Habár a kriptovalutákra még mindig sokan szkeptikusan tekintenek, de manapság már egyre nagyobb szerepet játszanak a pénzügyi világban. Milyen szerepet töltenek be pontosan? Használhatjuk-e őket a manapság komoly problémát okozó inflációval szemben?
Az Alteo a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy a vállalat kidolgozta és felállította a saját zöld finanszírozási keretrendszerét, amelynek külső szakértői véleményezését (SPO) a Deloitte készítette el.
Erősödéssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,25 százalék, a frankfurti DAX index 0,34 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,29 százalék emelkedéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,35 százalék pluszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónkén
Eladja Belgium a BNP Paribas bankban lévő 7,8%-os részesedésének egyharmadát, a közlemény után a bank részvényeinek árfolyama csökkenésnek indult – írja a Reuters.
Újabb, már a harmadik környezetszennyező cégnek vonták be a környezetvédelmi engedélyét az erdélyi Brassóban - jelentette be pénteken Allen Coliban polgármester.
Kedvező hangulatban indult a nap az európai tőzsdéken, és a BUX is jól teljesít. Idehaza a Duna House a nap sztárja, miután az igazgatóság tegnap bejelentette, hogy jelentősen megemelnék az osztalékot. A határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában is emelkedéssel indulhat a kereskedés. Gazdasági események szempontjából délután az
Az OTP Bank március 1-től elindítja a Lakástakarék névre keresztelt vadonatúj szolgáltatását. A bank által kifejlesztett megtakarítási program sok szempontból hasonlít a 2018 októberében elkaszált lakástakarék-pénztári (LTP) konstrukcióhoz: mostantól akár 30 százalékos prémiumot is kaphatnak a befizetéseikre a megtakarítók.
Új történelmi rekordot ért el a hazai ipari naperőművi termelés február 21-én, a déli csúcs idején 2030,5 megawatt (MW) energiát termeltek az ipari méretű naperőművek; ezzel megdőlt az addigi, február 10-én regisztrált 1953 megawattos rekord - tette közzé honlapján a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir).
Két egymást követő napon két magyar kormánytag is egyértelmű aggódását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Török Áramlatot is felrobbanthatják, illetve valamilyen szabotázs érheti, és így a miniszterelnök szavai szerint a magyar gazdaság ütőerét érné támadás.
Az oroszok attól tartanak hogy Ukrajna arra használja a gabonamegállapodást, hogy radioaktív anyagokat csempésszen az országba, az ukránok elismerték, hogy fel kell adniuk Bahmutot.
Látszólag talán elmaradóban van a dél-alföldi régió, holott a terület fejlődési potenciálja biztosan összemérhető a Nyugat-Dunántúllal vagy Észak-, illetve Északkelet-Magyarországgal.
Idén tíz éve ünnepeljük a Vadvilág Világnapját. Az Ensz 2013-ban nyilvánította március 3-át jeles nappá, Földünk vadállat- és növényvilágának megőrzése, valamint a vadvilág fennmaradását fenyegető veszélyek csökkentése és elkerülése érdekében. A világnapot a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyez
Az előttük álló 3-5 évben a felhőalapú szolgáltatásokra koncentrálnak majd a távközlési vállalatok, így terveik szerint átlagosan évi legalább 200 millió dollárt fektetnek ebbe a technológiába.Hatalmas átalakulás előtt áll a távközlési szektor, amelynek piaci képviselői a felhőalapú szolgáltatásokban látják a jövőt – derül ki a Capgemini Kutatóinté
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Győri Törvényszék 2. Pf. 20.430/2020/10. számú ítéletét – írja az alkotmanybirosag.hu.
Németországban kismértékben nőtt a munkanélküliek száma februárban, de a munkanélküliségi ráta a januári szinten maradt - közölte a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) szerdán.
Az amerikai bankok adózott eredménye 5,8 százalékkal (16,1 milliárd dollárral) 263 milliárd dollárra csökkent tavaly - áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) jelentésében.
A hiperperszonalizáció mára már kulcsfogalommá vált a pénzügyi szektoron belül, és sokan a bankok jövőjét meghatározó képességként tartják számon. A mesterséges intelligencia által vezérelt ügyfélközpontú megközelítésből a bankok sokat nyerhetnek, de az ügyfeleknek is a hasznára válhat, ha olyan termékeket kaphatnak, amelyekre valóban szükségük van
Billenőajtóval fedett postaláda felszerelésével, valamint a környékre kihelyezett mesterséges odúkkal megelőzhető a széncinegék postaládákba való fészkelése, amely Magyarországon gyakorinak számít.
