2023. április 20. csütörtök

ápr. 20
7:24
Hadházi László: „Korunk férfiai segítségre szorulnak” (Márkamonitor)
Az aktualitás és a sokakat érdeklő téma kiválasztása elengedhetetlen ahhoz, hogy egy humorista jó műsort készítsen – ebben a Comedy Club idei tavaszi évadjának fellépői is egyetértenek. Míg Aranyosi Péter legújabb önálló estjében a mesterembereket és rajtuk keresztül a mai magyar valóságot vette górcső alá, az évad következő részében Hadházi László
ápr. 20
7:24
Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt (Telex)
A 4iG-nak az állami Eximbank segített a piaci finanszírozás összegyűjtésében. Úgy tudjuk, hogy ebbe egy-egy pakettel a JP Morgan, a CIB-et birtokló olasz Intesa-csoport, illetve egy török bank is beszállt, de a forrás döntő részét nagy kínai „policy bankok” dobták össze. Olyan intézmények, amelyek sokszor deklaráltan a kínai állam érdekeiért dolgoz
ápr. 20
7:30
Gyümölcs-külkereskedelmünk 2022-ben (Magyar Mezőgazdaság)
A márciusban napvilágot látott, előzetes 2022-es agrár-külkereskedelmi statisztikai adatok a gyümölcsök esetében is változatos képet mutatnak.
ápr. 20
7:36
Közel százan meghaltak egy jemeni jótékonysági rendezvényen kialakult tülekedésben (vg.hu)
Jemenben 2014 óta tart a polgárháború, a harcok miatt az országot a világ egyik legsúlyosabb humanitárius tragédiája sújtja.
ápr. 20
7:45
Hernádi Zsolt Mol vezérnek továbbra sem ajánlatos Horvátországba utaznia (Piac és Profit)
Kilenc hónappal azután, hogy a horvát alkotmánybíróság elutasította Ivo Sanader volt horvát kormányfő alkotmányjogi keresetét a Mol-INA-ügyben, a taláros testület most az ugyanabban a perben elítélt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója panaszát is elvetette - közölte a HRT horvát közszolgálati televízió. A Mol Csoport azt közölte: Horvá
ápr. 20
7:45
GFM: a versenyképesség növelése érdekében létrejön a logisztikai parkok egységes rendszere (ProfitLine)
A versenyképesség növelése érdekében létrejön a logisztikai parkok egységes rendszere - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdán az MTI-vel.
ápr. 20
7:48
Mi történik a Szentkirályinál? Változás Balogh Levente ásványvíz-birodalmában (Forbes)
A tervek szerint jövő ősztől Ausztria, Csehország és Románia helyett Szentkirályon palackozhatják a Pepsi üdítőket a magyar piac számára.
ápr. 20
7:54
Jó híreket közölt a NASA: a következő 100 évben biztonságban lesz a Föld (vg.hu)
Körülnézett a NASA, és nem látott semmi veszélyeset.
ápr. 20
7:54
Kezdik kiheverni a sokkot a nyugdíjpénztárak, megjöttek a hozamok (Biztosító Magazin)
Reálhozam még nincs, de az árfolyamok elindultak felfelé a legtöbb nyugdíjpénztári portfólióban. A tavalyi gigászi mínuszból az idei első negyedévben sikerült lefaragni - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
ápr. 20
7:54
Nagy potenciál van a műtárgybefektetésben (Márkamonitor)
A Báv immár ötödik éve készíti el országos lefedettségű, reprezentatív kutatását, amelyben a műtárgybefektetési hajlandóság mellett megvizsgálja a műtárgypiac aktuális megítélését is. Az indexet 22 különböző dimenzióba és 7 alindexbe sorolt elemek egyesített értéke alapján állapítják meg. Az idei eredmény alátámasztja, hogy a műtárgypiac felívelő f
ápr. 20
7:54
Csökkenő árakat okoz a bőséges dél-amerikai kínálat (Agrofórum)
Több napi áremelkedés után az eladók kerültek fölénybe a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,3 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,8 százalékkal lett olcsóbb. A repce árszintje 1,1 százalékkal emelkedett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zár
ápr. 20
7:54
Kezdődhet a póthajrá az elveszettnek hitt lakásfelújítási támogatásért (KKV Magazin)
Megjelent az a kormányrendelet, amely az elutasított otthonfelújítási támogatások esetén is ad még egy utolsó esélyt az igénylőknek. Ha időközben rendezték a köztartozásukat, illetve már teljesítik az előírt bentlakási kötelezettséget, akkor az államkincstár mégis kiutalja a lakásfelújítási támogatást, ami akár 3 millió forint is lehet - írja a Ban
ápr. 20
7:56
Gyengült a forint a csütörtök reggeli órákban (vg.hu)
.
