2024. február 22. csütörtök

febr. 22
11:18
Az altcoin tulajdonosok úsznak a nyereségben (BitcoinBázis)
Eddig úgy tűnik, hogy az átlagos altcoin tulajdonosok hatalmas nyereséget termelnek, ahogy arról a Santiment, egy vezető blokklánc-elemző cég is
febr. 22
11:18
Újabb Sztárbox-epizódról határozott a Médiatanács a helytelen korhatár-besorolás miatt (Digital Hungary)
A rosszul megválasztott korhatári kategória miatt 10 millió forint bírságot rótt ki az RT-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A november 19-én vetített Sztárbox-epizód éppúgy tartalmazott erőszakos jeleneteket, mint a sorozat korábban vizsgált műsorszáma, amely miatt a testület idén januárban már elmarasztalta az RT-t.
febr. 22
11:21
Nem szereplünk az élvonalban az egy főre jutó gépkocsik számát nézve (Piac és Profit)
Az első helyen Új-Zéland áll, az ott élők nagyon szeretik a mobilizáció előnyeit. 10 emberre közel kilenc autó jut, ami különösen magas szám, tekintve, hogy a gyerekek a lakosság körülbelül 20 százalékát teszik ki. A gépkocsi tulajdonosok az autók többségét használtan importálják Japánból.
febr. 22
11:24
Nőtt a magyar biztosítási piac, de 100 befizetett forintunkból 14-et elvittek a különadók (Portfolio)
Jóval az infláció alatt, 5 százalékkal 1563 milliárd forintra nőtt tavaly a magyar biztosítási díjbevétele a MABISZ friss adatai szerint. A szektor különadóterhe 211 milliárd forintra rúgott, ami a díjbevételek egészen nagy arányát, 13,5 százalékát jelentette. Az ügyfeleknek így is 811 milliárdot fizettek ki a biztosítók, ami enyhe emelkedést jelen
febr. 22
11:24
Spanyol gazdák összefeszültek a rendőrökkel, a lengyel-ukrán határon egyre nagyobb gond a blokád (Agroinform)
Az elmúlt napokban több európai országban volt gazdatüntetés.
febr. 22
11:24
Megújulva visszatér a TV Paprika Magazin a képernyőre (Media1)
Havas Dóra műsorvezető mellett olyan ismert arcok is láthatók lesznek benne társműsorvezetőként mint például Mautner Zsófi, Sváby András, Hegyi Barbara vagy Csonka András.
febr. 22
11:24
Szuperegyszerű helikoptert terveztek, egyszerűbb vezetni mint egy drónt (Gyártástrend)
Egy botkormány, két érintőképernyő – mi az? Hát a Skyryse One vezérlőegysége. Amelyből „kidobták” a hagyományos helikoptereknél megszokott ciklikus botkormányt, gázkart és a nyomatékcsökkentő pedálokat. Pontosabban ezek funkcióit beprogramozták a fedélzeti komputerbe, így az érintőképernyőn keresztül lehet irányítani a gépet.
febr. 22
11:30
Már túl drágák lettek, visszafogja magát az áremelésekkel a Nestlé és a Danone (Portfolio)
A Nestlé és a Danone az áremelések visszafogásával próbálja visszacsábítani a vásárlókat a márkás élelmiszerek felé, mivel az infláció közepette sokan olcsóbb saját márkás termékeket választottak, ami negatívan hatott a vállalatokra - jelentette a Bloomberg a két cég negyedéves gyorsjelentése alapján.
febr. 22
11:32
Komoly ügy bukott ki a magyar vakcinabeszerzés körül: a Moderna oltásai kapcsán intézkedett a hatóság (Portfolio)
10 millió forintos büntetést kapott a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Közbeszerzési Döntőbizottságtól, amiért nem tudta bizonyítani az őszi Moderna-vakcinabeszerzés szükségességét – írta meg a Népszava.
febr. 22
11:34
A magyar infláció a kilencedik legmagasabb az EU-ban (Portfolio)
Az EU-ban 3,1 százalékos volt a januári infláció éves összevetésben, míg az eurózónában 2,8. A hazai 3,7 százalékos áremelkedés a kilencedik legmagasabb - derül ki az Eurostat adataiból.
febr. 22
11:36
Újabb baleset a magyar autópályákon: kifejezetten forgalmas szakaszt kellett lezárni (Portfolio)
Összeütközött két személyautó és két kisteherautó az M1-es autópálya 10-es és 11-es kilométere közötti szakaszon, Budaörsnél, a Budapestről kifelé vezető oldalon - olvasható a belügyminisztérium közleményében.
