A PwC Magyarország nyárra négynapos munkahetet vezet be egyik üzletágában. A Magyar Telekomnál megbukott egy hasonló kísérlet, mutatjuk, a PwC hogyan ülteti át a gyakorlatba a rövidebb munkahetet.
Kína határozottan ellenzi, hogy az Egyesült Államok szankciókat vezessen be kínai vállalatok ellen az Oroszországgal fenntartott kapcsolataik miatt – közölte hétfőn a kínai kereskedelmi minisztérium. A múlt héten az EU is tiltólistára vett kínai cégeket, mivel segítettek kijátszani az Oroszországgal szemben bevezetett korlátozó intézkedéseket.
A PwC Magyarország a könyvvizsgálati üzletágában idén nyáron pilot jelleggel 4 napos munkahetet vezet be. Június elejétől augusztus végéig a vállalat 280 munkatársa csak hétfőtől csütörtökig fog dolgozni. A pilotban az audit tevékenységet folytató csapatok vesznek részt - olvasható a cég sajtóközleményében.
A PwC Magyarország a könyvvizsgálati üzletágában idén nyáron pilot jelleggel 4 napos munkahetet vezet be. Június elejétől augusztus végéig a vállalat 280 munkatársa csak hétfőtől csütörtökig fog dolgozni. A pilotban az audit tevékenységet folytató csapatok vesznek részt.
Új munkatársak keresésekor tapasztalni fogjuk: mind a fejvadászatban, mind a munkaerő-közvetítésben, mind a munkaerő kínálatában az elmúlt 10 év legjelentősebb változásai érnek össze egy időben, és tesznek szükségessé új megközelítést a szakmától. Az Aarenson Consulting fejvadász cég 2005 óta részletesen méri a munkaerőpiac három legfontosabb ténye
Mindössze 368 forinttal emelkedett a tavalyi IV. negyedévben egy átlagos személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja. Az éves díjnövekedés – a korábbi magas, de folyamatosan lassuló mérték miatt – a budapesti autósoknál összességében 12, a vidékieknél 11 százalék volt. Károkra is csak 7 százalékkal többet fizettek ki a biztosít
A lakásbiztosítási szerződés abban az esetben is újraköthető, ha jelzáloghitel vagy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) miatt hitelbiztosítéki záradékkal terhelt - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján közzétett tájékoztatójában. A Portfolio tapasztalatai szerint viszonylag elterjedt tévedés az, hogy a lakáshitelhez
Február 21-i hatállyal Dirk Gerkenst nevezték ki a United Media részét képező NOVA Broadcasting Group vezérigazgatójának. Az RTL Klub és a TV2 korábbi vezérigazgatója Stefana Zdravkovát váltja a pozícióban. (fotó: United Media) Dirk Gerkens, a United Media igazgatósági tagja és a programokért, gyártásért és reklámértékesítésért felelős igazgatója 2
Az eredetileg okostelefonokat gyártó kínai Xiaomi vezetője úgy véli, hogy a társaság megtalálta azt a fogyasztói közeget, amely a fokozódó verseny közepette is fizetni fog a rövidesen piacra kerülő elektromos autójáért- számolt be róla a CNBC.
"Jelenleg intenzív előkészületek folynak az első beton kiöntésére, amelyre 2024-ben kerülhet sor" – mondta egy hétfőn kiadott közleményben Vitalij Poljanyin új paksi projektigazgató, az orosz Roszatom mérnöki részlegéhez tartozó vállalatának, a JSC Atomstroyexportnak (ASZE Rt.) az alelnöke.
A PwC Magyarország a könyvvizsgálati üzletágában idén nyáron pilot jelleggel 4 napos munkahetet vezet be. Június elejétől augusztus végéig a vállalat 280 munkatársa csak hétfőtől csütörtökig fog dolgozni. A pilotban az audit tevékenységet folytató csapatok vesznek részt.
Az elmúlt napokban többször tartott razziát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága a fővárosi Golgota úti piacon. Több tízezer hamis terméket és nyomókliséket foglaltak le a pénzügyőrök.
Bogsch Erik 2024. március 1-i hatállyal lemondott a Richter Gedeon igazgatóságában betöltött elnöki tisztségéről, igazgatósági tagsága megtartása mellett. A Richter igazgatósága Vizi E. Szilveszter igazgatósági tagot választotta meg az igazgatóság elnökévé.
A magyarok csaknem 80 százaléka tervez idén kisebb nagyobb építési munkákat, amelyekhez a válaszadók 56 százaléka mesterek bevonását is szükségesnek tartja; építési kedv már van, de a kivárás és a szakemberek iránti bizalmatlanság problémát okoz - közölte az Újház Piramis Építőház Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A Google a jövő évtől kezdve tervezi beágyazni Gemini nagy nyelvi modelljét (Large Language Modell), az OpenAI GPT-4 versenytársát az okostelefonokba. A vállalat Gemini Nano algoritmusa elérhető a Pixel és más alkalmas Android készülékeken – írja a CNBC.
