Közel három év után először süllyedhetett a jegybank toleranciasávjába az infláció januárban, ezt jósolják a Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők a pénteki adatközlést megelőzően.
A lángelme ezentúl a Palazzo Dorottya Hauszmann csarnokában, hazai történelmi személyek és művészek társaságában várja a látogatókat. A tudós halálának 67. évfordulóján Képes Gábor, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezetője osztott meg néhány érdekességet a tudósról, aki megváltoztatta a világunkat, de közben színes társasági életet
22. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, 'Az Év Honlapja' pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre rekord mennyiségű 287 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 88 pályaművet díjazott. Az Év Honlapja Abszolút díj győztese a társadalmi szerepvállalás
Az áfatörvény az áfakötelezettség teljesítése szempontjából több speciális jogállást ismer el, amely alatt vagy amelynek választása esetén az általános esettől eltérő módon kell az áfakötelezettségnek eleget tenni. Az egyik ilyen speciális mód vagy jogállás maga a különbözeti adózás, azaz azon szabályok összessége, amely a viszonteladókra vonatkozi
A mediterrán népek lusta hóbortjának tartod, vagy mindennapi kínzó vágyat érzel iránta? Akárhogy is, a tudomány már bebizonyította: a power nap, vagyis a villámszundi nemcsak felpezsdít, de még az agyad is nagyobb lesz tőle.
A márciusi lakásbiztosítási kampány 3,3 millió háztartás egyik legfontosabb vagyontárgyát érinti - hangsúlyozta Kovács Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa szerdán az M1 Ma este című műsorában.
Február 15-én éjfélig jelentkezhetnek a felsőoktatási képzésekre a leendő hallgatók. A családok terhei jelentősen megnőnek a továbbtanulással, ugyanakkor a bevételek azonnal csökkennek. A családi pótlék és a családi adókedvezmény ugyanis az egyetemista után már nem jár. Az eltartottak számába viszont beleszámít.
Japán kultúrája, társadalma és történelme rengeteg érdekességet tartogat, éppen ezért nem is annyira meglepő, hogy a magyarokat toronymagasan ez érdekli a leginkább, ha az ázsiai kontinens kultúrájáról van szó. Minden második férfinak a szamurájok ugranak be azonnal, míg a nők a cseresznyefavirágzás mellett inkább az ételkülönlegességekkel és a gés
Nagy bejelentéssel indította a februárt a Google: Európa-szerte több mint 700 MW tiszta energiára vonatkozó áramvásárlási megállapodást kötött, ami lehetővé teszi, hogy a vállalat a következő két évben több mint
A családi pótlék összege 2008. óta változatlan, a családi adókedvezmény összege pedig legutóbb 2019-ben változott a kétgyerekes családoknál. Mutatjuk a pontos összegeket.
Az Akvárium Klubban február végéig látogatható a Blind Journey projekt “Nézz körül más szemmel!” egyedülálló interaktív kiállítás. A kiállítás mesterséges intelligencia által generált képek segítségével mutatja meg, hogy hét, születésétől fogva vak ember hogyan „látja” Budapest forgalmas csomópontjait, amelyeken nap mint nap ők is megfordulnak
Minden dollárodból száz centet én szeretnék – mondja Anthony Capuano arról, hogyan gondolkoznak a Marriottnál. A luxuslánc globális feje ötcsillagos hotelekről, versenytársakról, felvásárlásokról, villákról és jachtpiacról is beszélt. Interjú.
Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta először fogadtak el új határértékeket az ólomra és a diizocianátokra.
Londoni pénzügyi elemzők friss előrejelzései szerint javulnak a világgazdaság idei növekedési kilátásai, és a vörös-tengeri szállítási fennakadások inflációs hatásai is várhatóan mérsékeltek lesznek.
A nemzetközi tapasztalatok szerint az irodák élhetőségét döntő mértékben befolyásolja, hogy a dolgozók milyen közösségi terekben, helyszíneken, milyen aktivitásokkal tudják feltöltődésre, pihenésre felhasználni a munkahelyi szüneteket. A Harvard Business Review-ban megjelent tanulmány szerzői megállapítják, hogy az igények változásával egyre fontos
Az Andrada sajtóbeszélgetést szervezett, hogy be tudják mutatni a prezentációt, amit a botrányba fulladt sóskúti fórumon nem sikerült. A cég vezetői azt mondták, az akkumulátor-újrahasznosítás zárt és biztonságos eljárás, és nekik sem érdekük, hogy kijusson a mérgező por a gyárból, hiszen ők azt árulják.
A tavaszi vagy nyár végi tápanyag-utánpótlás kellemetlen „tüneteként” gyakran panaszkodnak több magyar településen is a házak közt terjengő, sokszor elviselhetetlen trágyaszagra. Lehet ezzel bármit is kezdeni?
Új probléma ütötte fel a fejét a kriptoszektorban. Ez pedig nem más, mint a mesterséges intelligencia (AI) által generált hamis személyazonosító iratok elterjedése. Jelentések szerint, mindössze 15 dollárért már olyan hamis személyazonosító okmányokat lehet kapni, amelyek képesek átverni a kriptotőzsdék ügyfélazonosítási (Know Your Customer, KYC) r
Minden főbb devizával szemben jobban áll a forint reggel, mint tegnap este - sőt, az éjjel egy pillanatra 388 alá is benézett az euróárfolyam az éjjel.
Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a hallgatók 23%-a komolyabb vagy nagyon komoly pénzügyi gondokról számolt be. Ez az egyik oka annak, hogy ma az egyetemeken, főiskolákon tanuló diákok többsége (57%) folyamatosan vagy alkalmi jelleggel mu
A köztársasági elnök még tavaly tavasszal adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, akit azért ítéltek el, mert részt vett felettese, a volt igazgató pedofil bűncselekményének eltussolásában.
A magyar nézők 2024-ben is a médiacég platformjain követhetik figyelemmel az 58. Super Bowl eseményeit. Az amerikaifutball-bajnokság kultikus, mindent eldöntő összecsapását az Arena4 tévécsatornán és a Net4+ streamingszolgáltatón láthatják élőben a hazai rajongók, a felvezető műsor vasárnap 22 órakor kezdődik, a helyszínt éjfélkor kapcsolják, fél ó
Az eredetileg 1864-ben épült és 2014-ben teljesen felújítva újranyitott Pesti Vigadó patinás épületében újabb modernizációra került sor: az épület teljes világításvezérlését korszerűsítették.
Tavaly több mint 800 millió utazás történt a MÁV-Volán-csoport járatain; a MÁV-START utasforgalma rekordot döntött - közölte a MÁV Zrt. csütörtök reggel az MTI-vel.
Tegnap a brüsszeli kötelezettségszegési eljárás hírére a forint 389-ig gyengült az euróval szemben, aztán délután minimális erősödés után 388 felett zárt. Ma reggel ugyanitt nyitott az árfolyam, a dollárral szemben viszont némi visszakapaszkodás történt az éjszaka folyamán, 360 alá bukott a kurzus.
Január végéig minden lakossági ügyfélnek meg kellett kapnia a költségeket összesítő dokumentumot. A tájékoztató ismeretében mindenki eldöntheti, hogy vált-e számlacsomagot vagy pénzintézetet.
A délnyugat-szlovéniai Koper-Divaca vasútvonalat építő négy török vállalat dolgozói február 15-től sztrájkba lépnek, béremelést és az elmaradt túlórák kifizetését követelik - közölte szerdán a szlovén építőipari dolgozók szakszervezete.
Nagyot hajráztak az önkéntes pénztárak 2023 negyedik negyedében, így – az év közben tapasztalt tendenciát folytatva – mind az összesített taglétszám, mind a tagi és munkáltatói befizetések, mind pedig a vagyon tekintetében jelentős plusszal zártak 2022-höz képest.
Több mint 200 ezerre emelkedett a 13 ezer terméket kínáló SPAR online shop felhasználóinak száma öt év alatt. A vállalat kényelmi szolgáltatása kétszáz településen érhető el. Emellett 33 városban áruházi átvétellel is elvihetőek a megrendelt termékek.„Tíz év alatt az internetes kereskedelem meghatározó szegmenssé nőtte ki magát Magyarországon. Hazá
Megérkezett a pénz a kormány bevásárlásokat intéző cégébe, ami részben fedezi a ferihegyi reptér megvásárlásához szükséges összeget. A vártnál gyorsabban lezárulhat az üzlet.