Az üzletember, kockázatitőke-befektető, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere lesz a vendége az Mfor.hu és a Privátbankár.hu következő, április 26-ai rendezvényének. Amelyen a Klasszis Klub immár közel két és fél éves történetében megszokott módon nemcsak mi kérdezünk, hanem erre lehetőséget kapnak az ingyenesen regisztráló olvasóink.
Az összes nagyobb amerikai banknál csökkent a betétállomány április második hetében, csak a kisebb bankok tudták stabilizálni a kiáramlást – derül ki a Federal Reserve pénteken közzétett adataiból.
Afrikában az átlagos terméshozamok rendszeresen jelentősen elmaradnak a várakozásoktól. Ennek egyik legfőbb oka a hamisított vetőmagok elterjedtségében keresendő, amelyek csírázási aránya jóval alacsonyabb, mint a valódi vetőmagoké. A Világbank becslései szerint az egyes afrikai országokban értékesített vetőmagok több mint fele hamisítvány, ami hoz
Adható-e a dolgozó részére adó- és járulékmentesen a vármegyebérlet, a hagyományos eddigi bérlet helyett? Sajnos semmilyen törvényi hivatkozást nem sikerült találnom ezzel kapcsolatban. Az „alkalmas és szükséges” szópár zavar a legjobban. Kérdezte olvasónk, Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.
Egy, a tervet ismerő személy és egy, a Reuters által látott belsős dokumentum szerint a Tesla már megkezdte a Model Y egy olyan változatának gyártását sanghaji gyárában, amelyet még idén Kanadában is értékesíteni fognak. Ez az első alkalom, hogy a Tesla Kínából szállít majd autókat Észak-Amerikába. A lépés összeköti a Tesla legköltséghatékonyabb gy
Végleg leáldozott az üzleti luxusutazásoknak, már soha nem fognak visszatérni a régi kerékvágásba – írja a CNBC a Morning Consult friss jelentése alapján. A szakértők szerint a szűkebb vállalati költségvetések és a digitalizáció végérvényesen megváltoztatták az üzleti utazásokat.
Nem csak a nagyméretű vállalatok privilégiuma, hogy fenntarthatóan, zölden működjenek. Egy új energetikai szolgáltatás révén a nagyobb energiafogyasztással rendelkező hazai kkv-k energiahatékonyabbak és környezettudatosabbak is lehetnek egyszerre, emellett az úgynevezett “fogyasztói szabályozás” révén bevételre is szert tehetnek. A fogyasztói szabá
31,5 milliárd forintos árbevétellel zárta a tavalyi évet a Gorenje Magyarország, és ezzel iparági átlag feletti, 28,5 százalékos növekedést ért el a vállalat. A háztartásigép-gyártó 15,7 százalékos részesedésével piacvezető a darabszám szerinti eladásban nagy háztartási gépek kategóriában a hazai piacon. A Gorenje eladásai mind értékben, mind menny
Idén már új, fenntartható irodaházában töltötte a Föld napját a Vodafone Magyarország. A hibrid munkavégzésre kialakított és a legmodernebb energiahatékonysági megoldásokkal felszerelt Budapest ONE irodaházban már az első hónapokban jelentős mértékben csökkentette saját ökológiai lábnyomát a szolgáltató.A dolgozói létszámnövekedés, valamint az elmú
A portugál parlament jóváhagyta azt a javaslatot, amely 0%-os áfa alkalmazását írja elő az alapvető élelmiszerekre a 2023. április 18. és október 31. közötti időszakban.
Folyamatosan zajlanak a biztonsági előkészületek Ferenc pápa budapesti látogatása miatt. A látogatás tervezett helyszínein, az oda vezető utakon, sőt a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről a Szent István-bazilikához vezető három lehetséges
Az üzletember, kockázatitőke-befektető, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere lesz a vendége az Mfor.hu és a Privátbankár.hu következő, április 26-ai rendezvényének. Amelyen a Klasszis Klub immár közel két és fél éves történetében megszokott módon nemcsak mi kérdezünk, hanem erre lehetőséget kapnak az ingyenesen regisztráló ol
Az idén az első negyedévben 1779 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ez a szint 18,7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1499 forintos értéket - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary közös közleményben.
