2024. február 27. kedd

febr. 27
19:06
Végre egy uniós lista, amelyen Magyarország csak hátulról a negyedik (Menedzsment Fórum)
Nem fest jó képet az Európai Unióról, hogy a teljes népesség átlagánál nagyobb a fiatalok körében a szegénység. Az egyes országok között persze ebben is hatalmas eltérések mutatkoznak.
febr. 27
19:06
Könyvtolmácsok – világirodalom, és a fordítók, akik mögötte vannak (Helló Sajtó!)
A Könyvtolmácsok beszélgetéssorozaton a világirodalom jelentős és aktívan működő fordítói szerepelnek majd Budapesten az Írók Boltjában.
febr. 27
19:12
Elemzők: alacsony infláció, növekvő reálbérek, de 400 forintos euró (Infostart)
A 2023-as GDP-csökkenést követően idén újrainduló növekedésre, alacsony inflációra, csökkenő kamatokra, viszont fokozatosan leértékelődő forint–euró árfolyamra számít az Egyensúly Intézet a legfrissebb gazdasági előrejelzése alapján.
febr. 27
19:12
Veszélyben a postások, megerősítik a kézbesítők védelmét (Adózóna)
Az elmúlt évben megnőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, ezért a Magyar Posta több intézkedést is bevezetett a munkatársak, különösen a kézbesítők biztonságának erősítésére, és bűnmegelőzési kommunikációs kampányt indít a lakosság körében – közölte a társaság.
febr. 27
19:12
Szerény javulás a GfK márciusi hangulatindexében (ProfitLine)
Az elemzők által várt szintre javult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet márciusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe.
febr. 27
19:12
A Skanska elindította Esg+ elnevezésű irodai programját (Digital Hungary)
Egy, az ESG-szabványoknak megfelelő iroda nem csupán a piaci változások és az EU előírásai miatt fontos, hanem a munkavállalók számára is hozzáadott értéket teremt. Ezért a Skanska kidolgozott egy ajánlatot a bérlők számára, ami olyan szolgáltatásokat tartalmaz, melyek a fenntartható munkahelyek megteremtésében és a nem pénzügyi jellegű jelentések
febr. 27
19:15
Titokban húzott váratlant az Aldi – ez minden vásárlót érint (vg.hu)
Az Aldi legújabb újításával néhányan már találkozhattak, a cég ugyanis ismét változtatott valamin, ami sok vásárlót érint majd.
febr. 27
19:17
Agrárválság: nincs érdemi válasz Brüsszeltől – tavasszal is folytatódhatnak a gazdatüntetések (vg.hu)
A magyar gazdaköri szervezet is egyeztet az európai gazdálkodók érdekképviseleteivel.
febr. 27
19:18
Veszélyes PFAS-peszticidek a gyümölcsökben és zöldségeinkben (Helló Sajtó!)
10 év alatt megháromszorozódott azon gyümölcsök és zöldségek száma, amelyek legalább egy PFAS-peszticid szermaradványát tartalmazzák az EU-ban.
febr. 27
19:20
A GVH célkeresztjében a Temu (Helló Sajtó!)
Vizsgálja a kínai online piactér intenzív kereskedelmi gyakorlatát érintő beadványokat a magyar versenyhatóság.
febr. 27
19:24
9%-ra csökkent a hazai alapkamat szintje (ProfitLine)
A Monetáris Tanács mai ülésén 100 bázisponttal, 9,00%-ra csökkentette az alapkamatot. Emellett 100 bázisponttal 8,00%-ra hozta le az O/N betéti kamatot, valamint 10,00%-ra mérsékelte az O/N fedezett hitel kamatát.
