A Federal Reserve által preferált inflációs mutatók januárban váratlanul felgyorsultak, és a fogyasztói kiadások az év végi visszaesés után megugrottak, ami további nyomást gyakorol a döntéshozókra, hogy tovább emeljék a kamatlábakat.
A Basf alma növényvédelmével foglalkozó nyíregyházi rendezvényén kiderült, menyire kedvező volt az eddig eltelt idő az almafa-varasodás kórokozójának. Mindössze néhány fagyos februári nap fogta vissza a fejlődését, ezért már március vége felé fertőzhet. A cég idén piacra kerülő új gombaölő szere lehetővé teszi, hogy a legveszélyesebb időszakban vál
Február 28-ig regisztrálhatnak a normál üzleti évben működő vállalkozások projektcsoport-minősítésre a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (Sztnh) - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
Az infláció mértékével megemelhetik bankszámláik díjait az egyes pénzintézetek, ami két év alatt akár 33 százalékos drágulást is eredményezhet. Minden bank él ezzel a lehetőséggel, valóban ilyen mértékben drágulnak a számlacsomagok? A helyzet nem ilyen egyszerű, egyelőre csak négy pénzintézet jelentett be 2023-ra költségmódosítást: az Erste, a K&H,
Az Agrárközösség Gazdakonferencia sorozatában Aktuális trendek és kihívások a mezőgazdaságban címmel Vargha Zsófia, a cég marketingvezetője tartott előadást.
A legfrissebb adatok alapján Európa februárban nagy mennyiségű gázolajat tudott importálni, még azután is, hogy életbe léptek az orosz behozatalt megtiltó szankciók. A hónap elejéig a legfontosabb importőr volt még Oroszország, a szankció hatására azonban jelentősen átalakultak az erőviszonyok.
Mississippi állam után Montana államban is kirptobányászbarát törvényjavaslatot szavaztak meg a tegnapi napon. Montana állam szenátusa csütörtökön elfogadott egy törvényjavaslatot, amely megvédi a kriptobányászokat az iparággal szembeni lehetséges negatív intézkedésektől. A törvényjavaslatot 37-13 arányban fogadta el a szenátus, legközelebb pedig a
Intelligens, energiahatékony városi energiamodellt hozott létre Szolnokon az E.ON a város önkormányzatával közösen; a mintegy 1,2 milliárd forintos projekt pénteki átadásán az energiaügyi miniszter méltatta a beruházást, amely fenntartható módon fedezi a város energiaszükségletének egy részét, illetve hozzájárul a település klímacéljainak eléréséhe
Az utolsó negyedévben jól hajráztak, de így is rekord mínuszban zártak a hazai nyugdíjpénztárak. A működésük is veszteségessé vált, amin tagdíjemelésekkel próbálnak segíteni. A taglétszám eközben csökken és rohamosan öregszik.
A gazdálkodók valószínűleg kisebb területen vetnek majd tavasszal gabonát, ha továbbra is akadozni fog az értékesítés - közölte az agroinform.hu az MTI-vel pénteken.
Az utolsó negyedévben jól hajráztak, de így is rekord mínuszban zártak a hazai nyugdíjpénztárak. A működésük is veszteségessé vált, amin tagdíjemelésekkel próbálnak segíteni. A taglétszám eközben csökken és rohamosan öregszik.
A csődbe ment FTX kriptotőzsde kegyvesztett alapítóját egy sor új, illegális politikai adományokkal kapcsolatos vádakkal sújtják. Ahogy az új bírósági dokumentumokból kiderült, az FTX korábbi vezérigazgatóját most összeesküvéssel is vádolják, amiért több, mint 300 esetben adományozott illegálisan választási kampányokra. A hatóságok szerint Bankman-
A győri kórházban rezidensek és szakorvosjelöltek fogják ellátni a márciusi ügyeletet, mivel egyetlen háziorvos sem írta alá az ügyeleti szerződését - írja kórházi forrásokra hivatkozva a MedicalOnline.
Az utolsó negyedévben jól hajráztak, de így is rekord mínuszban zártak a hazai nyugdíjpénztárak. A működésük is veszteségessé vált, amin tagdíjemelésekkel próbálnak segíteni. A taglétszám eközben csökken és rohamosan öregszik.
A kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 387 000 forint volt 2022. decemberben, míg a kedvezményeket is figyelembe véve átlagosan 400 300 forint nettó jövedelmet mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Hiába nőtt azonban az átlagkereset, a 2022. decemberi jövedelemmel lényegesen kisebb összegű lakáshitel vehető fel a Bankmonitor.hu sz
Az Országos Mentőszolgálat szerint az előkészületek jól haladnak, viszont sajtóinformációk szerint Győr körzetében egyetlen háziorvos sem írta alá az ügyeleti szerződését – írja a hvg.hu.
