A 2020-ban indult technikumi szakképzési rendszer jól vizsgázott – mondta Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára. A pályaválasztásra készülő fiatalok közül most már többen választják az ötéves technikumi képzést, mint a gimnáziumot. Megjegyezte, ez egyben jelentős kihívás, hisz
Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.
A Számviteli törvény és a Cégnyilvánosságról szóló törvény alapján minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozás köteles a Számviteli törvény szerint készített pénzügyi beszámolóját és az adózott eredmény felhasználásáról szóló határozatot - ha könyvvizsgálatra köteles, akkor a könyvvizsgálói záradékot is - az üzleti év mérleg-fordulónapját követő 5
Megbízást adott ma az MVM Zrt. nagy nemzetközi pénzügyi intézményeknek, hogy telefonkonferenciákat szervezzenek befektetőkkel egy készülő dollárkötvény kibocsátás érdekében – közölte az energetikai vállalat a Budapesti Értéktőzsdén. Egy másik közleményben pedig azt jelezte, hogy zöld finanszírozási keretrendszert állított fel, amelyről egy függetle
Egyes alapvető élelmiszerek felső árkorlátjának önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarket-hálózatokkal a több mint négy évtizede nem mért ütemű élelmiszer-drágulás megfékezése végett.
Újra az érdeklődés középpontjába kerültek az újbudai ingatlanok. A kerületi átlagos négyzetméterár mindössze 1 százalékot emelkedett tavalyhoz képest, az otthonteremtésre fordított összeg átlagosan 66,4 millió forint a Duna House 2023-as adatai alapján.
Kína jelenleg a világ legnagyobb üvegházhatásúgáz-termelője, 2050-re azonban elérheti a nettó nulla kibocsátást, ha a következő három évtizedben mintegy 38 ezer milliárd dollár értékben valósít meg károsanyag-mentesítéssel kapcsolatos beruházásokat – írja a Bloomberg.
Olaszország második legnagyobb bankja, az UniCredit kedden közölte, hogy fontolgatja szlovéniai leánybankjának, az UniCredit Banka Slovenija d.d.-nek az osztrák tevékenységgel, az UniCredit Bank Austriával való egyesítését.
Az amerikai adósságplafon-megállapodás megnyugtatta a piacokat, de még nem szűnt meg a veszély. Jókora emelkedésre van kilátás az amerikai technológiai papírok piacán, Európában azonban nincs egyértelmű irány, a BUX pedig kissé esik. Az euró/forint a 370-es szintet ostromolja, sohasem ért ilyen keveset a török líra, esett a sárga-fekete csapat rész
Több mint 760 milliárd Ft támogatás lesz elérhető a 2021-27. között a Dimop Pluszból digitalizációs fejlesztésekre Magyarországon. A szupergyors Internet Program (Szip) folytatásaként indul a Gigabit Magyarország Program.
Dél-Korea és Ausztrália védelmi miniszterei megállapodtak katonai együttműködésük fokozásáról - adta hírül a Reuters a dél-koreai védelmi tárca közlése alapján.
Dánia 143 milliárd dán koronát (7326,3 milliárd forint) szán védelmi kiadásokra a következő tíz évben, ami megfelel a NATO által a tagok számára előirányzott mértéknek - tájékoztatott Troels Lund Poulsenn, ügyvivő védelmi miniszter kedden.
Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.
Tovább lassult a hitelezés az eurózónában áprilisban, mind a lakossági, mind a vállalati hitelek esetében – állapította meg az Európai Központi Bank, amely ráadásul egy friss, árnyékbankrendszerről szóló elemzésében figyelmeztetett: az eurózóna vezető bankjait megviselheti, ha pénzintézeti ügyfelei kivonják betéteiket, vagy meginog a partnerek stab
Devizában is meg lehet fizetni a társasági adót, valamint a helyi iparűzési adót, a tavalyi évben kihirdetett kormányrendeletek szerint ezek a kötelezettségek euró vagy amerikai dollár devizanemben történő adófizetésre nyitott számlára történő átutalással is teljesíthetők. Cikkünkben összefoglaltuk a számlavezetési kötelezettségre vonatkozó szabály
Az építőiparban márciusban érezhetően felélénkült a cégalapítási kedv, és a megszűnések száma is alacsonyabb volt, mint az előző időszakokban. Áprilisban azonban éppen ellenkezőjére fordult a trend, és emellett kevesebb cég alakult, mint amennyi megszűnt. Ugyanakkor az új eljárások száma megugrott, különösen a felszámolási és végrehajtási eljárások
Hogy mi kell ahhoz, hogy pénzügyileg sikeresek legyünk? Cselovszki Róbert, az Erste vállalati és pénzügyi piacok üzletág vezetője szerint leginkább önismeretre van szükség, hogy tisztában legyünk a pénzügyi céljainkkal, a vágyainkkal és fel tudjuk mérni, hogy mindehhez milyen befektetési portfólió passzol. A szakember szerint, ha valakinek van havi
2023-tól már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. Jelenleg még offset projektek segítségével tudja ezt elérni a bank, de 2030-tól ezek nélkül folytatnák a karbonsemleges működést. Az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentették a szén-dioxid kibocsátást, ennek része, hogy itthon 100%-ban zöld árammal működtetik az irodákat.
Javuló tendenciát mutat az EU-ban a nem foglalkoztatott, nem tanuló és nem képzett fiatalok aránya a 15-29 éves fiatal felnőttek körében. 2022-ben sikerült a pandémia előtti időszak alá szorítani ezt az értéket, ám jelentős különbségek mutatkoznak az egyes EU-s országok között. Magyarország ugyan a középmezőnybe sorolható, ám a nemek közti különbsé
Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.
Több mint 760 milliárd forint támogatás lesz elérhető 2021-27. között a DIMOP Pluszból digitalizációs fejlesztésekre Magyarországon. A szupergyors Internet Program (SZIP) folytatásaként indul a Gigabit Magyarország Program.
Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály az Országházban.
Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.
ChatGPT, Midjourney, GitHub Copilot. Csak három példa az elmúlt fél évben elterjedt mesterséges intelligenciák (MI) közül, amelyet egyre többen és napi szinten használunk. Az MI rohamos fejlődése és egyre szélesebb körű alkalmazása számos új kérdést és kihívást vet fel a jog számára, különösen a szerzői jogok területén. Dr. Nagy Dóra Adriána, az ND
A Számviteli törvény és a Cégnyilvánosságról szóló törvény alapján minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozás köteles a Számviteli törvény szerint készített pénzügyi beszámolóját és az adózott eredmény felhasználásáról szóló határozatot - ha könyvvizsgálatra köteles, akkor a könyvvizsgálói záradékot is - az üzleti év mérleg-fordulónapját követő 5
A teljes hazai lakosság 29 százaléka járt fizetős magánorvosnál az elmúlt egy évben. Egy felmérésből kiderült, hogy a legtöbben a gyorsabb sorrakerülés és a biztosabb diagnózis miatt nem az állami ellátást választották.
Az előzetes közlésnek megfelelően Varga Mihály pénzügyminiszter kedden hivatalosan is beterjesztette a parlamentnek a 2024-es költségvetést. Vagyis a kormány minden kockázat, valamint a 2023-as büdzsé elcsúszása ellenére ezúttal is bevállalta a korai költségvetés-alkotást, annak minden hátrányával. A hab a tortán, hogy a jelenlegi változatában még