Átalakult vezetőséggel vág neki az új pénzügyi évnek Magyarország egyik első globális és univerzális tanácsadó cége, a KPMG. A 35 évvel ezelőtt, a BIG4-ok között a hazai piacon elsőként megjelent cég célja, hogy az egyre összetettebb gazdasági környezetben is jól működő, hatékony üzleti megoldásokkal támogassa ügyfeleit.
Huszonhat újabb, fix telepítésű sebességmérő készüléket helyeznek üzembe Budapesten - közölte a rendőrség. Karácsony Gergely főpolgármester is megszólalt az ügyben, elmondása szerint az elmúlt időszakban tesztüzemben működött a 47 sávot figyelő rendszer és egészen döbbenetes eredmények születtek.
A STAR1 névre keresztelt új humanoid robot a világ leggyorsabb ilyen típusú gépe, amely 8 mérföld/órás sebességet képes elérni, köszönhetően a hozzáadott sportcipőnek. A kínai Robot Era által fejlesztett robot különböző terepeken navigálva 34 percig tudta fenntartani csúcssebességét.
Miközben Christian Lindner német pénzügyminiszter arról nyilatkozott, hogy a német kormány nem sieti el a Commerzbank privatizációját, az UniCredit egyik legnagyobb olasz részvényese megerősítette, hogy támogatja a bank vezetését a Commerzbankkal kapcsolatban – írj a Reuters.
Innovációs programcsomagot hirdet meg a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak 181 milliárd forint értékben - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek adott, hétfőn megjelent interjúban.
Átalakult vezetőséggel vág neki az új pénzügyi évnek Magyarország egyik első globális és univerzális tanácsadó cége, a KPMG. A 35 évvel ezelőtt, a BIG4-ok között a hazai piacon elsőként megjelent cég célja, hogy az egyre összetettebb gazdasági környezetben is jól működő, hatékony üzleti megoldásokkal támogassa ügyfeleit.
Nagy érdeklődés övezte az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben (Okpi) 2024. október 24-25. között megrendezett két napos nemzetközi szimpóziumot, amely többek között a VV Ecmo légútsebészetben alkalmazott legújabb eredményeit mutatta be. A szakmai rendezvényen a hazai és külföldi szakértők tapasztalatait osztották meg, különös figyelmet fordít
Rohamléptekben változik a munkaerőpiac: ma már nemcsak a tehetségekért, hanem az alkalmas munkavállalókért is kiélezett verseny zajlik. Magyarországon évente közel 30 ezer fővel kevesebben lépnek be a munkaerőpiacra, mint ahányan nyugdíjba mennek vagy külföldre távoznak. A vállalatoknak fel kell készülniük az állandósuló munkaerőhiányra. Radikálisa
Az Autonomous Research 23 959 forintról 24 601 forintra emelte az OTP-re vonatkozó árfolyam-várakozását, szúrta ki a VG. Mostanában több optimista ajánlás is érkezett a nagybank papírjával kapcsolatban, ráadásul a technikai kép is izgalmasan néz ki. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amel
Salvador még mindig súlyosan eladósodott, és úgy néz ki, hogy a bitcoin nem tud segítséget nyújtani az országnak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szembeni adósságainak refinanszírozásában. Az IMF szerint ugyanis tagországai nem adhatnak a kriptoeszközöknek hivatalos fizetőeszköz vagy törvényes fizetőeszköz státuszt. De vajon miben változna a helyze
"Óriási öröm számunkra, hogy az M4 Sport a kezdetektől az összes labdarúgó Eb-t és vb-t adhatja, ez 2030-ig tovább folytatódik, ugyanis továbbra is az M4 Sport csatorna fogja adni a labdarúgó vb-ket is" – jelentette be Papp Dániel, az Mtva vezérigazgatója. "Szerencsére most is izgulhatunk a tv-képernyők előtt, mivel a novemberi Nemzetek Ligája és
Szerdától élesben működik a Fővárosi Önkormányzat által felszerelt 26 sebességmérő készülék, amik 47 sáv forgalmát képesek megfigyelni. Már az egyhetes tesztüzem durva eredményeket hozott.
A brit miniszterelnök szerint a reálgazdaság és a közfinanszírozás jelenlegi helyzetében figyelmen kívül kell hagyni "a könnyű megoldásokat ígérő populista kórust".
Innovációs programcsomagot hirdet meg a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak 181 milliárd forint értékben – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek adott, hétfőn megjelent interjúban, közölte az MTI.
