A Google új funkciójával életeket menthet: mindenki számára megkönnyíti, hogy minél előbb megtudják, ha extrém hőhullám közelít. A cég hamarosan bevezeti az új funkciót, amely magán a keresőfelületen ad majd információt.
Minden autós rémálma, hogy hiába próbál fékezni, a szerkezet felmondja a szolgálatot. Pontosan ez történt Martinovic Boris édesapjával, ráadásul egy bérelt autóban ülve. Az idős férfi éppen egy meredek utcán próbált elindulni a piros lámpánál. Behúzta a kéziféket, hogy ne guruljon hátra, a fék azonban nem fogott, a kocsi pedig gurulni kezdett.
Idén is van mit nézni a Sanghaji Autószalonon, ahol több mint 1000 kiállító, 100 új modell és 70 új elektromos jármű mutatkozik be. Autófanatikusoknak kötelező végignézni a galériánkat!
A hangrobbanás egy mély, mennydörgésszerű zaj, amely hirtelen rázkódásként vagy rezgésként érezhető, illetve – természetesen – hallható. Gyakran úgy írják le, mintha hangos robbanás vagy puskalövés lenne. Ezt a zajt próbálják minimalizálni a NASA tudósai.
Új cikk sorozatot indítok: a kedvenc Baranya megyei településeimről, szívemnek oly kedves látnivalókról, nevezetességekről, vagy pont a talán kevésbé ismert helyekről. Mostani témámnak azonban van egy rövid előzménye is, amit azért muszáj dióhéjban leírnom, hogy végre lezárjam magamban az életemnek ezt a részét.
A mottó továbbra is: „Nem azért kellene lefogyni, hogy szebbek legyünk, hanem egészségesebbek. A probléma az, hogy addig nem tudunk érdemben lefogyni, míg nem vagyunk egészségesek!”
A parenterális (a tápcsatornát kikerülő, közvetlenül a véráramba történő) gyógyszerbeadás kapcsán legtöbbször kórházi környezet jut eszünkbe: egy beteg, aki folyadékot, tápanyagokat, valamint gyógyszereket kap a karjába bekötött infúzión keresztül. Sok betegben felmerül hazánkban is a kérdés, miért is ne kaphatna infúziót kényelmesebben, az otthoná
Ha szervezetünk nem jut elég tápanyaghoz, az nemcsak általános egészségünkön, de legnagyobb szervünkön, a bőrünkön is meglátszik: a bőr rendellenes eltéréseinek esetén érdemes számba venni a vitaminhiány lehetőségét. Lehetséges, hogy megfelelő táplálkozással segíthetünk a bőrproblémákon.
A hajhullás és a hajritkulás ma már civilizációs népbetegségnek számítanak. A kellemetlen kozmetikai jelenség kortól és nemtől függetlenül érinti az emberek nagy százalékát. A svájci központú Labo Suisse erre a problémára nyújt megoldást forradalmian új termékcsaládjával.
A Fanta, a világ egyik legnépszerűbb üdítőitala, amely könnyen felismerhető élénk színeiről és merész reklámjairól. A márka multikulturálisnak és vidámnak mutatja magát, és a friss, merész ízekkel nyűgözi le a fogyasztókat már hosszú évtizedek óta. De azt gondoltad volna, hogy az első Fantát ételmaradékból készítették? Vagy hogy a náci Németországb
Középfülgyulladás általában felső légúti fertőzések, megfázások után alakul ki. Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológus, a Fül-orr-gége Központ orvosa elmondta, hogy a betegség tünetei elmúlhatnak néhány nap alatt, ám sok esetben visszatérő vagy elhúzódó panaszokat okoz. Az, hogy a középfülgyulladás meddig tart, függ a betegség típus
A napfogyatkozás szezonja kétségkívül az év legmeghatározóbb időszaka, úgyhogy légy résen április 20-án, ha a te csillagjegyed is a felsoroltak között van.
Az első tünete gyakran a nyelési nehézség, vagy fájdalom. Az esetek többségében reflux okozza, de a nyelőcső gyulladását több tényező is kiválthatja, kezelni ezért minden esetben az alapbetegséget kell. A kivizsgálással kapcsolatban dr. Németh Alíz gasztroenterológus, hepatológust, a Budai Allergiaközpont orvosát kérdeztük.
Ha valaki gyakran mondja: „én ezt elengedtem”, vagy mást úgy vigasztal, hogy „minden okkal történik”, esetleg „minden rosszban van valami jó”, valójában az érzelmi hárításnak egy olyan módját választja, amellyel a gyógyulás lehetőségét veszítheti el – mondja pszichológus szerzőnk.
Az Ulysse Nardin eddig két fő csapásvonalon haladt, egyik volt a klasszikus, visszafogott órák, másik pedig az olyan elvetemült ötletek, mint a Freak. Idén, a Watches and Wonders rendezvényen nyilvánvalóvá…
Mielőtt megkezdenéd az idei grill szezonodat, érdemes néhány órát arra szánnod, hogy átvizsgáld a grilledet. Hozd tiptop formába, hogy az egész grillszezon alatt csak a sütés örömére legyen gondod.
