A szlovén kormány csütörtöki ülésén a gáz- és áramszolgáltatók kárpótlásáról döntött, mert azok január 1-jétől csak korlátozott áron értékesíthetik az energiát - közölte Bojan Kumer infrastrukturális miniszter, a kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján.
Oroszországban 58,5 százalékkal, 687 ezer 370-re esett az új autók és haszonjárművek eladása tavaly éves összevetésben, de idén már akár 770 ezerre is növekedhet a forgalom - közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB járműgyártó-bizottsága csütörtökön.
A csúcsokat döntő 2021-es év után tavaly újabb magasságokat várt a világ a digitális pénzügyek piacától. Erre azonban még sokáig kell várni, a 2022-es év ugyanis a negatív rekordoké volt.
A Share Now egy év alatt megduplázta a megtett kilométerek számát, de az ügyfélszám, a flottaméret és a szolgáltatási terület szempontjából is növekedni tudott 2022-ben. A szolgáltató a jövőben még tovább erősítené a fővárosi közlekedésbe való integrációt, még költséghatékonyabb alternatívát nyújtva a felhasználóknak.
Egy új jelentés szerint öt éven belül eltűnhet a Utah államában található Nagy-sóstó, amelynek kiszáradásával arzén- és higanyrészecskékből álló por szabadulhat a levegőbe, ezzel több millió ember egészségét veszélyeztetve - írja az IFL Science.
A szlovén kormány csütörtöki ülésén a gáz- és áramszolgáltatók kárpótlásáról döntött, mert azok január 1-jétől csak korlátozott áron értékesíthetik az energiát - közölte Bojan Kumer infrastrukturális miniszter, a kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján.
Február elsejétől kezdőden osztják ki Romániában azokat a 700 lej (57 ezer forint) névértékű "energiakártyákat", amelyeket energiaszámláik kifizetésénél vagy a szolgáltatóknál felhalmozott adósságaik törlesztésénél használhatnak fel a rászorulók - jelentette be szerdán Marcel Bolos európai beruházásokért felelős miniszter.
Megállapodás született a Volánbusz és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) között az egységes üzemanyag-normarendszer megvalósításáról és a munkába járás szabályozásáról - közölte a Volánbusz csütörtökön az MTI-vel.
Évek óta kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: több tízezer informatikus hiányzik a hazai piacról, a pandémia és távmunka rohamos terjedésével pedig újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg a tehetséges magyar fejlesztők számára, külföldön is. Nem könnyű beszállni a szakértelemért folytatott küzdelembe, hiszen egy tapasztalt Java programozó
A K&H-nál az elsők között igényelhetőek kedvező, fix 5%-os kamatozás és 0% kezelési költség mellett a Széchenyi Kártya Program MAX+ finanszírozási megoldásai, melyek várhatóan kiemelten népszerűek lesznek majd a hazai vállalkozások körében. A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményeiből az látszik ugyanis, hogy a kiemelt állami tám
A Dune House a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy az MNB január 11-én a piaci visszaélésekről szóló uniós rendeletben foglalt, a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt felügyeleti bírságot szabott ki a vállalatra.
Az évszakhoz képest szokatlanul enyhe időjárás folytatódott, és a tavaszt idéző hőmérsékletekhez bőséges csapadék is társult. Az ország nagy részén telítődött a talaj nedvességgel, a Tisza térségében és a Tiszántúlon egyre nagyobb területeken belvíz is megjelent. Az időjárás a következő napokban sem vált téliesre, marad az enyhe, csapadékos, gyakra
A kínai jegybank (PBOC) első ízben szerepeltette a központi banki digitális valutát (CBDC) a hivatalos készpénz állományáról szóló jelentésében. A kínai digitális jüan, más néven e-CNY december végére 13,61 milliárd jüant, vagyis nagyjából 2 milliárd dollárt tett ki a South China Morning Post által megvizsgált hivatalos adatok szerint. Ez azt jelen
Átlátható és ellenőrzött árpolitikát akar teremteni Olaszországban a Giorgia Meloni vezette kormány szerdától életbe léptetett rendelkezésével, miszerint az üzemanyag-állomásokon fel kell tüntetni a benzin és gázolaj napi átlagos árát is.