Rendszerszintű hiányosságok miatt termelünk és használunk fel egyre több műanyagot, s így egyre több műanyag kerül ki tengeri, szárazföldi és édesvízi élőhelyekre – derül ki az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC a legújabb kutatásokat összefoglaló kommentárjából.
A Media1 telefonon elérte a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) egykori kommunikációs referensét, aki a „Ha földhöz vágnak fel kell állni” című, tegeződős interjút készítette 2016-ban Vásárhelyi Jánossal, a bicskei gyermekotthont akkoriban vezető, később fegyházbüntetésre ítélt pedofil igazgatójával. Ez az az interjú, ami néhány hete
Az Abb világelsőséget ért el az Ie5-ös hatékonyságú szinkron reluktancia motorok (SynRm) fejlesztésében egy olyan új változat piaci bevezetésével, amely egyesíti az ultraprémium energiahatékonyságot a rendkívül jó tényleges teljesítményt nyújtó folyadékhűtés előnyeivel. Az új kialakítás kompakt helyigény mellett új mércét állít fel a nagy kimenti t
A lakásbiztosítási szerződés abban az esetben is újraköthető, ha jelzáloghitel vagy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) miatt hitelbiztosítéki záradékkal terhelt - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Gazdatüntetés kezdődött hétfőn Brüsszelben, az agráriumban dolgozók körülvették az Európai Unió főbb irodaépületeit, és nagyobb támogatást követeltek a blokktól.
A megújuló energia aránya 2035-ig reálisan az ötven százalékot sem érheti el, a 2040-es évek végéig egyre csökkenő mértékben, de szükség lesz a fosszilis energiára, a nukleáris energiára pedig még azután is - mondta ifj. Chikán Attila, az Alteo elnök-vezérigazgatója Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.
Újságban megjelent fotókra hivatkozva elutasította a 36 éves Kamila Grabska keresetét egy ír bíróság, aki 650 000 fontnyi összeget követelt egy biztosítótársaságtól, mondván, ötéves munkaképtelenséget okozó sérüléseket szenvedett egy 2017-es autóbaleset során - írta a brit The Guardian.
Hivatalosan pénteken veszi kezdetét az első lakásbiztosítási kampány, melynek keretében gyakorlatilag minden lakástulajdonos felülvizsgálhatja jelenlegi lakásbiztosítását. A koncentrált figyelem hatására akár több százezer lakásbiztosítást is lecserélhetnek az ügyfelek. A kampányban kiemelt szerep jut a független alkuszoknak: az eddig jellemző 20 s
A nyugdíjcélú előtakarékosság nem ismeretlen fogalom a hazai lakosság körében, azonban még mindig jelentős az időskorú munkavállalók aránya. Bár Magyarországon a nyugdíjasok egészségesen eltöltött éveinek várható száma emelkedett az eltelt több mint 10 évben, az OTP Nyugdíjpénztár hangsúlyozza, hogy ne az egészséges öregkor kárára végzett munkával
A kormány támogatásával és az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ) koordinációjával 2024. február 26-án programsorozat indul "A fejlődés társadalmasítása!"címmel, mely az ipar 4.0 fejlődési lehetőségeit kívánja bemutatni. A nyitórendezvényt Egerben, az Emerson Automation FCP Kft. gyárában tartották - tájékoztatott a Nemzetgazdas
Újságban megjelent fotókra hivatkozva elutasította a 36 éves Kamila Grabska keresetét egy ír bíróság, aki 650 000 fontnyi összeget követelt egy biztosítótársaságtól, mondván, ötéves munkaképtelenséget okozó sérüléseket szenvedett egy 2017-es autóbaleset során - írta a brit The Guardian.
Több mint tízezer tonna lejáratközeli és csomagolási hibás élelmiszert mentett meg a megsemmisítéstől tavaly a Magyar Élelmiszerbank Egyesület áruházakból és gyártóktól, hogy rászorulóknak adományozza azokat.
Fontos, hogy Magyarország a zöld átállás éllovasa legyen, ezt ugyanakkor reális módon kell megvalósítani - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.
Március 1-jei hatállyal, igazgatósági tagsága megtartása mellett lemondott a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságában betöltött elnöki tisztségéről Bogsch Erik - tájékoztatta az MTI-t a gyógyszeripari társaság hétfőn.
Március 1-jei hatállyal, igazgatósági tagsága megtartása mellett lemondott a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságában betöltött elnöki tisztségéről Bogsch Erik - tájékoztatta az MTI-t a gyógyszeripari társaság hétfőn.