A Magyar Közlöny 114. számában 7 új kormányrendelet jelent meg, köztük a a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről szóló kormányrendelet. Ezek mellett több kormányhatározat, miniszteri rendelet, ill
A közéleti újságíró korábban már dolgozott a hírportálnál, most a videó rovat egyik szerkesztőjeként csatlakozott az Index csapatához. Szalai Szabolcs 2020-ban igazolt az Index újjáépülő szerkesztőségéhez, és ezt követően a hírportál egyik legismertebb újságírója volt egészen 2022 februárjáig, amikor úgy döntött, az Index-szel jó szakmai együttműkö
Olaszország egyszeri különadót vet ki a bankok megemelt kamatlábakból származó nyereségére és az így befolyt összeget a jelzáloghitelesek támogatására kívánja fordítani. Az intézkedés abban különbözik a magyartól, hogy az olaszoknál egyszeri alkalomról van szó és megmondják mire fordítják az összeget. Olyan banki ügyfelek támogatására, akik önhibáj
Az első hibrid hajtású mezőgazdasági traktorok egyike a litván Auga M1. A prototípust 2021-ben mutatták be, és az első modellek már használatban vannak.
A Generali Biztosítóhoz a múltheti, főként a hétvégi viharok nyomán már több ezer kárbejelentés érkezett, a károk értéke eléri a 2 milliárd forintot is. Az elmúlt napok heves esőzései miatt az áradások következtében további károk várhatók. Míg 2022 nyarán az aszály okozott komoly problémákat országszerte, idén a kiszámíthatatlan időjárás, a heves s
A Kite Zrt. által ajánlott nagy termőképességű malmi, illetve takarmányminőséget adó búzafajták és hibridek, valamint a prémium minőséget biztosító fajták genetikailag rendelkeznek azon tulajdonságokkal, melyek szükségesek a kívánt 8–10 t/ha-os termés eléréséhez.
A statisztikai hivatal által közzétett adatokat – amelyek szerint az éves infláció 2023 júliusában 17,6 százalékra csökkent – a jegybank részéről Rippel Géza elemezte.
Ma 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukciót tartott az Államadósság Kezelő Központ, amelyen visszafogott volt az érdeklődés, de ezzel együtt is sikerült eladnia a tervezett 15 milliárd forintos mennyiséget.
Uniós előírás alapján a tagállamok minden évben július végéig küldenek megközelítő adatokat az üvegházhatású gázok előző évi kibocsátásáról az Európai Bizottságnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) összesítése szerint Magyarország kibocsátása 2021-hez viszonyítva 7 százalékkal mérséklődött 2022-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (E
Miközben a fiatalok egyre gyakrabban fizetnek elektronikusan nem online vásárlásaik során, a készpénznek is van helye a körükben - erre jutott a K&H ifjúsági index. Idén a készpénzt előnyben részesítő huszonévesek aránya 46 százalékos volt, az elektronikus megoldásokat preferálóké pedig 54 százalékos, ami szerény elmozdulást jelent az elmúlt két év
Marcel Ciolacu román szociáldemokrata miniszterelnök kilátásba helyezte lemondását és előrehozott választások kiírását arra az esetre, ha liberális koalíciós partnerei nem támogatják az állami kiadások lefaragására és a költségvetési bevételek növelésére irányuló reformcsomagját.
Százezresével nyitják az értékpapírszámlát a kisbefektetők, ismét tarol a tbsz, és lassan több pénze van a lakosságnak állampapírban, mint bankbetétben. A spekulánsok kedvence pedig továbbra is az OTP-részvény - írja elemzésében a Bank360.hu.
2023. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 17,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3%-kal nőttek, ezen belül viszont a ruházkodási cikkek 1,4, az élelmiszerek 0,9, a tartós fogyasztási cikkek pedig 0,5%-kal ke
Megjavították és újból üzembe helyezték a Barátság kőolajvezeték nyugati ágának azon lengyelországi szálát, amelyen a hét végén kiömlés történt. Ezt közölte a PERN lengyel olajvezeték-üzemeltető vállalat. A szivárgást az északnyugat-lengyelországi Chodecz községnél állapították meg szombat éjjel. Ezen a szálon a tengeri úton érkező olajat továbbítj
Felértékelődhetnek az energiatakarékossági szempontok a lakóingatlanoknál, miután megváltozik és részben szigorúbb lesz az energiatanúsítványra vonatkozó szabályozás november 1-jétől - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a K&H.
A következő évtized legfontosabb feladata az ivóvízhálózat fejlesztése lesz, az ezzel kapcsolatos állami program kidolgozása már folyamatban van - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára hétfőn, Székesfehérváron.
Júliusban 17,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, az élelmiszerárak pedig átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A rendkívüli kiadások mellett a költségvetés hiánya május óta nem emelkedett jelentősen – hangsúlyozta az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről kedden kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Júliusban erősödött az infláció csökkenése, az infláció 2,5 százalékponttal lassult az előző hónaphoz képest, az éves maginfláció jelentősen, 3,3 százalékponttal mérséklődött - emelte ki keddi közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB), jelezve azt is, hogy ehhez legnagyobb mértékben az élelmiszerek árának alakulása járult hozzá.
Aki bankszámlára kérte a járandóságát, már augusztus 11-én hozzájuthat nyugdíjához, aki azonban a postásra vár, annak akár 27-ig is eltarthat, mire hozzájut a pénzéhez.
Olaszország egyszeri különadót vet ki a bankok megemelt kamatlábakból származó nyereségére és az így befolyt összeget a jelzáloghitelesek támogatására kívánja fordítani.
Minden várakozást messze felülmúló, robosztus, 1481 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelemben júniusban, ami új történelmi csúcs, az energiaárak, valamint a belső kereslet mérséklődésének köszönhetően.
Reagáltak az elemzők a ma reggel közölt inflációs adatra. A közgazdászok egyetértenek abban, hogy ősszel az infláció már egy számjegyű lesz. Egyikük arra is felhívja a figyelmet, hogy a friss adatok fényében az Árfigyelő nem tudja pontosan követni az árváltozásokat.
A nyár az egyszerűsített foglalkoztatás egyik fő szezonja, így érdemes a legfontosabb szabályokat áttekinteni. Lássuk, melyek is az ismertetésre érdemes előírások!
Minden idők legnagyobb egyhavi külkereskedelmi mérleg többlete alakult ki júniusban és akár jobb is lehetett volna a piaci konszenzusnál a júliusi inflációs adat, ha nincs a háztartási energiaáraknál egy statisztikai hatás, ez a két adat együtt pedig meglódította a forintot is. Az euró jegyzése 386 közelébe bukott, azaz pont addig, ahol a 200 napos