Az amerikai kiskereskedelmi és vendéglátóipari szolgáltatások forgalma 2024 januárjában 0,8 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, és összesen 700,3 milliárd dollárt tett ki. Bár ez csökkenést jelent, az adatok 2023 januárjához képest 0,6 százalékos növekedést jeleznek – derül ki az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatalának friss adataiból
A gazdaságok száma megfeleződik a következő 20 évben Németországban (is) a közgazdászok szerint. Leginkább a kicsik tűnnek el, amelyek képtelenek megfelelni a pénzügyi követelményeknek.
Február 29-től az RT disztribúciós partnere, a Magyar Telekom előfizetői is élvezhetik az RT decemberben debütált 4 új második generációs csatornájának kínálatát. Az RT Otthon, a Kölyökklub, a Sorozatklub és a Moziklub csatornák ezzel újabb, közel 1.000.000 háztartásban válnak elérhetővé a 2020 után bevezetett Telekom IPTV Szuper Családi és a Telek
Januárban az amerikai importárak 0,8%-os emelkedést mutattak, ami 2022 márciusa óta a legnagyobb növekedés, főként a kőolaj és egyéb áruk drágulása miatt. A piacok ezekre a fejleményekre úgy reagáltak, hogy módosították kamatcsökkentési várakozásaikat és későbbre várják a Federal Reserve lépését.
A magyarországi vezérigazgatók 54 százaléka a globális, 60 százaléka a hazai gazdaság növekedési ütemének javulásában is bízik 2024-ben a tavalyi rekord pesszimista év után - derül ki a PwC 13. alkalommal elkészített magyarországi vezérigazgatói felméréséből.
A magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mellett további öt ország agrárkamarája határozottan figyelmezteti az Európai Unió döntéshozóit arra, hogy ne tegyék tönkre Európa agráriumát.
A mesterséges intelligencia vállalati alkalmazása rengeteg lehetőséget, de számos jogi buktatót is rejt – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
Koholmánynak és a washingtoni Fehér Ház trükkjének minősítette csütörtökön az orosz elnöki hivatal az amerikai médiában előző nap megjelent beszámolókat egy új orosz nukleáris űrfegyverről.
Míg néhány évvel ezelőtt csupán az emberek töredéke tudta, mi az a nanotechnológiás autómosó, mára már teljesen beépült a köztudatba ez a környezettudatos megoldás, így a magánszemélyek és a cégek is egyre nyitottabbak iránta. Maróti Árpád, a Greenline Clean alapító tulajdonosa elmondta, Magyarországon csak az elmúlt fél évben fél tucat új helyszín
Hasonlóan a tavalyi évhez, az Erste idén sem érvényesíti az inflációs emelés lehetséges maximum mértékét a számlaköltségeiben - tájékoztatta a bank a Portfolio-t.
Egyre kevésbé fenntartható az a nyugdíjrendszer, ami azt szolgálja, hogy a nők 40 év munka után elmehessenek nyugdíjba a szakértő szerint. Farkas András idén már 467 milliárd forintot kell a kettős nyugdíjkorhatár biztosítására fordítani.
A szigorú monetáris kondíciók miatt jelentős 6 százalék körüli mértéket ér el a reálkamat, amely negatívan befolyásolja a gazdasági növekedést. Az infláció ellen hatékony intézkedéseket hozott a kormány, 2024-ben már a növekedés helyreállítása a cél – mondta el előadásában Nagy Márton a Gazdasági Versenyhivatal által szervezett Ma
A Napenergia Plusz Programban már több, mint 26 ezren jelentkeztek, mintegy 4000 támogatási kérelem már be is érkezett, a feldolgozás folyamatos – közölte csütörtöki Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium.
Kilenc ígéretes induló vállalkozást fog beválogatni portfóliójába a következő két évben a Budapesti Értéktőzsdén is jelenlévő OXO Technologies Holding leányvállalata, az OXO Labs. A cégeknek 25-70 millió forint összegű befektetést biztosítanak majd, a jelentkezés nyitva áll minden korai fázisú vállalkozás előtt, de kiemelt figyelmet fordítanak a tá
Kiderült, hogy míg a Balázsék nevű rádióműsor szerdai adásában Sebestyén Balázs viszonylag szabadon kifejtette a véleményét a bicskei pedofilbotrányról a Rádió 1 frekvenciáin, ez a rész már nem került ki a Mészáros Lőrinc-közeli médiaszolgáltató műsorának YouTube és Spotify-ra feltett változatába. A műsorvezető csütörtökre előállt egy magyarázattal
Friss információs füzetet közölt honlapján a NAV a lakóingatlanok hosszabb-rövidebb idejű. turisztikai célú bérbeadásáról, turisztikai célú hasznosításáról, a magánszálláshely-szolgáltatásról, illetve a fizetővendéglátásról, továbbá ezek adózásáról. Az információs füzet tartalmazza a termőföld bérbeadására vonatkozó szabályokat.
