2023. április 24. hétfő

ápr. 24
12:33
Jelentősen drágulnak a bankszámlák (Privátbankár)
Május 1-jéig tíz bank emeli meg a tavalyi infláció miatt a lakossági számlák díjait, ezáltal akár több ezer forinttal is nőhetnek a fogyasztók éves terhei - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
ápr. 24
12:36
Európában is megjelent az Amazon és az AliExpress kihívója (vg.hu)
A Pinduoduo egyike azon kevés kínai cégnek, amelynek a részvényeivel csak az Egyesült Államokban kereskednek.
ápr. 24
12:36
Áprilisban öthavi emelkedés után esett a GKI konjunktúraindexe (Üzletem)
Áprilisban az üzleti várakozások év eleji szintjükre süllyedtek, s kissé a fogyasztói bizalmi index is csökkent. A GKI Gazdaságkutató felmérése szerint az üzleti szektoron belül különösen az ipari és szolgáltató cégek várakozásai romlottak.
ápr. 24
12:39
Nem erre számítottak: csalódást keltő adat jött Németországból (Piac és Profit)
Áprilisban a vártnál kevésbé erősödött az ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe.
ápr. 24
12:48
Mi az a német bucó, és hogy került a Körösbe? (Agroinform)
Tudd meg, hogyan kerülhetett a bucó a Körösbe!
ápr. 24
12:48
Kisöpri a lányokat zaklató ukrajnai vendégmunkásokat Pest vármegye egyik polgármestere (vg.hu)
Gyuricza László nem először kerül a hírekbe radikális bűnüldöző stratégiái miatt.
ápr. 24
12:48
Előadások állattenyésztőnek és -tartóknak (Magyar Mezőgazdaság)
Állatalapú támogatások, reprodukció, takarmányozás, az antimikrobiális rezisztencia megelőzése, szaporodásbiológiai monitoring, bioterrorizmus. Egyebek mellett ezekről a témákról lesz szó azon a konferencián, amit május 4-én rendeznek Hódmezővásárhelyen.
ápr. 24
12:51
Holnap lehet igazán izgalmas a forint piaca, zuhan a használt Teslák ára (Privátbankár)
A forint a reggeli gyengülés után magához tért, alig magasabb a péntek estinél az euró ára. A holnapi nap még izgalmasabb lehet, az MNB kamatdöntő ülése sok mindent elárulhat. Az elnök egyszámjegyű inflációt emleget, de a piac nem hisz neki. Sorban kapja az ütéseket az elektromos autók királya.
ápr. 24
12:51
Felméri a Greenpeace és a Humusz, hogy valóban lebomlanak-e a lebomlóként árult zacskók (Alternatív Energia)
A Greenpeace Magyarország a Humusz Szövetséggel közösen a hazai élelmiszer-üzletláncokból beszerzett, lebomlóként kínált műanyag zacskókat ásott el a Humusz komposztálójában, hogy megvizsgálják, a zacskók lebomlanak-e, és ha igen, akkor mennyi idő alatt - tájékoztatta az MTI-t pénteki közleményében a szervezet.
ápr. 24
12:51
Munkajogi kelepcében az egészségügyileg alkalmatlan munkavállaló (Adózóna)
2023. január 1-jétől átfogóan változott a munka törvénykönyvéről szóló törvény (Mt.). A változásokról több cikkben is beszámoltunk. Részleteiben ezúttal ismertetjük az egészségügyileg alkalmatlan munkavállalók jogi helyzetével kapcsolatos szabályozás módosítását.
ápr. 24
12:54
Minden magyar megérzi a bankszámlák megnövekedett díjait (vg.hu)
Az emelések jogszerűségét a Magyar Nemzeti Bank folyamatosan vizsgálja.
ápr. 24
12:54
Elindult a TeSzedd! hulladékszedési akcióhét (Tiszta Jövő)
Idén tizenegyedik alkalommal, a Föld napjára időzítve elindult a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, az ország legnagyobb önkéntes hulladékszedési programja - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára szombaton Budapesten.
ápr. 24
12:57
Fontos megállapodás született, újabb lépés az uniós pénzek felé (Menedzsment Fórum)
A feltételes megállapodás megvan Budapest és Brüsszel között. A biztosokon a sor, hogy értékeljék az elvárt igazságügyi reformot az uniós támogatás folyósításáért.