febr. 22
11:36
Újabb két évig dr. Tóth Csaba a MEME elnöke (MMonline)
Ismét Dr. Tóth Csabát választotta elnökévé a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete a február 20-adikán megtartott éves közgyűlésén. Az itthon működő televíziós vállalkozásokat egyesítő szakmai szervezet egyhangú szavazással megválasztott régi-új elnökének megbízatása további két évre szól.Dr. Tóth Csaba a magyar televíziós iparág igazi v
febr. 22
11:36
Infláció az Eu-ban: 5 százalék volt a januári "csúcs", az átlag 3,1 százalék (Üzletem)
A decemberi 3,4 százalékról 2024. januárban 3,1 százalékra csökkent az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
febr. 22
11:36
Fókuszban a fiatalok – beszámoló az első Fintech Meetup rendezvényről (Fintech)
Február 21-én megrendezésre került az első Fintech Meetup rendezvény, amelyen több mint 50 érdeklődő vett részt. Az eseményen többek között a pénzügyi tudatosság fejlesztése és a fiatal generációk pénzügyi edukációja került megvitatásra. A rendezvényt a magyar pénzügyi szektor kulcsszereplői nyitották meg, beleértve Fáykiss Pétert, az MNB Digitaliz
febr. 22
11:42
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia Müller Cecíliának (Menedzsment Fórum)
Tízmillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság.
febr. 22
11:42
Durva dolog bukott ki a magyar vakcinabeszerzésről: intézkednie kellett a hatóságnak (Portfolio)
10 millió forintos büntetést kapott a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Közbeszerzési Döntőbizottságtól, amiért nem tudta bizonyítani az őszi Moderna-vakcinabeszerzés szükségességét – írta meg a Népszava.
febr. 22
11:44
Vége az inflációs horrornak: Magyarország már nincs ez élbolyban (Portfolio)
Az EU-ban 3,1 százalékos volt a januári infláció éves összevetésben, míg az eurózónában 2,8. A hazai 3,7 százalékos áremelkedés a kilencedik legmagasabb - derül ki az Eurostat adataiból.
febr. 22
11:48
Új trolibuszokat vásárolna a BKK (Adózóna)
Folytatná a Fővárosi Önkormányzat és a BKK a budapesti járműparkfejlesztést, amelynek köszönhetően tovább javulhat a fővárosi közösségi közlekedés színvonala. Ennek érdekében a BKK megteremtette a lehetőségét annak, hogy ha rendelkezésre állnak a szükséges források, korszerű, környezetbarát, alacsony padlós trolibuszok érkezzenek a fővárosba. Az új
febr. 22
11:48
Ráharaptak a magyarok a finteches banki devizaváltásra (Portfolio)
A digitális devizaszolgáltatások tavaly novemberi bevezetése óta minden tizedik új ügyfélnek van devizaszámlája is a Gránit Banknál, összességében pedig az azóta eltelt mintegy 2,5 hónap alatt csaknem négyszer több devizaszámla nyílt, mint az indulást megelőző azonos időszakban - közölte a pénzintézet.
febr. 22
11:48
Díszmadarakat próbáltak Magyarországon keresztül Hollandiába csempészni, köztük védett fajokat is (Agroinform)
Jelenleg is küzdenek a karanténba helyezett madarak életben maradásáért.
febr. 22
11:54
Kiosztotta a Tesla riválisait Elon Musk: az egyik mindjárt csődbe megy, a másikat csak szaúdi pénzek tartják életben (Portfolio)
Elon Musk szerint a Lucidot csak a szaúdi befektetések tartják életben, míg a Rivian pénzügyi helyzete olyan, hogy hamarosan csődbe mehet az autógyártó, annak ellenére, hogy terméktervezésük nem rossz - írta meg a Benzinga.
febr. 22
11:54
Pánik a demokratáknál Biden állapota miatt: Trump esélye napról napra nő (Növekedés)
Amerika évtizedek óta sodródik a gerontokrácia felé. Biden elnök magas életkora az elnökválasztási kampány központi témája lett, elhomályosítva még a javuló gazdaságot is. Mit tehet ebben a helyzetben a Demokrata Párt vezérkara a várható ellenfél, Donald Trump legyőzése érdekében?
febr. 22
11:57
5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira (Agrofórum)
Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.
febr. 22
12:00
54,4 milliárdos pluszban zárt a költségvetés januárban (Növekedés)
Januárban a költségvetés 54,4 milliárd forintos többlettel zárt, miközben biztosította a forrásokat a 6 százalékos nyugdíjemeléshez, a rezsivédelem és a családtámogatások fenntartásához - erősítette meg csütörtökön kiadott részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
febr. 22
12:03
Meglepetés a magyar földpiacon (Piac és Profit)
Tavaly megtört a földpiac több mint egy évtizede tartó, évi 10 százalék körüli emelkedő trendje. A termőföld hektáronkénti átlagára 2023-ban 2,172 millió forintra csökkent az előző évi 2,186 millió forintról - összegezte éves földpiaci elemzésének következtetéseit az Agrotax Kft.