febr. 27
19:24
Rekordok éve volt 2023 a nyugdíjpénztárak piacán (KKV Magazin)
Húsz százalék fölötti átlagos hozam, rekord összegű befizetés és kifizetés - ez a nyugdíjpénztárak 2023-as mérlege. A reálhozam megvolt, a tagság viszont egyre csak öregszik - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
febr. 27
19:24
Miért fontos a rügyek ismerete? (Magyar Mezőgazdaság)
A tőkén meghagyott számukkal határozzuk meg a potenciális termésmennyiséget, a tőkék lombozatának nagyságát, végül, de nem utolsósorban a tőkealak kinevelése, majd hosszú évek során a tőkeforma megtartása is hozzájuk kötődik.
febr. 27
19:24
A Gvh célkeresztjében a Temu (Üzletem)
A Gazdasági Versenyhivatal kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára.
febr. 27
19:30
Absztrakt klasszikus – Hattyúk tava a Margitszigeten (Helló Sajtó!)
Nincs Margitszigeti nyár balett nélkül! A klasszikus és könnyűzenei koncertek, operák, előadások színes forgatagából a gyönyörű, előkelően kecses mozdulatok sem hiányozhatnak.
febr. 27
19:33
Pokoli tűz tombol egy gyárban a ciszjordániai Hebronban (vg.hu)
Kulcsfontosságú gyár lángol Ciszjordániában, egyelőre nem tudni, mi lehet a tűz oka.
febr. 27
19:35
Tömegbaleset az M7-esen – Minél előbb jelentsék a kárt a biztosítónak! (vg.hu)
Ha valamelyik helyszínen nem egyértelmű a felelősség kérdése, akkor a baleset résztvevői a Mabiszhoz fordulhatnak.
febr. 27
19:36
A kutyának sem kellettek az árverésre vitt lélegeztetőgépek (Menedzsment Fórum)
Egyetlen ajánlat sem érkezett a több mint 700 darab gépre.
febr. 27
19:36
9 Bitcoin ETF döntött napi kereskedési volumen rekordot (BitcoinBázis)
Hétfőn kilenc új Spot Bitcoin ETF napi kereskedési volumen rekordot állított fel. Összesen 2,4 milliárd dollárnyi vételt és eladást regisztráltak
febr. 27
19:36
Csökkenő profitvárakozások az e-autóiparban (Helló Sajtó!)
A fogyasztói élmény és a színvonalas szoftveres támogatás is fontos szempont lett a vásárlók körében a KPMG kutatása szerint.
febr. 27
19:38
Öt alig ismert kriptovaluta, ami robbanásszerű növekedést ígér 2024-ben (BitcoinBázis)
A bitcoin (BTC) 55.000 dollár fölé emelkedett, és rövid időre 57.000 dollár fölé is benézett, amit a tőzsdén kereskedett spot
febr. 27
19:42
Csökkent a BUX - mi volt a nehezék? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 496,64 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 65 541,56 ponton zárt kedden.
febr. 27
19:45
Bődületes pénzt hoz a parkolás Dubajban (vg.hu)
A dubaji vezetés a Parkin teljes profitját osztalékként kifizetné a befektetőinek.
febr. 27
19:47
Csomagol és költözni készül a Samsonite (vg.hu)
A Magyarországon is gyárat üzemeltető Samsonite árfolyama kilőtt a felvásárlási pletykákra.
febr. 27
19:48
A 2040-es évek végéig szükség lesz a fosszilis energiára (Öko-drive)
A megújuló energia aránya 2035-ig reálisan az ötven százalékot sem érheti el, a 2040-es évek végéig egyre csökkenő mértékben, de szükség lesz a fosszilis energiára, a nukleáris energiára pedig még azután is - mondta ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. elnök-vezérigazgatója Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent, legúja
febr. 27
19:48
Hogyan kezelhetjük a konfliktusokat a párkapcsolatban? (Digital Hungary)
Miért lényeges az önismeret a párkapcsolatban? Vicsápi Natália, önismereti tanító, a Nati Method alapítója elárulja, hogy ha mindig ugyanabba a helyzetbe kerülünk, észre kellene venni, hogy a helytelen úton járunk, és változtatni kellene a hozzáállásunkon. A szakember részletezi, miért fontos a minőségi, kettesben töltött idő?! Azt is megtudhatjuk,
febr. 27
19:51
3000 gólyapár fészkelhet idén az EON oszlopain (Alternatív Energia)
A ragadozók - egerészölyvek, baglyok, héják - is előszeretettel használják a szigetelt oszlopok nyújtotta magaslati kiülőpontokat.
