Az Európai Bizottság az új élelmiszerekről szóló rendelet keretében még mindig nem határozta meg az Unióban történő forgalmazásra vonatkozó közös szabályokat.
Két budapesti iskolában is diáklányokat zaklathatott egy tanár. Az Óbudai Gimnáziumban az interneten írta egy diáknak, hogy le akar vele feküdni, korábban a Budapesti Ward Mária iskolából azért rúgtak ki, mert egy 14 éves diáklányt megcsókolt és többször fogdosott. Utóbbi ügyben vádat is emeltek ellene.
Az air fryer utat tört a modern világ hagyományos sütői mellett, hiszen időt és olajat lehet vele spórolni, nem is keveset. De vajon van-e, és ha igen, mi a hátulütője ennek az oly közkedvelt konyhagépnek?
Komáromi Zsófiának, a Publicis Groupe Hungary Chief Talent Officerének és a Publicis Groupe CEE Talent Transformation Partnerének ítélték oda a 2024-es HR Diversity Champion of the Year kategóriadíját a European Diversity Awards-on. Az egyik legnagyobb presztízsű európai DEI-tematikájú (Diversity, Equity, Inclusion) elismerés (amelynek céges, “Comp
2024-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátása 4,0 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8,0 százalékkal maradt el. A mérséklődéshez a teljes termelési volumen 4,4 és az árszínvonal 3,8 százalékos együttes szűkülése vezetett.
Tiborcz István korábbi cégéhez, az Elioshoz és más kormányközeli ügyekhez kapcsolódó iratokat kerestek titkosszolgálatok Szijjártó Péter utasítására egy pár évvel ezelőtti razzia során.
A legjobb BTL-megoldásokat díjazó versenyünk díjátadóján 10 aranyat, 6 ezüstöt és 9 bronzot oszthattunk ki, a fődíjak mellett egy különdíjjal méltatott a zsűri egy nagyon fontos kampányt. Képgaléria következik!
Új évaddal jelentkezik decembertől az NMHH Podcast. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) sorozata ezúttal a gyermekek online biztonságával, valamint az ehhez kapcsolódó legfrissebb trendekkel és követendő példákkal foglalkozik. Az első adás már fel is került a hatóság közösségimédia-felületeire.
Az elmúlt években Magyarországon tapasztalt jelentős bérnövekedés történelmi és régiós viszonylatban egyaránt kiemelkedő. A 2010 óta eltelt időszak gazdasági fejlődésének legnagyobb nyertesei a magyar munkavállalók, akik közel 70 százalékos reálbéremelkedést érhettek el. Felmerül azonban a kérdés: fenntartható-e ez a növekedési ütem, és milyenek a
A reálkeresetek és a foglalkoztatás mutatóinak alakulása rendszeres tárgya a híradásoknak és az elemzéseknek. Viszonylag ritka azonban a kettő együttes vizsgálata, holott a növekedés nemzetgazdasági és társadalmi haszna akkor realizálható maximálisan, ha dinamikus bővülésük egyszerre történik. A számokat elemezve megállapítható: ez a gazdasági brav
A kormány nemrég jelentette be, hogy átrendezi a béren kívüli juttatások rendszerét: a 35 év alatti fiatal munkavállalók számára a kedvezményes adózású, évi 450 ezer forintig terjedő béren kívüli juttatási keret mellett havonta további 150 ezer forintos lakhatási támogatás válik elérhetővé. Emellett a SZÉP kártyára érkező összeg maximum fele felhas
Az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal nőtt az ipari termelés 2024. októberben, az egy évvel korábbitól így – a munkanapok számát figyelembe véve – "mindössze" 3,1 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Új tradíció született Sas István, a magyar reklámszakma úttörőjének emlékének ápolására és a reklámszakma, illetve a jövő kommunikációs szakembereinek inspirálására a Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU).
A Portfolio Agrárszektor 2024 konferencián elhangzott, hogy a jelenlegi támogatási ciklus forrásai példátlan fejlesztési lehetőséget biztosítanak az agrárszektornak, különösen a gazdaságfejlesztési beruházások terén, ahol az igények már túllépték az 1800 milliárd forintot. A kisebb gazdaságok támogatása kiemelt fontosságú, mivel ezek jelentik az ág
Újraindultak pénteken az orosz nyersolajszállítások Csehországba a Barátság-kőolajvezetéken. A Reuters információi szerint a leállást valószínűleg egy fizetési nehézség okozta, ami az orosz olajkitermelő Rosneft és az ukránok között jelentkezett.