febr. 22
12:06
A végén még V. János is szabadulhat (Forbes)
Jövő héten döntenek a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának szabadlábra helyezéséről. Mi történt? A jövő héten ül össze az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja, hogy meghallgassa Vásárhelyi Jánost a feltételes szabadlábra bocsátása ügyében – írta meg a VálaszOnline. V. Jánost, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját folytatólag
febr. 22
12:12
Látogatási tilalom a miskolci kórházban (ProfitLine)
Látogatási tilalmat rendelnek el csütörtöktől a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház miskolci telephelyeinek fekvőbeteg-ellátó osztályain - közölte szerdán az MTI-vel az intézmény sajtószóvivője.
febr. 22
12:12
Már a termőföldek áremelkedése is megállt (Növekedés)
Megtört a földpiac korábbi, az ingatlanpiachoz hasonló emelkedő trendje, közölte az Agrotax Kft. A társaság által készített 2023-as földpiaci elemzés szerint ezzel a termőföldek átlagára az előző évi szint közelében maradt, és nem érvényesült a több mint egy évtizede tartó évi 10 százalékos drágulási trend.
febr. 22
12:18
Virág Barnabás bemondta, mikor vezetik be a magyar eurót: hosszú még az út (Pénzcentrum)
Terjedelmes interjú jelent meg az Indexen Virág Barnabással, a Magyar Nemzeti Bank alelnökével arról, hogyan látja a jegybank hazánk gazdasági helyzetét. A beszélgetés során szó esett a Magyarországot is sújtó gazdasági válságról, az elszállt költségvetési hiányról, de az euró bevezetésének céldátumáról is.
febr. 22
12:18
A végén még V. János is szabadulhat (Forbes)
Jövő héten döntenek a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának szabadlábra helyezéséről. Mi történt? A jövő héten ül össze az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja, hogy meghallgassa Vásárhelyi Jánost a feltételes szabadlábra bocsátása ügyében – írta meg a VálaszOnline. V. Jánost, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját folytatólag
febr. 22
12:18
Feltörhetetlen titkosítást ígér az új Apple iMessage (BitcoinBázis)
Az Apple február 21-én mutatta be a PQ3-at, az iMessage történetének legjelentősebb kriptográfiai biztonsági frissítését, iOS 17.4-hez. Az új protokollal
febr. 22
12:21
Az orosz agresszió óta először optimista a világgazdasági hangulat (Piac és Profit)
Az elmúlt két évre rányomta a bélyegét az attól való félelem, hogy mennyire lesz súlyos a 2008 óta tapasztalt első tartós gazdasági lassulás. A Fidelity International éves felmérése alapján úgy látszik, hogy a körülmények fokozatosan lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy most már inkább a várható expanziós szakasz felé fordítsák a figyelmüket
febr. 22
12:24
Szokatlan hírrel álltak elő Varga Mihályék (Menedzsment Fórum)
Januárban a költségvetés 54,4 milliárd forintos többlettel zárt.
febr. 22
12:24
Hogyan lehet 5000 hektáron hatékonyan szolgáltatni? (Agroinform)
Minden, amit a bérmunkáról tudni érdemes.
febr. 22
12:24
Megvan az eredmény, ennyi sas van a Kárpát-medencében (Magyar Mezőgazdaság)
Elkészült az idei országos és a pannon-régiós sasleltár, amelynek keretében a több mint ötszáz magyar, horvát, szlovák, szlovén, cseh, szerb és román madártani szakember a Kárpát-medence szinte valamennyi jelentős sas- és sólyomtelelőhelyét felmérte.
febr. 22
12:24
Leválás: új módszer a vállalatok átalakulására (Üzletem)
Kocsis Gabriella: "a leválás nem felel meg a társasági adóról szóló törvény speciális kedvezményezett átalakulás meghatározásának."
febr. 22
12:30
Ennyi közútkezelő halt meg munka közben az elmúlt években (HR Portál)
2000 óta huszonegy közútkezelő hunyt el munkavégzés közben, többnyire az autósok miatt. A Magyar Közút Zrt. fokozott figyelmet kér a közlekedőktől.
febr. 22
12:30
Medvegyev: Oroszország a "különleges hadművelettel" elérheti Kijevet (Növekedés)
Kijev és Odessza orosz városok, az elsőt az orosz erők elérhetik az Ukrajna elleni "különleges hadművelet" során, a másodiknak pedig ideje "hazatérnie" - jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke csütörtökön, orosz médiumoknak nyilatkozva.
febr. 22
12:33
Végre normális szinten a gázár, brutális vagy eszméletlen az Nvidia? (Privátbankár)
Remek napjuk jöhet a tőzsdéknek az Nvidia pazar gyorsjelentése után, a BUX index és londoni társa azonban a negatív tartományban vannak. A forint eléggé stabil a napokban, egy MNB-nyilatkozat is ezt erősítette. Évtizedes mélypontok, békebeli mélységek körül áll az európai földgáz ára.
