Átírja a piaci versenyt a kínai autóipar előretörése, változnak a fogyasztói elvárások, a döntéshozók pedig a következő években is nehézségekre számítanak a nyersanyag-ellátásban. Egyebek mellett ezt állapítja meg az autóipari vezetők körében a KPMG által elvégzett felmérés, a 24. Annual Global Automotive Executive Survey. Az e-autózási piacon vegy
Az idei volt az eddigi legmelegebb február Hollandiában, a hőmérő higanyszála a 18 Celsius-fokot is elérte - jelentette a Weeronline meteorológiai adatokat közlő holland szolgálat vasárnap.
Az ukrán fegyveres erők 165 katonát, valamint négy harckocsit, két Bradley gyalogsági harcjárművet, egy amerikai gyártmányú M113-as páncélozott szállítójárművet és öt járművet veszítettek, állítja az orosz védelmi minisztérium.
A tavalyi negyedik negyedévben 3,2%-kal nőtt az amerikai gazdaság évesített negyedéves szinten - derül ki a Bureau of Economic Analysis (BEA) második becsléséből. A felülvizsgált szám minimális eltérést mutatott az első becsléshez képest.
Szakmai szervezetek látványos, interaktív grafikonon ábrázolták a tagállami, köztük a magyar energia- és klímaterv adatait és célszámait. A grafikonok megerősítették a korábbi szakmai – köztük hazai civil – kritikákat: jól látszódnak az ellentmondások, pontatlanságok. A klímatervet június végéig lehet még módosítani.
Többrészes cikksorozatunk első részében megtudhattad, hogy melyek azok a nyilvános blokklánc címek, szót ejtettünk a különböző típusú kriptotárcákról, miért lehet fontos a nyilvános blokklánc címek kutatása és milyen eszközökkel ajánlott kutatni. A második epizódban kielemzünk egy nyilvános címet, lássuk hogyan történik mindez. Hogyan elemezzünk
Megszülettek az első támogatói döntések a Napenergia Plusz programban, tavasszal pedig megkezdődhetnek a kifizetések, megindulhat a modern napelemes rendszerek telepítése - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Az OTP SimplePay háttérrendszerének karbantartása miatt 2024. február 29-én, csütörtökön 23 óra 15 perc és 2024. március 1-jén 0 óra 30 perc között szünetel az internetes bankkártyás (VPOS) fizetés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) – írja honlapján a hivatal.
Karbantartás miatt néhány óráig nem lesz elérhető a Magyar Államkincstár Webkincstár, Mobilkincstár és Telekincstár szolgáltatása holnap este - derül ki a Mobilkincstár értesítőjéből.
Hosszú évekkel ezelőtt kiebrudálták a magyar piacról a világ legismertebb autómegosztó szolgáltatását, az Ubert, de most visszatérnek. Valójában azonban a Főtaxi seperte magához. Tavaly majdnem százezer alkalommal nyitották meg az alkalmazását a magyar fővárosban, annak ellenére, hogy a szolgáltatás nem is volt elérhető itt.
Max Verstappen már teszteli az Oracle Red Bull Racing legújabb modelljét, a 2024-2025-ös Formula-1 versenynaptárra fejlesztett RB20-at – de nemcsak a kiváló pilóta, hanem a médiacsapat is készül az új szezonra. Ralph „Shaggy″ Hogenbirk, a Dutch Drone Gods tervezője és drónpilótája egyedi építésű modelljével csatlakozott egy körre a silverstone-i pá
Három hónappal lebukása előtt úgy alapított egy NGO-t, hogy az egyik társalapító ellen már akkor nyomozás folyt Belgium egyik legnagyobb korrupciós ügyében, és erről a szabályok ellenére nem tájékoztatta az Európai Parlamentet.
Optimisták a Richtert követő elemzők. A gyógyszercég a fordulatot kedvezőtlen devizahatások közepette, valamint román üzletága értékesítése ellenére érte el.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök kijelentette, nem zárja ki, hogy az ukrán gabona behozatalára vonatkozó nemzeti tilalmat más termékekre is kiterjesztik, ha az Európai Unió nem lép fel piacainak védelme érdekében.
Megszülettek az első támogatói döntések a Napenergia Plusz programban, tavasszal pedig megkezdődhetnek a kifizetések, megindulhat a modern napelemes rendszerek telepítése, mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára feltöltött szerdai videóban.
A Gazdasági Innovációs Partnerségi Program (Economic Innovation Partnership Program, Eipp) rendezvényén Dél-Korea és Magyarország szakemberei a magyar-dél-koreai technológiai és tudástranszferben rejlő lehetőségekről egyeztettek kedden Budapesten - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Míg 2004-ben az uniós átlag kétharmadán álltak a hazai élelmiszerárak, addig 2022-re már elérték az európai átlag 90 százalékát – több más mellett ezt is megállapítja a GKI Gazdaságkutató elemzése.
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban februárban - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán ismertetett felméréséből.
Nagyobb forgalomra számít a Magyar Posta azt követően, hogy március 28-tól minden internetes kereskedőnek fel kell tüntetnie a céget a lehetséges kiszállítók közt.
A Lányok a buszon, az új Max Original sorozat, A légikísérő producereitől március 14-én az HBO Maxon. A sorozat két epizóddal indul, majd május 9-éig hetenként egy új rész érkezik. A lányok a buszon kampánykörútra hívja a nézőket, amelyen csatlakozhatnak négy különböző munkastílusú és személyiségű újságírónőhöz. A történet középpontjában egy Sadie
Az amerikai Stanford Egyetemen rákellenes technológiát kutató, a világon egyedülálló lézereket fejlesztő, a női NBA-ben kosarazó, és 18 évesen az MVM Dome-ot megtöltő fiatal is van idei 30/30-as listánkon.
2023-ban 18 647 új lakás épült, 9,2%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 21 501 volt, 39%-kal kevesebb, mint 2022-ben.
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban februárban - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán ismertetett felméréséből.
A mértéktartó étkezés követése számos módon megjelenik a kultúránkban: van, aki spirituális téren tulajdonít neki nagy jelentőséget – idén a húsvét előtti nagyböjt időszaka épp múlt héten, február 14-én kezdődött el –, más az egészségét szem előtt tartva táplálkozik például az időszakos böjt szabályai szerint. A 21. században azonban ez a mértéktar
A javuló gazdasági, hitelezési környezetnek és a régi-új állami támogatásoknak köszönhetően az ingatlanpiaci szektor az idén növekedési pályára léphet – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője az OTP Bank, az OTP Ingatlanpont és az OTP Otthon közös sajtóbeszélgetésén szerdán Budapesten.
A Sony mintegy 900 alkalmazottját bocsátja el PlayStation részlegétől, a globális létszám úgy 8 százalékát - jelentette kedden a The Verge szakmai hírportál.
Komoly KRESZ-változásokról zajlik egyeztetés, a cél az, hogy egyszerűsödjenek a szabályok, és kigyomlálják azokat a paragrafusokat, amelyek mára már fölöslegessé váltak - tudta meg a Pénzcentrum a jogszabályok újragondolásán dolgozó szakértőktől. A CashTag eheti epizódjából kiderül, pontosan milyen módosításokat is javasolnak a szakemberek, illetve