A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján tavaly nyáron és ősszel történtek nagyobb csoportos leépítések. A magyar munkaerőpiaci helyzet emellett továbbra is stabil, alacsony munkanélküliség társul magas foglalkoztatottsággal.
A Richter ma reggel tette közzé negyedik negyedéves és egyben 2022 eredményét. A negyedik negyedéves konszolidált eredmények röviden: Az árbevétel 27,1%-kal 224 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest, míg az üzemi veszteség 740 millió forint lett, az anyavállalat tulajdonosaira jutó eredmény pedig -40,4 milliárd forint volt. E
Magyarország az elmúlt években szépen konvergált az uniós áltaghoz. A felzárkózás azonban nem volt egyenletes. Jobboldali kormányok alatt gyorsabban, míg baloldali kormányok alatt lassabban közeledtünk a fejlett országokhoz.
Megépült az ország és Európa legmagasabb szinten felszerelt, legmodernebb műtőkomplexuma - jelentették be az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet keddi sajtótájékoztatóján, melyen élő közvetítés keretében mutattak be egy agykamra műtétet. Az egyedülálló fejlesztést és az ennek nyomán megvalósuló beavatkozások részleteit Erőss
Magyarországon egyelőre elhanyagolható azok aránya, akik euróban kapják a jövedelmüket, de így is egyre többen érdeklődnek az euróalapú megtakarítások iránt –derült ki az NN Biztosító friss, reprezentatív kutatásából. A forint 2022-ben tapasztalt gyengülése nagyban felerősítette az „euroizációt", már a megkérdezettek 60 százaléka mondta, hogy nyugo
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Maspex Olymposszal szemben, mert a cég valószínűleg előírta partnereinek, hogy milyen minimum-áron árulhatják termékeit. A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalata az uniós versenyszabályokat is megsérthette az ármegkötéssel - írja a hatóság honlapja.
Kanadában sikerült olyan vaddisznó-házisertés hibridet kitenyészteni a gazdáknak, mely jobban ellenáll a hűvösebb időjárásnak, így könnyebb kívánatosabbak állattenyésztési szempontból. Azonban a csökkenő kereslet miatt szabadon engedett példányok óriási pusztítást végeznek a természetben.
A magyar tervezők a budapesti divathét után Olaszországban is bizonyíthattak, ezúttal hét márka kapott lehetőséget arra, hogy bemutathassa 2023/24-es kollekcióját a Milano Fashion Weeken. A Magyar Divat & Design Ügynökség (Mddü) és a Camera Nazionale della Moda Italiana (Cnmi) közös mentorprogramjának résztvevői több helyszínen mutatkoztak be. A né
A magyar vállalatok innovációs aktivitása elmarad a szükségestől és az európai átlagtól. Az EU 2022 második felében publikálta innovációs eredménytábláját, amely egybecseng a K&H innovációs index eredményeivel.
A gazdaságfejlesztési miniszter interjújában szóba kerültek a stratégiai cégek felvásárlásai, az élelmiszeripar és az akkumulátorgyárak ügye is. Ám a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnökeként kritizálta a jegybank mostani kamatpolitikáját is.
Előre menekülve, agresszív fejlesztéssel, határozott beszerzési politikával nyerhetnek piacot maguknak ma Magyarországon a nyomdaipari kis- és középvállalkozások – derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. Az iparág kkv-i hónapok óta szembesülnek újabb és újabb kihívásokkal, melyek sorában nem a
Az európai részvénypiacok nehezen találják az irányt, a BUX-index is mínuszból pluszba ment át, főleg az OTP-nek köszönhetően. Adják viszont a Richtert és a Molt, gyengül a forint is. Elon Musk újra beszállna a mesterségesintelligencia-bizniszbe.
A Niveus Consulting Group által készített felmérés alapján Magyarországon a gazdasági válság hatására 2020-2022 között közel 50 százalékkal is csökkenhetett a magyarországi kis- és középvállalkozások értéke. Ez régiós szinten is komoly veszteséget jelent: a lengyel kis- és középvállalkozásoknál csak 40 százalékos ez az arány, a cseheknél pusztán 3
A magyar vállalatok innovációs aktivitása elmarad a szükségestől és az európai átlagtól – az Eu a tavalyi év második felében publikálta innovációs eredménytábláját, amely minden tekintetben egybecseng a K&H innovációs index mögött meghúzódó felmérés eredményeivel. Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője szerint ez a tendencia nem ad okot örömre, h
Újdelhiben és Budapesten egyidőben nyitott irodát 2023. februárjában a Radiiantt Europa Life Pvt. Ltd. madeinindia.hu nevű új platformja, melynek célja a két ország közötti kereskedelem élénkítése. A platform egyedülálló módon segíti az India különböző részein gyártott áruk globalizációját az európai piacra, elsőként Magyarországra fókuszálva.
Esz-Szíszi egy véres puccsot követően került hatalomra Egyiptomban. A 2013-as puccsot követően a rendőrség és az általa vezetett hadsereg több mint ezer tüntetőt ölt meg.
Az elektromos járművek akkumulátorai értékes ásványi anyagokat igényelnek. Azokból viszont igen kevés van. A régi mobiltelefonok megoldást jelenthetnek a problémára.
„A regionális beruházási támogatás hozzájárul a munkahelyteremtéshez, valamint egy hátrányos helyzetű régió gazdasági fejlődéséhez és versenyképességéhez.”
Jól teljesített a tranzakciós piac Közép- és Kelet-Európában, Magyarország a térségen belül a harmadik legmagasabb összértékkel zárt 2022-ben - közölte a Mazars. A magyar adatban viszont fontos tényező a Vodafone-felvásárlás.
