Tovább kell dolgozni és többet kell megtakarítani a ma fiataljainak ahhoz, hogy elkerüljék a megélhetési gondokat a nyugdíjas éveikre. Az Allianz világfelmérése szerint Magyarországon is jelentős reformokra lenne szükség ahhoz, hogy elkerüljük a demográfiai és abból következő nyugdíjválságot. A 75 vizsgált ország közül a középmezőny második felében
Habár minden eddiginél gyorsabban dübörög a digitalizáció, költségvetési szempontból a legtöbb hazai vezető mégis elhanyagolható tényezőként tekint a vállalati informatikára. Míg az energia, géppark és egyéb kiadások tekintetében a cégek többsége már az év elején komoly kalkulációt és tervezést végzett, a digitális rezsi a legtöbb esetben kimaradt
Megérkezett a Bükkábrányi Energiaparkba az a komplex rendszer, amely a napelempark túltermelésekor szabályozottan, tisztán zöldáramból állít elő hidrogént - közölte az Energiapark szerdán az MTI-vel.
A tunéziai ellenzék prominens tagjainak, emberi jogi aktivistáknak és újságíróknak a letartóztatása hónapok óta folyik. Az ország az államcsőd szélére került, most Kína dobhat mentőövet. Káncz Csaba jegyzete.
A Gazdasági Versenyhivatal panaszeljárás keretében vizsgálatot indított egy vidéki város több töltőállomásánál, írja az Index. Az aktuálisan folyó eljárásról több információt nem közöltek, a lap szerint azonban a vizsgálatokat újabbak is követhetik hamarosan. Mindeközben a benzin és a dízel nagykereskedelmi ára is jelentősen beesett a mögöttünk áll
Folyamatosan rendezik a biztosítók a március 11-ei, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset résztvevőinek kárigényeit. Az esetenként akár tízmilliós nagyságrendű, a törvényi kötelezettségeken túlmenő esetekben is fizethető előlegek a casco-önrészekre és a helyszínről történő elszállítás költségeire is kiterjedhetnek, hívja fel a figyelmet
A lengyel mezőgazdasági miniszter arról beszélt, hogy a tejet, a baromfit és más élelmiszeripari terméket kell felvenni az Európai Unió által ideiglenesen betiltandó ukrán importtermékek listájára - számolt be a Reuters.
Az Egyesült Államok "konstruktív és tisztességes" gazdasági kapcsolatokra törekszik Kínával, de meg fogja védeni nemzetbiztonsági érdekeit és fel fog lépni Kína azon törekvésével szemben, hogy domináns szerepre tegyen szert külföldi versenytársaival szemben - szögezte le Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a Biden-kormányzat céljairól szólva a k
Akár kedvenc márkájukat is készek elhagyni a vásárlók, ha fizetniük kell a rendelt termék visszaküldéséért – állapítja meg az SAP Emarsys legújabb kutatása. A kereskedők hosszú távon jobban járnak, ha megszüntetik a vásárlók elé gördített akadályokat, különben elvesztik leghűségesebb vevőiket. A tapasztalatok szerint, aki erre odafigyel, nem feltét
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter megbeszélést folytatott Tien Kuo-livel, a China Construction Bank (Kínai Építési Bank, CCB) elnökével, tekintettel arra, hogy a pénzügyi intézmény szerdán nyitotta meg magyarországi fióktelepét – tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-t csütörtökön.
Folyamatosan rendezik a biztosítók a március 11-i, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset résztvevőinek kárigényeit. Az esetenként akár tízmilliós nagyságrendű, a törvényi kötelezettségeken túlmenő esetekben is fizethető előlegek a casco-önrészekre és a helyszínről történő elszállítás költségeire is kiterjedhetnek – írja közleményében a
Ha odáig vagy az úgynevezett crash szerencsejátékokért (ahol a megrakott tétek összege folyamatosan növekszik), mindenképpen érdemes felkeresned a Crashino weboldalát,
Sporttörténelmet ír a Network4 csoport: először közvetíti magyar platform a legendás Indianapolis 500 verseny tesztjeit. Április 20-án és 21-én délutántól késő estig a rajongók különleges lehetőséget kapnak, hogy betekintsenek a világ leghíresebb autóversenyének kulisszái mögé és lássák a csapatok első szárnypróbálgatásait a NET4+ sport streaming f
Uniós progresszív tranzittámogatás bevezetését szorgalmazza hazánk, hogy a Közép-Kelet Európában ragadt és jelentős piaci nehézségeket okozó ukrán gabona eljusson a korábbi hagyományos piacokra.
A fizetendő személyi jövedelemadóra és szociális hozzájárulási adóra, ha együttes összegük nem több mint 500 ezer forint, idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés az szja-bevallásban. Az első részlet megfizetésének határideje 2023. május 22.
