A várakozásoknak megfelelően továbbra is 13 százalékon tartotta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. Ez jó pár hónapig így is maradhat, a betéti tendernél azonban elérkezhetett a várva várt fordulat, 15 órakor a jegybankelnök bejelentheti, hogy a 18 százalékos kamatot elkezdik csökkenteni.
A várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa ugyan a jegybanki alapkamaton nem változtatott, egy másik fontos rátán viszont igen.
A várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa ugyan a jegybanki alapkamaton nem változtatott, egy másik fontos rátán viszont igen.
A Silicon Valley Bank (SVB) március 10-i amerikai csődbejelentése az Egyesült Államok második legnagyobb bankcsődje globális hatással volt a gazdasági szektorra. A bankcsőd aggodalmat keltett a pénzügyi rendszerben, amit az amerikai jegybank (FED) refinanszírozási rátájának emelése csak tovább súlyosbított. Az amerikai jegybank a döntésének meghoza
Az eddigi szinten tartotta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa, a kamatfolyosó felső szélét viszont 100 bázisponttal 19,5 százalékra csökkentette. Ugyanakkor arra még várnunk kell délután háromig, hogy az irányadó kamathoz hozzányúlt-e a jegybank.
A cégek 15 százaléka már használ mesterséges intelligenciára épülő megoldásokat, és minden ötödik tervezi ilyen szoftver bevezetését a hatékonyság növelése érdekében – derül ki a profession.hu felméréséből, melyben 197 vállalatot kérdeztek meg.
A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 13,0 százalékos szintjén keddi kamatdöntő ülésén, azonban tovább szűkítette a kamatfolyosót, a felső szélét 20,5 százalékról 100 bázisponttal, 19,5 százalékra csökkentette.
A várakozásoknak megfelelően továbbra is 13 százalékon tartotta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. Ez jó pár hónapig így is maradhat, a betéti tendernél azonban elérkezhetett a várva várt fordulat, 15 órakor a jegybankelnök bejelentheti, hogy a 18 százalékos kamatot elkezdik csökkenteni.
Kedvez a mezőgazdaságnak a mostani időjárás, a felmelegedés gyorsítja a növények fejlődését - olvasható a Fruitveb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közleményében.
13 százalék maradt az alapkamat, 12,5 és 19,5 százalék lett a kamatfolyosó két széle. Az irányadó kamatot október óta először csökkentették, mostantól 17 százalék lesz.
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 41,9 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 15,0 milliárd forintot fogadott
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése májusban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) kedden ismertetett előzetes értékei alapján. A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat egyaránt követő kompozit BMI index májusra vonatkozó e
A költségvetési szervek által jelentett lejárt tartozásállomány 2023. április 30-án 82,9 milliárd forint volt, ebből 51,6 milliárd az egészségügyi intézményeknél halmozódott fel.
A világ 100 legnagyobb vállalatának piaci tőkeértéke 11 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, ami 2009 óta a legjelentősebb visszaesés – derül ki a PwC legfrissebb globális elemzéséből.
Tavaly tovább emelkedett a külföldi hallgatók száma a cseh egyetemeken és főiskolákon, míg a cseh diákoké csökkent - derül ki a Cseh Statisztikai Hivatal új kimutatásából, amelyet a CTK hírügynökség ismertetett kedden.
Az alapkamat és az egynapos betéti ráta változatlanul hagyása mellett a kamatfolyosó felső szélét további 100 bázisponttal 19,5 százalékra csökkentette a Monetáris Tanács – egyelőre ennyit árult el az MNB délután kettő órakor. A legnagyobb kérdés, az irányadó kamat sorsa azonban egyelőre bizonytalan, majd a hamarosan érkező közleményben kapunk rá v
A természeti katasztrófák gyakorisága és intenzitása az éghajlatváltozás miatt folyamatosan növekszik. Az árvizek az emberek biztonságát és megélhetését fenyegető legfőbb éghajlati veszélyek közé tartoznak, és becslések szerint évente több mint 250 millió embert érintenek világszerte, mintegy 10 milliárd dollárnyi gazdasági kárt okozva.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén.
Erősödésnek indult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a jegybank piaci várakozásoknak megfelelő keddi kamatdöntését követően a bankközi devizapiacon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén.
Bár Magyarország eleget tett néhány brüsszeli kérésnek a befagyasztott EU-forrásokhoz való hozzájutás érdekében, a pénzek kétharmadát valószínűleg továbbra is blokkolni fogja az unió.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa április után ezúttal ismét kamatcsökkentést hajtott végre, de ezúttal sem az irányadó rátáján faragott. Az okokról Matolcsy György jegybankelnök számol be.
