2024. február 22. csütörtök

febr. 22
8:48
Három cég a milliárdos bevételi sávban - változatlan a sorrend az élen a kiszervezett HR és bérszámfejtési szolgáltatásokkal foglalkozó legnagyobb cégek körében (HR Portál)
Ismét első helyen a NEXON, magasan vezeti a Budapest Business Journal (BBJ) HR Outsourcing és bérszámfejtő cégekkel foglalkozó listáját. Egyedüliként tudott 2 milliárd forint feletti árbevételt szerezni, de egyre inkább zárkózik fel a második helyezett, és átlépte az 1 milliárdos határt a dobogó harmadik helyén álló cég is.
febr. 22
8:48
Hivatalosan még mindig nincs sok bedőlt hitelük a kínai bankoknak (Portfolio)
A kínai kereskedelmi bankok nemteljesítő hitelállománya, azaz az NPL-ráta 1,59 százalék volt a tavalyi utolsó negyedévben, 0,02 százalékponttal alacsonyabb a harmadik negyedévinél a kínai nemzeti pénzügyi szabályozó hivatal (NFRA) kimutatása szerint.
febr. 22
8:48
Fel kell tárni a hazai agroturizmusban rejlő lehetőségeket! (Agroinform)
Kezdetét vette a Nemzeti Agroturisztikai Stratégia kialakítása.
febr. 22
8:50
Nagy lendülettel kezdi a napot a forint (Portfolio)
Az euróval szemben a héten egy fontos ellenállásról fordult a forint, míg a dollár esetében is egy fontos technikai szint áttörése adott teret a további erősödésre. Ezt követően csütörtök reggel is kitart a forint ereje az euróval és a dollárral szemben is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, a KSH keresetekről szóló jelentése után hamarosan áru- é
febr. 22
8:51
A bahreini Forma-1 pálya kivezeti a készpénzhasználatot (Márkamonitor)
A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (Bic) sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett Bic Pay bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át.   "A Festipay történetében mérföldkő, hogy hozzájár
febr. 22
8:54
A fintech partnerségek veszélyesek lehetnek az amerikai bankrendszerre (Portfolio)
A bankoknak aktívan kell kezelniük a fintech cégekkel való együttműködésből eredő kockázatokat, figyelemmel kísérve a harmadik felekkel kötött megállapodásokból fakadó veszélyeket - mondta Michael Hsu, az Egyesült Államok pénzügyi felügyeletének (OCC) vezetője a Reuters beszámolója szerint.
febr. 22
8:54
Brutális harci erejű katonai naszádok lepték el az áradó Tiszát (Növekedés)
A megújuló Magyar Honvédség újonnan vásárolt szárazföldi harckocsijai és lövegjei után vízi járművekkel is gazdagítja eszközállományát. Katonáink hamarosan két felújított SOC-R típusú folyami naszádot vehetnek használatba. Megérkezésükig megegyező típusú naszádokkal tartanak magyar-amerikai közös tréninget a szentesi 4. számú vízi gyakorlótéren feb
febr. 22
8:54
Már 4 éve élünk "vészhelyzetben", de Orbán hosszabbít (Forbes)
Nem tudja elengedni a rendeleti kormányzás édes ízét a magyar vezető. Kért megint fél évet, és nyilván kapni fog. Mi történt? A kormany.hu-ra szerdán került fel az igazságügyi minisztérium törvényjavaslat-tervezete, amely alapján a parlament felhatalmazhatná a kormányt a háborús veszélyhelyzet 180 napos meghosszabbítására, vagyis november 19-ig – í
febr. 22
8:54
Hatott a minimálbér-emelés: 655 ezer forint volt decemberben "az átlag magyar" munkavállaló bruttó keresete (Üzletem)
2023 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
febr. 22
8:54
Időreflexiót valósítottak meg a City University of New York kutatói (BitcoinBázis)
Mindannyiunk számára ismert, hogy egy hagyományos visszaverődés – legyen az hang vagy fény – nagyjából hogyan zajlik le. A hullám
febr. 22
8:54
Április 28-án folytatódik a Cápák között, jön A renitens című sorozat (Digital Hungary)
Március 3-án 19:00-kor kerül képernyőre a Cápák között kilencedik adása, amelyet 20:30-tól A renitens című sorozat első epizódja követ. A Cápák között hetedik évadának 10. epizódját április 28-ától, a további epizódokat újra hetente láthatják a nézők az RT-en.
