A nap legnagyobb részében alapvetően pozitív hangulatban telt a kereskedés az európai tőzsdéken, viszont délután megjött az amerikai inflációs adat, ami azért felkavarta az állóvizet, ugyanis maga az adat olyan szempontból vegyesre sikerült, hogy az infláció további csökkenését mutatta, viszont nem akkor mértékben, mint amire a közgazdászok számíto
A kormány azt a célt tűzte ki, hogy az év végére egyszámjegyűre csökkenjen az infláció, és ebben partnerként számít a gazdasági élet szereplőire, azokra a hivatalokra és hatóságokra, köztük a Gazdasági Versenyhivatalra (GVH), amelyek ellenőrizni tudják az árak emelkedéséhez vezető szabálytalanságokat - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnöksége
Az 5S olyan technikák és módszerek összessége, amelyek célja a magas színvonalú munkahelyek létrehozása és fenntartása. Az 5S a lean management egyik alapvető eszköze, hiszen közvetlenül kapcsolódik a munkakörnyezet megfelelő szervezéséhez, a vállalat szervezeti kultúrájának javításához, illetve lehetővé teszi a folyamatok stabilitásának növelését.
A személyes adatok védelme minden olyan esetben szükséges lehet, amikor annak célja az egyén védelme és a magánélet tiszteletben tartása. 2016 óta az Európai Unió összes tagállamának kötelezően meg kell felelnie az Általános Adatvédelmi Rendeletnek (Gdpr), még akkor is, ha ez esetenként kellemetlen hátrányokkal jár, vagy az adatvédelem egyéb terüle
A tervek szerint már akár a 2023/2024-es tantervnek is hangsúlyosabb eleme lehet a biztonságos közlekedés oktatása. Azt szeretnék, ha a közlekedés oktatása minél terjedelmesebben beszivárogna az iskolákba.
A magyar lízingpiac növekedése 2022 utolsó negyedévében is folytatódott. A piacot a pénzügyi megoldások dominálják. A Magyar Lízingszövetség a digitalizáció ösztönzésével segítené a fejlődést.
Február 22-ig lehet jelentkezni a középfokú oktatási intézményekbe - hívta fel a figyelmet kedden az Oktatási Hivatal (OH), amely honlapján nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgadolgozatok eredményeinek átlagait és eloszlását, így a felvételizők megalapozottabban dönthetnek arról, hová jelentkezzenek.
A törvény célja az elektromos járművekre való átállás felgyorsítása és a klímaváltozás elleni küzdelem. A mérföldkőnek számító szabályozás tulajdonképpen azt írja elő, hogy 2035-re az autógyártóknak 100 százalékkal csökkenteniük kell az eladott új autók szén-dioxid-kibocsátását, ami így gyakorlatilag lehetetlenné teszi a fosszilis üzemanyaggal mű
Tavaly Hollandia 122,3 milliárd euró értékben exportált mezőgazdasági termékeket, ami 17%-kal meghaladta az előző évit. A növekedés a magasabb kiviteli áraknak köszönhető, derül ki a Wageningeni Egyetem és a holland statisztikai hivatal (CBS) közös kimutatásából.
Az Európai Bizottság 2030-ra kibocsátásmentessé tenné az új városi buszokat, az új tehergépkocsik esetében pedig 2040-re 90 százalékos kibocsátás-csökkentést javasol.
Fókuszba kerül az innováció és a védelmi innováció, amelyhez partnerek kellenek – mondta a Drone Day konferencián a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa Szentendrén. A Magyar Honvédség Kiber-
Hogy áll a 10 milliárd eurós hitelkeret felhasználása Paks II. ügyében? – Ezt a kérdést tette fel Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési képviselője a pénzügyminiszternek.
Lezárult a bértárgyalás a Rába Járműipari Holding Nyrt. valamennyi vállalata és a szakszervezetek között, amelynek eredményeként a korábbi évekhez képest másfélszeres mértékű, 15 százalékos átlagos alapbérfejlesztést hajtanak végre a csoportnál idén január 1-től - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat kedden az MTI-vel.
Alexander De Croo belga miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár a belgiumi Bruges-ben a két ország szorosabb energiaügyi együttműködéséről tárgyalt, valamint gázhálózataik összekapcsolásában egyezett meg - tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.
A tavaly novemberi látogatásuk után a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői a szokásos felülvizsgálat mellett konkrét gazdasági javaslatokat is megfogalmaztak a magyar kormány számára írta meg a Portfólió.
Egyre többet hallunk a különböző adatszivárgásokról, amikor felhasználók tömegeinek adatai kerülnek illetéktelen kezekbe, a fake newsról és a deepfake-ről. Ezek a jelenségek jelentősen csökkentették az internethasználók bizalmát. A válság kezelésére a blockchain és egyéb decentralizált technológiák lehetnek alkalmasak.
Klímavédelmi lépésekkel kell kiegészíteni a nemzeti terveket, ezzel is segítve az orosz energiafüggőség és az energiaszegénység felszámolását, valamint a zöld átállást – döntött február 14-én az Európai Parlament.
A lakáshitel kamatok jelentősen emelkedtek az elmúlt egy évben, és bár talán már túl vagyunk a csúcson, aki hosszú kamatperiódusú, vagy végig fix kamatú jelzáloghitelt vett fel ebben az időszakban, sokáig kénytelen lesz együtt élni a magas törlesztőkkel. De mit tehetnek ők akkor, ha ismét csökkenni kezdenek a kamatok, és olcsóbbá válnak a lakáshite
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mezőkövesd és Bogács külterületén csaknem egy tonna hulladékot raktak le illegálisan – közölte ma a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
Az előző évhez képest mintegy 41 ezer hektáros, csaknem 14 százalékos növekedés várható a magyarországi ökogazdaságoknál, a 2021-es évhez képest pedig ezerrel növekedett a regisztrált ökogazdasági szereplők száma.
A kormány célja, hogy a felsőoktatásban a matematikai, természettudományi, mérnöki és informatikai (MTMI) területek részaránya 2030-ig elérje az 50 százalékot, minden második hallgató MTMI-képzést válasszon - mondta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára a Mesterséges Intelligencia (MI) és Autonóm Rendszerek Expó keddi
Budapesten és a megyeszékhelyeken is jelentősen emelkedett a fedett gépkocsibeállók iránti kereslet, ami meglódította az árakat. Van olyan fővárosi kerület, ahol egy év alatt harminc százalékos a drágulás.
Miután negyedévről negyedévre kétszer egymás után mért visszaesést a KSH, az RTL Híradó által megkérdezett elemzők szerint recesszióba fordult a magyar gazdaság. A GKI szerint bizonytalanok a kilátások, és emelkedő munkanélküliséggel számolnak.
Az amerikai jegybanknak továbbra is fokozatosan emelnie kell a kamatlábakat, hogy legyőzze az inflációt - mondta kedden Lorie Logan, a dallasi Fed elnöke, figyelmeztetve a befektetőket, hogy véleménye szerint a hitelfelvételi költségeknek végül magasabbra kell emelkedniük, mint amire most széles körben számítanak.