2024. február 7. szerda

febr. 7
14:51
Turisztikai innovációkat díjaztak (MMonline)
Átadták a hazai turizmus fellendítését célzó innovációs ötletekért járó díjat az országos CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyen. Idén hazánk egész területéről, 18 egyetemről több, mint 100 hallgató jelentkezett. A legjobb csapatok 3 millió forintos ösztöndíjat kaptak. A nyertesek között van látássérültek turisztikai támogatását célzó projekt, S
febr. 7
14:51
Lehet-e alacsonyabb a kamatszint? – Van Vosz Válasz! (Üzletem)
Hónapok óta tart Magyarországon az infláció intenzív, széles körű és tartós csökkenése, a fogyasztói árak növekedése már nem haladja meg a térség átlagos szintjét. Az egy éven át tartó recesszió is már a múlté és külső egyensúlyi mutatóink is javuló tendenciát mutatnak, így megkezdődhet a kilábalás és az egészséges növekedés. Ehhez azonban a hitelp
febr. 7
14:54
Az elszegényedésről és a gazdaság visszaeséséről mesélnek az adatok (Menedzsment Fórum)
Mind a benzin, mind a gázolaj fogyasztása jelentősen visszaesett a tavalyi évben. Előbbi elsősorban a csökkenő reálbérek és - életszínvonal bizonyítéka, míg a dízel esetében a magyar gazdaság gyengélkedése is érdemben közrejátszott.
febr. 7
14:57
Jó hír érkezett a leendő nyugdíjasoknak, nagyot hajráztak a pénztárak (Portfolio)
Nagyot hajráztak az önkéntes pénztárak 2023 negyedik negyedében, így – az év közben tapasztalt tendenciát folytatva – az összesített taglétszám, a tagi és munkáltatói befizetések és a vagyon szempontjából is jelentős plusszal zártak 2022-höz képest - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége.
febr. 7
14:57
Szaúd-Arábia: csak akkor lesz kapcsolat Izraellel, ha elismerik a palesztin államot (vg.hu)
A két ország viszonya a normalizáció küszöbén volt, amikor kitört a háború.
febr. 7
15:03
A Megafon vezetője és a PestiSrácok embere is oktat a Budapesti Metropolitan Egyetemen (Media1)
A Media1 megtudta, hogy több, Fideszhez közeli médiamunkás és a Megafon nevű Fidesz-közeli propagandahálózat ügyvezetője is tanít a METU-n. Az oktatók közé került Kovács István Gergely, a Megafon ügyvezetője és például az a rendező is, aki az Elment az öszöd című, állami támogatás igénybevételével megvalósult filmet készítette, illetve a PestiSráco
febr. 7
15:06
Ez történt ma | egységes szabályozási környezet létrehozását sürgeti az Usa pénzügyminisztere (Kripto Akadémia)
Ismét bevásárolt a MicroStrategy Január hónapban a MicroStrategy összesen 850 BTC-t vásárolt, 37,2 millió dollár értékben 43 700 dolláros átlagáron. A MicroStrategy mérlege ezzel a vásárlással 190 000 darab BTC-re ugrott. Ha figyelembe vesszük a tőzsdén jegyzett vállalatokat, amelyek bitcoint birtokolnak, a MicroStrategy vezeti toronymagasan a rang
febr. 7
15:06
Bejelentett részesedés: ezek az elmúlt időszak változásai (Adózóna)
A globálisminimumadó-törvény a bejelentett részesedés témakörében olyan változást hozott, amely számos adózó számára kedvező lehet. A Grant Thornton Magyarország ennek részleteit ismerteti honlapján megjelent írásában.
febr. 7
15:09
Kifizetőhellyé válik a TotalEnergies (vg.hu)
Esett a profit, de nagyot ugrik az osztalék.
febr. 7
15:09
2024 a zöld átállás éve lesz az építőiparban (Digital Hungary)
Az európai uniós szabályozás fokozatos szigorodása, a hazai ESG-törvény bevezetése és a napokban elindult, az építőanyagok környezeti terhelését értékelő információs rendszer is a zöld átállásra ösztönzi az építőipart. Most is vannak már azonban jó hazai gyakorlatok: ilyen például a KÉSZ Csoport, amely ESG szempontokhoz igazodó működésével és 2030-
febr. 7
15:12
Most tényleg itt a 600 forintos benzin (Infostart)
Minimális mértékben változik az üzemanyagok nagy kereskedelmi ára.