febr. 22
8:56
Virág Barnabás: 2022 végén az ország a pénzügyi válság előszobájába került (Portfolio)
A februári kamatdöntő ülésen a 75 és a 100 bázispontos opciók ismét az asztalon lesznek - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az Indexnek, hozzátéve, hogy a januári inflációs adat érvet adhat a kamatcsökkentés átmeneti felgyorsításához, ugyanakkor a Fed és az EKB kamatcsökkentéseinek kitolódása a 75 bázispontos ütem megtartása mel
febr. 22
9:00
KSH: a reálkereset tavaly decemberre 2,9 százalékkal csökkent januárhoz, 10,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest (Adózóna)
2023 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt – közölte honlapján a KSH. A bruttó átlagkereset 16,4, a nettó átlagkereset 16,3, a reálkereset pedig 10,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
febr. 22
9:00
Picit könnyebb szívvel tankolhatunk pénteken (Mezőhír)
Hosszú idő óta péntektől újra csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, igaz nem sokkal.
febr. 22
9:06
Megszólalt a Boeing a botránygépéről: a 737 Max a legbiztonságosabb repülőgép (Portfolio)
A Boeing a 737 Max repülőgépét "a legbiztonságosabb repülőgépként" emlegette, miközben Kína új, belföldi gyártású Comac C919-es típusát az Airbus és a Boeing piacán már meglévő modellekhez hasonlónak nevezte - tudósít a Cnbc a szingapúri Air Show-ról.
febr. 22
9:08
Új megállapodás születhet az Amundi és az UniCredit között (Portfolio)
Az UniCredit úgy tűnik, köti az ebet a karóhoz: jobb forgalmazói feltételekben akar megállapodni idén az Amundi alapjainak forgalmazását illetően, különben felmondja az eddigi megállapodást – írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Reuters.
febr. 22
9:12
Üzbegisztánnal tárgyaltunk (ProfitLine)
Laziz Kudratov üzbég befektetési, ipari és kereskedelmi miniszterrel, a magyar-üzbég gazdasági vegyes vizottság társelnökével tárgyalt telefonon a külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 22
9:12
Decemberben is nőttek a fizetések, a középérték nettó 342 ezer forint volt (444.hu)
A legjobban a pénzügyi szektorban dolgozók keresnek, a havi bruttó átlag 1,2 millió forint volt.
febr. 22
9:12
Háború: Másfél milliós menekülttáborra mért csapás az izraeli hadsereg (Növekedés)
Tovább folynak a harcok Gázában és az északi határnál az Hamász iszlamista terrorszervezet elleni, több mint négy hónapja tartó háborúban.
febr. 22
9:12
Megrendítő beszélgetés egy bicskei újságíróval a bicskei pedofilbotrányról és a Kormányinfóról kizárt újságírók ügyéről (Media1)
A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola körüli súlyos pedofilbotrányról és a kapcsolódó kegyelmi ügyről beszélgettünk a Media1 podcastműsorának e heti legújabb, február 18-án rögzített és a héten rádiókban is hallható adásában Gulyás Balázs Bicskén élő újságíróval, a Gulyáságyú Média alapítójával. A megrázó beszélgetésrészletben
febr. 22
9:15
Újabb jó hír a lakásfelújítást fontolgatóknak (Privátbankár)
Nemcsak a gyermekesek kaphatnak támogatást.
febr. 22
9:18
Újabb rossz pont a pedofilbotrányban érintett Balog Zoltán ellenőrzőjében (Menedzsment Fórum)
A debreceni református egyház vezetése közleményében azt írja, hogy nem vállalnak felelősséget a kegyelmi botrányban érintett püspök "politikai életben hozott döntéseiért".
febr. 22
9:18
Így újul meg 2,6 milliárd forintos támogatással ez a győri technikum (HR Portál)
Átadták szerdán Győrben a Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum új háromszintes épületszárnyát, a beruházás 2,6 milliárd forint ráfordításával készült el, az épületben egy robotika szaktanterem is helyet kapott.
febr. 22
9:18
Jövő héten jön az Opus nagy napja - Most bárki eladhatja a részvényét a cégnek (Portfolio)
Sajátrészvény-visszavásárlási aukcióra készül jövő héten az Opus Global, amelynek keretein belül újabb 2 milliárd forintnyi saját részvényt vásárolhatnak vissza. Nem ez az első alkalom, hogy saját részvényt vesz a cég, már tavaly is lezajlott egy 1 milliárd forintos program, a menedzsment most ebben látja a részvényesi érték maximalizálásának lehet
febr. 22
9:18
Milliókat ad a társasházaknak az OTP (Azenpenzem)
Ismét meghirdeti társasházi pályázatát az OTP. Az idén három kategóriában nevezhetnek a lakóközösségek. A legjobb tizenöt ötlet megvalósítását összesen 30 millió forinttal támogatja a hitelintézet.