ápr. 20
8:00
Ukrán főügyész: a háború során 80 ezer orosz háborús bűncselekmény történt (vg.hu)
Andrij Kosztin ukrán főügyész szerint az orosz erők szándékosan használják a nemi erőszakot, kínzást és emberrablást az ukrán polgári lakosság megfélemlítésére.
ápr. 20
8:03
Kiderült: 31 ezer intézményt érint a kormány új rezsicsökkentő lépése (Portfolio)
Az 52%-os gázárcsökkentés mintegy 14 ezer intézményi felhasználót érint, ebből 10 ezer gazdasági társaság, az 59%-os áramárcsökkentés pedig 17 ezer felhasználót, amelyek közül 11 ezer a gazdasági társaság – jelezte kedden az MVM Next az Indexnek az új kormányzati rezsicsökkentő lépés érintetti körét. Aznap a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés cím
ápr. 20
8:06
Így kezdett reggel a forint a tegnapi MNB-üzenet után (Forbes)
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
ápr. 20
8:12
Egyre kevesebb kisgyerek kapja meg a legfontosabb védőoltásokat (vg.hu)
Az oltások hiánya olyan betegségeknek engedhet teret, mint a kanyaró vagy a torokgyík.
ápr. 20
8:15
Nem biztos, hogy erre a hírre akart ébredni, ha eurót váltana (Menedzsment Fórum)
Egyelőre nem tud megnyugodni a hazai fizetőeszköz.
ápr. 20
8:15
Pepe Coin: 3,8 millió százalékos növekedés egy hét alatt (Kripto Akadémia)
A kriptopénz kereskedés egyik különleges ága az úgynevezett mém coinokra való spekuláció, ami kicsit hasonlít a hagyományos tőzsdéken is űzött, filléres részvényekkel (penny stock) való üzleteléshez. A nehezen meghatározható, főleg valamilyen közösségi interakcióra visszavezethető értékkel rendelkező mém tokenek a legtöbb esetben csak egy viccnek i
ápr. 20
8:18
Ukrán gabonaügy: üdvözlik a kormány döntését a magyar gazdák, a nyomás hatására belátóbb Brüsszel (vg.hu)
A keleti tagállamok egységes fellépése talán hatni fog.
ápr. 20
8:18
Tiktokon erősít a Szallas.hu (MMonline)
A Szallas.hu TikTok-csatornájának követői 2022 márciusában ismerték meg Pirost, az ügyfélszolgálatot egy személyben megtestesítő izgalmas karaktert. Néhány hónap szünet után Piros most nemcsak a TikTokra tért vissza színes videóival, ő lett ugyanis a Szallas.hu arca. Így már Piros mosolyog a Szallas.hu oldalán és ajánlja fel segítségét a szállásker
ápr. 20
8:21
Nincs jó hírünk, ha eurót akarna venni (Privátbankár)
Egyelőre nem tud megnyugodni a hazai fizetőeszköz.
ápr. 20
8:21
Kiderült: 31 ezer céget és intézményt érint a kormány új rezsicsökkentő lépése (Portfolio)
Az 52%-os gázárcsökkentés mintegy 14 ezer intézményi felhasználót érint, ebből 10 ezer gazdasági társaság, az 59%-os áramárcsökkentés pedig 17 ezer felhasználót, amelyek közül 11 ezer a gazdasági társaság – jelezte kedden az MVM Next az Indexnek az új kormányzati rezsicsökkentő lépés érintetti körét. Aznap a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés cím
ápr. 20
8:23
Fontos adatok érkeznek, mire lehet számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
Gazdasági adatok tekintetében nagyon izgalmas napnak nézünk ma elébe, többek között ismertetik az EKB legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, ami azért érdekes, mert az volt a jegybank első kamatemelése a bankpánik után - akkor az európai központi bank 50 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot, előretekintő iránymutatást viszont nem adtak. Érdemes m
ápr. 20
8:24
GFM: Már meghaladja az 500 milliárd forintot a megkötött hitelszerződések értéke a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban (hirado.hu)
A hitelprogramot bejelentése óta hatalmas érdeklődés övezi, az eredetileg meghatározott, 700 milliárdos keret gyakorlatilag egy hónap alatt kimerült.
