Többek között az üzemanyagárak várható alakulásáról szervezett szakmai rendezvényt a Magyar Közgazdasági Társaság, amin Horváth Ágnes, a Mol vezető közgazdásza, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnökségi tagja is beszélt az energiapiaci kilátásokról, elsősorban az európai dízelpiac helyzetéről értekezett a szakember. Mil
Az orosz erők kedden ismét tüzet nyitottak a dél-ukrajnai Herszon városára, a hatóságok eddigi értesülései szerint két civil meghalt a támadásban - közölte Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője.
Hétfőn bemutatták, kedden pedig meg is szavazta a parlament a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetéséről szóló törvényt. Az etikai eljárásokat is elveszik a szervezettől.
Csak a rekordokat döntő 2021-es évihez képest csökkent az üzletkötési aktivitás, az M&A-piac továbbra is dinamikusan fejlődik – derül ki a Mazars és a Mergermarket közös idei jelentéséből, amely átfogó képet ad a 2022-ben megvalósult regionális vállalati összeolvadásokról és felvásárlásokról. A KKE-régióban az M&A-ügyletek számát és értékét tekintv
Az alapkamat módosítása nincs is napirenden, a 18 százalékos egynapos kamatszintre továbbra is szükség van - jelentette be Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülése után tartott háttérbeszélgetésen.
Nagyjából április elejéig tart a szarvasok agancshullajtása. Az agancsok engedély nélküli gyűjtése nemcsak veszélyt jelent az erdei élővilágra, de a törvény is bünteti - hívja fel a figyelmet a Pilisi Parkerdő.
Bár egy hónapja csökkennek az üzemanyagárak Magyarországon, de még mindig nálunk a legdrágább a benzin a régióban az átlagárak szerint. A gázolaj tekintetében csak Ausztriában magasabbak az átlagárak, mint itthon. A szakember szerint márciusban stabilizálódhat az árszint, annak kevés az esélye, hogy 600 forintos lélektani határ alá kússzon a benzin
Magyarország és további tíz tagállam szakminisztériumi vezetői állapodtak meg arról, hogy előmozdítják a nemzeti nukleárisenergia-szektorok közötti élénkebb együttműködést. A közös képzési és ipari programok mellett akár innovatív technológiákon alapuló új projektek és a meglévő erőművi kapacitások hatékonyabb kiaknázásának lehetőségét is vizsgálná
Az MNB a vártnak megfelelően nem változtatott az alapkamaton, és év végénél előbb nem is nagyon érdemes ilyen lépéssel számolni. Az irányadó 18 százalékos egynapos betéti kamat csökkentéséről Virág Barnabás nyilatkozatáig azt gondoltuk, hogy akár már márciusban vagy áprilisban elkezdődhet, most azonban úgy tűnik, ez későbbre tolódhat - így értékeli
A címben szereplő szavaknál Krúdy Gyula sokkal szemléletesebben fogalmazott, amikor így írt: „A Hortobágy egy olyan nagy puszta, amelyik az ég egyik aljából a másik aljáig ér.” A Hortobágy számos irodalmi mű ihletője, és annak ellenére, hogy Petőfi szerint a puszta télen, „mostan puszta ám igazán”, még ezekben a hideg napokban is tartogat meglepeté
A régióban továbbra is Magyarországon a legmagasabb az infláció. A munkanélküliségi ráta további növekedésével számolhatunk. A szálláshely-szolgáltatási és a vendéglátási szektorban jelentősen megnőtt az eljárás alá vont cégek száma – olvasható az Egyensúly Intézet februári gazdasági gyorsjelentésében.
Sikeresen megállapodott az MVM Csoport vezetése a társasági érdekképviseletekkel és üzemi tanáccsal a cégcsoporthoz tartozó integrált vállalatok munkavállalóinak 2023-as bérfejlesztéséről.
Január elsejével átlagosan havi bruttó 65 ezer forinttal emelkedik a nemzeti energetikai nagyvállalat munkavállalóinak bére, közölte az Energiaügyi Minisztérium kedden.
Nincs napirenden a 13 százalékos alapkamat módosítása, és a 18 százalékos irányadó kamat fenntartása is szükséges a monetáris tanács egyöntetű véleménye szerint az infláció megtörése és az árstabilitás elérése érdekében – szögezte le Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a monetáris tanács ülését követő online háttérbeszélgetésen.
Január elsejével átlagosan havi bruttó 65 ezer forinttal emelkedik a nemzeti energetikai nagyvállalat munkavállalóinak bére - olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében.
Sokan ismerhetik azt a csalódott érzést, hogy már megint tölteni kell a gépet. Ma, amikor a telefont, órát, de még a fogkefét is állandóan töltjük nagyon nem mindegy, hogy milyen teljesítménnyel vásárolunk meg egy notebookot/laptopot. Bármilyen jó egy laptop, ha nem működik megfelelően a töltője, ha gyorsan merül az akkumulátora, akkor az nem segít
Kifizették Csollány Szilveszter családjának milliós tartozását. Nem lehet tudni, hogy ki rendezte a lakáshitelt, de úgy tűnik megmenekülhetett a tragikus sorsú sportoló családja a kilakoltatástól- írja a Sportal.
A héten 380 forint alá került az euró árfolyama, utoljára 2022 áprilisában volt ilyen erős a forint. A magyar fizetőeszköz sorsa a jegybank kezében van. Eurót korai venni a nyaralásra, addig inkább megéri fialtatni a pénzt forintban.