4123 milliárd forint a finanszírozandó tétel jövőre az állam részéről. A jövő évi költségvetés karaktere a részletes parlamenti vitakör után sem fog változni - hangzott el Banai Péter államtitkártól a Pénzügyminisztérium 2025-ös finanszírozási tervet bemutató pénteki sajtótájékoztatóján. A finanszírozás részleteiről Kurali Zoltán ÁKK-vezér adott tá
Célunk, hogy elkötelezett egyetemi közösségünkkel pozitív társadalmi hatást érjünk el, egyben a fenntarthatósági szemlélet aktív érvényesítésének képességével is felruházzuk hallgatóinkat. A fenntarthatóság nálunk nem csupán egy hangzatos cél, hanem az oktatás, a kutatás és az egyetem működésének minden szintjén megvalósul – mondja Dr. Horváth Leve
Az amerikai részvénypiac és a kriptovaluták jelentős emelkedése aggodalomra ad okot egyes elemzők szerint. A Bank of America szakértője túlértékeltnek tartja ezeket az eszközosztályokat, és figyelmeztet a potenciális kockázatokra. Eközben az S&P 500 index értékeltsége történelmi csúcsok közelében jár, ami további kérdéseket vet fel a jelenlegi piac
A hazánkban működő e-kereskedők mindössze 13,5 százaléka kínál digitális retail media megoldásokat – derül ki a PwC Magyarország által, az IAB Hungary szakmai közreműködésével készített kutatásból. A retail media mint az e-kereskedelem világában robbanásszerűen növekvő új hirdetési szegmens lényege, hogy a kereskedők a saját online platformjaikon k
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet. Ez az autósok egyik legnagyobb ellensége, hiszen rendkívül csúszóssá teszi az utakat.
A kriptovaluta és az online játék kombinációja teljesen új változásokat hozott a digitális szórakoztatásban, egyesítve a pénzügyi innovációt az interaktív szabadidővel. Magyarországon az online kaszinók blokklánc technológiát és annak kriptovalutáit alkalmazó trendje jelentős növekedést mutat: biztonságos, átlátható és szórakoztató élményt biztosít
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 októberében az előző év azonos időszakához képest 0,2 százalékkal (naptárhatástól megtisztítva 3,1 százalékkal) mérséklődött az ipari termelés volumene.
Banai Péter, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára és Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója pénteken mutatta be annak részleteit, hogy a magyar állam finanszírozását hogyan oldják meg 2025-ben. Ezek szerint a finanszírozási igény jövőre 4123 milliárd forint, ami megegyezik a jövő évi költségvetésbe bet
Újabb telefonos csalási módszer jelent meg - hívta fel ügyfelei figyelmét az OTP. A csalók a bank vagy hivatalos szervezetek, hatóságok nevében hívják fel az ügyfeleket és arra próbálják rávenni, hogy pénzüket egy biztonsági számlára utalják át.
A Pudgy Penguins a világ legismertebb és egyik legnagyobb NFT-kollekciója. Az Ethereum blokkláncára épülő projekt 2021 júliusában indult el, mára pedig tízmilliók ismerték meg az aranyos és vicces pingvin-párt, akik mindenféle élethelyzetben találhatók meg. Az NFT-ökoszisztéma ikonikus projektje pedig eljutott odáig, hogy piacra dobja saját tokenjé
Azok, akik már beadták az előregisztrációs igényüket a Napenergia Plusz Programra, de elakadtak a pályázati folyamat különböző állomásain, sietniük kell, mert január 15-én lejár a jogvesztő határidő, ameddig benyújthatják a tényleges támogatási kérelmüket – figyelmeztetett pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium. A határidő kitűzése azért
A klímaváltozás a jég visszahúzódása, illetve a gleccserek fogyatkozása révén is szembetűnő - szögezte le a geológus szakma véleményére hivatkozva Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
Az Európai Bizottság (EB) felszólította a TikTokot, őrizze meg a romániai és más, jövőbeni EU-választásokkal kapcsolatos adatait. Az EB felszólította a TikTok online videomegosztót, hogy „fagyasszon be és őrizzen meg minden adatot a legutóbbi romániai, valamint az Európai Unióban a jövőben esedékes választásokkal kapcsolatban”. A bizottság brüsszel
Szerdán még arról szóltak a hírek, hogy a magyar kormány mentességi kérelmet nyújtott be az illetékes amerikai hatóságnál annak érdekében, hogy a térségbeli államok továbbra is fizethessenek a földgázszállításokért az orosz Gazprombanknál. Az USA ugyanis szankciós tiltólistára helyezte a pénzintézetet, mint az ukrajnai háború egyik legfontosabb fin
Romokban a bezzeg Románia világkép. Az idei évre várt 3,8 százalék helyett jó, ha egyszázalékos lesz a GDP-növekedés. A harmadik negyedévben már csökkenésről számoltak be.
Az év végi hajrá már javában tart és minden jel arra mutat, hogy a hazai műkereskedelem végül jobb eredménnyel zárhatja az évet, mint ahogy arra az első tíz hónap forgalma alapján számítani lehetett – derül ki a műtárgy.com piaci körképének második részéből.
A szomszédos országokat tekintve novemberben Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában és Szlovákiában is magasabb átlagos benzinár volt megfigyelhető.
Csehország péntek reggel óta újra kap kőolajat az orosz Barátság vezetéken keresztül – közölte Mariusz Wnuk, az Orlen Unipetrol vezérigazgatója a CTK hírügynökséggel.
A Fővárosi Főügyészség összesen 47 vádlottal szemben emelt vádat, akik két budapesti kórházat 332 millió, illetve 250 millió forinttal károsítottak meg úgy, hogy fiktíven alkalmazottak fizetését vették fel – közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel.
Lezárult a Magyar Divat & Design Ügynökség (Mddü) és a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (Hepa) együttműködésében megvalósuló, negyedik Gyártó Mentorprogram, amelyben idén 11 hazai textil-és ruhaipari, valamint egyéb kreatív feldolgozóipari vállalkozás vett részt.