febr. 22
9:18
AutoWallis: Nyolc autóújdonság érkezik az Opeltől (Növekedés)
Újabb öt évre meghosszabbította a meghatározó német autógyár az AutoWallis Csoport Opel nagykereskedelemi szerződését a közép-kelet-európai régió négy országában. Az AutoWallis 2020 óta képviseli az Opelt Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában, így a mostani megállapodással tovább erősödik az eddigi együttműködés.
febr. 22
9:18
A mentális egészségi állapot komoly hatással lehet a mezőgazdasági termelékenységre (Magyar Mezőgazdaság)
A mentális egészség mindenki számára létfontosságú a jóllét szempontjából, és kulcsfontosságú tényezője a munkahelyi és magánéleti teljesítménynek.
febr. 22
9:20
Újabb 5 évig az AutoWallis lesz az Opel importőre Magyarországon (Portfolio)
Újabb öt évre meghosszabbította az Opel az AutoWallis Csoporttal a nagykereskedelemi szerződését a közép-kelet-európai régió négy országában. Az AutoWallis 2020 óta képviseli az Opelt Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában.
febr. 22
9:21
Újra nő a magyar keresetek reálértéke (Piac és Profit)
2023 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,4, a nettó átlagkereset 16,3, a reálkereset pedig 10,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
febr. 22
9:21
A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Nagy Ervin, az R-Water ügyvezetője (Márkamonitor)
Nagy Ervin, az italpiacon sikerrel szereplő vállalkozó Kecskemét környékén nőtt fel. Későbbi karrierjének kiindulópontja a szódavíz, amit családja a hetvenes-nyolcvanas években már készített és szűk körben árusított.   A műsor elején megbeszéljük, milyen szerepet játszotta családi vállalkozás életében a délszláv háború és a jugoszláviai menekültek.
febr. 22
9:24
Úgy műveljük a földet, hogy tönkre is tesszük – a regeneratív talajművelés lehet a megoldás (Agroinform)
A Dél-Alföldön azt tervezik, hogy a kemikáliákat és a műtrágyázást is folyamatosan visszaszorítják a jövőben.
febr. 22
9:24
Ez már a kilábalás? Durván nőttek a bérek decemberben (Forbes)
Megjött a KSH legújabb jelentése hazánk bérhelyzetéről. Az inflációs hangulat csökkenése reálbéremelkedést hozott magával, de nőtt az átlag és a medián is. Mi történt? A bruttó átlagkereset 655 600 forint volt 2023 decemberében, 16,4%-kal magasabb, mint egy évvel korábban – küldte meg közleményében a KSH a Forbes.hu-nak. 2023 decemberében a teljes
febr. 22
9:24
10 millió duplakuplung Szombathelyről (Gyártástrend)
A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalataként működő Schaeffler Savaria Kft. újabb mérföldkőhöz érkezett, termékjubileumot ünnepel. A szombathelyi telephely 2012 óta 10 millió duplakuplungot gyártott. A termék sikere a munkavállalók szakértelméről, precizitásáról tanúskodik.
febr. 22
9:27
Három egyszerű ok, hogy egy rendszerbe töltsd az adataidat! (Agrofórum)
Az AgroVir piacvezető független farmmenedzsment szoftverét gazdálkodók fejlesztették gazdálkodók számára. A szoftver nyomon követi az összes műveletet és költségallokációt. Segít minden nap jobb döntéseket hozni, amelyek jobb termés teljesítményt és magasabb árrést eredményeznek. Stiller Szilárd, az AgroVir állattenyésztés üzletág vezetője a Prega-
febr. 22
9:30
Sokkal óvatosabb a Fed annál, mint amilyennek mutatja magát (Portfolio)
A Federal Reserve tisztviselőinek többsége óva intett a túl gyors kamatcsökkentéstől a legutóbbi kamatdöntő ülésen, mivel továbbra is meggyőző bizonyítékokat keresnek arra, hogy az infláció visszatér a 2%-os célhoz - derül ki a január 31-i ülés szerdán közzétett jegyzőkönyvéből.
febr. 22
9:30
Közelíti a 400 ezer forintot a nettó átlagkereset (Növekedés)
A minimálbér és a garantált bérminimum emelésének előrehozása miatt több mint 16 százalékkal emelkedtek a bérek decemberben.
febr. 22
9:36
Emelkedéssel nyit a magyar tőzsde (Portfolio)
Az európai tőzsdékkel együtt emelkedik ma reggel a magyar piac is, a blue chipek közül a Richter jár az élen a kereskedés első perceiben.
