A francia kormány hétfőn közölte, hogy az év hátralévő részére leállítja az alacsony jövedelműek elektromos autós lízingtámogatását célzó programot, miután a kereslet jóval meghaladta az eredeti terveket.
Aktívan, az egy évvel korábbit 43 százalékkal meghaladó forgalommal kezdte az évet a hazai ingatlanpiac, a jelzáloghitelek összege pedig ennél is dinamikusabb, 80 százalékos növekedést mutat a Duna House adatai szerint.
A vállalatok több mint fele 6-10%-os béremelést kíván végrehajtani a tehetségek bevonzása és megtartása érdekében. A Randstad Hungary felméréséből azonban kiderült, hogy ez elmarad a munkavállalók várakozásaitól.
A kedvező időjárási kilátásoknak, a magasan alakuló tárolói kapacitásoknak és a norvég szállítások újraindulásának köszönhetően valósággal bezuhant a mögöttünk álló napokban a földgáz ára, már tavaly július óta nem látott szinten áll a jegyzés.
A Nemzetközi Valutaalap vezetője figyelmeztetett, hogy az orosz gazdaság még mindig jelentős nehézségekkel néz szembe annak ellenére, hogy a washingtoni székhelyű intézmény a közelmúltban felfelé módosította az orosz növekedési előrejelzést – írja a CNBC.
Hagyományteremtő céllal biztosítói reggelin tekintették át a legfontosabb aktuális kérdéseket a hazai piaci szereplők és az MNB felügyeleti vezetői - tájékoztatott hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A brit Tesco, házhozszállításban részt vevő sofőrjei közül többen lebuktak, hogy "mű baleseteket" idéztek elő annak érdekében, hogy a sértettek kártérítést tudjanak kicsikarni a cégből - írja a Retail Gazette a Sunday Times nyomán.
Kétnapos konferencián vitatták meg a hazai közlekedési ágazat szakértői a Kresz átalakításának irányait, amelyről egyelőre túl sokat továbbra sem lehet tudni.
Félszáz szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával folytatódik a KRESZ megújításának előkészítése. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-vel kétnapos szakmai fórumon, széles körű együttműködés keretében gyűjti össz
Januárban az üzemanyagok ára 0,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint decemberben - derült ki a KSH pénteken megjelent inflációs statisztikájából. Az adat több helyen felhördülést okozott: hogyan lehet, hogy a jelentős jövedékiadó-emelés hónapjában olcsóbban tankolhattunk? Január végén a benzin ára már 600 forint körül, a gázolajé 630 felett volt, ez
Ma már szinte mindenki internetes keresésbe kezd, ha új autót vásárolna, de a többség mégis márkakereskedésnél írja alá a szerződését – derül ki az EY legfrissebb, 20 ország 15 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A szalonok segíthetnek az elektromos járművek elterjedésében is, mivel képesek eloszlatni a technológiáva
Az Európai Központi Bank (EKB) márciusi ülésére elkészülő új euróövezeti gazdasági növekedési és inflációs előrejelzés kulcsfontosságú lesz, amikor az euróövezeti bank arról dönt, hogy mikor kezdje meg a kamatcsökkentést - mondta Pablo Hernandez de Cos, a Bank of Spain elnöke, az EKB Kormányzótanácsának a tagja.
Mentőöv a turizmusnak, a virágüzleteknek, a kütyüboltoknak és a csokoládégyártóknak. A rokonszenves, bár tőlünk kissé idegen Valentin-nap ma már üzlet a javából, miután a rendszerváltás után Guba Ági, a legendás virágkötő jóvoltából polgárjogot nyert, és aztán lassan beszüremkedett. Egyesek Bálint-napra keresztelték.
Csath Magdolna közgazdászt, egyetemi tanárt jelöli köztársasági elnöknek a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be a közösségi médiában publikált üzenetében hétfőn Toroczkai László pártelnök, frakcióvezető.
