2024. március 1-jétől módosulnak az afrikai sertéspestis (ASP) mentesítési tervéhez kapcsolódó, állami kártalanítási tételek. A kártalanítási eljárás új díjtételei az érintett résztvevőkkel történt egyeztetés alapján születtek meg. Az új díjtételek kidolgozása során kiemelt szempont volt, hogy azok az egész ország területén segítsék elő az állomány
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) friss tájékoztatást közölt az újabb bértárgyalási fordulóról és az Audi Hungária képviseletének ajánlatáról - derült ki az AHFSZ Facebook-posztjából.
Szinte minden cégnek, amelynél hulladék keletkezik, kötelező januártól környezetvédelmi felelősségbiztosítást kötnie derül ki egy friss összefoglalóból. Egy, a vállalatok által előre nem látható, véletlen okozott káresemény után akár erdőtelepítésre vagy víztisztításra is szükség lehet, erre nyújthatnak kártérítési fedezetet az új biztosítási konst
A szőlőültetvényekben leggyakrabban valamilyen kordon művelésmóddal találkozhatunk. A nagyobb térállás miatt könnyebb a művelésük és hatékonyabb a növényvédelem.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület pályázatot hirdet települések részére Madárbarát település mintaprojekt kialakítására. A mintaprojektre olyan önkormányzatok pályázhatnak amelyek lépéseket kívánnak tenni az ember és a természet összhangjának újbóli megteremtésére és amelyek közterületein, intézményeiben még nincsenek madárvédelmi es
Miközben az állam a piacilag eleve sikeres, vagy a jövőben piacképesnek tűnő kulturális tevékenységeket szeretné inkább támogatni, a maga mögött hagyott finanszírozási űrben nem lépett senki a helyére. Nem tolonganak a művészeti pártfogók, mecénások, pedig a szakminiszter pont egy éve ilyenkor mondta, legfőbb ideje, hogy az elmúlt harminc év nyerte
A 2023-as év minimális cégszámcsökkenéssel zárult az építőiparban. Az alapítások száma mélypontra, ötezer alá csökkent, míg a megszűnések száma ötezer fölé emelkedett. Az építőipari szektorban tevékenykedő egyéni vállalkozások többsége kivárt, minden hatodik vállalkozó ideiglenesen felfüggesztette tevékenységét.
2023-ban 18 647 új lakás épült, 9,2%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 21 501 volt, 39%-kal kevesebb, mint 2022-ben.
Székre állok címmel egyedülálló podcast műsort indít a Sláger FM, amelyből kiderül hogyan gondolkodnak, éreznek, szemlélnek bennünket és a mai világot a gyerekek.
A Fitch Ratings szerint a közel-keleti hajózási útvonalakat érintő problémák miatt nem lesz zökkenőmentes az infláció infláció leszorítása a jegybanki célszintek felé - tudósított a Business Insider.
Figyelemre méltó növekedés tapasztalható az újonnan létrehozott Cardano-tárcákban, mely az elmúlt napokhoz képest megduplázódott. Az egyik legmegbízhatóbb Layer 1-es blokklánc
A magyar űrhajósjelöltekkel találkozhatnak, és - egyebek mellett - a marsi lét feltételeiről és az univerzumról szerezhetnek ismereteket az érdeklődők a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben a március 18. és 24. között zajló Csillagászati héten.
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) friss tájékoztatást közölt az újabb bértárgyalási fordulóról és az Audi Hungária képviseletének ajánlatáról - derült ki az AHFSZ Facebook-posztjából.
Szinte minden cégnek, amelynél hulladék keletkezik, kötelező januártól környezetvédelmi felelősségbiztosítást kötnie – derül ki a K&H összefoglalójából. Egy, a vállalatok által előre nem látható, véletlen okozott káresemény után akár erdőtelepítésre vagy víztisztításra is szükség lehet, erre nyújthatnak kártérítési fedezetet az új biztosítási konst
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint februárban az üzleti várakozások csak hibahatáron belül változtak, de a lakossági kilátások a kiugróan kedvező januári adat után jelentősen romlottak. Így a GKI konjunktúraindexe 3 ponttal csökkent januárhoz képest. A cégek foglalkoztatási szándéka nem változott érdemben, m
A következőkben egy olyan mézsörreceptet szeretnék megosztani a méhésztársakkal, amelynek összetevői között leginkább maga a méz dominál, és amely otthoni körülmények között viszonylag könnyen elkészíthető.
A magyarok 63 százalékának vannak olyan céljai az idei évre, amihez anyagi forrás szükséges. Akik már konkrét összegben gondolkodnak, azok ideálisan mintegy másfél milliót szeretnének költeni, de reálisan 600 ezer forinttal számolnak. A válaszadók több mint fele a pénzügyekben szeretne előrelépést, különösen igaz ez a fiatalokra. A lakásfelújítás s
A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara megtartotta hagyományos Gazdasági Évnyitó rendezvényét, amelyen dr. Pogátsa Zoltán közgazdász és Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója tartott előadást, továbbá a Vosz Veszprém Vármegyei Szervezete és a Vkik együttműködési megállapodását is aláírták.
A brit kereskedő és termelőcégek több mint a fele megszenvedi a jemeni húszi lázadók támadásai által a vörös-tengeri hajóforgalomban okozott fennakadásokat – áll a Brit Kereskedelmi Kamarák hétfőn ismertetett felmérésében.
Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója szerint az mesterséges intelligencia nem csupán egy múló hóbort, hanem valós és jelentős hatással bír, amely majdnem minden munkakörben alkalmazásra kerülhet, különösen a kiberbiztonság és a gyógyszerkutatás területén - jelentette a Cnbc.
Tavaly decembertől egészen január végéig tartottak országos szeszfőzde-ellenőrzéseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei. A közel kétezer produktív munkaóra alatt több ezer liter alkoholt foglaltak le, olvasható a NAV honlapján.
Az évek során egyre többen keresik az otthoni passzív jövedelem könnyű módjait, és a felhőbányászat válik rendkívül népszerű választássá. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, miért lehet az Inccrypto felhőbányászati platform megbízható választás azok számára, akik 2024-ben pénzt akarnak keresni az interneten.
Az autómegosztók sikerének és népszerűségének egyik kulcsa, hogy a felhasználók számára elérhető-e a szolgáltatás mindennapi életük fontos helyszínei közelében. A szolgáltatási terület bővíthetőségének korlátait a GreenGo most Külső Zónák megnyitásával bontotta le, megnyitva a bérlés lehetőségét Csepeltől Budafokig, egyben segítve az agglomerációs
Szinte mindenki kíváncsi arra, hogy mi a hosszú élet titka. Az idősek és a tudósok is különböző tényezőket említenek, amelyek hozzájárulhatnak a hosszabb élethez. De mi az igazság?
A nyilvános adatokon tanított AI modellek esetében mára egyértelművé vált, hogy nemcsak segíteni képesek a vállalatokat, hanem használatuk számos kockázatot is jelenthet azokra nézve. Ennek elkerülése érdekében, valamint a produktivitás javítása, a költségek optimalizálása és a komplex információk megértése céljából egyre többen saját adataikat has
4,059 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2023-as évet a CIG Pannónia, az egyszeri és átmeneti adótételekkel nem korrigált számviteli profit 2,874 milliárd forint lett - tette közzé a biztosító. A piac 5%-os átlagát messze meghaladó, 35%-os díjbevétel-növekedést sikerült elérni, elsősorban a hitelfedezeti, a vállalati vagyonbiztosítási és