febr. 27
19:57
Messziről kerülgeti Amerikát a BYD, mégsem terveznek belépni a piacra (vg.hu)
A BYD vezetése politikai és keresleti aggályokat is emleget.
febr. 27
20:00
Egyre drágább az olaj (Portfolio)
A tegnapi emelkedést követően ma is feljebb került az olaj világpiaci ára, a nyugati benchmark olajterméknek számító Brent jegyzése már jócskán a hordónkénti 80 dolláros szint felett jár.
febr. 27
20:00
A legjobb kriptovaluták 1 dollár alatt a maximális nyereségért (BitcoinBázis)
Mivel a Pantera Capital a következő 18-24 hónapban robusztus bikapiacot jelez előre a kriptovaluták tekintetében, fennáll a jelentős befektetési nyereség
febr. 27
20:06
Vállalati adatokkal tanítják a generatív mesterséges intelligenciát (MMonline)
A nyilvános adatokon tanított AI modellek esetében mára egyértelművé vált, hogy nemcsak segíteni képesek a vállalatokat, hanem használatuk számos kockázatot is jelenthet azokra nézve. Ennek elkerülése érdekében, valamint a produktivitás javítása, a költségek optimalizálása és a komplex információk megértése céljából egyre többen saját adataikat has
febr. 27
20:09
Jövőre már Willi Orbánék is Pumába öltöznek (vg.hu)
A gyengébb eredmény ellenére szinten tartja osztalékát a második számú német sportszergyártó.
febr. 27
20:11
Ez már több mint durva: egy nap alatt két Szu–34-es vadászgépet veszítettek az oroszok (vg.hu)
Csak kedden két Szu–34-es orosz vadászgépet szedett le az ukrán légvédelem. Ezzel folytatódott az oroszok igen rossz sorozata.
febr. 27
20:12
Jelentős árzuhanás a JYSK-nél (ProfitLine)
Jelentősen csökkentette az árakat a Jysk, a dán kiskereskedelmi üzletlánc annak érdekében, hogy a termékek továbbra is megfizethetőek és versenyképesek maradjanak.
febr. 27
20:18
Nem halasztható tovább a lemosópermetezés – február végi növényvédelmi előrejelzés (Magyar Mezőgazdaság)
Lazább talajokon már a zöldségek vetésére is készülhetünk, de a gyümölcsösben végképp nem lehet halogatni a szezonkezdő munkákat. Elkezdhetjük a pázsit gondozását is.
febr. 27
20:21
Új borzalmak derülhetnek ki, elfogták a gyilkos német baloldali terrorszervezet tagját (vg.hu)
Elfogták Németország egyik évtizedek óta keresett bűnözőjét.
febr. 27
20:24
Digitalizáció az energiaköltségek csökkentéséért (KKV Magazin)
A digitalizáció már elkerülhetetlen, legyen szó akár irodáról, akár oktatási intézményről. Az átállást erősen sürgeti az egyre inkább elterjedő környezettudatos trend, de nyomós érv mellette az energiaárak kiugróan magas megemelkedése is. Hogy milyen eszközökben érdemes gondolkodnunk és azok milyen megtérülést hozhatnak már néhány éven belül, abba
febr. 27
20:24
Álom vagy valóság a zöld Bitcoin? Úgy néz ki az utóbbi (BitcoinBázis)
Minden bizonnyal ha otthonosan mozogsz a kriptopénzek világában jól tudod, hogy miért annyira forradalmai a blokklánc-technológia. Segítségével lehetségessé vált, hogy
febr. 27
20:24
A Ganz 4,65 milliárd forintos fejlesztést indított forgógép üzletágában (Üzletem)
A teljes beruházás várhatóan két éven belül fejeződik be, a vállalat megduplázza az üzletágban dolgozó munkatársak számát.