febr. 22
12:36
"Európa ébredj fel!" - tiltakoztak közép- és kelet-európai gazdaszervezetek (HR Portál)
Az Európai Unió mezőgazdasági politikája ellen tiltakoztak csütörtökön forgalomakadályozó demonstrációkkal négy visegrádi ország, valamint Lettország és Litvánia gazdaszervezetei. A tiltakozásokat a bolgár, a horvát, a román és a szlovén gazdák képviselői is támogatták.
febr. 22
12:36
Jól járt, aki az AutoWallisba nyomta az év végi bónuszt (Forbes)
A cég papírjai az elmúlt két hónapban 16%-ot drágultak a Budapesti Értéktőzsdén, most újabb jó híreik vannak. Mi történt? Újabb öt évre meghosszabbította a meghatározó német autógyár az AutoWallis Csoport Opel nagykereskedelemi szerződését a közép-kelet-európai régió négy országában – írta meg a tőzsdei cég a Forbes.hu-nak február 22-én reggel. Mié
febr. 22
12:36
Másodfokon is bűnösnek találta a bíróság Varju Lászlót az MTVA székházban történt dulakodás miatt (Media1)
Garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt másodfokon, jogerősen bűnösnek mondta ki Varju Lászlót, a DK országgyűlési képviselőjét a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. A politikus szerint a Fidesznek nem tetsző véleménye miatt állították bíróság elé. Varju László a Kúriához fordul a szerinte törvénysértő ítélet ellen.
febr. 22
12:36
Harmadával kevesebbet költenek hirdetésekre az árbevételük arányában a legnagyobb hazai cégek 2006 óta (Digital Hungary)
A vállalati és a reklámpiaci adatok elemzése bizonyítja: elértéktelenedett a hazai média árazása. A nagyvállalatok forgalmuk alig 0,4 százalékát költik médiavásárlásra.
febr. 22
12:42
Uniós forrásból bővül Szentlőrinc (ProfitLine)
Tizennégy férőhelyes új bölcsőde épül a baranyai Szentlőrincen a magyar kormány és az Európai Unió támogatásával, egy több mint 225 millió forintos fejlesztés eredményeként - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
febr. 22
12:42
Lakástámogatásokra negyedannyit költött az állam, mint tavaly, saját maga működésére negyedével többet (444.hu)
Családügyi és normatív támogatásokra is kevesebb pénz ment el, mint tavaly. Az adósság egyetlen hónap alatt több mint 2000 milliárddal nőtt, csak a kamatkiadásokra 100 milliárddal többet költöttek, mint tavaly januárban. Sok bevétel elmaradt a tavalyitól, de volt egy, ami hat és félszeresére nőtt, derül ki a részletes januári költségvetési adatokbó
febr. 22
12:42
Jól járt, aki az AutoWallisba nyomta az év végi bónuszt (Forbes)
A cég papírjai az elmúlt két hónapban 16%-ot drágultak a Budapesti Értéktőzsdén, most újabb jó híreik vannak. Mi történt? Újabb öt évre meghosszabbította a meghatározó német autógyár az AutoWallis Csoport Opel nagykereskedelemi szerződését a közép-kelet-európai régió négy országában – írta meg a tőzsdei cég a Forbes.hu-nak február 22-én reggel. Mié
febr. 22
12:45
Elindultak a Salgótarján környéki erdők erdőtervezési munkái (Alternatív Energia)
Hamarosan megkezdődik a Salgótarján környéki erdők 10 éves erdőgazdálkodási terveinek (erdőterveinek) megújítása. 2024. január 31-én megjelent a tervezési folyamat megindításáról szóló hivatalos tájékoztató, mely részletesen a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) weboldalán olvasható.
febr. 22
12:48
Egyszerűsített foglalkoztatás: ezeket a fontos kritériumokat tartsa szem előtt! (Adózóna)
Az egyszerűsített foglalkoztatás egy rendkívül jól használható és rugalmas foglalkoztatási forma, melynek a szabályait érdemes jól megérteni. Ennek segítésére négy fontos szempontot emeltünk ki, melyeket magyarázni is fogunk az alábbiakban.
febr. 22
12:48
Fokozódik az izgalom, ahogy egyre több Solana és BCH befektető vásárolja a Kelexo előértékesítést (BitcoinBázis)
A piac fejlődésével a befektetők, különösen a Solana (SOL) és a Bitcoin Cash (BCH) befektetői között egyre fokozódik az izgalom.
febr. 22
12:54
Árvízvédelmi készültség van a Tisza-tó mentén is +Videó (Agroinform)
Olyan történt, amire ötven éve nem volt példa.

Keresés