Az elmúlt egy-két hétben jelentős hozamemelkedés indult a nemzetközi kötvénypiacokon. A tavaly év végi megnyugvást követő újbóli hirtelen megugrás oka, hogy a befektetők az utóbbi hetek erős növekedési és a vártnál magasabb inflációs adatainak tükrében elbizonytalanodtak azzal kapcsolatban, hogy a vezető jegybankoknak milyen szintig kell emelni az
Az Erste Csoport működési eredménye 16,3 százalékkal, 4 milliárd euróra nőtt 2022-ben az előzetes eredménykimutatás szerint. A nettó kamatbevétel (NII) 19,6 százalékkal, 5,95 milliárd euróra nőtt köszönhetően az Erste Csoport minden elsődleges piacán bekövetkezett kamatemeléseknek és a hitelállományok jelentős bővülésének. A nettó díj- és jutalékbe
Az Európai Bizottság jóváhagyja a Samsung SDI akkumulátorgyártó létesítménye számára nyújtott, 89,6 millió eurós (közel 34 milliárd forintos) magyar beruházási támogatást. A CATL debreceni üzemlétesítésének ügyében viszont nem döntöttek még.
Míg tavaly februárban 1665 munkavállalót regisztrált a Work Force, addig mára közel 3000 fővel a piac harmadik legnagyobb HR szolgáltatója, számolt be eredményeiről a magyar vállalat. A közel 70 százalékos növekedésnek több oka is van, de az egészen biztos, hogy kettősség jellemzi a munkaerő-kölcsönzés iránti növekvő keresletet. Egyik oldalról a ga
Smart Channels néven új terméket indít az Spi. A kizárólag a FilmBox+-on elérhető szolgáltatás olyan digitális streaming csatornákat foglal magában, amelyek a legkülönfélébb ízlések kiszolgálását célozza. Ezzel az innovatív termékkel a FilmBox+-szal együttműködő szolgáltatók több tucat jól összeállított, vadonatúj streaming csatornát kínálnak ügyfe
Ahogy a nevük is mutatja, az örökzöld növények egész évben, így télen is megőrzik zöld lombozatukat. Íme, a hét legjobb örökzöld kúszónövény, amelyeket a magánszférája megóvása érdekében érdemes termesztenie.
A gím- és dámszarvasok tavasszal elhullajtott agancsának engedély nélküli gyűjtése lopásnak, illetve szervezett hajsza esetén állatkínzásnak minősül - közölte az MTI-vel a Pilisi Parkerdő kedden.
Minél magasabb szintű, specializált tudásra lenne szükségük, annál tovább tart számukra a megfelelő személy megtalálása. Az egyetemek nem ontják magukból a frissen végzett, tehetséges fiatalokat, és nincs túlkínálat a szabadon alkalmazható, gyakorlott szakemberekből sem. Utóbbiak keresettségét szembeötlő módon alátámasztja a fizetési igényeik ugrás
Nagyobb mínuszban nyitott, de a kereskedési idő felénél már kisebb pluszban van a BUX, a hazai blue chipek közül az OTP részvényei mellett csak a Magyar Telekom részvényei vannak pluszban. A nap elején elszenvedett veszteségének nagy részét ledolgozta ugyan a Richter, de továbbra is mínuszban vannak a vállalat részvényei, ahogy a Mol papírjai is.
A Fővárosi Önkormányzat 2030-ig szeretné megfelezni, 2050-ig pedig nullára csökkenteni a halálos közúti balesetek számát. Ezért egyrészt gyakoribbak lesznek a sebességmérések, másrészt jelentősen csökkentik a sebességhatárokat is - mondta Balogh Samut, a főpolgármester kabinetfőnöke, az Inforádiónak.
A három évtizeddel korábbi állapothoz képest több mint a kétszeresére nőtt a jegyzékbe vett japán szigetek száma egy új kormányzati felmérésnek köszönhetően.
A magyar vállalatok innovációs aktivitása elmarad a szükségestől és az európai átlagtól – az EU a tavalyi év második felében publikálta innovációs eredménytábláját, amely minden tekintetben egybecseng a K&H innovációs index mögött meghúzódó felmérés eredményeivel. Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője szerint ez a tendencia nem ad okot örömre, h
Miközben a magyar GDP tavaly csak 4,6 százalékkal bővült és mostanra technikai recesszióba került a gazdaság, addig Horvátországban az egész éves bővülés 6,3 százalék volt, de az utolsó negyedévekben is növekedést mértek.
A cél, hogy a jelenleg 130 iskolában működő digitális oktatási program az ország még több településére, és még több, az innovációra, a digitális világra nyitott pedagógushoz, valamint rajtuk keresztül további több ezer gyerekhez juthasson el, segítse a diákokat és könnyítse a terhet a pedagógusok vállán.A Debreceni Egyetemmel és a berettyóújfalui D
Megjelent, milyen filmeket kínál márciusban az HBO Max Magyarországon. Két népszerű sorozat új évada mellett a 2022-es év egyik legnagyobb filmsikere, valamint a horror és fantasy rajongók nagy kedvencei is felkerülnek a platformra.
Azt írják, a létszámcsökkentés a szolgáltatási színvonalat nem érinti, a társaság célja továbbra is az, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatásokat nyújtson lakossági és üzleti partnerei számára egyaránt. Hozzátették, a Magyar Posta által korábban meghirdetett új partneri program lehetőséget biztosíthat arra, hogy az érintett do
Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Maspex Olymposszal szemben, mert feltételezése szerint a cég előírta partnereinek, hogy milyen minimumáron árulhatják termékeit. A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalata az ármegkötéssel megsérthette az uniós versenyszabályokat is – közölte a hatóság.