Nemrégiben egy körképben mutattuk be a hazai bankok digitális fejlesztéseit és terveit. Lapunknak a Gránit Bank elárulta, hogy idén end-to-end lakáshitel-igénylés és új mobilapp fejlesztése is szerepel a terveik között. Előbbihez még jogszabályi változásra is szükség lesz.
A Deloitte hatodik alkalommal megjelenő, a kereskedelmi ingatlanpiac üzleti hangulatára vonatkozó felmérése szerint az ingatlanszektorban átalakulás és alkalmazkodás zajlik. Az ukrajnai háború kirobbanását követően tapasztalt jelentős piaci turbulenciával jellemezhető időszakhoz képest az ingatlanfejlesztők némiképp optimistábbak. A Deloitte ingatl
Törökországban az előző havi 8,9 százalék után decemberben 8,8 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - Tüik) hétfői közlése szerint.
Christian Lindner pénzügyminiszter szerint Németország gazdasága tönkremenne, ha követné az Egyesült Királyságot az Európai Unióból való kilépésben, ahogy azt a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak párt javasolta – írja a Bloomberg.
Az Európai Parlament is áldását adta az Európai Unió szigorított, tagállami költségvetésekre vonatkozó megreformált ellenőrzési mechanizmusára. A Stabilitási és Növekedési Paktum új szabályai így már biztosan élesednek az idén, ami azt is jelenti, hogy nyáron megindulhatnak a túlzottdeficit-eljárások. Minden jel szerint Magyarország sem ússza meg a
Az Agrárminisztérium, a Nébih és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös ajánlást fogalmazott meg az 1/2024. (I. 9.) Korm. rendelet alapján érintett kereskedők felé. Az ajánlás a kiszereléscsökkentésben érintett bejelentésköteles termékek esetében megadandó adatok körére vonatkozik.
Elérhetetlenné vált hétfő délutánra egy 2016 februárjában publikált cikk és a hozzá kapcsolódó képgaléria a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság weboldalán. A főigazgatóság kommunikációs munkatársa által készített cikkben ifj. Orbán Győzőt (a miniszterelnök testvérét) és Böjte Csabát emlegették a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban, és előke
Az áruházlánc tavalyi akciója után most ismét a 65 év felettieknek szeretne többet adni, akik február 15-21. között így tovább csökkenthetik az élelmiszerre fordított kiadásaikat, közölte a Lidl hétfőn a Forbes.hu-val.
A köztársasági elnöknek a nemzet egységét kellene szimbolizálnia, de a Fidesz kormányzásának tizennegyedik évében legalább ennyire fontos szempont, hogy az államfő személye megfeleljen az orbáni hatalomgyár céljainak is.
Mintegy 5 millió eurós beruházással építi negyedik gyártócsarnokát Zalaegerszegen a svájci hátterű Europtec Kft. - közölte a társaság ügyvezetője hétfőn sajtótájékoztatón a zalai vármegyeszékhelyen.
A szelektív hulladékgyűjtést és a hulladékvisszaváltó REpontokat népszerűsíti a MOHU, a cég kampányaihoz nagykövetként Ördög Nóra és Till Attila televíziós műsorvezetők is csatlakoztak.
Decemberben történelmi csúcsra, 98%-ra ugrott a novemberi 76%-ról az orosz gáz súlya az osztrák gázimporton belül, ami elfogadhatatlanul magas, nem teljesítik az osztrák cégek az orosz függőség leépítésével kapcsolatos kötelezettségeiket, ezért meg kell szűntetni az OMV 2040-ig szóló hosszú távú orosz gázvásárlási szerződését – ezt a radikális lépé
A környezeti szennyezések, az urbanizáció okozta levegőszennyezés miatt kialakuló betegségek megelőzésének fontosságára hívta fel a figyelmet Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke pénteken Budapesten, egy konferencián.