Tegnap a brüsszeli kötelezettségszegési eljárás hírére a forint 389-ig gyengült az euróval szemben, aztán délután minimális erősödés után 388 felett zárt. Ma reggel ugyanitt nyitott az árfolyam, a dollárral szemben viszont némi visszakapaszkodás történt az éjszaka folyamán, 360 alá bukott a kurzus.
2022-ben az EU-ban az egy főre jutó települési hulladék mennyisége 513 kg volt, ami csökkenést mutat 2021-hez képest. Rossz hír viszont, hogy az egy főre jutó újrahasznosított hulladék mennyisége csökkent.
Januárban a költségvetés 54,4 milliárd forintos többlettel zárt, miközben biztosította a forrásokat a 6 százalékos nyugdíjemeléshez, a rezsivédelem és a családtámogatások fenntartásához – jelentette az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.
A helyi közösségeket és a közlekedésbiztonságot erősítő fejlesztések kezdődnek a mintegy ezerkétszáz lakosú Tiszaszőlősön, ahol egy illegális hulladéklerakót is felszámolnak - közölte a projekt kommunikációját végző Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közleményben az MTI-vel.
A török Baykar dróngyártó cég elkezdte felépíteni ukrajnai üzemét Kijev határában. A hvg.hu beszámolója szerint a török Baykar dróngyártó cég elkezdte felépíteni ukrajnai üzemét Kijev határában. A hírek szerint Bayraktar dróngyártó üzemben ötszáz embert fognak ott foglalkoztatni a TB2 TB3 pilóta nélküli harci repülőgépek gyártására. A Bayraktar dr
Az örmények lerohanását 94%-os választási eredménnyel ünnepelte meg Ilham Aliyev. A győzelemhez Orbánon kívül csak a fehérorosz Lukasenka gratulált szerda este. Mi történt? Telefonon tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Ilham Alijevvel, Azerbajdzsán újraválasztott elnökével szerda este – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtó
A gyorsabb és pontosabb betegellátás érekében hamarosan a Mesterséges Intelligencia is segíti az orvosok munkáját az transztelefonikus EKG (Ttekg) felvételek kiértékelésében.
Május elsejétől 14,9 százalékkal emeli műsorterjesztési, vezetékes internet és vezetékes hang szolgáltatások havidíjait a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. Ezt közölte a vállalat a honlapján. Az új tarifák 2024. május 1-től lépnek életbe. Így a díjkorrekció mértékének és a késleltetett korrekciónak köszönhetően a DIGI árai változnak legkisebb mér
Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel. A hivatal nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgadolgozatok előzetes eredményeinek átlagait és eloszlását, így a felvételizők összehasonlíthatják teljesítményüket, és megalapozottabban dönthetnek arról, hogy melyik középfokú
A Covid óta együtt élünk azzal a szabállyal, amely engedélykötelessé teszi külföldiek tulajdonszerzését egyes magyar stratégiai ágazatban működő társaságokban. Bár veszélyhelyzetről már rég nem beszélhetünk, a szabály várhatóan jó ideig velünk marad – csak közben párszor módosult. Mint ahogy ez megtörtént idén januárban is, derül ki a Jalsovszky Üg
Az Agrárminisztérium (AM) támogatásával február 5-én indul az Iskolában az Erdő Program, amelynek során köznevelési intézmények pályázhatnak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.
Együttműködési megállapodást írt alá a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft., az ABZ Drone Kft. és a Bio-Nat Kft., a Mikro-Vital termékek gyártója és forgalmazója.
A párizsiak népszavazáson jóváhagyták a városi terepjárók parkolási díja megháromszorozásának tervét, de a szavazásra jogosultak kevesebb mint hat százaléka vett részt a voksoláson.
A hatalmas mennyiségű vállalati jelentés többsége pozitív, ennek tulajdonítják, hogy az amerikai tőzsdék új csúcsra tudtak menni. Ma a BUX is szerény pluszban áll, a forint pedig konszolidálódik a tegnapi nagy esése után. Az MNB lehet a kriptószektor hazai felügyelője is, 34 éves csúcson a japán Nikkei 225.
Ha szeretné biztonságos környezetben tölteni a szerencsejátékos idejét, akkor fontos tudni, hogyan lehet megkülönböztetni a jobb és a rossz kaszinókat.
Sztaniszláv Andrást, a Magyar Public Relations Szövetség elnökét bízták meg a londoni székhelyű ICCO, a világ egyik legnagyobb pr-szervezetének interim vezérigazgatói feladataival.
A legújabb technológiát is beveti a KLM annak érdekében, hogy csökkentse a járatkiszolgálási folyamatban keletkező ételhulladék mennyiségét. Mesterséges intelligencia segítségével a holland királyi légitársaság szakemberei pontosabb előrejelzést kaphatnak a várható fogyasztásról, az első eredmények 63 százalékos csökkenést mutatnak az ételhulladék
A Covid örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben sehol sem emelkedik az országban, az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma viszont rohamtempóban emelkedik.
A vállalkozás szüneteltetése jogszabályi lehetőség az egyéni vállalkozó számára, amely arra szolgál, hogy tevékenységét átmenetileg fel tudja függeszteni anélkül, hogy a megszüntetés lehetőségét számba kellene vennie. Cikkünkben ennek társadalombiztosítási vetületét vesszük számba.
Növekvő keresletet tapasztalnak a bankok a lakáshitelek és személyi kölcsönök iránt is, és ezt várják az elkövetkező hónapokban is. Ennek az októbertől alkalmazott kamatplafonon túl nem a feltételek enyhítése lesz a motorja, mert ilyet nem terveznek a hitelintézetek.
Az idei ötödik héten az országban 47 400 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 271 000 fő akut léguti fertőzés tüneteivel – közölte csütörtökön a becslését a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Ez 100 ezer főre vetítve 489, illetve 2797 főt jelent, ami jócskán meghaladja a tavalyi 5. heti adatokat, az influenza esetén pedig a 2018-19-es szezon óta nem
Öt fővárosi kerületben már 2 millió forint fölött volt év elején az új lakások négyzetméterenkénti átlagára. Kilenc kerületben már a használt lakások négyzetméterára is eléri az 1 milliót.
Főleg mínuszokat hozott a szerdai terménypiaci kereskedés, egyedül az amerikai búza ára emelkedett a főbb kurzusok közül. Chicagóban a búza 1,1 százalékkal került többe, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab szintén 0,7 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi b
Sztaniszláv Andrást, a Magyar Public Relations Szövetség elnökét nevezték ki a londoni székhelyű ICCO interim vezérigazgatójává 2024. január 1-től. A kinevezéssel az ICCO célja a szervezet megerősítése, a PR-ügynökségek láthatóbb és eredményesebb képviselete nemzetközi szinten.
Ha valaki bemegy a világ legnagyobb internetes keresőjébe, a Google-be és ott beírja a nyugdíj szót, akkor a második helyen mindjárt a magyar kormány nyugdíjasokkal foglalkozó honlapját találja. Aztán ha belekattint akkor sorjáznak a meglepetések. Folytatjuk laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Olt
Januárban 4 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a decemberi 3,7 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal Prágában. Legutóbb 2021 áprilisában volt magasabb a csehországi munkanélküliség. A munkaügyi hivatal rámutatott: ha figyelmen kívül hagyjuk a "koronavírus-járvány által deformált" 2021-es évet, akkor az idei januári munka