Számos ponton átalakítja a békéltető testületek működését az Igazságügyi Minisztérium törvényjavaslata. Az online meghallgatások erőteljesebb jelentléte, állandó ügyfélszolgálatok felállítása is számos más változtatás is a része a tervezetnek. A békéltető testületek, gyors, ingyenes eljárás keretében igyekeznek majd egyezséget létrehozni a fogyaszt
A The Guardian és a The Financial Times nyomdokaiba lép a Népszava, a lap kiadója ugyanis ezekhez a nemzetközi szinten is ismert kiadványokhoz hasonlóan progresszív webalkalmazáson alapuló, 100 százalékban hazai fejlesztésű híralkalmazást indított. A magyar hírpiacon úttörőnek számító mobil Népszava folyamatosan frissülő hírfolyama bármikor olvasha
A jégakkuknak sem hagyott helyet, annyira teletömte cigarettával a hűtőtáskáját, mégis először a hamis ruhákkal bukott meg az a bolgár sofőr, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az 1-es főútról már nem engedtek tovább.
Áprilisban az üzleti várakozások év eleji szintjükre süllyedtek, s kissé a fogyasztói bizalmi index is csökkent. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti szektoron belül különösen az ipari és szolgáltató cégek várakozásai romlottak. Jelentősen csökkent viszont az összes ágazat áremelési törekvése és a fo
Az olasz környezetvédelmi minisztérium külföldre szeretne áttelepíteni barnamedvéket Trentino-Alto Adige régióból, és megkérheti Szlovéniát arra, hogy fogadjon be néhányat - közölte a szlovén sajtó.
Május 19-ig versenyezhetnek általános iskolák és a diákok az időszaki használt mobiltelefon- és elemgyűjtő bajnokságon. A Fenntarthatósági Témahét keretében ismét meghirdették az időszaki szelektív hulladékgyűjtő bajnokságot. Ezúttal is két kategóriában (mobiltelefon- és elemgyűjtés) szállhatnak versenybe az általános iskolás diákok. Az április 17.
Iránykeresés várható a nyitásban hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén, miután a pénteki kereskedést komolyabb emelkedéssel zárta a részvénypiac. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 561,91 pontos, 1,29 százalékos emelkedéssel, 44 100,87 ponton zárt pénteken. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek küldött komm
Repülőrajtot vettek a zöld rendszámok 2023-ban: az első negyedévben 13,5 százalékkal többet adtak ki belőlük, mint 2022 ugyanezen időszakában. Március végén több mint 69 ezer gépjárművön volt már zöld rendszám, így mára minden bizonnyal átléphettük a 70 ezer darabot. A tendencia mögött vélhetően a benzinárstop eltörlése áll: a kutak forgalma brutál
Bár az infláció elleni harc miatt a kamatszintek még mindig magasnak mondhatóak, a lakáshitel felvételi kedv az élénkülés jeleit mutatja – közölte az ingatlan.com-csoporthoz tartozó money.hu. Többen keresik a lakáshiteleket “Január óta majdnem 10 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik részben lakáshitel segítségével szeretnének ingatlant vásárol
Az idei első negyedévben 1779 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére– derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez a szint 18,7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1499 forintos értéket. A felsőbb kategóriákban korántsem ilyen ütemben gyor
2023 első három hónapjában már annyi áruhiteles vásárlás valósult meg az eMAG-nál, mint tavaly 8-9 hónap alatt: a legtöbben okostelefont, laptopot és tévét vettek részletre, a mosógép csak egy kicsivel maradt le a top 3-ból. Az már most jól látszik, hogy idén nem a 0% THM, hanem a minél hosszabb futamidő élvez prioritást: januártól március végéig
Az idén az első negyedévben 1779 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ez a szint 18,7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1499 forintos értéket - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary.
Az idei első negyedévben 1 779 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére– derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből.
Harmadszor hirdette meg a Generali Biztosító az EnterPRIZE fenntarthatósági pályázatot, a kis- és középvállalkozások (kkv) jelentkezését munkavállalói jólét, környezetvédelem, illetve a mikroközösségek iránti felelősségvállalás témakörökben várják; a pályázatok benyújtási határideje április 28-a.
2023 a megújulás éve a Femina életében, a női online magazin ezentúl új köntösben várja az olvasókat. Az új dizájn megtervezésekor az olvasói igények mellett az időtállóságot és az aktuális trendeket is figyelembe vették. Harmonikus és egységes összkép fogadja a látogatókat a napokban új külsőt kapott femina.hu-n. A letisztult megjelenést a finom p
Zsinórban a hetedik hónapja emelkedik a német Ifo-index áprilisban. Az egyik legfontosabb gazdasági indikátor szerint Németország ellenállóképessége erős, de az ING elemzői szerint még nem lehet kizárni a recesszió valószínűségét.