Ha Priyanka Chopra legújabb vörös szőnyeges ruhája egy kicsit ismerősnek tűnik, annak az lehet az oka, hogy ez a darab a Micsoda nő! ikonikus jelenetét juttatja eszünkbe.
Nemcsak esztétikai problémával találja szembe magát az, akinek visszeres a lába. Ez a gond sokakat érint, és olyanok is szép számmal akadnak, akinek még nincsen a visszerekkel nehézsége, de ha a jelenlegi életmódját folytatja, jó eséllyel hamarosan lesz.
Ha lassan is, de közeledik a meleg, amely a csapadékkal párosulva megindította a lágyszárú növények burjánzását. A Tisza-tó karbantartó munkacsoportja hozzáfogott a parti horgászhelyek kaszálásához. Amióta elmúltak az éjszakai fagyok, a fűfélék fokozottan növekednek, így a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársai belevetették ma
Az eredeti tervek szerint a támogatási összeg fedezi a regisztrált vállalkozó által elvégzett, a program céljának megfelelő felújítás költségét, vagyis ideális esetben egy forintot sem kell fizetnie a tulajdonosnak.
2021 után 2023-ban ismét a hangulatos portugál étterem, a Lumi lett Európa legjobb rooftop bárja. Portugál konyha, remek koktélok és természetesen páratlan kilátás is jár az asztalok mellé.
Nehéz mit mondani, amikor valaki alámerül egy atombomba nyomán keletkezett tó vizébe, majd megeszi a halat, amit ott fogott. Pedig egy keményvonalas dark turista simán megteszi.
Április 20-a a kannabisz világnapja, és bár a világnap eredetét homály fedi, mindenesetre alkalmat ad arra, hogy egy kicsit elgondolkodjunk az ellentmondásos növény megítélésén, hogy miként változott a magyarok hozzáállása a rendszerváltás óta, és vajon produktív-e a drogpolitikánk. Demetrovics Zsolt addiktológust és egyetemi tanárt kérdeztük, aki
Hősünk három évvel ezelőtt költözött új ingatlanba, és már épp kezdte otthonosan érezni magát a házban, amikor váratlanul rejtett ajtót fedezett fel a pincéjében. Innentől fogva minden megváltozott.
Az elmúlt hetekben A Mandalóri harmadik évada uralta a nemzetközi filmes magazinok címlapjait, a fejvadász és a kis Grogu körüli őrület okán pedig az alábbi cikkben öt olyan sorozatot mutatunk be, amit muszáj megnézned, ha szeretted a Disney szuperprodukcióját.
Szempillantásnyi idő alatt végezhetsz a feladattal, ellenben mérhetetlenül fontos információhoz juthatsz hozzá az intellektuális fejlettségi szinteddel kapcsolatosan.
Elvis Presley egykori felesége még a kétezres évek hajnalán döntött a szépészeti beavatkozások mellett, annak érdekében, hogy visszanyerje fiatalságát. Sajnos egy kókler kezei közé került, arca pedig örökre eltorzult.
Rendszeresen szó esik Vilmos herceg és Katalin hercegné nevelési stílusáról. A walesi herceg és hercegnét általában nagyszerű szülőknek tartják, akik boldog és egészséges gyerekeket nevelnek.Jennie Bond királyi szakértő szerint − aki ismerte Diana hercegnét − a walesi család a néhai uralkodónő példáját követi.Szerintem minden gyermekükkel ragyogóan
Az elmúlt évek vírusokkal, háborúval, érzelmi-és energiaválsággal színesített évei alaposan leporolták a fejünkben a tudást: hogy az élet egy hullámvasút, és a tárgyakat fétisként tisztelő, státuszszimbólum-fanatikus világunk mennyire tünékeny. Krőzusi vagyonok nullázódnak le és biztos vállalkozások kerülnek a szakadék szélére. Amit azonban senki n
Szülőként az egyik legfélelmetesebb dolog szembesülni azzal, hogy a baba pelusában, vagy nagyobb gyermek esetén a WC-csészében vért látunk. Ilyenkor mindenki hajlamos a legrosszabbra gondolni, és gondolatban már azonnal a mentőket tárcsázza - de jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy sok banális dolog is állhat a háttérben.
A női magassarkú cipő kínálatban körültekintve számtalan különféle modellel találkozhatunk. A bőséges választék azonban nem feltétlen könnyíti meg a választásunkat. Az alábbi cikk azonban segíthet abban, hogy te is egyszerűen megtalálhasd a stílusodhoz leginkább illő modelleket. Nézzük meg tehát, mely fazonok milyen stílushoz passzolnak igazán!Tűsa
Vannak olyan szokások, amelyekről nem gondolkodunk sokat: a fogmosás, a haj lófarokba kötése vagy a mosdóba szaladgálás. Mi a helyzet a rágózással? Szintén mindennapos szokásunk, de vajon hatással van a testünkre?Valószínűleg sok rágógumit vettél már a szádba az évek során, de azt tudod-e, miből áll?A Science Direct szerint rágóalapból, édesítőszer