A debreceni déli ipari övezetben felépíteni tervezett kínai akkumulátorgyár beruházásának felfüggesztését javasolja a városvezetésnek a Civil Fórum Debrecen Egyesület - jelentette be a szervezet elnöke, önkormányzati képviselője szerdán sajtótájékoztatón a cívisvárosban.
A magyar tőzsde alulteljesített a nemzetközi átlaghoz képest, így kisebb mínuszban zárta a napot a BUX. A hazai blue chipek közül emelkedett az OTP és a Magyar Telekom, mínuszban zárt a Mol és a Richter.
A kontinens ellátását jelenleg szinte kizárólag Kína biztosítja a csúcstechnológiai termékekben felhasznált kritikus ásványi anyagokból, de ez a lelőhely felfedezésével megváltozhat.
Több mint hathektáros ipari parkot létesítettek csaknem 460 millió forintos fejlesztés keretében Harkányban - közölte a Baranya Vármegyei Önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.
Megállapodás született a Volánbusz és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) között az egységes üzemanyag-normarendszer megvalósításáról és a munkába járás szabályozásáról - közölte a Volánbusz.
Vevőt keres a világ egyik legnagyobb szendvicsértékesítő lánca, a Subway – tudta meg a Reuters meg nem nevezett forrásokból. A The Wall Street Journal információi szerint ha megvalósul a tranzakció, annak értéke elérheti a 10 milliárd dollárt.
Vevőt keres a világ egyik legnagyobb szendvicsértékesítő lánca, a Subway – tudta meg a Reuters meg nem nevezett forrásokból. A The Wall Street Journal információi szerint ha megvalósul a tranzakció, annak értéke elérheti a 10 milliárd dollárt.
A csúcsokat döntő 2021-es év után tavaly újabb magasságokat várt a világ a digitális pénzügyek piacától. Erre azonban még sokáig kell várni, a 2022-es év ugyanis a negatív rekordoké volt. A tőzsdén jegyzett fintechek teljesítményét mérő Peak Fintech Index 56 cége egy év alatt értéke mintegy 50%-át vesztette el. Tavaly elapadtak a befektetői pénzcsa
Ha a nyár elejéig rendeződik Brüsszel és Budapest vitája, akkor az alapítványi egyetemek veszteség nélkül megúszhatják a tavaly decemberben elrendelt pénzügyi szankciót – írja pontosított brüsszeli információira hivatkozva a Népszava.
Hongkongba utaznak azok a kínaiak, akik mRNS-vakcinával akarják beoltatni magukat a koronavírus ellen, mert Kína kontinentális részén nem engedélyezik az mRNS technológiára épülő nyugati oltóanyagokat.
Megállapodás született a Volánbusz és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (Szaksz) között az egységes üzemanyag-normarendszer megvalósításáról és a munkába járás szabályozásáról - közölte a Volánbusz csütörtökön az MTI-vel.
Hongkongba utaznak azok a kínaiak, akik mRNS-vakcinával akarják beoltatni magukat a koronavírus ellen, mert Kína kontinentális részén nem engedélyezik az mRNS technológiára épülő nyugati oltóanyagokat.
Mivel a munkáltató köteles a munkavállalónak a munkaviszony teljesítésével felmerülő költségeket megtéríteni, ez az elrendelt otthoni munkavégzés miatt megnövekedett energiaszámlára is kiterjedhet abban az esetben, ha a dolgozó igazolni tudja a költségek indokoltságát, ám az összefüggés bizonyítása nem egyszerű – mutattak rá a Taylor Wessing nemzet
A hajtatott paradicsom termesztése és betakarítása során még nem kiforrott a robotok alkalmazása. A gyártó és forgalmazó cégek kedvező finanszírozási és szervizelési megoldásokkal próbálják a korszerű eszközök terjedését ösztönözni.
Hongkongba utaznak azok a kínaiak, akik mRNS-vakcinával akarják beoltatni magukat a koronavírus ellen, mert Kína kontinentális részén nem engedélyezik az emberi szervezetbe genetikai információt juttató, úgynevezett hírvivő RNS (mRNS) technológiára épülő nyugati oltóanyagokat.