2023. május 3. szerda

máj. 3
13:36
A milliárdos kárt okozó számlagyár 37 tagja ellen emeltek vádat (Üzletem)
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt annak a budapesti bűnszervezetnek a tagjaival szemben, amely 2013. és 2019. között olyan számlagyárat működtetett, amelynek keretében jutalék ellenében, fiktív számlákat állítottak ki a megrendelőknek.
máj. 3
13:39
Korán örültek a tanárok, ugyanúgy vizsgálódhatnak majd utánuk (Menedzsment Fórum)
Semmi sem védi majd a pedagógusok eszközein található bizalmas tartalmakat a jogász szerint.
máj. 3
13:42
Szijjártónak megígérte, betartotta a szavát: Magyarországra jött Richard Quest, a CNN sztárriportere (vg.hu)
A CNN egyik legismertebb riporterével korábban azzal élcelődött Szijjártó Péter, hogy ha nem látogat Magyarországra, többet nem megy a műsorába.
máj. 3
13:45
Bért emel az ALDI (Piac és Profit)
Az ALDI ebben az évben is kiemelt, az átlagosnál nagyobb forgalmú üzletté nyilvánítja június 1. és augusztus 31. között 10 Balaton környéki üzletét, amelyek a korábbinál is hosszabb nyitvatartással várják a vásárlókat, még jobban alkalmazkodva nyaralók életéhez.
máj. 3
13:48
A szélerőmű kapacitás növekedése várható Magyarországon (ProfitLine)
Az európai országok sorra veszik fontolóra szélerőmű kapacitásuk növelését. Ennek oka a költséghatékony létesítés mellett a naperőművek ciklikusságának kiegyensúlyozása. Magyarországon ehhez azonban a jogi szabályozás koncepcionális átalakítására lenne szükség, amire hamarosan sor kerülhet.
máj. 3
13:48
Nagy változások jönnek az Aldi balatoni üzleteiben (Portfolio)
Hosszabb nyitvatartással, munkaerőbővítéssel, borhűtőkkel és nagyobb számú fagyasztóládával készül a nyári szezonra az Aldi – derül ki a cég közleményéből.
máj. 3
13:48
Mérséklődött az orosz feldolgozóipari aktivitás növekedése áprilisban (hirado.hu)
A múlt hónapban a foglalkoztatottság a második leggyorsabban emelkedett 2006 júniusa óta,
máj. 3
13:51
Mikor ad pénzt a kormány a Lánchídra? Válaszoltak Karácsony Gergelynek (Menedzsment Fórum)
18 hónapnál tovább nem korlátozhatják a járműfogalmat.
máj. 3
13:51
EM: már hivatalos, májustól is marad a rezsicsökkentett ár az átlagfogyasztásig a magyar családoknak (Alternatív Energia)
A kormány az elhúzódó háborúra és szankciós energiaválságra tekintettel az eredetileg tervezett április 30-ai határidő után is meghosszabbítja a rezsivédelmet a magyar családok számára. Ennek értelmében a továbbiakban is maradnak a rezsicsökkentett árak - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.
máj. 3
13:53
Az elszaporodott farkasok szigorú védettségének lazítását szeretnék a német gazdák (Alternatív Energia)
Németországban annyira gyakorivá váltak a tenyészállatok elleni farkastámadások, hogy a helyi gazdák azt szeretnék, hogy a hatóságok lazítsanak az európai uniós jogszabályok alapján szigorúan védett állatokra vonatkozó kilövési szabályokon - írta pénteken a The Guardian című brit lap.
máj. 3
13:54
Nincsenek túl jó hírek: idén is elbánt velünk az áprilisi időjárás (Agroinform)
Az áprilisi középhőmérséklet immár 3. éve 10 fok alatti.
máj. 3
13:54
Kormányfő: Japán ötszázmillió dollárt szán afrikai országok megsegítésére (hirado.hu)
A japán kormányfő külön is kiemelte a beruházások támogatását Ghánában.