A magyarok többsége úgy érzi, hogy az otthonában önmaga lehet, de a felújítási munkák vagy a ház körüli feladatok gyakran okoznak fejfájást számukra. Az IKEA Élet otthon 2022 fogyasztói felméréséből az is kiderül: a magyarok egyelőre óvatosak, és az olyan nagyobb döntésekkel, mint például az otthonfelújítás, most várnak addig, amíg ismét stabi
Mind a jelenlegi, mind a következő 3 hónapra szóló előrejelzéseiket illetően erőteljesen javult a hazai cégvezetők hangulata – számol be az OPTEN és a Bridge Budapest legfrissebb felmérésében.
Béremelésekkel tennék vonzóbbá a munkáltatók a cégeiket, hogy odacsábítsák a dolgozókat. Ráadásul a cégek harmada készül is arra, hogy új alkalmazottakat vegyen fel, de ez jelentős visszaesés a tavalyi 90 százalék közeli adathoz képest - derül ki a Radstad friss kutatásából.
A Credit Suisse súlyosan megsértette a felügyeleti kötelezettégeit a Greensill Capitallel fenntartott üzleti kapcsolataiban – állapította meg kedden a svájci pénzügyi felügyelet, a FINMA.
A Microsoft új, nagyszabású Windows 11 frissítésében a tálcára helyezi Bingbe költöztetett chatbotját. A frissítési csomag emellett új widgeteket, jobb érintőképernyős üzemmódot és egy fejlettebb képernyőfelvételi funkciót is tartalmaz – írja a The Verge.
Az Oroszlányi Erőmű 2024 első félévében korszerű, környezetbarát biomassza alapú erőműként csatlakozik újra az országos áramszolgáltatók köréhez, illetve látja majd el távhővel Oroszlány és Bokod térségét. A 2015 decemberében leállt Oroszlányi Erőmű a Veolia és a CHP-Erőmű érdekeltségeként az ötödik olyan erőműfejlesztés lesz Magyarországon, amelyb
Prof. h.c. Dr. Dr. h.c. Heinz Dreyer az Amazone korábbi ügyvezető igazgatója, 2023. február 17-én 90 éves korában elhunyt. A mezőgazdasági technikai ágazat nagyszerű feltalálója és egy szenvedélyes családi vállalkozó távozik vele.
Bár a koronavírus alatt a magyar e-kereskedelem a maga 30 százalékos növekedésével behozott 5-10 év lemaradást, a szomszédos országokhoz képest még mindig leghátul kullogunk, ami az online piac forgalmát illeti. Amíg a magyar kkv-k rettegnek a külföldi piacra lépéstől és a digitalizációtól, addig a cseh, szlovák és lengyel webshop óriások szépen la
A nemzetközi folyamatok alapján indokolt a jegybank óvatossága. Valószínűnek tűnik, hogy az egynapos betéti kamat csökkentésére az áprilisi kamatdöntő ülés előtt nem kerül sor - olvasható az Erste Bank elemzői közleményében.
A mai kamatdöntést követően háttérbeszélgetést tartott a jegybank: magas szinten tetőzhet az infláció, miközben a gazdasági növekedés a következő hónapokban sem lesz túl acélos.
A minden idők legaktívabb tranzakciós éve után bekövetkező csökkenés hátterében álló közgazdasági tényezőkről a DLA Piper Hungary tranzakciós szakértői készítettek összefoglalót.
Sokakat mély aggodalommal tölt el az akkumulátorgyárak közvetlen környezetükbe költözése, ennek ellenére nagyon kevesen vállalják a véleményüket kamera előtt. A félelmet és bizalmatlanságot erősíti, hogy többen a magyar hivatalok részéről is tehetetlenséget tapasztalnak. Gödön a helyi lakók és a Samsung-gyár működésével kapcsolatos problémák miatt
Határozatot hirdetett ki a kormány a Magyar Közlöny 29. számában az adózói adminisztrációs kötelezettségeket egyszerűsítő eseményalapú adatszolgáltatási megoldások fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről.
A hazai blue chipek közül egyedüliként az OTP részvényei zártak pluszban, legnagyobb mértékben a Mol részvényei estek, de a nap korábbi szakaszában megütötték a Richter részvényeit is a vártnál gyengébb negyedik negyedéves eredményeket követően.
Világszerte folytatódik a magas patogenitású madárinfluenza járványszezon. Az elmúlt 3 hétben az Állategészségügyi Világszervezet (Woah) rendszerébe 37 járványkitörést jelentettek baromfiban és körülbelül 120-at nem baromfiban. Hazánkban a hónap közepén újra kezdődött a járvány Bács-Kiskun vármegyében.
Akkora a robbanás a megújuló energiatermelési technológiák terén, hogy 2030-ban legalább 44%-os, de akár 49%-os lesz a megújulók részaránya az áramfogyasztásban, így muszáj még ambiciózusabb uniós célokat kitűzni a blokkoló kisebbség felszámolásával, különben idejétmúlt keretekhez fog ragaszkodni az Európai Unió – ez a legfőbb üzenete egy ma megjel
Az előttük álló 3-5 évben a felhőalapú szolgáltatásokra koncentrálnak majd a távközlési vállalatok, így terveik szerint átlagosan évi legalább 200 millió dollárt fektetnek ebbe a technológiába.
A mai kamatdöntő ülés után bomba formába lendült a magyar fizetőeszköz. Továbbra is tartja a kamatot a jegybank és messze még amíg csökkenhet az irányadó ráta – a piac megelégedéssel nyugtázta, hogy az MNB tettekben is elkötelezett az infláció letörése mellett és kitart a magas kamatszint mellett. Az alapkamat szerepét október óta az egyhetes betét
Nem változtatott az irányadó kamatokon az MNB a mai ülésen. A döntést követő sajtótájékoztatón Virág Barnabás alelnök közölte: januárban tetőzhetett az infláció, de ezt követően platózás várható, az infláció csökkenésének megindulása egy lassú folyamat lesz.