Idehaza és külföldön is gyakrabban fizetnek elektronikusan a magyarok. A jegybank friss statisztikái alapján a fizikai elfogadóhelyek száma 6, az internetes elfogadóhelyeké pedig 19 százalékkal emelkedett egy év alatt, számuk így eléri a közel kétszázezret.
A magas infláció, az elszabadult energiaárak, az emelkedő költségek és a szomszédunkban dúló háború okozta piaci zavarok miatt hónapok óta nehezített pályán kell jól teljesíteniük a hazai vállalkozásoknak, amelyek döntő többsége üzleti stratégiája átgondolásával, új lehetőségek felkutatásával reagált a kialakult helyzetre.
Az Európai Unió Bizottsága további hat évre, 2029. április 3-ig engedélyezte a jövedéki adómentesség fenntartását Magyarország számára a vasúti és belvízi közlekedésben használt üzemanyagokra vonatkozóan - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szerdán az MTI-vel.
Itt-ott már felbukkantak "kémfotók" az új Fendt 600 Vario traktorról, mostantól azonban már bizonyosság az új széria, amit a gyártó az Agritechnica kiállításon mutat be a nagyközönségnek.
Ajánlást adott ki a Magyar Nemzeti Bank (Mnb) a pénzforgalmi szolgáltatók részére a visszaélések kezelésére, észlelésére és megakadályozására - ismertette Freisleben Vilmos, az Mnb igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Személyes ellentét alakult ki Matolcsy György jegybankelnök és korábban egyik legfontosabb bizalmi embere, Patai Mihály alelnök között. A Magyar Nemzeti Bankon belül ez már a szervezeti és működési szabályzat átdolgozásában is tetten érhető, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke alól már több fontos területet is kiszerveztek, de sok jogkör elveszté
Átadták a Masterplast Nyrt. németországi üzemének új csarnokát. Az építőanyagokat gyártó magyar tőzsdei társaság az első számú európai piacon várható energetikai korszerűsítési konjunktúrára készülve hajtotta végre a beruházást a Szász-Anhalt tartományi Ascherslebenben. Masterplast – belső forrásokból finanszírozott fejlesztés A belső forrásokból f
Informatikai fennakadás miatt órákra leállt a termelés a Volkswagen csoport (VW) számos üzemében, a német autóipari társaság tájékoztatása szerint. A szerdán dél körül keletkezett problémát éjszaka sikerült orvosolni. Az informatikai infrastruktúra működése helyreállt, "a hálózat ismét stabil" – közölte a cég csütörtök reggel. Az eddigi adatok szer
A május 1-jétől egyesüléssel létrejött MBH Bankban a hétvégén hajtják végre az informatikai átállást, ezért 2023. szeptember 29. (péntek) 12:30 és október 3. (kedd) 12:00 óra között nem egybefüggően, részleges és teljes bankszünnapokat tartanak. A bankfiókok is zárva lesznek, a szolgáltatások egy része pedig nem, illetve részlegesen lesz csak elérh
Elkezdődött az Országos Településfásítási Program őszi ültetési időszaka, amelynek során az ország 345 településén nyolcezer fát ültetnek el - jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mosonszentmiklóson, ahol a Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán a diákokkal közösen három hár
Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter kijelentette, hogy az Ukrajnával folytatott tárgyalások jó úton haladnak, miközben a két ország megpróbálja rendezni a Varsó által a lengyel gabonaimportra bevezetett tilalmat érintő vitát.
A Schott Pharma ma 30 eurós részvényenkénti árfolyamon debütált a frankfurti tőzsdén, jóval az elemzői várakozások felett indult a kereskedés a papírokkal. A vállalat részvényei az első percekben 10 százalékkal emelkedtek.
Öt plusz egy menő ipari ágazatban kétségbeesett harc zajlik a világ vezető gazdasági övezetei között. Az előny Ázsiánál és az Egyesült Államoknál van, de az EU is előállt az állami támogatásokat megkönnyítő uniós keretrendszerrel. A cél a zöld átállást segítő iparágak fejlesztése, ami Magyarország esetében gyakorlatilag az akkumulátoripart jelenti.
A magyarok által alapított, az Egyesült Királyságban is működő Cursor Insight folyamatos autentikációs megoldása, a Graboxy Sentinel Online nyerte el idén az év kibervédelmi termékének járó díjat a legrangosabb brit kibervédelmi díjátadón, a National Cyber Awards 2023-on - számolt be a Telex.