Online számlaadatokon bukott meg egy élelmiszerboltot működtető egyéni vállalkozó, aki az ellene indított vizsgálat hatására majdnem 7,5 millió forint adókötelezettséget vallott be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Februárban a vártnál is jobbnak bizonyult az előző havinál a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban a Michigan Egyetem havi rendszeres felmérésének pénteken közzétett végleges adatai szerint.
Március 1-től Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is elindul az új, egységes ügyeleti rendszer. Az új ügyelet központi telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében ezekben a vármegyékben is a 1830 lesz, amelynek hívásával a beteg szakszerű tanácsot kap, szükség esetén a tartózkodási helyére sürgősségi ügyeleti autót, vagy életve
Március 1-től Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is elindul az új, egységes ügyeleti rendszer, az előkészületek jól haladnak - közölte az Országos Mentőszolgálat.
Az ukrán fővárosban Oroszország agressziója következtében egy év alatt 160 helyi lakos vesztette életét, köztük öt gyermek - közölte pénteken Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a Telegramon.
Az elmúlt 60 év alatt harmadára csökkent Magyarország magasabban fekvő területein az átlagos hóvastagság - írta pénteki cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlást adott ki pénteken, amely szerint nem javasolja a Merck gyógyszeripari óriásvállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, Lagevrio márkanéven forgalmazott molnupiravir, szájon át szedhető gyógyszer alkalmazását.
A monori Lukácsy Pincészetnél jártunk, ahol dr. Lukácsy György szőlész fogadta stábunkat, hogy bemutassa gazdaságukat. Édesapjával és testvérével családi vállalkozásként művelik nyolc és félhektáros birtokukat. A klímaváltozás és a fogyasztói szokásoknak a változása miatt tág fajtaszortimenttel foglalkoznak, hogy palackozott boraikkal a minél válto
Közel 8000 Hollandiában elítélt bűnöző szökött meg börtönbüntetés elől, legtöbbjüket szinte lehetetlen felkutatni, mert külföldre menekültek - írta a Dutchnews hírportál a holland igazságügyi minisztérium által közzétett adatokra hivatkozva.
Kinevezték a Fővárosi Vízművek vezérigazgatójává a vállalatnál korábban üzemeltetési igazgatóként, majd 2023. január 1-jétől megbízott vezérigazgatóként dolgozó Csörnyei Gézát - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlást adott ki pénteken, amely szerint nem javasolja a Merck gyógyszeripari óriásvállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, Lagevrio márkanéven forgalmazott molnupiravir, szájon át szedhető gyógyszer alkalmazását.
Intelligens, energiahatékony városi energiamodellt hozott létre Szolnokon az E.ON a város önkormányzatával közösen; a mintegy 1,2 milliárd forintos projekt pénteki átadásán az energiaügyi miniszter méltatta a beruházást, amely fenntartható módon fedezi a város energiaszükségletének egy részét, illetve hozzájárul a település klímacéljainak eléréséhe
Közel 8000 Hollandiában elítélt bűnöző szökött meg börtönbüntetés elől, legtöbbjüket szinte lehetetlen felkutatni, mert külföldre menekültek - írta a Dutchnews hírportál a holland igazságügyi minisztérium által közzétett adatokra hivatkozva.
A politikusokon van a sor, hogy elkötelezzék magukat az éghajlatvédelem mellett, hogy "aztán együtt dolgozhassunk egy mindenki számára élhető jövőért", ehhez több igyekezetre és bátorságra is szükség van - emelte ki pénteki közleményében az Osztrák Szövetségi Ifjúsági Érdekképviselet (BJV) a bécsi parlamentben szervezett háromnapos "ifjúsági klímat
A bitcoin árfolyama tekintetében meghatározó szerepe van az opciós ügyleteknek, amelyek keretében kereskedők a bitcoin árának alakulására spekulálnak. Ez egyfajta
Online számlaadatokon bukott meg egy élelmiszerboltot működtető egyéni vállalkozó, aki az ellene indított vizsgálat hatására majdnem 7,5 millió forint adókötelezettséget vallott be – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Az elmúlt 60 év alatt harmadára csökkent Magyarország magasabban fekvő területein az átlagos hóvastagság - írta pénteki cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.
Vesztegetés elfogadása miatt indult büntetőeljárás a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa ellen – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVRFK) pénteken a police.hu oldalon, tájékoztatott az MTI.