febr. 22
9:39
Akármennyire hihetetlen ma is a legjobb Európában élni (Piac és Profit)
A Humán Fejlesztési Indexet (HDI) egy ország fejlettségének mérésére használják. A pontszám a várható élettartamon, az iskolai végzettségen és az egy főre jutó jövedelmi mutatókon alapul.
febr. 22
9:39
Miért telepítenek az oroszok nukleáris fegyvert az űrbe? (Privátbankár)
A Kreml felismerte, hogy nem tud versenyezni a Nyugattal az űrben. Ezért Moszkva elkerülhetetlenül aszimmetrikus megközelítésre támaszkodik a világűrrel kapcsolatos katonai ügyeiben. Káncz Csaba jegyzete.
febr. 22
9:42
Heuréka! Az Adózóna podcastsorozata – 15. rész: társas vállalkozói jogviszony szja- és tb-szabályai (Adózóna)
Mi minősül társas vállalkozói jogviszonynak gazdasági társaság esetében? Miért lóg ki a gazdasági társaságok sorából a részvénytársaság? Vezető tisztségviselőként, ügyvezetőként milyen tb- és szja-szabályokat érdemes szem előtt tartani társas vállalkozói jogviszony esetén? A mikrofonnál: dr. Radics Zsuzsanna Gabriella közgazdasági szakokleveles jog
febr. 22
9:42
Vegyes forintmozgás reggel (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
febr. 22
9:42
Megjött a jelentés, amire mindenki várt: megtörhet a Magyarországon pusztító járványhelyzet (Portfolio)
Idén február 12. és 18. között az országban 60 100 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 289 100 fő akut légúti fertőzés tüneteivel – tette közzé csütörtök reggel a Nemzeti Népegészségügyi Központ a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becsléseit. A számok nagyon magasak, de az emelkedés üteme lassul, nem kizárt, hogy ha
febr. 22
9:42
Gyerek nélkül is járni fog az otthonfelújítási támogatás (Növekedés)
A 2022-ben megszűnt Otthonfelújítási támogatás segítségével a használt lakásállomány közel 10 százaléka, mintegy 380 ezer ingatlan újult meg országszerte. Ezen felújítások összértéke 1775 milliárd forint volt, a kifizetett állami támogatás összege pedig meghaladta a 770 milliárd forintot.
febr. 22
9:44
Vállalati magángépekkel repkednek a szupergazdagok, kiverte a biztosítékot az adóhatóságnál (Portfolio)
Az amerikai adóhatóságnak nem tetszik, hogy a szupergazdagok vállalati magángépekkel repkednek, és közben igénybe veszik a jogosulatlan adókedvezményeket – írja a Bloomberg.
febr. 22
9:46
Az EU erős üzenetet kapott Kínából (Portfolio)
Vang Ji kínai külügyminiszter optimizmusát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Európa egyre inkább "racionálisan látja" Kínát, miután spanyol, német és francia kollégáival találkozott. Kijelentette, hogy a kontinens is felismeri, hogy nem kell félnie Pekingtől, valamint Kína fejlődésétől, és hangsúlyozta, hogy a két régiónak a kölcsönös bizalmon és
febr. 22
9:48
Vajon tényleg kémkedhetnek a kínai drónok? Amerika figyelmeztet (Agroinform)
Egyre több a kínai gyártású mezőgazdasági drón Amerikában, s kormánytisztviselők attól tartanak, hogy ezek titokban fontos nemzetbiztonsági információkat juttatnak el Kínába.
febr. 22
9:54
Dőlnek a történelmi csúcsok a tőzsdéken, tépik a DAX indexet (Portfolio)
Jó hangulatban indul a kereskedés az európai tőzsdéken, a DAX újra csúcsra ment, miután a vártnál szebb számokat jelentett zárás után az Nvidia, ami lendületet adott a chipgyártók részvényeinek, és az autógyártók is szárnyalnak ma reggel. A japán piac új történelmi csúcsra emelkedett, a Nikkei 1989-es rekordja dőlt meg. Makroadatokból sem lesz ma h
febr. 22
9:54
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása? (Digital Hungary)
A brain drain, magyarul az „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy szerényebb megélhetést adó, alacsonyabb fejlettségű országból egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító országba. Így humán tőkéjüket (tudásukat, képességeiket, kreativitásukat) immáron egy másik gazdaságban kamatoztatják, serkentve ezzel a f
febr. 22
9:56
A francia gazdaság kezd magára találni, Németország tovább szenved (Portfolio)
A legfrissebb beszerzésimenedzser-indexek (BMI) szerint a német gazdaság továbbra is nehéz helyzetben van, miközben Franciaország már kezd magára találni.
febr. 22
10:00
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat (HR Portál)
2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 14,2 százalékkal volt magasabb mint 2022-ben, miközben a reálkereset 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Keresés