Miután februárban hallgatólagosan elfogadták az európai béketervet, Szerbia és Koszovó vezetői tegnap Brüsszelben tárgyaltak országaik viszonyának rendezéséről - számolt be a Deutsche Welle.
Az idén alig több mint 50 ezer forint volt az elektromos személygépkocsik átlagos éves kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíja - derül ki a Netrisk összeállításából. A hagyományos meghajtású kocsik közül a benzinesek átlagdíja megközelítette a 48 ezer forintot, a dízeleké pedig meghaladta az 58 ezer forintot. A cascobiztosításokat nézve a v
Az Egyesült Államok legnagyobb tőzsdén jegyzett bányásza még tavaly december 21-én jelentette be, hogy a chapter 11 szerinti csődeljárás részeként, átfogó működésbeli és szerkezetátalakítási lépéseken fog keresztülmenni. A cég azt is közölte, hogy a csődeljárás alatt folytatni fogja bányász tevékenységét. Korábbi kedvező csődbírósági döntéseknek
A hazai közepes és nagyvállalatok tudatában vannak a fenntarthatósági követelmények fontosságának, de a nehéz gazdasági helyzetben halogatják a cselekvést. Motivációjuk elsősorban a költségcsökkentésre szorítkozik, ez azonban közvetve a környezetterhelés csökkenését is maga után vonja – derül ki a K&H fenntarthatósági indexét megalapozó kutatásból.
Az európai gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak közepette rekordalacsony szintre csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben márciusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése szerint.
történelmi és vallási gyökerek, valamint a népek közötti hidak nemzetéről beszélt Ferenc pápa magyarországi látogatását idézve az általános audiencián a Szent Péter téren szerdán, ahol megköszönte a hatóságok, a helyi egyház és a magyar nép szeretetteljes fogadtatását. Ferenc pápa kijelentette, három nappal magyarországi látogatása után ki akarja f
Húszéves mélypontra csökkent az első negyedévben Románia földgázfogyasztása az OMV Petrom első három havi mérlegében olvasható becslés szerint, amelyet pénteken ismertetett a Mediafax hírügynökség.
Úgy tűnik, az AutoWallis Munkavállalói Résztulajdonosi Programja (MRP) elég hatékonyan képes támogatni a stratégiai célok megvalósulását: a vállalat negyedik rekordévét zárta tavaly, így tovább bővítik az MRP-t.
A sikeres nyílt tesztidőszak után itt a Yettel TV, a cég otthoni TV-szolgáltatása, amellyel akár 93+3 tévécsatorna adása követhető TV-készüléken és mobilon is. Mobilhálózatra épülő otthoni internetszolgáltatásaival és a TV-szolgáltatással a vállalat immár teljes körű otthoni szolgáltatásokat kínál országosan több millió háztartás számára.
2022 már a negyedik év volt, amikor emelkedett az akut éhezéssel sújtott emberek száma (akik sürgős élelmezési, táplálkozási és megélhetési támogatásra szorulnak), meghaladva a negyedmilliárdot. Hét országot az éhínség legsúlyosabb formája sújtja – olvasható az élelmezési válságokról szóló jelentésben.
Idén alig több mint 50 ezer forint az elektromos személygépkocsik átlagos éves kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíja – derül ki a Netrisk összeállításából.
Megerősíti az Országos Bírói Tanácsot (OBT) az igazságügyi törvények parlament által szerdán elfogadott módosítása, amely további feltételeket határoz meg arra, ki lehet a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.
Az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzetet november 25-ig meghosszabbítsa. Az erről szóló jogszabályt szerdán fogadta el a parlament. A képviselők 132 igen és 58 nem szavazat mellett hagyták jóvá a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi köv
A kormány teljesen átírja a fúrt kutakra vonatkozó szabályozást, ha törvényi erőre emelkedik egy most közzétett tervezet. A javaslat szerint egy vízkészletvédelmi országtérképet állítanak össze, amelyben a kockázatos és kockázatmentes területeket is felsorolják. Ha valaki az utóbbiakon ásat magának kutat, akkor mentesülhet egy sor engedélyeztetési
Csaknem 300 millió forint támogatást nyújtott a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hipa) a Versenyképességi programban a szerencsi csokoládégyár 600 millió forintos kapacitásbővítő beruházásához - mondta Joó István, a Hipa vezérigazgatója a Szerencsi Bonbon Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón.
Londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint több százmillió font pluszbevételeket remélhet a brit üzleti szektor – mindenekelőtt a turizmus és a vendéglátás – III. Károly király koronázási ünnepségeitől. A brit uralkodót és feleségét, Kamillát szombaton koronázzák meg a londoni Westminster-apátságban, kétezer meghívott vendég jelenlétében. A hosszú
Nagy kihívások előtt áll a paradicsomtermesztés világszerte: a rovarkártevők, a növénybetegségek, valamint a munkaerő-problémák is komoly gondot okoznak a termelőknek. A Syngenta innovatív zöldségvetőmag üzletágának munkatársai világszerte azon dolgoznak, hogy a legjobb paradicsomfajták mellett megoldást nyújtsanak ezekre a kihívásokra is.
Alapvetően megváltozott a lakáshitel-felvevők helyzete. A kamatok megemelkedtek a tavalyi szintekhez képest, ez pedig a bankok közötti versenyt is átalakította. A hitelfelvételt ösztönző jóváírások lényegében eltűntek a piaci lakáshitelek esetében, ugyanakkor a Babaváró hitelre kínált jóváírások akár 100-200 ezer forintos megtakarítást is jelenthet
Rekordalacsony szintre csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben márciusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése szerint.
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán. A következő hetekben 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek. A hivatal tájékoztatása szerint a vizsgákat május 5. és június 30. között a középi
A vállalatok életében kiemelten fontos a digitalizáció, hiszen ezzel nemcsak értékes időt, hanem akár költségeket is megspórolhatunk. A Portfolio Digital Transformation konferenciájának második szekciójában két előadás mellett olyan sikersztorikat is hallhattunk, amelyeknél uniós forrásokból sikerült digitalizációval kapcsolatos változtatásokat esz
Már 11 ezer is volt az OTP, ma is száguld. Nagy kihívás lehet a 370-es euró/forint áttörése, de ha átszakad a gát, nagyobb forinterősödést is láthatunk egy brókercég szerint. Fontos kamatdöntés lesz ma este, tízmilliárd dollárt énekeltek ki egy milliárdos zsebéből. Senkinek sem kell már a Covid-oltás.
Jelentős növekedést hozott a második negyedév első hónapja a Budapesti Értéktőzsdén. A Tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index 44 822 ponton zárta az áprilist, amely 5,9 százalékos emelkedést jelent márciushoz képest. Az azonnali piac ezzel együtt visszafogott hónapot zárt, 112,7 milliárd forintos forgalommal, amely napi átlag tekintetében
A jogállási törvény tervezetében szereplő több mint ötven munkajogi változtatás és az ahhoz kapcsolódó „teljesítményértékelés” bevezetése a végsőkig feszítette a feszültséget a közoktatási rendszerben. A törvénytervezet által kiváltott teljesen jogos felháborodás a pedagógusok büntethetőségének és kontrollálhatóságának csak rendőrállamokra jellemző
A lakáshitelek iránti kereslet visszafogottnak mondható, ám a kedvezményes kamattal elérhető energiatakarékos ingatlanokhoz igényelhető piaci K&H zöld lakáshitel – amely megfelel a magyar jegybank zöld elvárásainak – kivétel ez alól - közölte a K&H. A konstrukció 58 százalékát építkezésre, 38 százalékát új lakás vásárlásra, 4 százalékát korszerűsít
A Portfolio Digital Transformation 2023 konferenciájának II/A szekciójában a főszerepet a mesterséges intelligencia, az adatfelhasználás és a digitális eszközök vállalati hatékonyságnövelésre való felhasználása kapta. A szekció panelbeszélgetésében a témát Georgiu Achilles, a CEU kutatója, Schin Lotár, az OTP mesterséges intelligencia vezetője, Tar