febr. 7
15:12
Könnyebbség jöhet a cégek tárcájára (ProfitLine)
A kormány a leginkább érintett szektorok vállalkozásainak villamos energia szerződéseiben magasan rögzített árakat szorította kezelhetőbb szintre az áramárplafon tavaly nyári bevezetésével. Júliustól decemberig több mint ötezer cég jutott így a korábbiaknál sokkal olcsóbban áramhoz a feldolgozóipar, szálláshely-szolgáltatás és raktározás ágazatokba
febr. 7
15:15
Öntötték a pénzt a magyarok az önkéntes pénztárakba (Piac és Profit)
Jelentős létszám- és vagyonnövekedéssel zárták 2023-at az önkéntes pénztárak: a kezelt vagyon új rekordra, 2 ezermilliárd forint közelébe emelkedett, az éves hozam pedig meghaladta a 17 százalékot - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ)
febr. 7
15:15
Egyre több luxushotel veszi célba Magyarországot (vg.hu)
Ezer szobával bővült tavaly Budapest szállodai kapacitása.
febr. 7
15:18
Nagy Márton a benzin esetében lát esélyt az árak kiigazítására (Infostart)
A hazai üzemanyagáraknak továbbra is a régiós középmezőnyben kell maradniuk – hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Magyar Ásványolaj Szövetséggel és a Mollal történő tárgyaláson.
febr. 7
15:18
Nyáron érkezik a gazdaságátadást segítő pályázati kiírás (Agroinform)
A generációváltás felgyorsulása lehet a precíziós gazdálkodás elterjedésének egyik generátora. Tavaly ehhez megteremtődött a jogszabályi háttér, nyáron pedig érkezik hozzá a pénzügyi forrás is.
febr. 7
15:21
Gáz lesz Indiában, így akarja a miniszterelnök (Privátbankár)
Az indiai miniszterelnök Modi kijelentette, hogy az ország elsődleges energiafelhasználásában a földgáz arányát 6-ról 15 százalékra kívánják növelni 2030-ig. Eközben a QuatarEnergy hatalmas cseppfolyós földgázszállítási szerződést kötött az indiai Petronettel. A szaúdiak is érdeklődnek.
febr. 7
15:21
A több mint 60 millió Bitcoin bevésés nagy része sima szöveg (BitcoinBázis)
A következő kis írás mondanivalója nagyjából összefoglalható egy mondatban. A Bitcoin Ordinals azaz a bevésési protokoll integrálása és a Bitcoin-ökoszisztémában
febr. 7
15:24
Hány forint legyen a tankolás? Nagy Márton elárulta, mit akar a kormány (Menedzsment Fórum)
Megbeszélést tartottak szerdán az NGM-ben.
febr. 7
15:24
Igazán rossz hír azoknak, akik gázolajat tankolnak (Agroinform)
Megfizethető üzemanyagárakról egyeztetett Nagy Márton.
febr. 7
15:27
Argentína méretű napernyőt az űrbe - Ez lenne a megoldás a globális felmelegedésre? (Portfolio)
A globális felmelegedés elleni küzdelem során a csillagászok érdekes ötlettel álltak elő: egy űrben elhelyezett napernyő telepítését javasolták, amely a napsugárzás 2%-át blokkolva 1,5°C-kal hűthetné a Földet  - írja a New York Times.
febr. 7
15:27
Több iskolás megsérült: beomlott egy iskola mennyezete Erdélyben (vg.hu)
A gipszkarton lapokból álló álmennyezet a szünetben omlott be. Két lány és két fiú kisebb sérüléseket szenvedett.
febr. 7
15:27
Vírusrezisztens zöldségfajtákat mutat be a Syngenta a Fruit Logisticán (Agrofórum)
Több díjnyertes zöldségfajtája mellett számos innovatív újdonsággal várja a Syngenta Zöldségvetőmag üzletága a közönséget a 2024-es Fruit Logistica kiállításon, amelynek Berlin ad otthont február 7-9. között.
