Két év és tíz hónap után először tért vissza az infláció abba a sávba, ahol lennie kell. Ehhez persze szükség volt nem csak arra, hogy a tavaly januári nagyon drága benzinhez hasonlítsuk az üzemanyagárakat, hanem arra is, hogy a KSH módszertanával kijöjjön egy év alatt 25 százalékos gázárcsökkenés – írja a hvg.hu.
Idéntől módosultak a nyugdíjelőlegre, nyugdíjmegállapítási határidőkre és nyugdíjigénylésre vonatkozó szabályok, a számításhoz szükséges valorizációs szorzók ugyanakkor április elejéig jelennek meg.
Egy elefántcsont-kozmikus fekete gyöngymetál színű, Glx felszereltségű Vitara lett a négymilliomodik autó, amely legördült a Magyar Suzuki esztergomi gyárának gyártósoráról.
További helyszínekkel bővült a BudapestGO-ban elérhető címek listája, így már közel 200 településen lehet utazást tervezni a BKK alkalmazásában - közölte a cég.
Gazdasági adatok tekintetében ma itthon az inflációs közlés tőkepiaci hatásaira lesz majd érdemes odafigyelni: a számok ismeretében tovább gyengül a forint, miután kiderült, hogy a januári infláció alacsonyabb lett a várakozásoknál, amivel ismét felerősödhetnek a kamatcsökkentési várakozások. A nemzetközi porondon ma is elsősorban a dübörgő negyedi
Megtévesztően kommunikálta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., hogy a "Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc" – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH Versenytanácsa ezért 90 millió forint bírságot szabott ki. A Lidl reagált a büntetésre.
A munkaerő-kölcsönző cégek közül csak az a cég kaphatja meg a minősített státuszt, amelyik minimum ezer fő kölcsönzötti létszámmal rendelkezik, ezen belül pedig legalább ötszáz fő magyar állampolgár kell, hogy legyen. A vállalatoknak és a kölcsönző cégeknek a változások hatására a magyar munkaerő mobilizálására kiemelt hangsúlyt kell fektetniük. Eh
Vegyesen mozogtak az ázsiai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján, amikor nem volt kereskedés Sanghajban, Hongkongban, Szöulban és Tajpejben nemzeti ünnep miatt.
Az Egyesült Királyság új kormányának sürgősen foglalkoznia kell a decentralizáció fejlesztésével, nemcsak a tagállamok, hanem az angol régiók számára is. A túléléshez meg kell győzni az Unió mind a négy tagjának népét arról, hogy együtt jobban járnak, mint külön-külön. Káncz Csaba jegyzete.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban decemberben átlagosan 6 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves növekedése a novemberi 5,8 százalékról, ezzel először jegyeztek fel növekedést három hónap csökkenés után.
Gyengüléssel kezdett péntek reggel a forint miután a januári infláció megint alacsonyabb lett a várakozásoknál, amivel ismét felerősödhetnek a kamatcsökkentési várakozások. A magyar deviza így ismét a 390-es lélektani határ körül jár az euróval szemben.
Magyarországon újdonság, hogy szinte az összes Bajnokok Ligája mérkőzés elérhető lesz magyar kommentátorokkal az RT+ streaming platformon. A Zelenyánszky Balázs vezette sportszerkesztőség még keresi a legideálisabb műsorvezetőket – tudtuk meg az RT-től.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 53,5 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra a vállalatirányítás, a belső védelmi vonalak, a kockázatmenedzsment, a működési és hitelkockázatok kezelése, illetve az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a bank megbízható működését, de mielőbbi kiküszöböl
A fogyasztók 37 százaléka tervezi, hogy a következő egy évben több ilyen eszközt vásárol. A szórakoztató elektronikai cikkek és az okosjárművek népszerűsége áll a lista élén, az egészségügyi és otthoni biztonsági eszközök pedig 2024-ben várhatóan még közkedveltebbé válnak. Az okoseszközök a fogyasztók életének szerves részévé váltak. Ráadásul egyre
Lezárult a közönségszavazás: egy ismert humorista, Ráskó Eszter kerül Vadon János megüresedett helyére. A bejelentést némi trollkodás előzte meg a Rádió 1 Balázsék című műsorában.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 53,5 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra a vállalatirányítás, a belső védelmi vonalak, a kockázatmenedzsment, a működési és hitelkockázatok kezelése, illetve az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a bank megbízható működését, de mielőbbi kiküszöböl
2024. januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Decemberhez viszonyítva átlagosan 0,7%-kal emelkedtek az árak, azonban a ruházkodási cikkek 2,1%-kal olcsóbbak lettek. 12 hónap alatt,
A generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankvilágot és új lehetőségek sokasága nyílik meg a pénzintézetek és ügyfeleik előtt. Ahhoz azonban a banki közép- és felsővezetőknek újabb és újabb fogalmakkal kell megismerkedniük, hogy a lehető leghatékonyabban tudják alkalmazni a fénysebességgel fejlődő technológiákat - olvasható a portálu
Ugyan a Központi Statisztikai Hivatal immár hónapról-hónapra magyarázatot ad, hogy az infláció miért annyi, amennyit ők közzé tesznek, továbbra is sok a kérdőjel. A januári adatok, az elemzői várakozásokkal összhangban, további lassulást mutatnak éves bázison elsősorban az energiaárak csökkenése miatt.
A folytatódó enyhe idő zavarja a vegetáció téli mélynyugalmi fázisát, a növények fejlődni kezdtek, de a túl korai fejlődés növeli a tavaszi fagykárok veszélyét - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Közel százmilliós büntetéssel indíthatja az évet a Lidl, a diszkontlánc a Gazdasági Versenyhivatal eljárása szerint megtévesztette a fogyasztókat egy tavalyi reklámszlogennel.
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
Az altcoin piac jelentősen felépült az elmúlt héten, mivel számos kriptovalutával most zöldben kereskednek (technikai jelzések). Ezek közé tartoznak az Ethereum, a Pullix és a Cardano. Nézzük meg hogyan látják a kriptó elemzők, mik az árfolyam prognózisok!
A Benetton-családé volt a nagyatádi birtok, ami a miniszterelnök vejéhez került. A szerb-magyar kapcsolatok nemcsak politikai szinten épülnek, Orbán veje is dél felé terjeszkedik.
Ma már szinte mindenki internetes keresésbe kezd, ha új autót vásárolna, de a többség mégis márkakereskedésnél írja alá a szerződését – derül ki az Ey legfrissebb, 20 ország 15 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A szalonok segíthetnek az elektromos járművek elterjedésében is, mivel képesek eloszlatni a technológiáva
Huszonegy rendbeli, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és egy rendbeli sikkasztás vétsége miatt 3 év 10 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a 71 éves nőt, aki elsikkasztotta több debreceni társasház pénzét, majd a büntetőeljárás során Európából Dél-Amerikába szökött - tájékoztatott a Debr
"A papír semmin sem változtat" – szokták mondani a házasságot kevésbé fontosnak tartó párok. A házasságkötés azonban egészen más jogi köteléket hoz létre két ember között, a házastársak jogai mások, mint az élettársi kapcsolatban élőké. A házastársi öröklésnél viszont a papír önmagában már nem feltétlenül elegendő – hívja fel a figyelmet dr. Kocsis
A versenyhatóság szerint a reklámszlogen azt sugallta, hogy a cég termékkínálata a legolcsóbb Magyarországon, de az alapjául szolgáló felmérés szubjektív és nem reprezentatív jellegű volt.