A mai naptól szeptember végéig mintegy 1100 jogosult állami, önkormányzati és egyházi intézmény, alapítványi egyetem 8400 fogyasztási helyen fix áron kapja a földgázt - jelentette be a februári árfixálás eredményét mai közleményében az Energiaügyi Minisztérium. Most a fókusz ugyanezen kör esetén az áramár fixálásán van, amely lehetőségre tegnapig j
A HFA (Hungarian Fintech Association - Magyar Fintech Szövetség) a bankok és fintech cégek közötti kapcsolat mélyítését tűzte ki célként. Új szintre emelni a szövetség munkáját erős nemzetközi kapcsolatok kiépítésével, lehetséges stakeholderek bevonásával és rendszeres kommunikációval lehet – foglalta össze a jövőre vonatkozó legfontosabb lépéseket
Ahogy várható volt, a felvásárlásoknak köszönhetően hatalmasat ugrott a kormányközeli 4iG csoport bevétele, de az eredmény továbbra is negatív. Sőt, az adóssághegy már az 500 milliárd forinthoz közelít.
Több mint 6 milliárd forintból finanszírozták az Alföldön a belvízelvezetés, valamint a vízvisszatartás és -tározás közötti egyensúly megteremtését célzó műszaki beavatkozásokat a Környezeti és energiahatékonysági operatív programban (Kehop) - jelentette be a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal főispánja kedden Szolnokon.
Rendkívül jó napja van ma a forintnak, már bőven eltávolodott a 380-tól az euróval szemben, és már a 375-öt ostromolja. A forinterősödés mögött alapvetően a nemzetközi hangulat javulása áll, de ez könnyen változhat napközben, fontos makroadatok érkeznek ugyanis. A dollárral szemben a 350-os szint belátható közelségbe került.
A beruházások volumene 2022 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 6,3, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 5,5 százalékkal mérséklődött – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A beruházások volumenét a költségvetés, a háztartások, valamint a vállalkozások egyaránt csökkenő aktivitás
A Duna House csoport 30,26 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el 2022-ben, 109 százalékkal többet, mint 2021-ben, adózott eredménye 2,99 milliárd forint volt, 103 százalékkal haladta meg az előző évit – közölte az ingatlanközvetítő vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. A társaság tájékoztatása szerint a kamat-, adó
Tavaly messze az infláció mértéke alatt, 7,6%-kal növekedett a magyar biztosítási piac díjbevétele – közölte szerdai sajtótájékoztatóján saját tagjainak adatait a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Az MNB várhatóan hétfőn teszi közzé részletesebb biztosításpiaci adatait. Tavaly a 112 milliárdos biztosítási adó mellett 51 milliárdos új pótadót f
2022 negyedik negyedévében 6,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene, az előző negyedévi 5,2 százalékos növekedés után, míg 5,5 százalékkal mérséklődött az előző negyedévihez képest szezonálisan kiigazítva. A beruházások volumenének csökkenését a költségvetés, a háztartások és a vállalkozások egyaránt csökkenő beruházási aktivitása okozta. A
A gazdasági recesszió kivédése érdekében a kormány elfogadta a Baross Gábor Tőkeprogramot, amely 600 milliárd forintnyi új tőkeforrást pumpál a gazdaságba – írja sajtóközleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Az OTP Lakástakarékpénztár három és fél év után rukkolt elő új termékkel, így a Fundamentának ismét lett konkurense a piacon. Az új lakástakarék konstrukció a 2018 októberében az új szerződésekre elkaszált állami támogatással veszi fel a versenyt, ugyanis akár 30 százalékos prémiumot is kaphatnak, akik így takarítanak meg.
A 2022-es év társadalmi-gazdasági változásai megtörték a régóta csökkenő trendet, és a tavalyi évben 51-ről 59-re nőtt az adónemek száma. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda bemutatja az újdonságokat.
Rendkívül jó napja van ma a forintnak, már bőven eltávolodott a 380-tól az euróval szemben, és már a 375-öt is átvitte. A forinterősödés mögött alapvetően a nemzetközi hangulat javulása áll, és az MNB tegnapi kamatdöntése is segíthetett. A helyzet azonban könnyen változhat napközben, fontos makroadatok érkeznek ugyanis. A dollárral szemben a 350-os
A chiphiány visszaszorulása nyomán a notebookok ára tavaly az inflációs hatás ellenére sem nőtt, hanem csökkent a magyar piacon, ezért míg a globális PC-piac az előzetes forgalmi adatok szerint csökkent, az eMAG-nál emelkedtek a számítógép-eladások.Budapest, 2023. február 28. Míg globális szinten tavaly jóval kevesebb PC fogyott, mint egy évvel kor