febr. 27
20:27
Háromnapos sztrájkot hirdet a Lufthansa földi személyzete Németországban (vg.hu)
Folytatódik a légitársaság és a szakszervezetek közötti bérvita.
febr. 27
20:33
Korán-égetésért évekre börtönbe kerül az orosz férfi – kontraszt a svédekkel (vg.hu)
Kadirov csecsen vezető fia bement a börtönbe és megverte a férfit.
febr. 27
20:39
Újra Budapesten az Uber: levelet küldött a sofőröknek a Főtaxi (vg.hu)
A partnereknek kiküldött tájékoztatóban kiemelték: a Főtaxi és az Uber szolgáltatásai a jövőben egyszerre lesznek jelen a magyar taxis piacon.
febr. 27
20:42
Eljött az autóvásárlók kánaánja Magyarországon? Nagyon jól járhat most, aki kocsit keres (Pénzcentrum)
A statisztikák szerint árcsökkenés jelei mutatkoznak a magyar használtautó-piacon, 3 év után így újra a vevők kerülhetnek kedvezőbb helyzetbe, ami a kínálat alakulására is komoly hatással lehet. Több mint 3 millió hirdetés alapján vizsgálták meg az elmúlt 3 év áremelkedésének a tendenciáit.
febr. 27
20:42
Felrobbant Donald Trump kriptotárcája, 5 millió dollárt ér (BitcoinBázis)
Donald Trump kriptotárcája elérte az 5 millió dollárt, köszönhetően az ajándékba kapott 2,9 millió dollár értékű Trump tokennek. A volt
febr. 27
20:45
Van, aki telten szereti – ennyibe kerül az ajakfeltöltés (vg.hu)
Néhány tízezer forinttól kezdődik egy ajakfeltöltés, de a legmagasabb minőségért mélyen a zsebbe kell nyúlni – mondta lapunknak a legnépszerűbb töltőanyag hazai forgalmazója. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogyan vélekednek az ajakfeltöltésről.
febr. 27
20:54
Konnektivitás újratöltve: a Xiaomi bemutatta az új „Human x Car x Home” koncepcióját az Mwc 2024 rendezvényen (Digital Hungary)
A Xiaomi az MWC Barcelona 2024 rendezvényen bemutatta az új „Human x Car x Home” stratégia jegyében kifejlesztett okos ökoszisztémáját, amely új fénybe helyezi a technológiai integráció fogalmát. A Xiaomi SU7 elektromos autó ennek az új megközelítésnek a megtestesítője, amely a bejelentéssel együtt debütált nemzetközileg, ízelítőt adva abból, hogy
febr. 27
20:57
Emmanuel Macron egyedül maradt: csak ő küldene katonákat Ukrajnába (vg.hu)
A legerősebb NATO-tagállam is kihátrált Emmanuel Macron mögül.
febr. 27
21:03
Oroszország Afrikában: testőrnek állt az átszervezett Wagner csoport (vg.hu)
A Nyugat befolyása meredeken csökken a kontinensen.
febr. 27
21:12
Odavertek a forintnak rendesen - szakad az árfolyam a kamatdöntés után! (ProfitLine)
Gyengült kedden a forint a jegybanki kamatdöntést követően a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
febr. 27
21:12
Elbocsátja a Propeller és a Nuus teljes stábját Vaszily Miklós nemrég leköszönő tanácsadója (Media1)
A Media1 információi szerint néhány héttel ezelőtt tulajdonost váltott a Propeller és a Nuus, most pedig az új vezetés elbocsátja a szerkesztőségek teljes stábját, beleértve a főszerkesztőt is. A távozásokat az a Hajós Andrea közölte a munkatársakkal, aki a TV2 egyik fontos igazgatója volt tavaly nyárig majd a televízió elnökének, az Indexet is tu

Keresés