Ukrajna nyugati szövetségesei várnák a svájci fegyver- és lőszertámogatásokat is. Ugyanakkor egyelőre nem adta fel semlegességét az alpesi ország. Még a Svájcban gyártott fegyverek reexportját is megtiltották.
„A szomszédunkban Romániában amerikai technológiával fog megépülni, Európában elsőként, egy kis moduláris reaktor, úgyhogy ez egy olyan kérdés, amivel nekünk is nagyon komolyan kell foglalkozni és foglalkozunk is. Én ezt a belátható jövőben egy teljesen reális opciónak tartom” – ezt a fontos kijelentést tette Lantos Csaba a XX. Század Intézet keddi
Nagy sokk volt a lakástakarékpénztári szerződések támogatásának megszüntetése, most a korábbi előnyökhöz hasonlókat kínáló konstrukció jelenik meg a piacon.
A 2022-es év társadalmi-gazdasági változásai megtörték a régóta csökkenő trendet, és a tavalyi évben 51-ről 59-re nőtt az adónemek száma. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda bemutatja az újdonságokat.
Az amerikai pénzmennyiség (M2) a valaha volt legnagyobb mértékben csökkent, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a jegybanki szigorítás már véget érhet – írja a Barrons. A jegybank a következő ülésén várhatóan újabb 25 bázisponttal emeli meg az irányadó kamatot.
Több mint egy évtized óta a leggyorsabb ütemben bővült februárban a kínai feldolgozóipar – mutatta ki szerdán Kínai Statisztikai Hivatal, megdöntve a várakozásokat. A meglepő számok a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldásának köszönhetőek.
A Richternek a 2022-es üzleti éve után közel 28 milliárd forintos befizetési kötelezettsége keletkezett. Hogy ez idén mennyi lesz, még nincs kőbe vésve, a társaság mindenesetre módosításokért lobbizik.
Billenőajtóval fedett postaláda felszerelésével, valamint a környékre kihelyezett mesterséges odúkkal megelőzhető a széncinegék postaládákba való fészkelése, amely Magyarországon gyakorinak számít.
Nem engedélyezett növényvédőszer-maradékok - klórpirifosz, karbaril, fenitrotion - miatt az Orient Food Kft. visszahívta a forgalomból az "Ideal fekete szemes bab 900 gramm" megnevezésű termék több tételét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
A szakmai és a magánélet, a munka és a szórakozás, a valós és a virtuális világ közötti határvonal elmosódása, valamint a számítástechnikai szolgáltatások egyre intenzívebb átvándorlása a felhőbe, teljes mértékben átalakítja az IT-ökoszisztémát és új kibervédelmi kihívásokat állít az informatikai ágazat elé az ESET tanulmánya alapján. A 2023-as kib
A tavalyi visszaesés után rekordközeli értéket érhet el idén a technológiai, média- és távközlési tranzakciók (TMT) piaca – közölte az MTI-vel kedden a Deloitte. A tanácsadó cég a vállalatvezetők visszajelzése alapján az üzletrész-értékesítések jelentős élénülésére számít a szektorban világszerte. Ezek összértéke 2023-ban 300 milliárd dollár is leh
2023. januárban az ipari termelői árak átlagosan 35,0 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 64,7, az exportértékesítéséi 20,5 százalékkal nőttek – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Csendesebb kereskedéssel zárult a február, a márciusi első kereskedési nap viszont kedvezően alakulhat. Jó hír érkezett Kínából, és az európai BMI-adatok sem okoztak csalódást. A forint tovább erősödött köszönhetően annak, hogy az MNB továbbra is fenntartja a nagyon magas kamatszintet.
A lendületesen induló januárhoz képest apró megtorpanás következett a Budapesti Értéktőzsdén februárban. A BÉT elsőszámú mutatója, a BUX index enyhe, 1,2 százalékos csökkenéssel, 44 780 ponton zárta a hónapot.
Szerdától szeptember végéig kapják fix áron a földgázt egyes állami, önkormányzati és egyházi intézmények, alapítványi egyetemek. Így a következő gázév elejéig kiszámíthatóbbá vált mindazok gazdálkodása, akik a változó tarifáikról áttérést a jogszabályi határidőig igényelték. Az Energiaügyi Minisztérium (EM) által felkínált lehetőség több mint 1100
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 153. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján a kormány minden évben rendeletben állapítja meg a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum összegét. Vajon van-e olyan eset, amikor a munkavállaló alapbére nem kell, hogy elérje legalább a minimálbér összegét? Szorosan kapcsolódó k
Az MNB vizsgálata nyomán 28,2 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Posta Életbiztosítóra, egyebek közt a belső szabályzatok hiányosságai, az informatikai biztonság, a csalásmegelőzés, a kiszervezések, a kárbejelentések rögzítése, illetve az ügyféltájékoztatás kapcsán felmerült szabálytalanságok miatt.
2022 a geopolitikai feszültségek, a magas kamatok és az elszálló infláció éve volt szerte a világban, amely a 2021-es év után erős visszaesést eredményezett a vállalatfelvásárlási piacon. A minden idők legaktívabb tranzakciós éve után bekövetkező csökkenés hátterében álló közgazdasági tényezőkről a DLA Piper Hungary tranzakciós szakértői készítette
Miután az OTP 2019 októberében, az Aegont is magába olvasztó Erste pedig 2020 októberében úgy döntött, felfüggeszti a lakás-takarékpénztári értékesítést az állami támogatás hiányában, csak a Fundamenta működött ezen a piacon az elmúlt években. Egészen máig: visszatért ugyanis az OTP Lakástakarék, akár 5,64%-os évesített hozammal.
Az ausztrál kormány a külföldi befektetéseket ellenőrző testület tanácsára akadályozta meg, hogy egy kínai befektető növelje részesedését egy ritkaföldfém-bányászati vállalatban.
A hónapban két várva várt HBO sorozat tér vissza új évaddal (Perry Mason, Utódlás), jön 2022 egyik legnagyobb filmes sikere (A szomorúság háromszöge), egy különleges fantasy (The Green Knight) a horror rajongók több kedvence (Evil Dead és Insidious franchise) illetve François Truffaut több kultikus alkotása (400 csapás, Lopott csókok, Az utolsó met
Az Európai Bizottság az év végével visszaállítaná a tagállamok költségvetésére vonatkozó szigorú szabályozását, amely lefékezné az elmúlt évek féktelen eladósodását. Kedden közel jutottak a megállapodáshoz az uniós országok, számtalan engedményt a tervezetbe csempészve. Magyarországnak több fontos kérdésben is történhetnek lépések - tudtuk meg az ü
Tovább szigoríthatja az orosz parlament a cenzúrát, kényszermunka, súlyos pénzbüntetés és 15 évig tartó szabadságvesztés járhat annak, aki rosszat szól az orosz haderőről.
Új történelmi rekordot ért el a hazai ipari naperőművi termelés február 21-én, a déli csúcs idején 2030,5 megawatt (MW) energiát termeltek az ipari méretű naperőművek; ezzel megdőlt az addigi, február 10-én regisztrált 1953 megawattos rekord - tette közzé honlapján a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir).