A Wolters Kluwer Kft. idén novemberben 30 éves Jogtárának adatai szerint 2022. január 1-je és december 31-e között összesen 1446 (2021-ben 1517) új jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg, amely bár elmarad a tavalyi rekordtól, mégis jóval magasabb a korábbi évek jogalkotási mértékéhez képest. (2020-ban 1367, 2019-
Tavaly kevesebb járművet szállított ki a kereskedelmi hálózatba a Volkswagen konszern, de az év vége felé már gyorsuló ütemben megindult az értékesítések növekedése. Az elektromos autók részaránya rohamosan nő a teljes értékesítésben - jelentette csütörtökön a wolfsburgi autógyártó.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitelének értéke 9,844 milliárd euróra, behozatala 6,878 milliárd euróra nőtt 2022 első háromnegyedévében az első félévi 6,519 milliárd eurónyi export, valamint 4,383 milliárd eurónyi importról - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (Aki) összesítésében.
Néhány órával ezelőtt láttak napvilágot Bulgáriából olyan hírek, hogy Szófiában jelenleg nemzetközi akció zajlik, pénzügyi bűncselekmények, pénzmosás és az Oroszország elleni nemzetközi szankciók megsértése miatt. A hírekben a Nexo-t is megemlítik. A bulgár televízió szerint, jelenleg jól ismert bolgár állampolgárok tulajdonában lévő, Nagy-Britanni
Szófiában nyomozás folyik egy pénzügyi bűncselekményekkel, pénzmosással és Oroszország elleni nemzetközi szankciók megsértésével vádolt vállalat ellen. A Bolgár Nemzeti Televízió
A PitchBook előzetes elemzése szerint a két szektor vállalatai 2022-ben valamivel kevesebb mint 30 milliárd $ (12 300 milliárd Ft) tőként vontak be. Ez 44 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, ami az elemzők szerint a növekvő működési költségek és emelkedő kamatlábak miatt következett be.
A tavaly október végi lakossági napelemes jelentkezési roham miatt mintegy 100-120 ezren szeretnének idén háztartási napelemes rendszert telepíteni, de a hazai vállalkozások éves átlag telepítési kapacitása 40-45 ezer rendszer között van, így érdemes mielőbb leszerződni a kivitelezővel, mielőtt elfogynak a vállalkozói kapacitások – hívja fel a figy
A hivatalos statisztika is visszaigazolja az elmúlt napok üzemanyagpiaci híreit, miszerint az üzemanyagok a magyar töltőállomásokon jóval drágábbak mint a környező országokban. A gázolaj egyenesen az európai élbolyba repült az elmúlt hetekben.
Sam Bankman-Fried, az összeomlott FTX kriptotőzsde ex-vezére visszatért az internetre, és egy új nyilvános fórumon igyekszik megvédeni magát az őt ért vádaktól - írja a Wall Street Journal.
A K&H-nál az elsők között igényelhetőek kedvező, fix 5 százalékos kamatozás és 0 százalék kezelési költség mellett a Széchenyi Kártya Program MAX+ finanszírozási megoldásai, amelyek várhatóan kiemelten népszerűek lesznek majd a hazai vállalkozások körében.
Magyarország 370 milliárd forintnyi adósságot törlesztett elő szerdán - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban csütörtökön. Hozzátette: az ország a mostani veszélyes időkben is elég erős ahhoz, hogy nem csak határidőben, hanem még a lejárat előtt törlessze adósságát.
2023 első negyedévében a hazai munkáltatók 32 százaléka tervezi csökkenteni munkaerő-állományát, miközben csupán 22 százalékuk jelez előre bővítést. A legnagyobb arányú létszámcsökkenés földrajzi bontásban az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon, míg szektorális bontásban a kommunikációs szolgáltatások, illetve a alapanyag- és feldolgozóipar terü
Január 10-én megnyílt a BELLOZZO Drive Budaörsön, az Auchan parkolóban. Az új egység különlegessége, hogy már nemcsak az étterem vendégterében adhatják le az oda látogatók rendelésüket, hanem autóból is, egy külső, diszpécseres terminálnál a drive sávot használva. Bár a most megnyílt kilencedik Bellozzo az étteremlánc életében egy teljesen új konce
A szlovén kormány csütörtöki ülésén a gáz- és áramszolgáltatók kárpótlásáról döntött, mert azok január 1-jétől csak korlátozott áron értékesíthetik az energiát - közölte Bojan Kumer infrastrukturális miniszter, a kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján.
A rezsicsökkentett árak kifejezetten alacsonynak számítanak az európai összehasonlításban. Tekintve, hogy a lakosság jelentős része kicsúszik ebből a fogyasztási limitből, érdekes megvizsgálni a lakossági piaci ár hogyan viszonyul más országok áraihoz.
A kétoldalú biztonsági egyezmény Washingtonnal lehetővé teszi az amerikai csapatok svédországi működését. Stockholm azt tervezi, hogy 2022 és 2028 között 64 százalékkal növeli védelmi és biztonsági költségvetését. Káncz Csaba jegyzete.
A korábbi javaslatban szereplő pénz dupláját, mintegy 701 millió eurót kaphat Magyarország az orosz leválást célzó uniós REPowerEU programból az olajinfrastruktúrája fejlesztésére – közölte a mai európai parlamenti szakbizottsági ülés eredményeire hivatkozva a Fidesz képviselőcsoportja. A fejleméény nem új, mert az uniós intézményközi egyeztetések
Évek óta kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: több tízezer informatikus hiányzik a hazai piacról, a pandémia és távmunka rohamos terjedésével pedig újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg a tehetséges magyar fejlesztők számára, külföldön is. Nem könnyű beszállni a szakértelemért folytatott küzdelembe, hiszen egy tapasztalt Java programozó
Az IKEA a 2105-ös és azelőtti gyártási dátumbélyegzővel ellátott LETTAN tükrökhöz adott fali szerelvények törési lehetőségéré hívja fel a figyelmet, és azt javasolja, hogy az érintett vásárlók szereljék le a tükröt, rendeljenek ingyenes csere fali szerelvényeket.
A jelenleg elérhető adatok alapján a tavalyi évet jelentős veszteségekkel zárták a nyugdíjpénztárak, így a megtakarítók milliárdokat égethettek el a kihívásokkal teli év során. Ugyan voltak kisebb fellendülések évközben, mégis a nyugdíjpénztárak, 1-10 százalék körüli veszteséget szenvedtek a különböző kockázatú portfóliókban. Ha ehhez hozzávesszük
A magyar befektetők az átlagosnál nagyobb kockázatú befektetési formának tekintik a kriptovalutákat és keveslik a magyar nyelven is rendelkezésre álló információkat a digitális fizetőeszközről - derült ki a Binance, a világ legnagyobb kriptotőzsde platformja és az Opinio piackutató cég MTI-hez eljuttatott reprezentatív felméréséből.
Az államtitkár ismertette: tavaly év végén jelent meg az a kormányrendelet, amely lehetővé tette a felszámolás alatt lévő cégnél a bérek gyors rendezését.
Az Egészségügyi Világszervezet előrejelzése szerint 2050-ben már a legtöbben azért halnak meg, mert nem lesz olyan antibiotikum, amivel meg lehetne őket gyógyítani. Ennek az egyik oka az, hogy évtizedeken keresztül az állattartásban az antibiotikumokat hozamfokozásra és nem gyógyításra használták.
Az idei költségvetés módosítására benyújtott tervezet hiteles, a Költségvetési Tanácsnak nincsenek "alapvető ellenvetései", ugyanakkor a testület figyelmeztetett arra, hogy a költségvetési célok teljesíthetőségét számos kockázat övezi - közölte a KT a csütörtöki ülésén megfogalmazott véleményét az MTI-vel.
Az Inlock, a 2023. január 1-én kiadott “Helyreállítási és Szerkezetátalakítási Tervben” megfogalmazott feltételeknek megfelelően, elkezdte a reboot platformra történő migráció előregisztrációs folyamatait. Akik érintettek a migrációs folyamatokban, a következő napokban értesítést fognak kapni emailben. Aki a migrációs lehetőséggel kíván élni, az In
El Salvador országgyűlése mérföldkőnek számító törvénycsomagot – az ún. Vulkán-törvényt – fogadott el, amely jogi keretet biztosít egy bitcoin-alapú kötvényhez, amit az államadósság visszafizetésére és egy tervezett “Bitcoin-város” építésének finanszírozására használnának fel. A törvényjavaslatot január 11-én 62 igen és 16 nem szavazattal fogadták
Oroszországban 58,5 százalékkal, 687 ezer 370-re esett az új autók és haszonjárművek eladása tavaly éves összevetésben - közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB járműgyártó-bizottsága csütörtökön.
Az Európai Kézilabda Szövetséget (EHF) meglepetésként érte, hogy magyar szövetségi (MKSZ) elnöke, Kocsis Máté, valamint a magyar kormány a 2024-es női Európa-bajnokság megrendezésének visszalépéséről adott információt csütörtökön.