febr. 7
15:27
Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a szuverenitásvédelmi törvénycsomag miatt az Európai Bizottság (Media1)
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a szuverenitásvédelmi törvénycsomag uniós jogba való ütközése miatt.
febr. 7
15:33
Fontos változtatásra kötelezte a kormány a magyarországi webáruházakat (Portfolio)
Egy elrejtett rendeletmódosítás nyomán március végétől a kormány kötelezővé tette az online kiskereskedőknek, webáruház üzemeltetőknek, hogy eladott áruikat a Magyar Postán keresztül is küldjék, ha a vevő úgy akarja, de egyelőre nem tudni, hogy ezt pontosan hogyan tegyék meg, mert se a kormány, se a Posta nem kommunikált még az ügyről – írja a hvg3
febr. 7
15:33
Vér és nász: a háború miatt bevezetik az online esküvőt Ukrajnában (vg.hu)
A fronton harcoló katonák ritkán találkozhatnak szeretteikkel.
febr. 7
15:39
Zsigó Róbert: A napokban érkezik a 13. havi nyugdíj (hirado.hu)
A Fidesz és a KDNP továbbra is kiáll azok mellett, akik egykor aktívan vettek részt Magyarország építésében.
febr. 7
15:39
A napokban érkezik a 13. havi nyugdíj (Demokrata)
A gazdasági nehézségek ellenére a kormánypártok megvédik a 13. havi nyugdíjat, ami a napokban meg is érkezik a nyugdíjasokhoz.
febr. 7
15:39
Állampapír helyett inkább befektetési alapokba és OTP-részvénybe tették a pénzüket a magyarok decemberben (Telex)
A Bank360 elemzése szerint ez azért is meglepő, mert a bankoknak 2023 utolsó hónapjában az állampapírokat népszerűsítő leveleket kellett kiküldeniük.
febr. 7
15:42
A német ipar nem a legjobban zárta az előző évet (ProfitLine)
Decemberben az elemzők által vártnál jelentősebben és már a hetedik egymást követő hónapban csökkent a német ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
febr. 7
15:51
Új járatot indít egy vidéki városból a Wizz Air (vg.hu)
Egész évben elérhető menetrend szerinti járatot indít a magyar hátterű légitársaság Isztambulba.
febr. 7
15:51
Több száz taxis sorakozott fel Bukarestben, az Uber és Bolt ellen tiltakoznak (Telex)
A taxisok szerint nem járja, hogy velük szemben az internetes fuvarmegosztó cégekre lazább szabályok vonatkoznak.
febr. 7
15:51
A pályázati források mellett innovatív töltési megoldás is segíti a vállalati e-autó-programokat (Digital Hungary)
2024. február 5-től igényelhetnek támogatást a hazai vállalkozások elektromos autók vásárlásához, ami várhatóan újabb lökést ad az ilyen típusú járművek hazai elterjedéséhez. Ahhoz azonban, hogy a céges e-autó-programok igazi sikertörténetek legyenek, a töltési infrastruktúra kérdésével is foglalkozni kell. Már elérhetőek a piacon hatékony, egyszer
febr. 7
15:54
A tudatos termelés és a magas színvonal ma már létfontosságú (Agroinform)
Akik tudással táplálják a növényeket. A Malagrow Kft. jubileumi sajtótájékoztatóján jártunk.
febr. 7
15:57
Felpörgeti a saját részvény vásárlást az Alibaba (Portfolio)
Közzétette harmadik negyedéves eredményeit az Alibaba. Az október-decemberi időszak során a várakozásokhoz képest alacsonyabb bevételről és profitról számolt be a vállalat.
febr. 7
15:57
Csalódást keltő eredményt tett közzé a legnagyobb kínai csipgyártó (vg.hu)
A cég árfolyama több mint 7 százalékkal gyengült a gyorsjelentés után.
febr. 7
15:57
Csütörtökön kezdődik a busójárás Mohácson (MMonline)
A Kisfarsang programjaival, a többi között busócsoportok bemutatóival, kisbusók és gyermek maskarások farsangolásával, táncházakkal kezdődik meg a hat napon át zajló, 15 helyszínen több mint 160 programot kínáló mohácsi busójárás csütörtökön. Az ország legnagyobb téltemető, tavaszköszöntő eseményén, a február 8. és 13. között zajló hagyományőrző né
febr. 7
16:00
Karácsony Gergely is megerősítette: erre kér milliárdokat a BKK (Menedzsment Fórum)
Komoly fejlesztések jöhetnének, a 2021-2027 közti EU-s költségvetési ciklus forrásainak keretében.
