A Világgazdasági Fórum friss kutatásának eredményei szerint az MI és más diszruptív technológiák elterjedésének munkahelyekre gyakorolt hatása a következő öt év során nettó pozitív lehet, de csak akkor, ha a meglévő munkaerő jelentős részének digitális készségeit is a változó igényekhez igazítják. Az IVSZ szerint már most muszáj konkrét lépéseket t
Az Nvidia, a világ vezető chipgyártó cége több százmillió dollárt fektet Izrael legerősebb mesterséges intelligenciát működtető szuperszámítógépének, az Izrael-1-nek a fejlesztésébe – írja az Interesting Engineering.
A fogyasztói árak éves növekedési üteme Spanyolországban 22 havi mélypontra, 3,2 százalékra lassult májusban az előző havi 4,1 százalékról - derül ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden közzétett előzetes adataiból.
A Brave, az adatvédelemre összpontosító kriptobarát böngésző újszerű módot talált arra, hogy az NFT-ket integrálja a szolgáltatásai közé. A Brave bevezetett egy token-alapú videószolgáltatást, hogy létrehozza „a legelső, teljesen integrált Web3 live event platformot, amely egyesíti a böngészőt, a pénztárcát és a videóhívást”. De mit jelent ez ponto
Éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - derült ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pontosított becsléséből, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Prágában. A korábbi becslés a cseh gazdaság visszaesését 0,2 százalékban adta meg.
Az elmúlt években szinte nem telt el olyan hónap, hogy ne lehetett volna hallani egy-egy emblematikus szórakozóhely vagy étterem bezárásáról. A többség a járványt nem bírta, de volt olyan, ahol az üzemeltetőt a megemelkedő energiaszámlák késztették bezárásra. Mindezt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is alátámasztják.
A Számviteli törvény és a Cégnyilvánosságról szóló törvény alapján minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozás köteles pénzügyi beszámolóját közzétenni. Fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen következményei vannak, ha ezen kötelezettségét egy vállalkozás elmulasztja.
A Global-Union tulajdonosa mindenkitől azt kéri, hogy ne a magyar hegymászó halálának körülményeit és okait minősítse, hanem a példás életét és az elért eredményeit.
2023 első negyedévében pozitív meglepetést okozva mindössze 2,8 százalékkal csökkent a beruházások volumene, az előző negyedévi 6,3 százalékos visszaesés után, míg 1 százalékkal nőtt az előző negyedévihez képest szezonálisan kiigazítva. A beruházások volumenének csökkenését nagyrészt a vállalkozások csökkenő beruházási aktivitása okozta. A meghatár
Fél perc alatt megközelítőleg 51.700 internetes weboldalt nyitnak meg a felhasználók Magyarországon számítógépen vagy laptopon, ugyanezen idő leforgása alatt azonban ötször több, közel 268.000 kontaktus történik mobiltelefonon és tableten, ami egy átlagos napon 766 millió kattintást, oldalletöltést jelent - olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési
A magyar gyógynövények iránt nagy a kereslet, az ágazatban jelentős a fejlődési potenciál – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács.
A fogyasztói árak éves növekedési üteme Spanyolországan 22 havi mélypontra, 3,2 százalékra lassult májusban az előző havi 4,1 százalékról - derül ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) előzetes adataiból.
Az AutoWallis múlt héten tette közzé első negyedéves számait, amelyeket a Concorde friss elemzésében értékelt. Az erős első negyedéves számokat követően az elemzőház felfelé módosított az idei, valamint a jövő évre vonatkozó várakozásait, és ezzel párhuzamosan megemelte célárát, míg az ajánlása továbbra is vétel a részvényre.
A magyar gyógynövények iránt nagy a kereslet, az ágazatban jelentős a fejlődési potenciál – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács.
Az Európai Parlament (EP) nem tiszteli sem a demokráciát, sem a jogállamot, az uniós intézménynek nem osztottak lapot abban a kérdésben, hogy ki tölti be az unió tanácsának soros elnöki pozícióját - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.
Sűrű négy nap előtt áll a forint magyar és nemzetközi makroadatok szempontjából, illetve technikai elemzési szempontból is, mert még mindig a négyéves trendvonal letörése határán áll az euróval szemben, de közben egyre erősebb az ellenszél. Az amerikai adósságplafon vita rendezése mellett ugyanis még tovább tolódott felfelé az amerikai kamatpálya-v
A krasznodari polgármester szerint Londonban vagy Washingtonban se látni orosz nyelvű táblákat, akkor náluk minek lógjanak mindenhonnan az angol feliratok.
Szinte százszázalékos a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sikere azokban a perekben, amelyekben a bíróság felszámolás alá került cégek vezetőinek szerepét vizsgálja a cégvagyon jogszerűtlen kimentésében. Ezért egyre gyakoribb, hogy a vállalkozók már a per közben, önként megfizetik tartozásaikat - közölte az adóhatóság.
Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.
Óriási kihívást jelent a dolgozóknak és a munkáltatóknak a mesterséges intelligencia (MI) és más informatikai technológiai újítások. A Világgazdasági Fórum friss kutatásának eredményei szerint az MI és más diszruptív technológiák elterjedésének munkahelyekre gyakorolt hatása a következő öt év során nettó pozitív lehet, de csak akkor, ha a meglévő m
A 2020-ban indult technikumi szakképzési rendszer jól vizsgázott – mondta Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára. A pályaválasztásra készülő fiatalok közül most már többen választják az ötéves technikumi képzést, mint a gimnáziumot. Megjegyezte, ez egyben jelentős kihívás, hisz
Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.
A Számviteli törvény és a Cégnyilvánosságról szóló törvény alapján minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozás köteles a Számviteli törvény szerint készített pénzügyi beszámolóját és az adózott eredmény felhasználásáról szóló határozatot - ha könyvvizsgálatra köteles, akkor a könyvvizsgálói záradékot is - az üzleti év mérleg-fordulónapját követő 5
Megbízást adott ma az MVM Zrt. nagy nemzetközi pénzügyi intézményeknek, hogy telefonkonferenciákat szervezzenek befektetőkkel egy készülő dollárkötvény kibocsátás érdekében – közölte az energetikai vállalat a Budapesti Értéktőzsdén. Egy másik közleményben pedig azt jelezte, hogy zöld finanszírozási keretrendszert állított fel, amelyről egy függetle
Egyes alapvető élelmiszerek felső árkorlátjának önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarket-hálózatokkal a több mint négy évtizede nem mért ütemű élelmiszer-drágulás megfékezése végett.
Újra az érdeklődés középpontjába kerültek az újbudai ingatlanok. A kerületi átlagos négyzetméterár mindössze 1 százalékot emelkedett tavalyhoz képest, az otthonteremtésre fordított összeg átlagosan 66,4 millió forint a Duna House 2023-as adatai alapján.
Kína jelenleg a világ legnagyobb üvegházhatásúgáz-termelője, 2050-re azonban elérheti a nettó nulla kibocsátást, ha a következő három évtizedben mintegy 38 ezer milliárd dollár értékben valósít meg károsanyag-mentesítéssel kapcsolatos beruházásokat – írja a Bloomberg.