máj. 3
13:54
Szaúdi fizetésének töredékével is a világ legjobban kereső sportolója lett Cristiano Ronaldo (vg.hu)
És ebben a szaúdi fizetésének még csak a töredéke szerepelt.
máj. 3
13:54
AM: tartamos erdőgazdálkodás a Fenntarthatósági Témahéten (Tiszta Jövő)
Miért mohos a fák törzse, mi történik a lehullott ágakkal, s milyen állatok élnek az erdőkben? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattak az Agrárminisztérium munkatársainak budapesti erdőkről szóló előadásán a résztvevők az idei Fenntarthatósági Témahéten - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
máj. 3
13:54
Tovább növelheti a díjtámogatott növénybiztosítások iránti érdeklődést a tavalyi aszály (Magyar Mezőgazdaság)
Az államkincstárnál már benyújtható a kérelem az idei növénybiztosítási díjtámogatásra; a tavalyi aszály után várhatóan tovább nő az érdeklődés a konstrukció iránt - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
máj. 3
14:00
Digitális transzformáció Magyarországon: hogyan készüljünk fel az AI-robbanásra? (Portfolio)
Elstartolt a Portfolio Digital Transformation konferenciája, ahol a digitális fejlődés legfontosabb trendjeiről, a mesterséges intelligencia gerjesztette technológiai robbanásról és a hazai vállalatok digitális fejlődéséről van szó szektorokon átívelő módon. A rendezvény legfontosabb üzeneteiről ebben a cikkünkben számolunk be a nap folyamám.
máj. 3
14:00
Közeleg a határidő, milliárdok sorsa a tét (vg.hu)
Tavaly a korábbinál többen éltek az adományozás nem mindennapi lehetőségével.
máj. 3
14:00
Földvásárlás – figyelje az átlagárat! (Mezőhír)
A helyi átlagártól csak indokolt esetben lehet lényegesen eltérni.
máj. 3
14:02
A francia gazdaság egyelőre jól viseli a tiltakozásokat (vg.hu)
A pénzügyminiszter szerint a sztrájkok csekély hatással vannak a gazdaság fejlődésére.
máj. 3
14:06
Szárnyal a magyar tőzsde (Portfolio)
Ma is az OTP vezeti az emelkedést a blue chipek közül.
máj. 3
14:06
Kár a nagycégekre mutogatni: ezt mindenki megtehetné, mégis kevesen lépnek (Pénzcentrum)
A hazai közepes és nagyvállalatok tudatában vannak a fenntarthatósági követelmények fontosságának, de a nehéz gazdasági helyzetben halogatják a cselekvést. Motivációjuk elsősorban a költségcsökkentésre szorítkozik, ez azonban közvetve a környezetterhelés csökkenését is maga után vonja derül ki egy friss kutatásból.
máj. 3
14:06
Iskolai lövöldözés történt Belgrádban, több diák meghalt (vg.hu)
Társai csendesnek, jóképűnek és jó tanulónak írták le a 14 éves támadót.
máj. 3
14:06
Fókuszban a mobilhirdetések jövője (MMonline)
A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás új lehetőségeket nyit az egyre bővülő mobilos hirdetési piacon, segítve a hirdetőket célközönségük hatékonyabb elérésében és bevételeik növelésében. A legújabb hirdetési trendekről és stratégiákról tartanak mesterkurzust a Petal Ads (korábbi nevén HUAWEI Ads) hirdetési szakértői május 10-én Európa egyik
máj. 3
14:06
Május 31-ig lehet benyújtani az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásokat (Üzletem)
Az e célt szolgáló elektronikus felületen már teljesíthetik a hazai élelmiszerlánc-szereplők a 2023. évi felügyeleti díj bevallásukat. A bevallás teljesítésének határideje – minden kötelezett esetében – 2023. május 31 – hívja fel a figyelmet a Nébih.
