Völner vallomásában azt mondta, a vád minden elemét visszautasítja, mert nem követett el bűncselekményt, és bűncselekmény elkövetéséről sem volt tudomása.
Az üzem közvetve és közvetlenül több mint 1200 embert foglalkoztat, a multikulturális munkakörnyezetre jó példa, hogy a dolgozók 15 különböző országból érkeztek ide.
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése májusban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) kedden ismertetett előzetes értékei alapján.
Az OTP Bank rendszereiben lebonyolított elektronikus fizetések forgalma az év első három hónapjában a megelőző negyedévhez képest 5,5 százalékkal visszaesett. Éves összevetésben azonban 34,9 százalékkal bővült, amiben az infláció jelentős szerepet játszott – közölte az OTP Bank. A közleményben ismertették, hogy a tranzakciók számában negyedéves öss
Akár több mint négyhavi törlesztőrészletnek megfelelő összeget is adnak pluszban a bankok a babaváró hitelt igénylő ügyfeleknek, de így sincs tolongás a kamatmentes kölcsönért – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki kedden. Egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.A közlemény szerint a kibocsátás a magyar honvédelem napjához igazodik. Kormányhatározat alapján 1992. óta annak az emléknapja. A magyar szabadságha
Ha a csatatéren nem is, de az energiaháborúban úgy tűnik Európának sikerül felülkerekedni Putyin hatalmán. A háború kirobbanása óta nem volt ilyen alacsonyan az európai referenciaérték, a Dutch TTF árfolyama. Bár az energiakrízist a vártnál könnyebben vészeltük át, a nagy kapkodásnak még akár komoly következményei is lehetnek. Az Európai Unió LNG e
A Nyakas Farm Kft. és a hozzátartozó cégcsoport hét darab Massey Ferguson erőgép beruházását valósította meg 2023 év elején. A gépek összteljesítménye 1415 lóerő. A régió egyik meghatározó állattenyésztő és szántóföldi gazdálkodással foglalkozó cégének társtulajdonosát, Ifj. Nyakas Andrást kérdezzük, hogy miért döntöttek a vörös gyártó gépei mellet
Hogyan segíthet a TDK a munkaerőpiacon? Milyen sikerek és nehézségek adódnak a tudományos kutatás és a publikálás különböző szakaszaiban? Miért érdemes már az egyetemi képzés első évében vagy akár már középiskolában csatlakozni egy tudományos kutatóműhelyhez?
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár ismertette, Magyarországon 4,7 millióan dolgoznak, de a folyamatban levő beruházások miatt még 500 ezer munkaerőre szükség lesz.
Számos esetben munkaügyi per tesz véglegesen pontot a munkaviszonyra. Cikkünkben azt tekintjük át, hogy milyen társadalombiztosítási következményei vannak annak, ha a bíróság megállapítja, a munkáltató jogellenesen szüntette meg a munkavállaló jogviszonyát.
A magyar munkaerőpiac rendkívül feszített, megváltozott a helyzet 2010-hez képest, jelentősen nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliségi ráta - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Az OTP Bank rendszereiben lebonyolított elektronikus fizetések forgalma az év első három hónapjában a megelőző negyedévhez képest ugyan 5,5 százalékkal visszaesett, éves összevetésben azonban 34,9 százalékkal bővült, amiben az infláció jelentős szerepet játszott - közölte az OTP Bank az MTI-vel kedden.
Számos bizonytalansági tényező árnyékolja be idén a részvénypiacokat, többek között az amerikai államcsőd, a pénzügyi rendszer esetleges összeomlása és a bankválságok réme nyomja rá a bélyegét a befektetői hangulatra. Közel sem láthatunk azonban minden szektorban esést ebben a kaotikus környezetben, mondhatni a "legnagyobbakat" nem érte el a vihar,
A gyümölcsösökben is kedvezők a körülmények a kórokozók fertőzéséhez, ne várjunk a védekezéssel! Az Agroinform.hu 2023. évi 21. heti növényvédelmi előrejelzése.
A magyar munkaerőpiac rendkívül feszített, megváltozott a helyzet 2010-hez képest, jelentősen nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliségi ráta - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Naponta átlagosan majdnem négy órát használja a telefonját a 8-15 éves korosztály - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából a Fabricula kutatócég által készített kutatásból, amelynek részleteit kedden közölték az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,33 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.https://tozsdeforum.hu/nemzetkozi-piacok/europa/reggeli-tukor-2023-majus-23-csokkentek-nyitaskor-a-mutatok/ A BUX 11.30 órakor 46 628,45 ponton állt, ami az előző, hétfői záró értékéhez képest 66 pontos, 0,14 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 65,
Iszlamista fegyveresek kedden megrohamoztak egy földgáz- és olajkitermelő üzemet Pakisztán északnyugati részén, a támadásban legalább négy rendőr és két biztonsági őr életét vesztette. Erről számolt be a Reuters hírügynökség a helyi rendőrség értesüléseire hivatkozva a híradó. hu. A portál beszámolt róla legfeljebb 50 fegyveres által elkövetett tám
A kvantumszámítógépek soha nem látott gyorsasággal oldanak meg rendkívül összetett problémákat. „A hétköznapi felhasználásra még néhány évet várni kell” – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Országos toborzókampányt indított a büntetés-végrehajtás, a szervezet többek között életre szóló hivatást, stabil munkahelyet kínál a jelentkezőknek - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel kedden.
A 425 különböző vállalkozói tevékenységből a legnépszerűbb a fodrászat, a szépségápolás, a csomagküldés, az internetes kiskereskedelem, az üzletviteli és egyéb tanácsadás, éttermi és mozgó vendéglátás volt
Csak technológiával nem lehet megállítani a klímaváltozást. Szükség van "ökológiai és erkölcsi megtérésre" - erről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Ürge-Vorsatz Diána fizikussal és klímakutatóval a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.
Családi okokból Kanadába költözik Dinsdale Julianna, aki két és fél éven át töltötte be az Uniqa Biztosító vezérigazgatói pozícióját. Július 1-től átmenetileg Kurtisz Krisztián (címlapképünkön), a biztosító korábbi vezérigazgatója, a felügyelőbizottság jelenlegi elnöke veszi át a vállalat vezetését.
Az amerikai demokraták beleszólnak az emberek életébe, de "mi nem szeretjük ezt" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Dohában, a katari nemzetközi gazdasági fórumon.
Országosan magas a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja, helyenként elérheti a nagyon magas szintet is az Aerobiológiai Hálózat mérései alapján. A következő időszakban a pázsitfűfélék virágporára érzékenyeknél erősödhetnek a szénanátha tünetei - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn az MTI-vel.
A Visa globális technológiai és termékfejlesztési központot nyit Lengyelországban, a következő években mintegy 1500 szakembert foglalkoztató intézmény az első ilyen projekt lesz Közép- és Kelet-Európában - közölték kedden Varsóban, a Mateusz Morawiecki kormányfő részvételével tartott sajtóértekezleten.