ápr. 24
12:57
Bécs újra a vállalatok kedvence lett (Piac és Profit)
A Bécsbe települő nemzetközi vállalatok száma tavaly már megközelítette a 2019-es rekordot: 237 vállalat, az előző évinél öt százalékkal több jelentette be telephely létesítését az osztrák fővárosban.
ápr. 24
13:00
Lezárultak a tárgyalások Magyarország és az Európai Bizottság között: 13 milliárd euró sorsa dőlhet el (vg.hu)
A politikai döntés még hátravan, de szakértői szinten megszületett a megállapodás az Európai Bizottsággal, így hamarosan remélhetőleg felszabadul a 22 milliárd eurós forrás nagyja. A forint ünnepel.
ápr. 24
13:00
A természet folyamataira alapozva gyarapítja fakészletét (Agrárágazat)
Az agráriumot is sújtó klímaváltozás érinti a keményfás és ártéri erdőket is, fontos, hogy itt is tudjunk előre lépni.
ápr. 24
13:00
Feltörték a KuCoin Twitter fiókját (BitcoinBázis)
A KuCoin vezetői a mai nap folyamán egy rövid időre elvesztették a kriptotőzsde Twitter fiókja feletti hozzáférést. A 45 percig
ápr. 24
13:03
Uniós pénzek: fontos megállapodás született, de semmi sem biztos (Privátbankár)
A feltételes megállapodás megvan Budapest és Brüsszel között. A biztosokon a sor, hogy értékeljék az elvárt igazságügyi reformot az uniós támogatás folyósításáért.
ápr. 24
13:03
Soha nem ért még ennyit európai cég, történelmet írt a világ leggazdagabb embere (Portfolio)
Az LVMH piaci értéke meghaladta az 500 milliárd dollárt, ezzel az első európai vállalatá vált, amely képes volt elérni ez a mérföldkövet - írja a Bloomberg.
ápr. 24
13:12
Az EU szerződést kötött Ukrajnával (vg.hu)
Az együttműködés a nemzetközi kereskedelem megkönnyítésének fontos eszköze lesz.
ápr. 24
13:15
Minimum 2 százalékpontos kamatvágást becsülnek a befektetők (ProfitLine)
3 százalék alatti alapkamatot és dollárgyengülést várnak a Bloomberg által megkérdezett befektetők a legfrissebb Mliv Pulse felmérés alapján.
ápr. 24
13:15
Rákapcsolt a forint az EU-s pénzekkel kapcsolatos hírekre (Portfolio)
Gyengüléssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, napoközben azonban erősödni kezdett a hírre, hogy feltételes megállapodás született az EU Bizottsága és Magyarország között a helyreállítási pénzekről. A befektetők ezen felül főleg a holnapi jegybanki kamatdöntésre figyelnek, mivel Virág Barnabás alelnök már a múlt héten előrevetítette, hogy
ápr. 24
13:15
Erre használják a magyarok a ChatGPT-t (TőzsdeFórum)
A ChatGPT a magyarokat is lázba hozta, mind a lakosság, mind a cégek folyamatosan próbára teszik a mesterséges intelligenciát, kutatva a területeket, ahol segítségükre lehet. A cégek leginkább arra kíváncsiak, hogy az új technológia képes-e munkafolyamataik optimalizálására, ezáltal a hatékonyságuk növelésére. Szesztay Péter, a BP Digital SEO ügynö
ápr. 24
13:17
Bővült a Babaváró támogatást lakáscélra fordítók köre (TőzsdeFórum)
Átvehette az otthonfelújítási támogatás szerepét a Babaváró támogatás a gyermeket tervezők körében a pénzügyi szakértők tapasztalatai alapján. A Credipass legfrissebb felmérése szerint ugyanis az igénylők 91,2%-a lakáscélra fordította a kamatmentes, szabadfelhasználású kölcsön összegét idén. A szakértők közreműködésével beadott kérvények 94%-ban a
ápr. 24
13:18
Évente több mint 1200 gyermek halálát okozza a légszennyezettség Európában (vg.hu)
a szennyezett levegőnek kitett gyermekeknél későbbi nagyobb a krónikus betegségek kialakulásának kockázata is.
ápr. 24
13:21
Csúnya mínuszban a magyar tőzsde (Portfolio)
A kereskedési idő felénél a hazai blue chipek közül mindössze a Richter részvényei vannak minimális pluszban, legnagyobb mértékben pedig a Mol részvényei estek, már több mint két százalékot.
