A hűvös, csapadékos tavasz után megjelenő gombabetegségek jelentős problémákat okoztak az őszi kalászos vetőmagoknál is. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint a közelgő vetési szezonban a termelésbiztonság érdekében kiemelt jelentősége lesz az ellenőrzött, fémzárolt vetőmag használatának és a gombabetegségek elleni vetőma
Hankook gumiabroncsgyártó második negyedévben elért árbevétele 11 százalékkal, üzemi eredménye pedig 41,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Ez derült ki a vállalat közleményéből. A Hankook gumiabroncsgyártó a globális konszolidált pénzügyi eredmények alapján 2263,4 milliárd dél-koreai won (körülbelül 1 580,8 millió euró) értékű
Júliusban 17,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, az élelmiszerárak pedig átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bár az üzemanyagok drágulása csak az augusztusi adatokban jelenhet meg, az elemzők bizakodnak, hogy a következő hónapokban is folytatódhat az infláció csökkenése.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a kormány egyre inkább letöri az inflációt, 2023 júliusában az infláció mértéke már 17,6 százalékra csökkent. Ez az előző hónaphoz, júniushoz mérten újabb 2,5 százalékpontos csökkenést jelent, míg a januári tetőzéshez viszonyítva már több mint harmadával alacsonyabb a szankciós inflác
Július 17-én jelent meg a 320/2023. kormányrendelet, mely már a 2023-as adóév tekintetében adófizetési kötelezettséget állapít meg a legnagyobb magyarországi szén-dioxid-kibocsátókra vonatkozóan. Az új adó ugyan kevés gazdasági szereplőt érint, viszont annál nagyobb terhet jelent a számukra. Az érintett adózóknak az adón kívül kiegészítő tranzakció
Augusztus 21-től, 20 órai kezdéssel történelmet ír A Konyhafőnök – idén 10. alkalommal mutathatják meg az amatőr hobbiszakácsok, hogy helyük van a versenyben! Közülük egyvalaki pedig 10 millió forinttal és A Konyhafőnök trófeával távozhat a konyhából. 2023-ban azonban nehezebb dolguk lesz a civil versenyző-jelölteknek, mint valaha, ugyanis a 10.
Újra elindítja gyakornoki programját a 24.hu, a portál célja, hogy olyan fiatal kollégákat találjanak, akik később sikeresen integrálódhatnak az ország egyik legnagyobb hírsite-jának szerkesztőségébe. Az első két kör résztvevői közül Csákó Anna, Horváth Júlia, Papp Atilla és Stéger Dávid ma már a szerkesztőség tagja. A portálon megjelent összefogla
Az ingatlankiadás adózási szabályaira hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mivel a kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik.
Augusztus első hete erősen változékony időjárás hatása alatt telt el. A kárpát medence térségét napi rendszerességgel érte el a Földközi tenger térségéből származó meleg, magas nedvességtartalmú időjárási front, mely országunkban heves zivatarokat okozott. A lehullott csapadék helyenként meghaladta a havi mennyiséget is, így kedvezően alakul a tala
Kína személygépkocsi-eladásai júliusban már a második egymást követő hónapban csökkentek, a kedvezmények és a kormányzati támogatási intézkedések ellenére - írja a Reuters. A 2,6%-os csökkenés a tavalyi adatokhoz képest, amelyek összesen 1,79 millió eladott darabot jelentettek, a fogyasztók óvatosságát tükrözi a bizonytalan gazdaság és az ingatlanp
Szivárog a Barátság kőolajvezeték nyugati ágának egyik szála az északnyugat-lengyelországi Chodecz községnél, a helyszínen megkezdték a hiba javítását - közölte vasárnap a PERN lengyel olajvezeték-üzemeltető vállalat.
Az Európai Központi Bank (EKB) friss felméréséből kiderül, hogy az euróövezeti fogyasztók az elkövetkező hónapokban és években az infláció további lassulására számítanak. Ugyanakkor továbbra is pesszimisták vásárlóerejüket és a lakáspiacot illetően. Ezek az adatok alátámasztják annak bizonyítékait, hogy az EKB példátlan kamatemelési sorozatának fok
Az elmúlt évtizedekben Korda György és Balázs Klári nélkül nem volt Sziget fesztivál, azonban idén nem szerepel a Korda házaspár neve a fesztivál fellépői között.
Magyarország több mint egy évtizede szolgáltat önkéntesen adatot az antibiotikum tartalmú állatgyógyászati készítmények nagykereskedelméről, 2024-től azonban az eladás mellett már a felhasználási adatokat is kötelező lesz megküldeni az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA).
A júliusi 17,6 százalékos éves infláció hajszálra megegyezik a piaci várakozásokkal. Ami egyúttal azzal kecsegtet, hogy mindenféle szkepticizmus ellenére még az idén tényleg láthatunk egyszámjegyű fogyasztóiár-indexet, már az ősszel, sőt az év végén akár már 7 százalékos rátát is. Már ha nem jön közbe semmi. A forint árfolyama, a benzinárak emelked
A Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség érintett az újabb botrányban. A vád szerint az elkövetők részben a költségvetésből, részben európai uniós támogatásokból finanszírozott pályázatok elbírálásákor nyújtottak jogtalan előnyt.
Viharok okoztak energiaellátási és közlekedési zavarokat Lengyelországban, az illetékes kormányhivatal (RCB) közleménye szerint hétfő reggelre több mint 14 ezer háztartás maradt áram nélkül, késett sok vonat, a szél házakat rongált meg.
Miközben a fiatalok egyre gyakrabban fizetnek elektronikusan nem online vásárlásaik során, a készpénznek is van helye a körükben – erre jutott a K&H ifjúsági index.