Beérett a gyümölcse a szigorú monetáris politikának - hangzott el az MNB Inflációs jelentését bemutató sajtótájékoztatón. Az éves fogyasztóiár-index 17,9 százalékos lehet a jegybank szerint, ami továbbra is elfogadhatatlanul magas. Jövőre azonban a dezinflációs folyamatot lassító folyamatok várhatóak majd, így a fogyasztóiár-index csak 2025-ben tér
Európában bizonytalan hangulatban zajlik a kereskedés a tőzsdéken, ez alól nem kivétel a magyar piac sem. A határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint pedig Amerikában is kisebb pluszban nyithatnak a vezető részvényindexek. Gazdasági információk tekintetében nem számítunk ma olyan adatközlésre idehaza, ami a magyar piacon komolyabb hatást
Az idei költségvetési hiány GDP-arányosan 5,2% lehet a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb előrejelzése szerint, ami magasabb, mint a kormány aktuálisan érvényben levő 3,9%-os célja. A gazdaság az év második felében elkezd növekedni, de szélesebb körű GDP-növekedésre csak 2024-ben lehet számítani - mondta a szeptemberi inflációs jelentés bemutatóján Ba
Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt is, hogy mikor érkezik el az a pillanat, amikor már tudja, hogy jól sikerült a konferenc
A közgyűlést kikerülve, saját hatáskörben kötött üzletet Karácsony Gergely a NER-milliárdos plakátcégével. Garancsi István cégével szerződött mintegy 44 ezer fővárosi plakáthely ügyében.
Letölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjáról a 23EGYREG jelű adatlap, amit azoknak a civilszervezeteknek kell beadniuk, akik 2024-től igényt tartanak magánszemélyek 1 százalékos felajánlására, és korábban még nem regisztráltak.
Ötvenéves mélyponton a kukorica termelése, tavaly sok termelőt kiábrándított a növényfajból az aszály. Pedig van(nak) megoldások, nem kell még temetni a tengerit.
Segíthetnek az ADHD-val együttélésben, megtaníthatnak jobban figyelni a testünkre és a többi emberre is. Anouk Wipprecht holland techfashion designer munkái többek futurisztikus öltözékeknél. A nem is olyan távoli jövőben mutatnak utat az egészségtudatosabbá válásunkhoz.
Október 16-án idén is megkezdődik a közvetlen támogatások, valamint egyes vidékfejlesztési intézkedések előlegeinek kifizetése – jelentette be Nagy István
Informatikai átállásra hivatkozva szeptember 29. (péntek) 12:30 és október 3. (kedd) 12:00 között részleges lezárásokra lehet számítani az MBH Bank-nál.
Segíthetnek az ADHD-val együttélésben, megtaníthatnak jobban figyelni a testünkre és a többi emberre is. Anouk Wipprecht holland tech-divattervező (techfashion designer) munkái többek futurisztikus öltözékeknél. A nem is olyan távoli jövőben mutatnak utat az egészségtudatosabbá válásunkhoz.
Rontott a német gazdasági növekedési előrejelzésén az előző, tavaszi prognózisához képest közös elemzésében öt gazdaságkutató intézet. a németországi bruttó hazai termék (GDP) 2023-ban 0,6 százalékkal fog csökkenni, mivel az emelkedő kamatok megviselik a gazdaságot, a magas infláció pedig csökkenti a fogyasztást. Az intézetek tavaszi közös prognózi
Anouk Wipprecht holland tech-divattervező munkái többek futurisztikus öltözékeknél. A nem is olyan távoli jövőben mutatnak utat az egészségtudatosabbá válásunkhoz.
Nagy mennyiségű adat elemzésére alkalmas, mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert használ a Binance a tiltott piacbefolyásolás azonosítására a kriptoszektorban. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje más cégekkel és a hatóságokkal is együttműködik annak érdekében, hogy a gyanús szereplőket ne csak a saját platformjáról, hanem a teljes piacról el
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról letölthető a 23EGYREG jelű adatlap, amit azoknak a civilszervezeteknek kell beadniuk, amelyek 2024-től igényt tartanak magánszemélyek 1 százalékos felajánlására, és korábban még nem regisztráltak.
A jegybank inflációs jelentése három nappal azután jelent meg, hogy Orbán Viktor bejelentette: átveszi a kormány az infláció elleni küzdelmet. Jól fog menni.
Iránykereséssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 405,27 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 55 977,01 ponton zárt szerdán.
Alig változott, vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben. Reggel hét órakor az euró jegyzése 392,53 forinton állt az előző kora esti 392,57 forint után. A dollár jegyzése 373,64 forintra emelkedett 373,44 forintról, a svájci franké 405,76 forintra csökkent 406,04-ről. A fori
Önkiszolgálásban a zsebünkben hordott mobiltelefonok banki mobilapplikációi kezdenek verhetetlenek lenni az internetbankokkal összevetve, hiába a kisebb kijelző. A hordozhatóság olyan előnyöket biztosít a mai, mozgásra épülő világunkban, amelynek mentén szép lassan be lehet majd áldozni a nagy képernyős internetbankokat.
Anouk Wipprecht holland tech-divattervező munkái többek futurisztikus öltözékeknél. A nem is olyan távoli jövőben mutatnak utat az egészségtudatosabbá válásunkhoz.
A Planet Budapest 2023 Természetközeli mezőgazdaság szakkonferencián Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélgetett Nagy István agrárminiszterrel.
deIndexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon, London kivételével. Szerdán a tőzsdék szintén London kivételével veszteséggel zártak. A páneurópai STOXX 600 index 0,10 százalékos, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,03 százalékos emelkedéssel kezdte a csütörtöki kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,01 s