ápr. 20
8:24
Megújult italkínálatot mutatott be a Kinley (Márkamonitor)
A megújult termékekkel a Kinley az új globális italfogyasztási trendhez csatlakozik, amelyben egyre nagyobb szerepet kapnak a könnyed társasági események és az alkoholmentes italok fogyasztása az esti órákban.   A megújult italcsaládban a növényi és gyümölcsös ízjegyek, a jellegzetes gyógynövények, virágok és fűszerek jegyei érvényesülnek, így a Ki
ápr. 20
8:24
Hazánk fenn tudja tartani az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát (Agrofórum)
Az Európai Bizottság illetékeseivel folytatott tárgyalások alkalmával sikerült elérni, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmával kapcsolatos eredményeket és intézkedéseket Magyarország továbbra is fenn tudja tartani - jelentette ki Nagy István agrárminiszter szerdán Brüsszelben az Mti-nek.
ápr. 20
8:24
A jövő TOP zöld szakmái (Szakmát Szerzek)
2030-ra ezek lehetnek az Y generáció által végzett TOP zöld foglalkozások – vízlábnyom menedzser, okos utazásszervező vagy a mesterséges hús tudós. A fenntartható fejlődés hatása a munkaerőpiacra A világ szűkös erőforrásainak tudatos felhasználása új, ma még nem létező zöld foglalkozásokat ígér az Y generáció nemzedékének. Az Adecco Inovantage kiad
ápr. 20
8:25
A vásárlók már nem a sokezer kilométert megtett élelmiszereket keresik (Portfolio)
A sajátmárkás termékek mára a diszkontláncok stratégiai elemévé, egyben az alacsony árú és minőségi szolgáltatás szinonimája váltak. A mostani gazdasági környezetben a vásárlók számára a szokásosnál is jóval értékesebbé válik a termékek származási helye és a megbízhatóság, ami a magyar termékek iránti kereslet emelkedésén is meglátszik. A Portfolio
ápr. 20
8:27
Nyolc új agrárminiszteri rendelet jelent meg (Adózóna)
Egyebek között az uniós támogatásokhoz kapcsolódóan nyolc új agrárminiszteri rendelet jelent meg a Magyar Közlöny 2023/58. számában április 19-én este.
ápr. 20
8:30
Majdnem tizenkétezer menekült érkezett Ukrajnából (vg.hu)
.
ápr. 20
8:30
Az agártermékek drágulási üteme lassabb (Agrárágazat)
Agrárstatisztika: az élőállatok felvásárlási ára a visszakorrigálás után 55,6 százalékos éves emelkedést mutat.
ápr. 20
8:30
Hajók sem indulnak Ukrajnába, mégis esnek a terményárak (Mezőhír)
Ukrajna harapófogóba került, a párizsi gabonaárak mégis zuhannak.
ápr. 20
8:30
Váratlan adat: bő 160 ezer traktor kelt el tavaly Európában (GépMax)
Mezőgazdasági gépek: erős az európai traktorpiac, bár az újtraktor-regisztrációk száma nem érte el a 2021-es csúcsévet.
ápr. 20
8:30
Csomagolás és varázslat a kínai szódavízmárkánál (Transpack)
A csomagolás világában már nem a termék a döntő, hanem a vizuális élmény, az arculat, ami eladja a terméket. Jó példa erre ez a kínai szódavíz.
ápr. 20
8:30
Kína is beszállt a magyar Vodafone felvásárlásába (Forbes)
A Telex információi szerint a Vodafone adásvételében, amelynek során részben az államhoz, részben a 4iG-hez került a távközlési cég, kínai óriásbankok vállaltak jelentős szerepet.