A hozamemelkedés megtorpanásával a kötvényalapokba áramlott a legtöbb friss tőke az első három hónapban a magyarországi befektetésialap piacon, és ebből messze a piaci részesedése fölött vette ki a részét az OTP Alapkezelő. Részben ennek hatására az általa kezelt alapok összvagyona átlépte a 2000 milliárd forintos határt, ami példa nélküli a hazai
A kis- és középvállalkozások, valamint az önkormányzatok digitalizációját segítő központok alakultak hazánkban, az Európai Bizottság digitális programja keretében. A tavaly alakult öt Európai Digitális Innovációs Hub (Edih) projektindítón mutatkozott be. Az Európai Bizottság célja, hogy a kkv-k 90%-a legalább alapszinten használja a digitális eszkö
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 16,3 millió forintos bírságot szabott ki az Equilor Alapkezelő Zrt.-re elsődlegesen javadalmazás és tőkemegfelelés területeken.
Bizonyára minden biztosítással rendelkező lakástulajdonos számára fontos az, hogy amikor az otthonában kár történik, a biztosító teljesen kifizesse azt. Azt már azonban kevesebben tudják, hogy ez az ügyfelen is múlik: az alulbiztosítottság miatt könnyen lehet, hogy a költségnek csak egy részét kapjuk vissza.
Csaknem 564 ezer vendégéjszakát regisztráltak a gyulai szálláshelyeken 2022-ben, ami mindössze 3 százalékkal marad el a koronavírus-járványt megelőző 2019-es év adataitól, így a nehézségek ellenére jó évet zárt a turisztikai szektor a Békés vármegyei fürdővárosban - mondta a Gyulai Turisztikai NKft. ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón.
Szerényen, 2,1 százalékkal nőtt a tajvani TSMC félvezetőalkatrész-gyártó vállalat adózott eredménye a március végével záródott idei első három hónapban éves szinten.
Csökkent márciusban - immár 12. hónapja folyamatosan - az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, ami alapján recesszióra lehet számítani az amerikai gazdaságban az év közepén.
Márciusban már az ébredés jeleit mutatta a főváros és az agglomeráció használtlakás-piaca. Egyelőre főleg az olcsóbb ingatlanok iránti érdeklődés megélénkülését tapasztalja az OTP Ingatlanpont szakértője. E mellett a tavasz újdonsága az is, hogy egyensúly látszik kialakulni Budapest és környéke hagyományosan hullámzó versenyében.
A személyi jövedelemadóra és szociális hozzájárulási adóra – ha együttes összegük nem több mint 500 ezer forint – idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés az szja-bevallásban – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Az internet és a digitális technológia forradalma új dimenziókat nyitott a kereskedelemben. A webáruházak elterjedése következtében az online piacterek is egyre fontosabb szerepet játszanak a vevőszerzésben. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk, hogyan és miért váltak elengedhetetlen tényezővé a piacterek a webáruházak számára, valamint milyen el
A USS Jimmy Carter jelenleg az amerikai haditengerészet fő, tengerfenék-hadviselésre kialakított tengeralattjárója, amelyet kifejezetten a mélyen a hullámok alatt végzett titkos felderítő műveletekre szántak. Az amerikai haditengerészet most úgy határozott, hogy leválják a kiöregedő járművet és egy speciális kém-tengeralattjáró építésébe kezdenek,
Gyorsított ágazati vizsgálatot végzett a tej és tejtermékek piacán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), az eredményeket pedig társadalmi konzultációra bocsátotta. Az infláció letörése érdekében a GVH szakértői többek között felvetik a nyerstej árképletének felülvizsgálatát, szakmai segítséget ajánlanak az élelmiszer-árstoppal kapcsolatos jövőbeli joga
A gyorsuló ütemben változó klíma, az évről évre szélsőségesebbé váló időjárás világszerte jelentős kihívás elé állítja a gazdálkodókat, egyre inkább sürgetve az átállást egy fenntartható gazdálkodási modellre.
A klímakutatók figyelmeztetése szerint idén, sőt jövőre is megdőlhet az éves átlaghőmérsékleti rekord. Ráadásul az előrejelzések szerint minden eddiginél melegebb nyarunk lehet számolt be a 444.hu.
Idén 33. alkalommal tartjuk meg a Föld napját Magyarországon. Maga a kezdeményezés már 53 éve létezik, célja a bolygó, a környezet, a természet, a levegő és a vizek védelme. A kezdeményezés idén is arra hívja fel a figyelmünket, hogy létünk alapja az élővilág változatosságának, biológiai sokszínűségének megőrzése. Így kezdődött Az első Föld napját