Négyből három amerikai minden nap iszik legalább egy csésze kávét. Szerencséjükre egy új tanulmány szerint a kávéfogyasztás ugyan idegessé tesz, de nem befolyásolja a szív általános egészségét.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 42 318,34 ponton zárt pénteken, 1,19 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Olaszországban márciusban az elemzők által várt 8,2 százalék helyett 7,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután februárban 9,1 százalékos emelkedést mértek - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adatok alapján.
Számos új kötelezettséget és adminisztratív feladatot hoz magával a július 1-jétől induló új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer. A termékek hulladékkezelésének költségeiért viselt gyártói felelősségről megjelent friss kormányrendelet fontos részleteket tisztáz, így azt is, hogy az érintettekre már április 1-jétől feladatok várnak. Az új re
Már vége annak az időszaknak, amikor Európában a kínálati tényezők hajtották fel az inflációt: ma már a vállalatok profitéhsége az, ami miatt az árak leginkább nőnek – hívja fel a figyelmet elemzésében az ING Bank, aki több mutatót is hoz ennek igazolására. Szerintük a „kapzsiság inflációja” abba az irányba mutat, hogy az Európai Központi Bank tová
2021-ben indult a ”Több Zöld Várost Európának” nemzetközi kampány, melynek célja, hogy megnyerje az önkormányzatok képviselőit, várostervezőket, ingatlanfejlesztőket és a zöldfelületek kialakításáért felelős politikusokat, szakembereket minél több városi zöld felület kialakításához és fenntartásához.
2021-ben indult a ”Több Zöld Várost Európának” nemzetközi kampány, melynek célja, hogy megnyerje az önkormányzatok képviselőit, várostervezőket, ingatlanfejlesztőket és a zöldfelületek kialakításáért felelős politikusokat, szakembereket minél több városi zöldfelület kialakításához és fenntartásához.
Magyarország 2030-ra saját forrásokból fedezheti a teljes áramszükségletét, beleértve az addig kiépülő új ipari kapacitások villamosenergia-igényét is - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) csütörtöki rendezvényén Budapesten.
Az orosz társaság szerezte meg a Kellogg’s helyi üzemeit is, és hatalmas részesedésnövekedésre számíthat a szénsavas üdítőitalok piacán a Coca-Cola és a Pepsi távozásával.
Figyelmeztet a Magyar Vízkútfúrók Egyesületének elnöke, Rózsa Attila: minden magyarországi kutat engedélyeztetni kell a szakhatósággal. Ebben az évben még büntetés nélkül lehet kutakat engedélyeztetni Magyarországon, de januártól akár 300 ezer forintos büntetést is kaphatnak a háztulajok, így ha valaki nem biztos a dolgában, a helyi jegyzőzől vagy
Fontos határidőre figyelmeztet a Magyar Vízkútfúrók Egyesületének elnöke, Rózsa Attila: ebben az évben még büntetés nélkül lehet kutakat engedélyeztetni Magyarországon, de januártól akár 300 ezer forintos büntetést is kaphatnak a háztulajok. Ha valaki nem biztos a dolgában, a helyi jegyzőzől vagy a katasztrófavédőktől tudja megérdeklődni, rendben v
Láthatatlan Krisztusoknak nevezte a mai világban szenvedő embereket és népeket Ferenc pápa, aki személyesen vezette a hívőkkel teli Szent Péter téren a virágvasárnapi misét, amely megnyitotta a római nagyhetet.
Donáth Annát, a Momentum jelenlegi EP-képviselőjét jelölik a párt Európai Parlamenti listájának élére – derül ki a Momentum vasárnapi pártközleményéből, amelyet a közgyűlés hivatalos döntése után adtak ki.
Az elmúlt hónapokban is több változás történt a világ leggazdagabb embereit felsorakoztató listán; mutatjuk, hogyan áll jelenleg, ki a leggazdagabb ember a világon, ki a top 10 leggazdagabb ember a világon, továbbá kik próbálnak a top tíz leggazdagabb ember közé kerülni. A lista napról-napra változhat, azonban sokaknak jó ideje szinte bérelt helye
A zöldterületek és kertek növényei a levegő minőségét és közérzetünket egyaránt javítják, a fajok egy része azonban allergén hatású. A fafajok hazai allergenitási vizsgálatáról, az eredményekről és a fatelepítésekkel kapcsolatos javaslatokról Magyar Donátot, a Nemzeti Népegészségügyi Központ aerobiológusát kérdeztük.