Az EVE Power 2023 májusában jelentette be Debrecenben, hogy az iparág csúcsát jelentő üzemet létesít az Észak-nyugati Gazdasági Övezetben. A BMW Group Debrecen gyár beszállítójaként hengeres akkumulátorcellákat gyártanak majd az elektromos autók új generációja számára. A környezettudatos, hatékony termelés az EVE Power új gyárának sarokköve.
Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai dokumentumfilmjét, A boldogság ügynökét beválogatta a Nemzetközi Dokumentumfilmes Szövetség (International Documentary Association – IDA) az elmúlt időszak húsz legjobb alkotása közé, amelyek jelölhetők az IDA Documentary Award kitüntetésre. A Nemzeti Filmintézet támogatásával, magyar-bhutáni koprodukcióban megvalós
Egyre több a lehetőség a külföldi nagybevásárlásra, de ha körbenézünk szomszédainknál, nehéz egyértelmű következtetést levonni, hogy ez mennyire éri meg. Romániában olcsóbb a legtöbb termék, Párkány biciklivel sincs messze a határtól, Horvátországba pedig nemcsak az árakért, de a termékkínálatért is megérheti átutazni. De hibázni is könnyű.
Már zajlik az Ot- (operatív technológia) digitalizáció. A digitalizáció nyilvánvaló előnyökkel jár, mint például a rugalmasság, a skálázhatóság és a távoli vezérlés lehetősége. Ugyanakkor megjelentek bizonyos sebezhetőségek is, amelyek korábban csak az It számára voltak relevánsak. A probléma az, hogy bár a hagyományos kiberbiztonsági megoldások jó
A Fővárosi Önkormányzat 26 sebességmérő kamerát telepített Budapesten, amelyek október 30. szerdától kezdik meg a működésüket - jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója.
A Volkswagen németországi dolgozói egyórás munkabeszüntetéssel és tüntetésekkel tiltakoznak a vállalat tervezett költségcsökkentő intézkedései, beleértve a gyárbezárások ellen. A szakszervezetek szerint a menedzsment hibáiért a munkavállalókkal akarják megfizettetni az árat - írta a Bloomberg. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfo
Tranzakciónként 5000 forintos limitet vezetett be a visszaváltó automatáknál a MOHU, a gépek maximum ekkora értékben adnak ki vásárlási utalványt is - írja a Pénzcentrum egy olvasójának jelzése nyomán. Lapunk iparági forrásból megtudta, a korlátozás fő oka, hogy egyre többen visszaélnek a voucherekkel, hamisítják azokat.
Kipróbálták, majd a kezdeti sikerek után az egész országban elterjesztették a rövidített munkaidőt Izlandon, és az adatok azt mutatják, ettől nem csak az emberek lettek boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, de az izlandi gazdasági növekedés is Európa élvonalába került.
Innovációs programcsomagot hirdet meg a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak 181 milliárd forint értékben – mondta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára.
Hónapok óta megy a találgatás, és néhány hete mintha eldőlt volna a kérdés: szinte minden szakember Vinícius Juniort, a Real Madrid ördöngős csatárát gondolta egyértelmű győztesnek. De most az ellenkezőjét hirdeti a sajtó. Többek között Fabrizio Romano transzferguru is beszámolt róla, hogy az elmúlt hetekben szinte tényként kezelt hírrel ellentét
Hazai borászatok termékeivel, libaételekkel, kézműveskedéssel, a gyerekeket pedig mesékkel és koncertekkel várja a szentendrei Skanzen a Szent Márton Újborfesztivál és Libator programon november 9-én és 10-én.
A vásárlók szerte a világon óvatosabban költenek élelmiszerre, figyelmeztetett a svájci élelmiszeripari óriáscég, a Nestlé. Mindez arra késztette a csomagolt élelmiszereket gyártó céget, hogy növelje promócióit, hogy rávegye a fogyasztókat a vásárlásokra.
A Bige Holding azt írja, nem követtek el környezetkárosítást Szolnokon, és ez most már abból is látszik, hogy nem járt eredménnyel az ellenük zajló nyomozás.
Súlyos egészségügyi válsággal és piaci visszaeséssel nézhet szembe a világ vezető gyorsétteremlánca, a McDonald’s. A múlt héten a kólibaktérium, vagyis az E. coli egy ember haláláért és legalább 75 másik fertőzésért volt felelős az Egyesült Államok tíz államában. A Colorado állam mezőgazdasági minisztériuma szerint azonban nem a McDonald’s friss és