A Lidl Magyarország a rendeletben előírt 10 százalékos árcsökkentés helyett többet ad vásárlóinak, így a kedvezmények mértéke 20- 50 százalékot között alakul a június 1-jétől életbe lépő kötelező akciók esetében. A piacvezető áruházlánc célja, hogy stratégiai törekvéseivel összhangban támogassa a magyar családokat és a lehető legjobb árak biztosítá
Megkezdődött a kerékpárút-fejlesztés a XX. kerületben; a 980,5 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós forrásból elsősorban a kerületen belüli, illetve kerületközi összeköttetést kívánják erősíteni.
Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene kapnunk a hatályos GDPR-rendelkezések alapján.
Nem lesz sok változás az időjárásban, a gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk és már csak a keleti, délkeleti határ mentén fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Mintegy 5,3 milliárd forintos fejlesztéssel korszerűsíti a termelést a francia Schneider Electric (SE) zalaegerszegi gyára, bővítik a létszámot, az üzem gázfűtését pedig hőszivattyúval váltják fel.
Alaposan elromlott ma a hangulat az európai tőzsdéken, a vezető indexek 2 százalékos vagy akár ennél nagyobb esést szenvedtek el, főleg az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos feszültségek miatt. A rossz nemzetközi hangulat a magyar piacot sem kerülte el, bár hozzá kell tenni, hogy a BUX relatíve felülteljesítő volt, hiszen csak mérsékelten esett
A Magyar Honvédség 2023. május 24-26. között olyan gyakorlatot hajt végre, amelyben kiemelt szerepet kapnak merev- és forgószárnyas repülő eszközök - írja a Honvédelmi Minisztérium.
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén 48 órán át lenne érvényben. A kamionstopot azonban az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik. A korlátozásban érintett járművek így csak rövidebb ideig nem közlekedhetnek a hazai utakon.
Lezárult Nagykanizsán a történelmi belváros fejlesztését szolgáló zöld város projekt, amelynek keretében csaknem 1,9 milliárd forintból újultak meg közterek és parkolók - közölte a szerdai zárórendezvényen a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője.
Madártávlatból leshetünk be Justin Bieber Los Angelesben található otthonába. A lesivideón jól láthatóak a ház elképesztő méretei, illetve egy hatalmas méretű úszómedence, de az énekesnek futotta teniszpályára is.
Lengyelországi cégeket is várnak, hogy vegyenek részt Ukrajna háború utáni újjáépítésében - jelentette ki Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke szerdán Varsóban, ahol lengyel hivatali partnerével tárgyalt.
Természetkárosítás miatt ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett a zánkai önkormányzat, miután a napokban munkagépekkel eltüntették egy 180 négyezetméternyi alapterületű "parti vízállását", tómederré változtatva azt - közölte Filep Miklós, a település polgármestere az MTI megkeresésére.
Az üvegházas kertészetek szén-dioxid-kibocsátási rendszerének kutatására adott megbízást a holland kormány, hogy a termelőket jobban ösztönözze a fenntarthatóbbá válásra. A jelenlegi adózási rendszer az ágazat egészét érinti, és a felhasznált földgáz alapján terheli a kertészeket. A bevezetendő újban viszont a kibocsátott szén-dioxidra vetnének ki
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, közel felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat. Az ágazatok közül az iparban emelkedett egyedül ez az arány, itt 10-ből 6 vállalkozás vélekedik így – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2023. első negyedévi eredményéből.
Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene kapnunk a hatályos GDPR-rendelkezések alapján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 186,79 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 46 303,67 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Az állatfajokat nagyobb mértékben fenyegeti kihalás Kínában, mint másutt a világban a városok terjeszkedése és az állati élőhelyek zsugorodása miatt - derül ki a kínai kormányzat egyik tanulmányból, amelyet az ökológiai és környezetvédelmi minisztérium tett közzé és amelyet 213 szakember állított össze több mint 4300 őshonos faj megfigyelésének bev
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt jelenti, hogy húsz termékkategóriában tudnak majd jóval olcsóbban élelmiszereket venni az emberek - mondta a kormányszóvivő a közösségi oldalán szerdán közzétett videóban.
A magyar kül- és gazdaságpolitika az oroszok Ukrajna elleni támadásával megkérdőjeleződött, miközben a NATO keleti szárnyára mostantól egészen más biztonság- és védelempolitikai kihívások várnak. Úgy látszik, hogy a térségben egyelőre Magyarország az egyetlen, amelyik nem igyekszik változtatni a függőségi viszonyokon, ráadásul iparpolitikájával még
Magyarország egyetlen pisztrángfüstölője a bükki Szalajka-völgyben található. Itt, a szilvásváradi Sáfrány Pisztrángban egyedi technológiával készül hazánk legfinomabb füstölt-sült pisztrángja. Pisztrángról, tenyésztésről, vendéglátásról kérdezte Halmos B. Ágnes, a Kistermelők Lapja főszerkesztője Sáfrány László pisztrángfüstölő tulajdonost.
A Citigroup elvetette a Banamex nevű mexikói lakossági bankjának eladását, és helyette tőzsdei bevezetést tervez - közölte a bank, amelynek részvényei 2,9%-os mínuszban vannak a New York-i tőzsdén.
Hatvanötmillió jüan értékben ötven Fusion típusú repülőgépet rendelt meg a kínai Rizhao Wohe Aviation Service Co., Ltd. (Rizhao) a Magnus Aircraft Zrt.-től.
Magyarország módosította a kétoldalú légi közlekedési megállapodását Kínával és most újabb légi járat létesül a két ország között - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebookon.
A gazdasági környezet jelentett kihívások ellenére nagy lendülettel kezdte a 2023-as évet a Rába: a társaság az első negyedévben 20 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el, ami az elmúlt 20 év legmagasabb első negyedéves árbevételét jelenti. Emellett az alsóbb sorokon is jelentős növekedésről számolt be a cég annak ellenére, hogy a magas gyár
A vetési varjak az EU-ban védett állatok, ezért – hiába okoznak jelentős károkat a mezőgazdaságban – nem lehet hatékonyan védekezni ellenük, kártérítés pedig nem jár a gazdáknak. Az Agrárkamara kezdeményezni fogja a jogszabályok módosítását.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Mol-csoport a fenntarthatósági törekvéseiben, az INA beindította Horvátország második legnagyobb naperőművét a magyar határhoz közeli Virjében - tájékoztatta a vállalat az MTI-t szerdán.
A Credit Suisse felhagyott azzal a próbálkozással, hogy mégis kaphassanak bónuszt az alkalmazottjai, amelyek eltörléséről a versenytárs UBS általi felvásárlás után döntöttek – írja a Financial Times.
A főtt és nyers csirke néhány naptól akár egy évig is eltartható, azonban mindezt számos tényező befolyásolhatja. A nyári forróságban péládul gyorsabban romlanak az ételek, így ilyenkor érdemes fokozottan odafigyelni az egyébként is könnyen romlandó és kényesebb húsok tárolására, hűtésére. Ha betartunk néhány alapvető szabályt, akkor nagy valószínű