ápr. 24
13:21
Összeomlás szélén a magyar egészségügy: ezeknek az orvosoknak a nyugdíjazása óriási gond lehet (Pénzcentrum)
A pandémia alatt rengeteg 65 év feletti orvos hagyta abba egy időre, vagy végleg a praktizálást, melynek az volt az eredménye, hogy nőtt a fiatalok aránya a szakmában. Az azóta eltelt években viszont ismét emelkedni kezdett az idősödő orvosok aránya. Friss adatok szerint a dolgozó orvosok több mint 20 százaléka betöltötte már a 65 évet. Kérdés, hog
ápr. 24
13:23
Új növekedési sztori a BÉT-en: bemutatkozott a Civita Csoport (Portfolio)
Személyes befektetői klubon mutatkozott be a tőzsdére készülő Civita Csoport az érdeklődőknek a közelmúltban Budapesten. Az eseményen kiderült: a cég egy ígéretesen növekvő piac komoly tervekkel rendelkező szereplője, amely a tőzsdei tőkebevonás révén további termékfejlesztéseket és új exportpiacokat célozhat meg. A részvény a cégvezető szerint els
ápr. 24
13:24
Mint egy óriás vakond: mini homlokrakodó (Agroinform)
A silók, takarmány- és táptárolók időszakos tisztításához is alkalmas lehet.
ápr. 24
13:24
Remegő kezekben a Mol – alulteljesít a BUX (vg.hu)
Továbbra is rendkívül alacsony a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén.
ápr. 24
13:24
A tejsavó csalogató hatású a csigákra (Agrofórum)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézet jogelődjében végzett csapdázási kísérletek bizonyították a vegyszermentes módszer hatékonyságát. Kiderült, a meztelencsigák ellen kiválóan védekezhetünk tejsavóval.
ápr. 24
13:24
Emlékérmet adott ki a Magyar Nemzeti Bank a Hortobágyi Nemzeti Park 50. évfordulójára (Magyar Mezőgazdaság)
Alapítása 50 éves jubileuma alkalmából emlékérmet bocsátott ki a Hortobágyi Nemzeti Park tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - jelentették be az emlékérmet bemutató sajtótájékoztatón, Hortobágyon.
ápr. 24
13:24
Áder János tanórája a Fenntarthatósági Témahéten (Szakmát Szerzek)
A Belügyminisztérium 2023. április 24. és 28. között hirdeti meg a köznevelésben a Fenntarthatósági Témahetet. Az idei tanév kiemelt témái a biodiverzitás, a fenntartható értékek, az energia és a hulladék. A Témahét keretében 2023. április 25-én Áder János tart online tanórát a Zalaegerszegi SZC diákjainak részvételével.  A volt köztársasági elnök
ápr. 24
13:25
Itt a választási hajrá, újabb országba jelenik meg a rezsicsökkentés (Portfolio)
A választási hajrában újabb ígérettel állt elő Recep Tayyip Erdogan török elnök: ezúttal ingyen gázt ígért a háztartásoknak.
ápr. 24
13:27
10 ábrán a magyar bankrendszer: így várják a bankok az év egyik legnagyobb eseményét (Portfolio)
Május 4-én, jövő csütörtökön lesz a Portfolio Hitelezés 2023 konferenciája, a magyar bankszektor és a hitelpiac egyik legnagyobb éves szakmai eseménye. A közelgő rendezvény apropóján megnéztük, milyen állapotban van most a magyar bankszektor és a hitelpiac, és milyen folyamatok zajlanak. Cikkünkben 10 ábrán mutatjuk be az aktualitásokat.
ápr. 24
13:30
Orbán Viktor a diákoknak: nem kell elmenni, itt kell boldogulni (Üzletem)
A kormány folyamatosan megújítja a szakképzést, évek óta nő a szakképzésbe jelentkezők száma és javulnak a tanulmányi eredményeik is – jelentette ki a miniszterelnök a 16. Szakma Sztár Fesztivált megnyitó beszédében.
ápr. 24
13:33
A nap képe: mutatott valamit Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter (Privátbankár)
Na de mit?
ápr. 24
13:33
Újabb intézkedésről döntöttek a magyar benzinkutakon: erre számítsanak az autósok (Pénzcentrum)
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 11 forinttal csökken, a gázolajért pedig bruttó 8 forinttal kell kevesebbet fizetnie a benzinkutaknak szerdától.
ápr. 24
13:36
Ismét megrendezik a Digital-Media Hungary konferenciát – a Lounge Group élő szakmai podcasttel jelentkezik (vg.hu)
Április 25-én és 26-án a mikrofonvégre kapott szakemberek körbejárják a tévézés, a rádiózás és a sajtó jövőjét.