Tömegek vettek részt vasárnap Lengyelország-szerte a Szent II. János Pál halála 18. évfordulóján rendezett emlékmeneteken és más, a lengyel származású pápa élete iránti hálaadást kifejező rendezvényeken.
Miklós András 1996 óta foglalkozik televíziózással, videotechnikával. Cégét a 4mmedia-t 2003-ban alapította. Kezdetben a Zalaegerszegi Televízió számára gyártott műsorokat, majd egyre több saját gyártású dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő műsorokat, referencia és vállalati
A legfrissebb hírek szerint 20-30%-os leépítés vár a Credit Suisse UBS általi felvásárlásával létrejött bank alkalmazottaira. A jelentések szerint a bank mintegy Svájcban 11 ezer, világszerte akár 36 ezer munkahelyet szüntethet meg, és a bank amerikai befektetési részlegének munkahelyei is érintettek lesznek - számolt be több svájci napilap.
A vártnál nagyobb mértékben mérséklődött márciusban az infláció az euróövezetben éves szinten, tovább távolodva az októberi rekordszinttől – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala. Az Eurostat előzetes adatai szerint márciusban 6,9 százalékra csökkent az infláció az euróövezetben. A februári 8,5 százalékról, miután októberben még rekordszint
Kilencven napra felfüggesztette egy orosz fővárosi bíróság a moszkvai angol-amerikai iskola tevékenységét - közölte vasárnap az RBK című gazdasági napilap.
k A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 105 millió forint bírságot szabott ki a SET GROUP Nyrt-re. A rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre, illetve a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt – közölte a jegybank. A tőzsdei kereskedését tekintve jelenleg is felfüggesztés alatt álló kibocsátónak záros határidőn belül
A hazai tőzsdei vállalatok sorra jelentik be, hogy mekkora osztalék kifizetését javasolják a közgyűlésnek a 2022-es üzleti év után. Több blue chip terveiről már tudunk, de van, ahol még homályba burkolózik, hogy mekkora hozamra számíthatnak a részvényesek a tavalyi év után. Az osztalékfizetés kulcskérdés egy vállalat megítélése szempontjából. Nem b
Az elmúlt hat évben a Microsoft kiemelt hangsúlyt helyezett a digitális udvariasság fontosságára – vagyis arra, hogy méltósággal és tisztelettel bánjunk mindazokkal, akikkel a virtuális világában találkozunk. Ezt elősegítendő készítettek egy kutatást is, amely az emberek online élményeinek megértését segíti elő. Folytatva a megkezdett utat, idén a
Áprilistól legalább a kezdeti költségek egy részét el kell engedniük a bankoknak az ilyen kölcsönöknél, ha minősített fogyasztóbarát lakáshitelt választ az ügyfél. Kamatkedvezményt is adhatnának, de ebben egyelőre nem látszik nagy tolongás – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
A vádemelés óta emelkedik Donald Trump elnök támogatása a republikánus szavazók körében, bár az amerikaiak többsége szerint nem lehet újra elnök, ha elítélik.
Kártérítést követelhetnek az érintett autótulajdonosok a Mercedes-Benztől a dízelbotrány miatt - derült ki az Európai Bíróság ítéletéből. 2015-ben derült ki, hogy több nagy autógyártó is trükközött a dízeles modellek kibocsátási tesztjein, ezt követően robbant a botrány. Korábban a Pénzcentrum egyik olvasója is sikeresen perelte a Volkswagent, a cé
Trump volt elnöknek legalább három másik jelentős vizsgálattal is szembe kell néznie. A felhajtás eredményeképpen Trump lehet, hogy megnyeri az előválasztást, de elveszíti az elnökválasztást. Káncz Csaba jegyzete.
Néhány nagy sikerű érmekibocsátás után airdrop-lázban égnek a kriptovaluta-befektetők, a fő téma az Ethereum slálázás. A spekulációk alapján rengeteg ilyen
Minden tizedik termékeny korú nőt érint az endometriózis - hangzott el azon a konferencián, amelyet a betegség megismertetésére, a kutatási és kezelési lehetőségek bemutatására rendeztek vasárnap Budapesten.
Eredményes, költséghatékony, rugalmas és innovatív ellátást nyújt a pácienseknek az online pszichoterápiás osztály, amely a Szegedi Tudományegyetem pszichiátriai klinikáján jött létre 2021-ben - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.