Pintér Sándor belügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztossal - közölte a Belügyminisztérium (BM) szerdán az MTI-vel.
Az albérletpiacon drágulással indult az év: januárban az előző hónaphoz képest országos átlagban 1,5, Budapesten pedig 1,9 százalékkal nőttek a lakbérek a decemberi csökkenés után. Éves összevetésben 13 százalékos volt az országos drágulás, a fővárosban pedig 12 százalékkal emelkedtek az albérletárak.
Világszerte felzúdulást keltett Joe Biden elnök január végi döntése, miszerint az Egyesült Államok klímapolitikai okokra hivatkozva átmeneti időre felfüggeszti a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjáról szóló, függőben lévő projekteket, illetve döntéseket. A lépés nem azt jelenti, hogy az USA exporttilalmat vezetett volna be az LNG-re, és nem áll
Mostanában sokat lehetett olvasni a Mol és a horvát partnercég Janaf elmérgesedő viszonyáról: a hazai olajvállalat vezetője többször is éles hangnemben szólalt fel a szerinte méltánytalanul magas horvát tranzitdíjakkal szemben, amire a Janaf több közleményben is reagált. Hivatalos szerződés hiányában nagy a bizonytalanság, hogy mikor és mennyi olaj
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) fogyasztóvédelmi tevékenysége körében folyamatosan elemzi, illetve értékeli a szolgáltatások minőségét, valamint felügyeli a villamosenergia- és földgázszolgáltatók garantált szolgáltatásainak, továbbá ügyfélkapcsolati tevékenységének színvonalát - idézte keddi közleményében a szabályozó hiv
Az akkumulátorgyártásról, tudományos hátteréről, valamint környezeti terheléséről és biztonságos működtetéséről beszélgetett Áder János volt államfő Kun Róbert vegyésszel Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent, legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
A kínálati oldalról, az árak emelkedése és az áruhiány miatt alakult ki az infláció, ezért kellett főként szabályozói eszközökkel és a fiskális politikai eszközökkel letörni - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Gazdasági Versenyhivatal konferenciáján. Mint mondta, az infláció berobbanásának másik fő tényezője a vállalatok profitéhsé
Két díjátadón is érdekelt volt februárban a BUPA. Előbb a legjobb ökoszisztémát építő vállalatnak szóló különdíjat, majd „Az év üzleti szegmensének szóló programja” első díját nyerte el a megoldás. A hazai vállalkozások fejlődését támogató megoldások elismeréseként a BUPA, az MBH-csoport mikro- és kisvállalkozásoknak szóló platformja két rangos díj
A mesterséges intelligencia vállalati alkalmazása rengeteg lehetőséget, de számos jogi buktatót is rejt – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
Elindult a Napenergia Plusz Program előregisztrációk visszaigazolása. Több mint 25.000 magánszemély jelentkezett a 66 százalékos vissza nem térítendő pályázatra, ebből jól látszik, hogy nagy az érdeklődés. Ez nem csak pályázói szempontból igaz, több mint 600 kivitelező cég regisztrációját fogadták el az indulás óta. A rengeteg ajánlat között ügyfél
Véglegesítette a 275 millió köbméteres gázszállítási szerződés részleteit a magyar MVM és a török BOTAS, a szerződést rövidesen aláírják a felek, így a második negyedévben megkezdődhet a szállítás – jelentette be mai ankarai sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.
A történelmi tapasztalatok azt sugallják, hogy rosszabb túl korán lazítani a monetáris politikán, mint túl későn – mondta Joachim Nagel, a német jegybank elnöke, majd kitért arra, hogy fájdalmasabb a túl korai kamatvágást követően ismét az esetlegesen növekvő infláció ellen intézkedéseket hozni.
A legfrissebb felmérésben részt vevő ukránok negyven százaléka fejezte ki bizalmát a fegyveres erők új főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij iránt, a múlt héten leváltott elődje, Valerij Zaluzsnij ugyanakkor továbbra is jóval nagyobb bizalmat élvez, 94 százaléknyit.
Ethan Heilman és Armin Sabouri fejlesztők egy rég elfeledett kódrészlet, az “OP_CAT” újjáélesztését szorgalmazzák a Bitcoin hálózatán. OP_CAT, a Satoshi
A családi pótlék alapesetben egészen addig jár, amíg a diák közoktatási intézményben tanul. Mi történik azonban akkor, ha érettségi után a gyerekek egyetemre mennek? Az eduline összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.
A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótereiben február 16-án, pénteken 18 órakor Vass Tamás (1942–1988) grafikusművész kiállítása nyílik meg. "Bravúros mesterségbeli tudással rendelkező művész. Vívódó, gyötrődő ember, aki a világot megérteni, újramagyarázni akarja. Száguldó korunk nyugtalan, ellentmondások között vergődő,
A Goldman Sachs szerint a mesterséges intelligencia (AI) iránti érdeklődés az S&P 500 vállalatok körében példátlan szintre emelkedett - írja a Reuters.