Új sztárja van az NFT-k folyamatosan fejlődő világának. A Bitcoin Frogs 10 ezer egyedi, béka-témájú NFT-kből álló gyűjtemény február végén debütált a Bitcoin hálózaton. A múlt hétre már 24 óra alatt több mint 2,2 millió dolláros kereskedési volument generált, amivel megelőzte a legismertebb Bored Apes Yacht Club kollekciót is. Bár az Ethereum hálóz
Csaknem 14 ezren látogattak ki az idén az Ipar napjai és a vele egy időben rendezett Automotive Hungary kiállításra a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba - közölte a rendezvényszervező kedden az MTI-nek eljuttatott közleményében.
A jegybanki alapkamatról szóló döntést követően sajtótájékoztatót hívott össze a Magyar Nemzeti Bank vezetése. "Hosszú ideig nem lesz szó a kamatcsökkentési ciklus megkezdéséről" - jelentette be Matolcsy György, aki szerint az ársapkák 3-4 százalékot dobtak az infláción.
Az alapkamat és az egynapos betéti ráta változatlanul hagyása mellett a kamatfolyosó felső szélét további 100 bázisponttal 19,5 százalékra csökkentette a Monetáris Tanács – egyelőre ennyit árult el az MNB délután kettő órakor. Háromkor aztán kiderült, hogy ezzel egyidőben az irányadó kamat is 100 bázisponttal csökken.
A Magyar Nemzeti Bank holnaptól 100 bázisponttal csökkenti az irányadó kamatát, ezzel az egynapos betéti kamat 17%-os lesz - derül ki a jegybank kamatdöntés után kiadott közleményéből.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13 százalékos szintjén, tovább szűkítette ugyanakkor a kamatfolyosót a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa mai kamatmeghatározó ülésén.
Hosszú idő után csökkentette az irányadó kamatot kedden az MNB Monetáris Tanácsa, Matolcsy György pedig sajtótájékoztatóján elsősorban a kormány és a jegybank együttműködését emelte ki. Szerinte ugyanis csak közösen győzhetik le az inflációt, mely továbbra is az elsőszámú közellenség.
Mint beszámoltunk róla: iszlamista fegyveresek kedden megrohamoztak egy földgáz- és olajkitermelő üzemet Pakisztán északnyugati részén. A támadásban legalább négy rendőr és két biztonsági őr életét vesztette. Nem volt jelen Mol alkalmazott a vállalat által üzemeltetett pakisztáni kutaknál, ahol támadás érte a biztonsági erőket. A kutak termelését t
A DIGI arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy 2023. június 1-től a DIGIMobil előfizetői Magyarországon belül már a Vodafone belföldi hálózatán keresztül vehetik igénybe mobil hang- és adatszolgáltatásainkat. Ezzel országos lefedettséget tudnak biztosítani az ügyfeleknek 2023. december 31-ig garantált áron, DIGIMobil előfizetésekben szereplő kedvező tar
Az Agrárminisztérium is támogatja a magyar gazdaszervezetek, a NAK és a Magosz fellépését, akik Brüsszelben vonultak utcára kelet-európai gazdákkal karöltve az ukrán gabona importtilalmára vonatkozó intézkedések meghosszabbításának érdekében.
Új mobilapplikációt kínál olvasóinak Magyarország második legolvasottabb gazdasági hírportálja, a Pénzcentrum. A Portfolio Csoport híroldalának app-ja számos izgalmas funkciót kínál.
Magyar Nemzeti Bank mai sajtótájékoztatóján Matolcsy György a jegybank elnöke a monetáris politika aktuális kérdéseiről beszélt. Elmondta, hogy az MNB elindította a jegybanki politika normalizációját. Ugyan nem változott az alapkamat, ahogy arról lapunk is beszámolt, az irányadó kamat szintje azonban csökkent. Ezt azért tehették meg, mert a jegyban
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
Trump esetleges megválasztása nyilvánvalóan európai geopolitikai földrengést idézne elő. Mára a harag váltotta fel azokat a szociális politikákat, amelyek ténylegesen kezelhették volna Amerika lepusztuló vidékeinek stagnálását. Káncz Csaba jegyzete.
Naponta átlagosan majdnem négy órát használja a telefonját a 8-15 éves korosztály - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából a Fabricula kutatócég által készített kutatásból.