Miközben a fiatalok egyre gyakrabban fizetnek elektronikusan nem online vásárlásaik során, a készpénznek is van helye a körükben - erre jutott a K&H ifjúsági index. Idén a készpénzt előnyben részesítő huszonévesek aránya 46 százalékos volt, az elektronikus megoldásokat preferálóké pedig 54 százalékos, ami szerény elmozdulást jelent az elmúlt ké
Minden idők legnagyobb egyhavi külkereskedelmi mérleg többlete alakult ki júniusban és akár jobb is lehetett volna a piaci konszenzusnál a júliusi inflációs adat, ha nincs a háztartási energiaáraknál egy statisztikai hatás, ez a két adat együtt pedig meglódította a forintot is. Az euró jegyzése 387 alá bukott, amiben lényeges szerepe lehet annak a
A 45 éves budapesti híd vizsgálata több mint öt hónapja tart. Eredetileg nyár közepére ígérték, hogy feloldják a bevezetett korlátozásokat, de a határidő csúszik.
Egy friss kutatás szerint a teljes munkaidős home office 18 százalékkal alacsonyabb termelékenységet eredményez, mint az irodai munka. A felmérés azonban csak az újonnan felvettek teljesítményét vizsgálta, adatbeviteli feladatkörben, Indiában.
Az MNB inflációs alapmutatói is minden fronton csökkenést mutatnak júliusra, ami biztató képet tár elénk a következő hónapok árfolyamataival kapcsolatban is – olvasható ki a jegybank délelőtt közzétett elemzéséből, miután reggel a KSH már közölte a saját adatainak eredményeit.
Nem titkolja tovább a Media1 által korábban megírt és indexes berkekben némi riadalmat is kiváltó információt az Index vezetősége, hogy hozzájuk igazol Szalai Szabolcs, aki az újságírók lejáratására szakosodott Fidesz-közeli szervezet, a csak nevében transzparens Transzparens Újságírásért Alapítvány stratégiai igazgatója volt az elmúlt időszakban.
Több tízmilliárd eurót megmozgató beruházási hullám indul Németországban a következő időszakban Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter szerint. A Zöldek politikusa a Berliner Morgenpost című lap keddi számában közölt összeállításban kiemelte, hogy a német gazdaság ugyan "kihívásokkal" szembesül, a többi között a munkaerőhiány és az energiav
Több tízmilliárd eurót megmozgató beruházási hullám indul Németországban a következő időszakban Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter szerint.
A Richter Gedeon Nyrt. és a belga biotechnológiai vállalat, a Mithra Pharmaceuticals kötelező erejű megállapodást írtak alá az Estelle nevű kombinált orális fogamzásgátló és a Donesta postmenopauzás tünetek kezelésére szolgáló termékjelölt hatóanyagszállításáról. Ezt közölte a Richter a tőzsde honlapján kedden. A megállapodás értelmében a Richter g
Júliusban mérséklődött az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokon alapuló jelentése alapján. Az infláció motorja továbbra is elsősorban az élelmiszerek áremelkedése. Júliusban az előzetes adatnak megfelelően az egy évvel korábbihoz mért fogyasztói árindex alapján 6,2 százalékos infláció alakult
Reagáltak az elemzők a ma reggel közölt inflációs adatra. A közgazdászok egyetértenek abban, hogy ősszel az infláció már egy számjegyű lesz. Egyikük arra is felhívja a figyelmet, hogy a friss adatok fényében az Árfigyelő nem tudja pontosan követni az árváltozásokat.
Míg 2022 nyarán az aszály okozott komoly problémákat országszerte, idén a kiszámíthatatlan időjárás, a heves szélviharok és esőzések jellemzik 2023 nyarának második felét.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. Az összeurópai STOXX 600 index 0,41 százalékkal, az euróövezeti EuroStopxx50 index 0,75 százalékkal kezdett alacsonyabban. Londonban 0,37 százalékkal csökkent a nyitáskor az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,65 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 0,54 százalékkal nyitott g
Kilenc éve a legalacsonyabb, mindössze 44,3 milliárd forintos költségvetési hiány alakult ki idén júliusban, de mégsem emelte ki ezt a jó hírt közleményében a Pénzügyminisztérium. Ez nem véletlen, mert az első héthavi deficit az éves hiánycél 86,5%-ára hízott, így nem is hangsúlyozza a tárca, hogy tartható a hiánycél. Varga Mihály tárcavezető a min
Alig pár hete működik, de már most sokat segít spórolni a magyar családoknak az árfigyelő – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.
Júliusban jelentősen fékeződött az inflációs mutató, mérséklődéséhez érdemben hozzájárult, hogy kikerült a bázisból a neta (chipsadó) és a jövedéki adók tavalyi emelése, valamint az élelmiszerárak esetében bevezetett árfigyelő rendszer felerősítette a kiskereskedelmi láncok közötti versenyt, ami egyre nagyobb mértékű és szélesebb körű akciókhoz, ár
Az olasz kormány jóváhagyta a bankokra kivetett, idei évre vonatkozó 40 százalékos rendkívüli adót, melynek célja a jelzáloghitel-tulajdonosok megsegítése, valamint az adók csökkentése más területeken. A kormány döntését követően masszív esés jött az olasz tőzsdén, lejtőre kerültek a bankrészvények.
Közel egy hónapon át, csaknem ezer szalmaszálból készült Hajdúnánáson a magyar gazdák összefogását jelképező aratókoszorú, amelyet ünnepélyes keretek között hétfőn helyeztek el a budapesti Szent István Bazilikában. Véget ért az aratás, az utolsó kévékből elkészült az aratókoszorú A Magyarok Kenyere program 2018 óta hagyományos és kiemelt eleme a ma