Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tegnapi albániai látogatása során Blendi Gonxhja gazdasági, kulturális és innovációs miniszterrel, Petrit Malaj pénzügyminiszterrel, Anila Denaj földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel és Gent Sejko-val az Albán Nemzeti Bank elnökével tárgyalt.
Oliver Blume, a Volkswagen vezérigazgatója a wolfsburgi központban tartott ülésen hangsúlyozta, hogy égető szükség van a vállalat jövőjének biztosítására. Beszéde során kitért az autóiparban tapasztalható súlyos visszaesésre és az egyre erősödő piaci versenyre. A Wall Street Journal szerint Blume elmondta, hogy a német autóipari óriás már eddig is
Arról, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss, októberi adatai értelmében immár nyolcadik hónapja zuhan a magyar gazdaság egyik húzóágazata, az ipar.
A magyar gazdaság termelékenységi problémáira világít rá friss írásában Mellár Tamás közgazdász, statisztikus, országgyűlési képviselő. Mint kiemeli, az elmúlt 14 évben a gyors reálbérnövekedést nem támogatta hasonló mértékű termelékenységnövekedés, amely hosszú távon a gazdaság fenntarthatóságát is veszélyeztetheti. A szerző szerint az extenzív nö
Végre élénkülést mutat az ipar: októberben a termelés volumene 2 százalékkal meghaladta az előző havit. A jelentős felpattanás három hónap esést követően érkezett, és valamennyit javít a szektor gyászos összképén.
2024 októberében az ipari termelés volumene 0,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2,0%-kal meghaladta a 2024. szeptemberit.
A magyar uniós elnökség keretében, magyar részvétellel jött létre megállapodás az Európai Bizottság és a Norvég Alap országai között az alap forrásainak felhasználásáról – tudta meg a Szabad Európa. Még idén megkezdődhetnek a kétoldalú tárgyalások Norvégiával a 2021 óta felfüggesztett alap újraindításáról.
Didier Reynders, az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosa ellen pénzmosási gyanú miatt indult nyomozás újraéleszti a vitát az uniós intézmények hitelességéről. Ursula von der Leyen bizottsági elnököt mind a Zöldek, mind a konzervatív képviselők arra szólítják fel, hogy indítson vizsgálatot az ügyben.
A Trump-kormányzat új tagja lesz David Sacks kockázati befektető és podcaster, aki a mesterséges intelligencia és a kriptovaluták területén fog kulcsszerepet betölteni - közölte a CNBC.
Mármint jó a szónak abban az értelmében, hogy októberben éves szinten már csak 3,1 százalék volt a visszaesés, szeptemberhez képest nőtt is a termelés.
A létesítménygazdálkodásban használatos digitális dokumentáció és jelentéskészítő platformot forgalmazó PlanRadar márciusban bemutatta, mostanra pedig elérhetővé vált új SiteView funkciója, amely egy projekt 360°-os képeit rögzíti és rávetíti egy 2D-s tervre, részletes vizuális feljegyzést készítve az építési területen zajló tevékenységekről.
2024-ben a hazai mezőgazdaság teljes kibocsátása 4 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8 százalékkal maradt el, közölte péntek reggel a KSH.
A Volkswagen amerikai részlege visszahívást rendelt el bizonyos Audi plug-in hibrid modellek esetében, mert a magyarországi Samsung SDI gyárban készült akkumulátorok túlmelegedhetnek és tüzet okozhatnak. Az érintett tulajdonosokat arra kérik, hogy ne töltsék járműveiket, míg a gyártó dolgozik a probléma megoldásán.
A Mastercard Gazdasági Intézet előrejelzése szerint a 2024-es ünnepi szezonban az európai vásárlási szokásokat a divat, az elektronikai eszközök és az utazás iránti kereslet határozza meg. A fogyasztók vásárlási kedve összességében növekszik, bár sokan továbbra is megfontolt döntéseket hoznak majd. Az elemzés szerint az ünnepi szezon kiskereskedelm
Az előttünk álló három napban borult, csapadékos idő várható, pénteken és szombaton esővel, északon helyenként havas esővel, vasárnap pedig országszerte eleredő esővel, záporokkal. A nappali hőmérséklet 1 és 11 fok között alakul, délnyugaton és délkeleten lesz enyhébb az idő.
