Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 42 318,34 ponton zárt pénteken, 1,19 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Minél több ország vonódik bele az ukrajnai háborúba, annál nagyobb iramban haladunk egy világháború felé - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, kiemelve: ha világháború lesz, akkor az atomháború lesz.
Tállai András: a kedvezőtlen világgazdasági környezet miatt a kormány a központi tartalékot megemelte, ennek összege a tervezett 170 milliárd forintról 255 milliárd forintra nő.
Jelentősen csökkent a lakáshitelek iránt érdeklődők átlagéletkora az elmúlt években, ami részben magyarázható a fizetések emelkedésével, valamint az államilag támogatott konstrukciókkal - közölte a money.hu a Hitelintézőt kitöltők adatai alapján.
Magyarországon kifejezetten olcsó termelni, az egy munkaórára jutó bérköltség 10,7 euró, ennél csak a román és a bolgár bérköltségszint alacsonyabb - derül ki az Eurostat héten megjelent adataiból.
Az Agrárminisztérium a vidéki kistelepülések fejlesztése érdekében többféle támogatási lehetőséggel készül a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában – jelentette ki Feldman Zsolt Mosonmagyaróváron, a negyedik alkalommal megrendezett Területfejlesztők Napja szakmai konferencián.
Felmérik az ürgeállományt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén áprilisban, hogy a szakemberek alaposabb képet kapjanak a repülőtér ürgeállományának térbeli eloszlásáról - közölte a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az MTI-vel.
Hadházy Ákos korrupcióellenes harcot folytató független képviselő csúcsteljesítménye minden jel szerint a lombkorona nélküli lombkoronaösvény felfedezése.
Holland virágok tízezrei árasztják el a Húsvétkor a római Szent Péter teret, már 1986 óta. A koronavírus-járvány csaknem véget vetett ennek a szép szokásnak, ám 2023-ban ismétmegérkeznek a „Virágok a pápának”- olvasható a Vatikán hivatalos honlapján.
A BRICS-országok állítólag egy új közös valuta kifejlesztésén dolgoznak. Ezt várhatóan a BRICS-vezetők következő csúcstalálkozóján vitatják majd meg egy magas
Az oroszok taktikai atomfegyvereket telepítenek Fehéroroszországba. Novák Katalin köztársasági elnök szerint pedig olyan béketerv kell, ami nem Oroszország győzelmét jelenti. A Spirit FM Editor című műsorának március 31-i adásában ezekről a témákról beszélgettek, ahol kollégánk, Vég Márton mellett Somos András, az ATV és Spirit FM műsorvezetője, Ha
Nem lesz hiány tojásból a következő napokban sem, de a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés - mondta az MTI megkeresésére a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (MTTSz) alelnöke.
Már a Balaton déli partja, valamint Győr és Szombathely felé is váltható okosjegy, ezáltal ez a szolgáltatás már minden Magyarországon közlekedő belföldi InterCity-járaton elérhető, több mint 80 város felé - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Becslések szerint immár mintegy 650 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak 300 ezerre kötnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb). A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően átlagosan 7-8 ezer forintos éves
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa négy évre szóló, 15,6 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának. Az IMF közleménye szerint a hitelprogram két ütemben valósul meg. A 2023-2024-es időszakra tervezett első szakasz a 2023-ra szóló stabil költségvetés létrehozására, a fenntartható dezinfláció és a stabil árfolyam, valamint a hosszú
Három vármegyében - Hajdú-Biharban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Zalában - igazolták a pusztító növénykórokozó Ralstonia pseudosolanacearum baktérium jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai 2022 szeptemberében vett mintákban - közölte a szervezet a honlapján csütörtökön.
A Párbeszéd – Zöldek információi szerint, amelyek a helyi lakosságtól vannak, egy akkumulátorbontó üzem épülhet Rákay Philip ipari parkjának területén. Szabó Tímea emiatt azt mondta, a kormányhoz fordul, mert szerinte ez „ökogyarmatosítás”.
Ma már csak a köznyelvben élnek az olyan kifejezések, mint a rokkantnyugdíj vagy a leszázalékolás, helyettük az elmúlt évek során egészen új fogalmakat vezettek be a munkajogi törvényekbe: ilyen a megváltozott munkaképesség, a komplex minősítés, a rehabilitációs szolgáltatás, és a rehabilitációs és rokkantsági ellátás is. Nézzük, pontosan mit takar
Közeleg a tavaszi, nyári utazási láz, a Portfolio által megkérdezett szakemberek szerint akár a 2019-es rekordévet is túlszárnyalhatják a magyar utazásszervező és -közvetítő irodák. Persze csak akkor, ha idén nem történik még valami rendkívüli a világban. A törökországi földrengés és az azt követő utórengések ellenére nem lettek olcsóbbak az ottani
A kutatók eddig nem találtak emberre veszélyes vírusokat a hazánkban terjedő inváziós szúnyogokban - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (Elkh) az MTI-vel.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az április 3-án kezdődő (14.) héten.
Rekordra, 52 322 forintra emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja március elején – közölte a Netrisk. Az online biztosításközvetítő Netrisk kgfb-indexe szerint – amely a cég adatain alapul – egy év alatt 8,8 százalékkal nőtt az átlagos kgfb-díj. Az átlagos casco-díj a 2023 első kéthavi adatok szerint 15 százalékkal 13
A csütörtöki nagy indexemelkedések után 0,2-0,8 százalék közötti erősödéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. A kedvező befektetői hangulatnak megalapozott a vártnál nagyobb ütemben mérséklődő euróövezeti infláció márciusban. Az elemzők szerint enyhültek a pénzügyi rendszert övező aggályok is. A STOXX 600 index 0,7
43 évről 36 évre csökkent a lakásvásárlást részben hitelfelvétel segítségével tervező vevőjelöltek átlagos életkora 2020 óta, amiben szerepet játszhat a fizetések emelkedése is.
Az európai energiaellátási válság a kezdeti félelmekhez képest kisebb reálgazdasági és államháztartási károkat okozott, és ez enyhíti az Európai Unió szuverén adósaira nehezedő hitelpiaci nyomást - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett szektorelemzésében.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint a hazai földgáztárolók töltöttsége március 15-én 2,86 milliárd köbméter volt, ami a teljes befogadókapacitás 45,23 százaléka és 1,6 milliárd köbméterrel több az egy évvel korábbinál - közölte a MEKH pénteken az MTI-vel.
Beszédelemzésen alapuló, a depresszió felismerését segítő szoftvert fejlesztenek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem szakemberei.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 42 318,34 ponton zárt pénteken, 1,19 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 34,13 milliárd forint volt az előző heti 46,88 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek.
A védett madarak és a karbonlábnyom csökkentése után most a hazai természetes vizeink tisztaságának fontosságára hívja fel a figyelmet egyedi kampányával a népszerű közösségi autómegosztó szolgáltató. Földünk ökológiai rendszereit sújtó környezeti problémák előidézésében alapvető szerepe van a fogyasztói társadalom igényeinek, valamint az azt kisz