febr. 7
16:00
Luxuscikk lett a körte. Mutatjuk, miért drágul ilyen nagyon (Agroinform)
Kevés az ok az örömre a körtepiacon.
febr. 7
16:03
Nagy bajban a német akkumulátoripar – a lyukas költségvetésből aligha remélhet segítséget a szektor (vg.hu)
Lemaradhat Németország, ha nem képes módot találni a jövő iparágainak támogatására.
febr. 7
16:06
Amit a netáról tudni érdemes – a NAV összefoglalta (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) aktualizálta honlapján a népegészségügyi termékadóról szóló információs füzetét.
febr. 7
16:12
Légy óvatos mikor online vagy! (ProfitLine)
A biztonságos internet fogalmi ellentmondás, illúzió, de lépésről lépésre növelni lehet a biztonságát, a gyerekeknek pedig meg kell mutatni, mi mindenre jó - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) elnöke kedden Budapesten, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Együtt egy jobb internetért! című rendezvényén.
febr. 7
16:15
Új járatot indít a Wizz Air a magyarok egyik kedvelt üdülőhelyére (Portfolio)
A Wizz Air bejelenti, hogy április 14-től Debrecenből közvetlen járatot indít Isztambulba. A vonatkozó közlemény szerint az új járatokra a jegyek a Wizz Air weboldalán, valamint a légitársaság mobilapplikációján keresztül 13 490 forinttól elérhetőek.
febr. 7
16:15
Okosfogkefékkel hajtottak végre túlterheléses támadást (vg.hu)
Az internetkapcsolat nem mindig előny, a hálózatra kapcsolódó eszközök támadások célpontjai és végrehajtói lehetnek.
febr. 7
16:15
A repce tavaszi gyomirtása megoldás a tápanyag és a csapadék megtartására! (Mezőhír)
Íme, egy rugalmas és korszerű repcegyomirtó szer.
febr. 7
16:17
Példátlan folyamatok zajlanak az uniós áramtermelésben – Magyarország kirívó az egyik fontos mutatóban (Portfolio)
Példátlan folyamatok zajlanak az uniós áramtermelési szektorban egy ma nyilvánosságra hozott jelentés szerint, így például több áramot termeltek tavaly az EU-ban a szélerőművek, mint a gázerőművek. Közben rohamosan terjednek a naperőművek is, és így először ugrott 40% fölé a megújulók részaránya az áramtermelési mixben, amely mellett minden idők le
febr. 7
16:21
Permetezési napló: közeleg a határidő (Magyar Mezőgazdaság)
2024-ben február 15-ig rögzíthetik az érintettek a támogatási programokhoz kötődő gazdálkodási naplókat az eGN rendszerben.
febr. 7
16:21
Helyszíni és budapesti stábbal, élőben közvetíti a Network4 a vasárnapi Super Bowlt (Digital Hungary)
Las Vegasba érkezett a Network4 stábja. A magyar nézők 2024-ben is a médiacég platformjain követhetik figyelemmel az 58. Super Bowl eseményeit. Az amerikaifutball-bajnokság kultikus, mindent eldöntő összecsapását az Arena4 tévécsatornán és a NET4+ streamingszolgáltatón láthatják élőben a hazai rajongók, a felvezető műsor vasárnap 22 órakor kezdődik
febr. 7
16:27
„Az oroszok leszalámizzák Ukrajnát“ – megkongatta a vészharangot egy hazai szakértő (Privátbankár)
Bendarzsevszkij Anton lapcsoportunk rendezvényén, a Klasszis Klub Live-ban fejtette ki véleményét. A beszélgetés témája az ukrajnai háború volt.
febr. 7
16:27
Orbán Ráhel és Tiborcz István maradt, sokan viszont eltűntek a turizmus toplistájáról – itt a teljes névsor! (vg.hu)
A top 10 polgármestert is listázták.

Keresés