A múlt hét második felében hazánk nagy részén tavasziasan enyhe, a hétvégén napos időben volt részünk, majd hétfőtől egyre nagyobb területet hódított meg a ködös, párás, borongós időjárás.
A kínai gyárak egyre több hibrid autót exportálnak Európába, mivel az elektromos autókra kivetett plusz vámok azokra nem vonatkoznak. Szakértők szerint a hibrid export növekedése tovább gyorsulhat, mivel Kína igyekszik megoldani hazai túltermelési problémáit.
A Klasszis Média Csoporton belül működő Turizmus Online szakmai portál idén is meghirdette a hazai teljes Horeca-ágazatot felölelő, a hazai szállodásokat, kisebb és nagyobb vendéglátóhelyeket, külső- és belsőépítészeti tervezőket megszólító Klasszis TopDesign 2024 szakmai designversenyt – rangos nemzetközi zsűri részvételével.
A Coop Online Webáruház új FB-videója nem biztos, hogy azt a célt érte el, amit szeretett volna: Lili élethelyzetével humorizál, akit 20 éve hagyott el az apja. Van aki nem érti a viccet, van, aki nem is szeretné, más azt mondja ez belefér, sőt ez a fajta humor akár egy pillanatra oldhatja is az érintettek feszültségét.
A harmincas és negyvenes korosztály tűnik a legtudatosabbnak az egészségügyi kiadásokat tekintve – derül ki az OTP Egészségpénztár adataiból. A legtöbb egészségpénztári tag az ország középső régiójában él, de a 20%-os adó-visszatérítéssel járó megtakarítási forma egyre népszerűbb Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár vármegyékben is.
2024-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátása 4,0 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8,0 százalékkal maradt el; a növénytermesztés volumene 11 százalékkal kisebb, az állattenyésztésé 4,9 százalékkal nagyobb volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A veresegyházi Golden Muaythai SE és Dér Heni összefogásával egy különleges jótékonysági licit indul december 6-án, amelyben egy dedikált bokszkesztyű kerül árverésre, több mint harminc híresség aláírásával. Az aukcióból befolyt összeggel súlyos betegséggel küzdő gyermekek és családjaik mindennapjait szeretnék szebbé tenni az Egy Lépéssel Több alap
A Szupermenta program legfrissebb tesztje során 25 zöldség-gyümölcs ételmentő csomagot vizsgáltak, melyek közül 5 élelmiszerbiztonsági szempontból a megfelelőség határán mozgott, és 3 csomag nem felelt meg a minőségi minimumkövetelményeknek.
Az ipar októberi 2 százalékos bővülése elsősorban a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása alágazatok növekedésének volt köszönhető.
A hét eleji csúcsdöntések után csütörtökön mínuszban zártak az amerikai tőzsdék, majd ezt követően Ázsiában vegyes mozgások látszottak a piacon. Az európai tőzsdéken mérsékelt, és vegyes elmozdulások látszanak, ami indokolt is, hiszen délután érkezik a hét legfontosabb adata, az amerikai munkaerőpiaci főmutató. Este megjelenik a Fitch hitelminősítő
A személyijövedelemadó-törvény 2025-től életbelépő módosításának következtében már nem kell leadózni a szellemi termékek gazdasági társaságokba történő apportálása esetén keletkező "virtuális" nyereséget – írja a Csővári Legal. Miben rejlik a szabályváltozás jelentősége? Egyértelmű választ tudunk-e adni jövőre a több évtizedes kérdésre: a cég vagy
Az idei októberben az előző havit 2 százalékkal meghaladta az ipari termelés, ami elemzők szerint jó hír, de nagy optimizmusra azért nem ad okot. Az ipar az első tíz hónap alatt majdnem 4 százalékkal múlta alul az előző év azonos időszakában mértet. Október éves alapon is mínuszt mutat.
A "Kezünkben a jövőnk" mottó jegyében tartott konferenciát az öt évvel ezelőtt alakult Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma (Kmvnf) és a Vosz Budapesten december 5-én.
Vegyes piaci hangulatban érkezünk el a hétvégéhez. Miután csütörtökön a bitcoin (BTC) áttörte a 100 000 dolláros árfolyamot, az azt követő volatilitásnak hála pillanatokig, de visszazuhant 90 000 dollár környékére a vezető kriptovaluta. Péntek délután 2,87 milliárd dollár értékben járnak le bitcoin- és ethereum-opciók, melyek további volatilitást h