Még zajlik a háziorvosok toborzása Hajdú-Bihar megyében az új, Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által irányított ügyeleti rendszerbe. Bár már február 1-től az új szabályok léptek érvénybe, még korántsem sikerült annyi háziorvost bevonni, hogy a nekik szánt feladatot elláthassák - írja a Népszava. Háziorvosoktól a lap úgy tudja: a járási ügyeletközpon
Az alternatív befektetések helyett inkább a kötvénybefektetések felé mozdult el az Allianz, miután tavaly 6 milliárd dolláros bírságot kellett kifizetnie értékpapírcsalás vádja miatt.
Biden amerikai elnök Lael Brainardot, a Federal Reserve alelnökét fogja kinevezni gazdaságpolitikai koordinátorának egy olyan nehéz időszakban, amikor az amerikai gazdaságnak a magas infláció, a növekvő kamatlábakkal és a lassuló növekedéssel kell szembenéznie – írja az ügyre rálátó személyekre hivatkozva a Wall Street Journal.
Idén januárban átfogó, reprezentatív kutatást végzett a Generali Biztosító, amelyben 2023-as várakozásaikról és pénzügyi terveikről is kérdezték a magyarokat.
Mérsékelt emelkedéssel indította a napot a magyar tőzsde azt követően, hogy megjelent a tavalyi negyedik negyedéves GDP adat. Tavaly a 4. negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől. Ezzel két egymást követő időszakban zsugorodott a GDP, vagyis technikai recesszióba került Magyarország.
2023 februárjától Pintyőke Marcell tölti be a NAVIGATOR Group kereskedelmi és marketing igazgatói pozícióját. November 11-től Novák Iringó tölti be az Indotek Group marketing és kommunikációs vezetői pozícióját. Új kollégánk az elmúlt 20 évben a vállalati marketing és kommunikáció területén, számos márka felépítésében és stratégiai projektek megval
Az idén eddig végbement emelkedést elnézve vége lehet a medvepiacnak a Wells Fargo szerint, a további emelkedés lehetősége azonban korlátozott, így jelenleg egy sajátos helyzetben vagyunk, azaz nem medvepiac, de nem is bikapiac van, hanem egy "új állat" van a tőzsdéken.
Decemberben 694,2 millió euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, ez jelentős javulást jelent az őszi hónapok 1,6-1,7 milliárdos deficitje után – derül ki az MNB kedden közölt havi adataiból. A külkereskedelmi forgalom statisztikája alapján már sejthető volt, hogy az alacsonyabb energiaáraknak köszönhetően visszaesett a hiány, ugyanakkor ez majd ú
Folyamatosan adja a kormány az állami támogatást az itt építkező cégeknek, de alig valaki teremt cserébe munkahelyeket. Egy magyar munkahely létrehozása az államnak már 300 milliójába kerül.
Az új kataszabályok szerint adózó egyéni vállalkozó szünetelteti egyéni vállalkozását 2023.02.10-től. 2023.02.11-től heti 40 órás munkaviszonyt létesít. Elveszíti-e a szünetelő egyéni vállalkozásában a főállású jogviszonyát, tehát ki kell-e jelentkeznie az új kata hatálya alól? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
Február 22–24. között Milánóban rendezik az egyik legjelentősebb olaszországi nemzetközi vásárt, a Myplant & Gardent, amelyhez kapcsolódva a közelmúltban közzétették az olasz kertészeti ágazat 2021-es hivatalos adatait.
A földrengés okozta károk enyhítése érdekében egyszerűsödnek a törökországi behozatali vámeljárások, az országba érkező segélyszállítmányok vámmentesen és a kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazása nélkül importálhatók – tájékoztatott a NAV.
Egymás után haladtak a hamis mosószerszállítmányokkal teli furgonok a magyar utakon, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a hegyeshalmi határátkelőnél lefülelték a román autókat.
Hétfőn 14.30 órakor újraindulhatott a november elején leállt 2-es számú nagyolvasztó a Dunaferr üzemében, és sikerült mind technikailag, mind műszakilag a helyes útra terelni a cég működését. A szükséges szenet a brit Liberty Steel biztosította üzemeltetési szerződés keretében - hangzott el a Gazdaságfejlesztési Minisztérium mai sajtóeseményen. Né
A teljes magyar GDP közel negyedét (22,5%) az ipar adja, a szegmens pedig a kedvezőtlen gazdasági folyamatok ellenére egyelőre jól állja a sarat, hiszen az előzetes KSH adatok alapján a termelés volumene 5,8 százalékkal meghaladta 2022-ben az előző évi szintet. Energiahatékonysági és technológiai beruházásokra van azonban szükség ahhoz, hogy a magy
Ez a hét emelkedéssel indult a tőzsdéken, majd ma reggel az ázsiai piacokon is nagyrészt kitartott a jó hangulat, azonban Európában inkább csak iránykeresés látszik, az USA-ban pedig hasonlóan visszafogott mozgásokra lehet számítani, mivel a befektetők kivárnak a ma érkező makroadatok előtt, amelyek meghatározhatják a piac irányát. Az itthoni GDP-a
Elon Musk szerint a harmadik világháború veszélyét rejti magában, ha az ukrán hadseregnek tovább engedi használni a Starlinket. Ennek ellenkezőjéről Scott Kelly, a NASA űrhajósa is próbálta meggyőzni.