máj. 3
14:08
Több, mint 40 százalékkal többet érhet a Gloster részvénye (Portfolio)
Véleményt mondott az Equilor elemzője a Gloster éves eredménybeszámolójának közlése után - az elemzőcég szerint a társaság a kijelölt pályán halad a növekedési stratégia megvalósításával, ennél fogva a részvényre adott céláron nem változtatott a szakértő.
máj. 3
14:09
Soha nem látott nagyságú bevételt kaszált a Porsche (Piac és Profit)
Növekvő első negyedéves bevételről és javuló működési eredményről számolt be jelentésében a Porsche AG német autógyártó vállalat.
máj. 3
14:12
Jóváhagyta az Országgyűlés, meghosszabbíthatja a kormány a veszélyhelyzetet (Portfolio)
Az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzetet november 25-ig meghosszabbítsa. Az erről szóló jogszabályt szerdán fogadta el a parlament.
máj. 3
14:12
Csökkent a hat hónapos diszkontkincstárjegy aukciós átlaghozama (vg.hu)
.
máj. 3
14:12
Új talajérzékelő javíthatja a trágyázás hatékonyságát (Agrofórum)
A talaj hőmérsékletének és nitrogénszintjének mérése fontos a mezőgazdaság számára, de a két tényezőt egymástól függetlenül nehéz kimutatni.
máj. 3
14:12
Gázolaj: közelít az ársapkás ár, jön az 549 forintos dízel? (GépMax)
Még mindig nem fel-, hanem lefelé megy az üzemanyagok ára: a gázolaj péntektől már 550 forint alá süllyedhet.
máj. 3
14:12
Egy lépéssel közelebb kerültünk az EU-s pénzekhez (Forbes)
Beadta a derekát a kormány, átment a parlamenten az igazságszolgáltatás függetlenségét erősítő törvényjavaslat.
máj. 3
14:14
Biztonság mindenekfelett: óvatosabban ünneplik a győzelem napját idén az oroszok (vg.hu)
Az ukránbarát erők esetleges támadásaira hivatkozva visszafogottabb lesz az ünnep.
máj. 3
14:15
Magyar egészségipari vállalat épített gyárat Törökországban (Menedzsment Fórum)
Kormányzati támogatással, magyar fejlesztésű orvostechnikai eszközök válnak elérhetővé a mintegy 85 milliós Törökország piacán, ami nem jöhetett volna létre a két ország stratégiai együttműködése nélkül - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
máj. 3
14:18
Kerti kutak: a kormány alapjaiban írja át a szabályozást (Portfolio)
A kormány teljesen átírja a fúrt kutakra vonatkozó szabályozást, ha törvényi erőre emelkedik egy most közzétett tervezet. A javaslat szerint egy vízkészletvédelmi országtérképet állítanak össze, amelyben a kockázatos és kockázatmentes területeket is felsorolják. Ha valaki az utóbbiakon ásat magának kutat, akkor mentesülhet egy sor engedélyeztetési
máj. 3
14:21
Szíriában jár az iráni elnök (Privátbankár)
A Teherán és Damaszkusz közötti jó kapcsolatokat méltatta Ebrahím Raíszi iráni elnök, aki szerdán érkezett kétnapos látogatásra Szíriába, és azt is leszögezte: a szíriai vezetés győzelmet aratott a több mint 10 éve dúló polgárháborúban.
máj. 3
14:24
Így spórol most rengeteg autós a benzinnel: nyáron még többet tudnak így megtakarítani (Pénzcentrum)
Majdnem minden második autós számára zavaró vagy stresszes volt a tavaly decemberben kialakult országos üzemanyaghiány, és a járművezetők negyedét anyagilag rendkívül rosszul érintette a hatósági ár eltörlése, derül ki egy friss felmérésből. Minden harmadik megkérdezett újabb üzemanyaghiánytól tart, a válaszadók 60 százalékának pedig megfordult a f
máj. 3
14:24
Bauer Öntözős Piknik (Agroinform)
Tudj meg mindent az öntözésről!
máj. 3
14:24
Rá sem lehet ismerni a Szigony utcára: már az IBM Magyarország is odaköltözött (vg.hu)
Az ország egyik legfenntarthatóbb épületét adta át a Futureal.
máj. 3
14:24
Váratlan szereplő lép be a hazai televíziós piacra (Forbes)
A cél a hagyományos lineáris televíziózás és a netflixes élmény mixelése. Az alapvetően a mobil és netes megoldásairól ismert Yettel is belép a televíziós piacra. Hivatalosan is elindul ugyanis a Yettel TV nevű szolgáltatás, amivel a cél, hogy egyszerre kínálják a tradicionális televíziózás és manapság egyre inkább elterjedőben lévő VoD, SVoD megol
máj. 3
14:24
Hatalmas bálnákat sikerült lencsevégre kapni az Adrián (Magyar Mezőgazdaság)
Hatalmas bálnákat filmeztek le horgászok az Adriai-tengeren, a horvátországi Vis sziget közelében - írta a Jutarnji List című horvát napilap.
máj. 3
14:24
Készülj a nyárra, nyerj magadnak főzőtábor részvételt! (Szakmát Szerzek)
Lassan itt a nyár, készülni kell a programokkal, táborokkal. Ha otthon érzed magad a konyhában, és szeretnél még ügyesebbé válni, akkor ezt a pályázatot pont neked találták ki, mert a győztesek Főzőtábor részvételt nyerhetnek! A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdetett 6-7. osztályos tanulók részére. A pályázat célja a szakács szak
máj. 3
14:26
Merényletet kíséreltek meg Putyin ellen, a Kreml megtorlásra készül (vg.hu)
Az interneten már terjednek a felvételek arról, ahogy füst száll fel a Kreml tetejéről.
máj. 3
14:27
Komoly fordulat jöhet a dízelbotrányban (Menedzsment Fórum)
Rupert Stadler, az Audi egykori vezérigazgatója kész vádalku keretében beismerő vallomást tenni a dízelautók emissziós botrányában játszott szerepéről - jelentette be szerdán Thilo Pfordte, a védelmét ellátó ügyvéd.
máj. 3
14:30
Hatalmas siker: Kövesdi Zsófia kapta az Év Nemzetközi Női Borásza címet (Agroinform)
Mutatjuk a versenyre beküldött borokat és az értékelésüket.
máj. 3
14:30
ENSZ: több mint negyedmilliárd embert érintett tavaly akut élelmiszerhiány (vg.hu)
Hét országban az éhínség különösen súlyos, halálos fenyegetés az ott élők számára.
máj. 3
14:36
Jó hírek érkeztek az Egyesült Államokból (Portfolio)
Áprilisban 296 ezer új munkahelyet teremtett az USA gazdasága az ADP friss jelentése szerint. Elemzők fele ennyi új álláshellyel számoltak.
máj. 3
14:36
A csendes-óceáni térségben nyit nagykövetségeket az Egyesült Államok (vg.hu)
Az USA Tongán, Kiribatiban és Vanuatun is új diplomáciai képviselet megnyitására készül.
máj. 3
14:36
Már 550 forint alatt lesz a gázolaj ára pénteken (Üzletem)
A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is mérséklődik május 5-én.
máj. 3
14:39
Fordulat az Audi dízelbotrányában (Piac és Profit)
Rupert Stadler, az Audi egykori vezérigazgatója kész vádalku keretében beismerő vallomást tenni a dízelautók emissziós botrányában játszott szerepéről - jelentette be Thilo Pfordte, a védelmét ellátó ügyvéd.
máj. 3
14:42
ENSZ-főtitkár: ez "az emberiség kudarcáról szóló égbekiáltó vádirat" (Portfolio)
A konfliktusok, a klímaváltozás, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború hatásai miatt tavaly 58 országban mintegy 258 millió embert sújtott tavaly akut élelmezési bizonytalanság - áll a globális élelmezési válságokról és súlyos éhínségekről szóló éves jelentésben (Global Report on Food Crises).

Keresés