ápr. 20
8:32
Hatalmas a magyar vállalatok forrásigénye, rákaptak a Baross Gábor hitelprogramra (vg.hu)
Már több mint 500 milliárd forint értékben kötöttek le hitelt a Baross Gábor programon keresztül a magyar cégek.
ápr. 20
8:33
Menekültek ezreit engedte be a rendőrség az országba (Menedzsment Fórum)
Az ukrán-magyar határszakaszon 5904-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5796-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.
ápr. 20
8:33
Hatalmas pofont osztanak ki a vásárlók: elhagyják a kedvenc boltjaikat, ha megfizettetik velük a visszaküldést (Portfolio)
Akár kedvenc márkájukat is készek elhagyni a vásárlók, ha fizetniük kell a rendelt termék visszaküldéséért – állapítja meg az SAP Emarsys legújabb kutatása. A kereskedők hosszú távon jobban járnak, ha megszüntetik a vásárlók elé gördített akadályokat, különben elvesztik leghűségesebb vevőiket. A tapasztalatok szerint, aki erre odafigyel, nem feltét
ápr. 20
8:36
Visszazuhant a „reális szintre” az üzemanyag-forgalom (vg.hu)
A nagy teljesítményű autó jól fogy, de a hozzá való prémium-üzemanyag már alig.
ápr. 20
8:36
Mabisz: Folyamatosak a biztosítói kifizetések a márciusi tömegbaleset károsultjainak (Biztosító Magazin)
Folyamatosan rendezik a biztosítók a március 11-i, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset résztvevőinek kárigényeit. Az esetenként akár tízmilliós nagyságrendű, a törvényi kötelezettségeken túlmenő esetekben is fizethető előlegek a casco-önrészekre és a helyszínről történő elszállítás költségeire is kiterjedhetnek,
ápr. 20
8:36
2023. április 20. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
ápr. 20
8:39
Maradt lejtmenetben a forint (Infostart)
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
ápr. 20
8:39
Így nyit újra az ország a téli álom után: megszólaltak az önkormányzatok (Pénzcentrum)
Vajon megérte hónapokra bezárni a kulturális intézményeket a megyei jogú városokban, ha a spórolás volt az elsődleges cél?
ápr. 20
8:42
Elfoglalták Bahmut kórházát az oroszok, már csak idő kérdése a város feladása (vg.hu)
Már a település megközelítőleg 88 százaléka orosz kézen van.
ápr. 20
8:45
Januárban emelkedett a csődkérelmek száma Németországban (ProfitLine)
Nőtt az év elején a benyújtott csődkérelmek száma Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.
ápr. 20
8:45
Mélyütésből próbálhat ma talpra állni a forint (Portfolio)
Jelentősen gyengült szerdán a forint az euróval szemben miután Virág Barnabás arról beszélt, hogy az MNB a jövő héten elkezdheti a kamatcsökkentés többlépcsős folyamatát. Kérdés, hogy innen folytatódik-e ma is a gyengülés, vagy csak a piac hirtelen reakciója volt a tegnapi, és mára megnyugszanak a kedélyek.
ápr. 20
8:51
Folytatódik a forint botladozása, 380 felett az euró (Portfolio)
Jelentősen gyengült szerdán a forint az euróval szemben miután Virág Barnabás arról beszélt, hogy az MNB a jövő héten elkezdheti a kamatcsökkentés többlépcsős folyamatát. Kérdés, hogy innen folytatódik-e ma is a gyengülés, vagy csak a piac hirtelen reakciója volt a tegnapi, és mára megnyugszanak a kedélyek.
ápr. 20
8:53
Megvan, melyik bankok finanszírozhatták a Vodafone felvásárláshoz kötődő Exim hitelt (Portfolio)
A Vodafone adásvételében, melyben részben az államhoz, részben a 4iG-hez került a távközlési cég, legnagyobb részt kínai nagybankok, emellett a JP Morgan, az Intesa Sanpaolo és egy török milliárdos vállalt szerepet egy holland bankon keresztül– értesült a Telex.
ápr. 20
8:54
Csütörtök reggelre gyengült a forint (444.hu)
Nem most kell eurót váltani.

Keresés