2023 negyedik negyedévében megállt a magyar gazdaság növekedése, a negyedik negyedéves GDP-adat érdemben gyengébb lett a várakozásoknál, így a hazai gazdaság ismét a stagnáláshoz közeli állapotba került. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is elmondta a véleményét az adatokról.
A személyi kölcsönök esetében jellemzően 10 millió forint az az összeghatár, ameddig elmennek a bankok, ám két banknál 12 millió forint, egynél pedig már akár 15 millió forint is igényelhető - írja a Bankmonitor. A szakértők megnézték, mire számíthat az, akinek ilyen nagy összegre van szüksége, hiszen itt már viszonylag kis kamatkülönbségnek is érz
A Business Insider cikke számolt be róla, hogy legújabb Tesla Cybertruck járművekre egy több tulajdonos panaszkodik. Arról számoltak be, hogy a rozsdamentes bevonattal ellátott karosszérián rozsdafoltok jelentek meg.
A Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálata szerint nem lehet egyértelműen bizonyítani, hogy a magyar dolgozókat külföldiekkel váltotta ki a Bumchun Precision Hungary Kft.
Magyarország bruttó hazai terméke 2023 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Várkonyi Balázs stratégiai együttműködésre lép az Avokadoval, így az ED Group Kft. részesedést szerez a bevásárlóplatformban. A társulással a hazai online kiskereskedelem képének átalakítását tervezik, céljuk, hogy 5-10%-ot szakítsanak ki az FMCG szektorból. A hazai e-kereskedelmi piac egyik legismertebb és legsikeresebb szereplője Várkonyi Balázs,
Várkonyi Balázs stratégiai együttműködésre lép az Avokadoval, így az ED Group Kft részesedést szerez a népszerű bevásárlóplatformban. A társulással a hazai online kiskereskedelem képének átalakítását tervezik, céljuk, hogy 5-10%-ot szakítsanak ki az FMCG szektorból.
Külső tényezőkön, főként a német ipar teljesítményén és a hazai fogyasztás lendületén múlhat az, hogy mekkora lesz a 2024-es gazdasági növekedés - mondta az InfoRádióban Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője. A nemzetgazdasági miniszter 4, a pénzügyminiszter pedig 3-4 százalékos GDP-bővülést vár.
Az olasz egészségügyi minisztérium kiemelt ellenőrzést rendelt el a repülőtereken a dengue-láz terjedésében érintett országokból érkező személyek és áruk esetében – közölte a tárca szerdán.
A szerdán közzétett negyedik negyedéves euróövezeti, illetve a lengyel GDP is stagnált negyedéves alapon – derült ki az Eurostat, illetve a lengyel statisztikai hivatal jelentéseiből. A KSH adatai szerint a magyar GDP is stagnált ebben az időszakban, igaz ez meglepte az elemzőket.
2023 decemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 6,0, az egyéb építményeké 0,5 százalékkal csökkent - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Péntek hajnalban érkeznek a Mol friss negyedéves számai: az elemzői várakozások alapján bár a tavalyi év azonos időszakának eredményeit a legtöbb soron nem érte el a magyar olajvállalat, de elsősorban a kutatás-termelés szegmens eredménye miatt erős negyedévet zárhatott a Mol. Hiába esett az olajár a vizsgált időszakban, ezt bőven ellensúlyozta a m
Az elmúlt időszakban egyre többen kaptak fizetési felszólítást a weboldalukon megjelenő képek, grafikák kapcsán a Copytracktől. Nem kell be…ijedni! Higgadtak maradhatunk, ha tudjuk, hogy minek a részét képezi a kapott verdikt.
Visszatér az ikonikus sárga szín a megújult Nissan Juke városi crossoveren. Széles körű fejlesztések voltak a belső térben is a pontosabb illesztések, a finomabb kidolgozás, az ergonómia és a kényelem javítása érdekében. Az N-Sport felszereltségi szint bevezetésével egy új kategória született a modellcsaládban. A továbbfejlesztett Juke gyártása ham
Idén 18 NATO-tagállam védelmi kiadásai érik el a bruttó hazai terméke (GDP) 2 százalékát, ami rekordnak számít; hatszoros növekedést jelent 2014-hez képest, amikor csak három tagállam teljesítette ezt a célt - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozását megelőző szerdai sajtótájékoztatóján Brüsszel
2024-ben könnyítést kapnak a mezőgazdasági termelők a kötelező parlagoltatás új szabályainál – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleményében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Az Alza.hu az Árukereső.hu oldal tekintélyes versenyén, az Ország Boltja szavazáson lett első a Minőségi díj – Webáruház kategóriában. Ezt a díjat kizárólag vásárlói vélemények alapján ítélik oda, tehát valódi vásárlói élmény igazolja. Az Ország Boltja versenyt a magyar internetes kereskedelmi piac egyik legfontosabb ár-összehasonlító oldala, az Ár
A legtöbb újdonsült szülő hajlamos elkövetni azt a hibát, hogy a kinézet alapján választ babakocsit, pedig ebben az esetben ez az egyik legrosszabb taktika. A technikai adatok ugyanis sokkal fontosabbak, mint a babakocsi a színe és külleme.
Németország gazdasági gyengélkedése a negyedik negyedévben kihatott az Európai Unió keleti országaira, ami aggodalmat keltett a régió idei fellendülésének várható ütemével kapcsolatban. Románia bruttó hazai terméke váratlanul 0,4%-kal zsugorodott, dacolva a bővülésre vonatkozó előrejelzésekkel, míg Magyarországon és Lengyelországban stagnálást muta
Összesen több mint 8 ezer hibajelentést kapott az egyik legnagyobb közösségi site, a Facebook az utóbbi 24 órában a világ több pontjáról: az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Ausztráliából is - számolt be a DailyMail.
Az Nvidia piaci kapitalizációja szerdán megelőzte a Google anyavállalatának számító Alphabetét, ezzel a harmadik legértékesebb amerikai vállalattá vált, míg a világranglistán a negyedik helyet szerezte meg.
A társas kapcsolatok jelentős pozitív hatással vannak a mentális jóllétre és az általános egészségi állapotra – derült ki a Huawei megbízásából készült, nyolc európai országot vizsgáló kutatásból. A felmérés szerint azok, akik másokkal együtt élnek – legyen szó barátokról, családtagokról vagy párkapcsolatról –, elégedettebbek mentális állapotukkal.