Az oroszországi kriptobányász létesítmények összkapacitása az elmúlt évben a piaci visszaesés és a szankciók ellenére is növekedni tudott a vezető üzemeltetők körében végzett felmérés szerint. A növekedés fő tényezőjeként a bányász berendezések nyomott árait és az orosz ügyfelek nagyobb érdeklődését jelölték meg. Az orosz bányászfarmok kapacitása 2
A nemzetközi hangulat hatására iránykereséssel indulhatna a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a legújabb GDP-adatok ugyanakkor befolyásolhatják a kereskedést - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében.
Nem sokra megy a lakáshitelek piacán az, aki a magyar átlagbért, vagy a hazai mediánkeresetet viszi haza havonta. A Pénzcentrum számításaiból kiderült, hogy átlagfizetéssel maximum 21,1 millió forintot lehetne felvenni, 20 éves futamidőre - de az általunk vizsgált feltételek mellett csak két hazai pénzintézet adott egyáltalán ajánlatot. Ha valaki j
Ez a hét emelkedéssel indult a tőzsdéken, majd ma reggel az ázsiai piacokon is nagyrészt kitartott a jó hangulat, és Európában is emelkedés látszik, bár a mozgások visszafogottak, mivel a befektetők kivárnak a ma érkező makroadatok előtt, amelyek meghatározhatják a piac irányát. Az itthoni GDP-adat mellett megérkezett az Eurostat GDP-statisztikája,
A pénzügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország annak ellenére növelte gazdasági teljesítményét, hogy továbbra sem jutott hozzá a neki járó uniós helyreállítási forrásokhoz.
Kerek évfordulót ünnepel a Televíziós Újságírók Díja. A legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján az előző év legjobb hazai, szórakoztató műfajú televíziós teljesítményeinek odaítélt elismerés idén 10 éves. A 2014-es alapítása óta az egyik legrangosabbnak számító szakmai díjat idén is ünnepélyes gálaesten, március 29-
Az elhúzódó orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciók ellenére is növekedési fázisban maradt a magyar gazdaság tavaly – jelentette ki a pénzügyminiszter.
Javult a levegő minősége az ország nagy részében - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Lendületes gazdasági növekedést vetít előre Kínában az infrastrukturális beruházások növekvő volumene az "ipari dolgok internete" (IIOT) platformot üzemeltető Rootcloud ipari internet szolgáltató "exkavátor indexe" alapján.
Tegnap véget ért az 57. Super Bowl, az esemény pedig egy végletekig kiélezett párharcot hozott a Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles között, melyből végül előbbi került ki győztesként. A világszerte nagy népszerűségnek örvendő esemény pedig a rajongók milliói mellett a befektetőket is vonzza, de mégis mi köze mindennek a tőzsdékhez?
Januárban 1,3 százalékponttal 15,1 százalékra mérséklődött az éves infláció Romániában a tavaly decemberi 16,4 százalékról - közölte kedden a országos statisztikai intézet (INS).
Egy ausztrál elektronikai cég, a DigiDirect hetente meghirdet egy fotóversenyt, amelyet a múlt héten egy drónfelvétel nyert meg. A képen az látható, ahogy két szörfös beevez a tengerbe, amely vörös fénnyel szikrázik a naplementében. A valóban lenyűgöző képpel azonban egy baj van: nem ember, hanem mesterséges intelligencia készítette, a trükk pedig
Egy testvérpárt mentettek ki Kahramanmaras tartomány Dulkadiroglu körzetében. Adiyaman tartományban pedig három óra munkát követően egy 18 éves fiút mentettek ki.
Az online vásárlás kényelmes, könnyen átlátható és nem mellesleg rengeteg időt, cipekedést és sorban állást spórol meg nekünk. Sokszor hallani azonban olyan esetekről, amikor valakinek ellopják a személyes vagy kártyaadatait, ami miatt könnyen bizalmatlanná válhatunk az webshopokkal, vagy a magánszemélytől történő vásárlásokkal szemben. De mire érd
Egymást követően harmadjára díjazták a Syngenta termékét a Fruit Logistica nemzetközi kiállításon. 2020-ban a Yoom sötét koktélparadicsom, 2022-ben az Istem karfiolkülönlegesség után idén is rangos díjat vehetett át a vállalat: 2023-ban az Ideal sárgadinnye ezüstérmes lett a leginnovatívabb termékek között.
Hétfő délután indult újra a kettes kohó, ami még novemberben állt le, de sikerült újraindítani - derült ki egyebek között a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kedd reggeli sajtóeseményén.