működési költségek emelkedése, a nemzetközi makrogazdasági környezet, az ügyfélkockázatok, a hitelkereslet, illetve a szabályozói környezet alakulása is negatívan hatott.