ápr. 24
13:39
Részleges megállapodás született az EU-s pénzekről: rengeteg forráshoz juthat Magyarország (Pénzcentrum)
Részleges megállapodás született a Magyarországnak járó uniós pénzekről: elvileg 13 milliárd euróról, a hétéves költségvetés több mint feléről van szó.
ápr. 24
13:42
Egy máltai cég mindenben leutánozta a Szerencsejáték Zrt.-t, el is vesztette a pert (vg.hu)
Védjegybitorlás miatt indított pert a Szerencsejáték Zrt.
ápr. 24
13:42
Új arcok az RTL műsoraiban (MMonline)
Kecsmár Alexandra a Fókusz új házigazdája Barabás Évi és Gál Petra mellett. Érkezik két új meteorológus az RTL csapatába és a késő esti RTL Híradóban új műsorvezető debütál. Kecsmár Alexandra 2018-ban gyakornokként kezdett a Fókuszban, végigjárta a szakmai ranglétrát és riporterként egyebek mellett interjút készített Németország egyik legazdagabb e
ápr. 24
13:45
Már minden mobilszolgáltató árat emelt, kivétel a Digi (Piac és Profit)
A három legnagyobb mobilszolgáltató nyilvánosan elérhető lakossági számlás (post-paid) díjcsomagkínálatában jelentős változások történtek 2023 első negyedévében. Egyrészt két szolgáltató (Vodafone és Yettel) ezen időszakban új díjcsomagokat vezetett be a piacra, másrészt e két cég, valamint a Magyar Telekom díjkorrekciót hajtott végre. A mobilpiaci
ápr. 24
13:45
Retro: Az Ikarus, amely elindította a nyugati arculatot a Volánnál és a Malévnél (ProfitLine)
Újabb különleges Ikarus autóbusszal bővült az Aeropark nosztalgiaflottája. Hamarosan szolgálatba áll a Centrumbusz, amely a 80-as években kényelmes, és nyugati színvonalú összeköttetést biztosított az újonnan átadott Ferihegy 2 és Budapest belvárosa között. A jármű nem csak ezért fontos mérföldkő a hazai közlekedés történetében.
ápr. 24
13:45
Esik a magyar tőzsde, a BUX a leggyengébb ma Európában (Portfolio)
Csendesen indul a hét a makroadatok tekintetében, ennek megfelelően az európai részvénypiacokon a bizonytalanság érződik ma, miközben a magyar tőzsde lefelé vette az irányt. Keddtől felpörögnek itthon az események, jön az MNB kamatdöntése, a hét vége felé pedig inflációs és GDP-adatok záporoznak majd Európából és az Egyesült Államokból.
ápr. 24
13:47
Itt a választási hajrá, újabb országban jelenik meg a rezsicsökkentés (Portfolio)
A választási hajrában újabb ígérettel állt elő Recep Tayyip Erdogan török elnök: ezúttal ingyen gázt ígért a háztartásoknak.
ápr. 24
13:51
Áder János: a Kárpát-medencében drasztikus hatásai lesznek a klímaváltozásnak (Alternatív Energia)
A klímaváltozás következményei a Kárpát-medencében az előrejelzettnél hamarabb érezhetők lesznek, drasztikus változások várhatók - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Föld napja alkalmából a Mathias Corvinus Collegium által szervezett rendezvényen, Budapesten szombaton.
ápr. 24
13:54
Az erdőben nincs mezőgazdasági termelés, mégis drámai a rovarpusztulás (Agroinform)
A német erdők rovarpusztulásáról szóló eddigi legátfogóbb tanulmány azt mutatja, hogy a fajok még a mezőgazdaság nélküli ökoszisztémákban is csökkennek.
ápr. 24
13:54
„Többé nem ejtünk foglyokat, mindenkit megölünk” – üzente a Wagner-vezér az ukránoknak (vg.hu)
Jevgenyij Prigozsin ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy előkerült egy videó, amelyben állítólag ukrán katonák lőttek le Wagner-foglyokat.
ápr. 24
13:54
AM: befejeződtek a Településfásítási program tavaszi faültetései (Tiszta Jövő)
A kormány célja, hogy 2030-ig 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe, ezt szolgálja az Országfásítási és a Településfásítási program - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint az erdőkért felelős államtitkár a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetben.

Keresés