Február 9-én, csütörtökön délelőtt 10-kor Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő - tájékoztatott a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Várhatóan kiderül, milyen döntések születtek a háromnapos, Sopronba kihelyezett kormányülésen.
Az Európai Unió tovább szigorítja az Oroszországgal szembeni szankciókat az Ukrajna elleni orosz támadás első évfordulóján - mondta Olaf Scholz német kancellár.
A török elnök a választási évben még a tragédiát is arra használja föl, hogy éket verjen az ellenzék pártjai közé. A kétségbeesés szítja a közvélemény haragját: a 180 ezres Iskenderun városában a kutató-mentők száma tegnap nem haladta meg az 50-et. Káncz Csaba jegyzete.
Közös akcióban értek tetten egy facebookos tűzifa-csalót a Nógrád Vármegyei fogyasztóvédelmi hatóság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei - közölte a hivatal az MTI-vel szerdán.
A BMW, a Renault és a Peugeot plug-in hibrid autói sokkal jobban szennyezik a környezetet, mint a gyártók által megadott értékek, különösen a BMW 3-as sorozata, amely több mint háromszor annyi káros anyagot bocsát ki, mint a hivatalos adat – ez derült ki abból a tanulmányból, amelyet a Grazi Műszaki Egyetem kutatói végeztek el egy hordozható tesztr
Gyógyszerhiány tombol Európa-szerte, a legtöbb országban szűkösek az antibiotikum-készletek és egyelőre nem látszanak enyhülésre utaló jelek, a generikus gyógyszerek alacsony árai mellett ugyanis nem éri meg a gyártóknak a kapacitásokat masszívan bővíteni. Vannak, akik szerint egyenesen fenntarthatatlan a generikus gyógyszergyártás jelen formájában
A brit versenyhatóság közölte, hogy az Activision Blizzard Microsoft általi 69 milliárd dolláros felvásárlása a árthat a versenynek az Egyesült Királyság gaming piacán, és lépéseket tehet az üzlet megakadályozása érdekében. A Verseny- és Piacfelügyelet (CMA) szerdán közzétett egy átmeneti határozatot, amely szerint az üzlet versenyjogi aggályokat
Januárban kevesebb németországi vállalat érezte úgy, hogy működése veszélyben van, mint a múlt év utolsó hónapjában – derült ki az ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az MNB jóváhagyta a Molnak az Alteo törzsrészvényeire tett nyilvános ajánlatát. A Budapesti Értéktőzsde oldalán most közzétette az Alteo a vállalat igazgatóságának véleményét a kötelező nyilvános vételi ajánlat kapcsán, az igazgatóság a rendelkezésére álló dokumentumok és információk alapján nem javasolja az a
2050-re évente közel tízszer annyi, tízmillió ember halálát okozhatják a gyógyszerrezisztens szuperbaktériumok, amelyekkel csak akkor tudjuk hatékonyan felvenni a küzdelmet, ha csökkentjük a gyógyszeripari és mezőgazdasági tevékenységekből fakadó környezetszennyezést - figyelmeztetett az ENSZ friss jelentésében.
A földgázárak a tavaly nyári jóslatokkal ellentétben jelentősen visszaestek a télre Európában. Mindebben fontos szerep jutott a jelentős uniós raktározás mellett az enyhe télnek is. De Kínai politikai irányváltása hosszútávon is segíti az alacsony árszintek fennmaradását.
Az Ethereum teszthálózatán történő szimuláció során sikeresen megtörtént a stakelt ethereumok kifizetése. A blokklánc ezzel hatalmas lépést tett annak érdekében,
Nem mutat számottevő változást a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - írta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.
A takarmánykeverékekben a szója szinte pótolhatatlanak tűnő fehérjeforrás, amely egyre drágább és a szállítása is akadozik. Dániában az ökológiai gazdálkodást folytató baromfitenyésztők a kihívásra egy "magyaros" megoldást fejlesztenek.
Tavaly 3,3 milliárd forint értékben vásároltak az ügyfelek befektetési célú aranyat, ami a 2021-es forgalom háromszorosa; az értékesített aranytömbök mennyisége december végére elérte a 141 kilogrammot – tájékoztatta a BÁV Zrt. a fiókhálózatának adatai alapján az MTI-t közleményben szerdán.
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. befogadta az első, Széchenyi Kártya Program MAX+ hitelhez kapcsolódó garanciakérelmeket, és meg is kezdte a garanciavállalási nyilatkozatok kiadását.
Élhettek volna gazdag német Buddenbrook családként, ehelyett Magyarországra költöztek, hogy vagyonuk egy részéből intézeti gyerekeket támogassanak. Portré a februári Forbesban Wirtz Ágnesről és férjéről, Albrecht Wirtzről, a Világszép Alapítvány létrehozóiról.
Januárban elérhette a 25%-ot a magyar infláció, azonban már nagyon közel lehet a tetőzés – vélekednek a Portfolio által megkérdezett elemzők. Az év végére pedig jókora esés jöhet, a szakemberek szerint nem is kérdés, hogy 10 százalék alatt zárja-e 2023-at az áremelkedés.
Május elején tartja alakuló közgyűlését a Mindenki Magyarországa Néppárt, amely önállóan mérettetné meg magát a 2024-es európai parlamenti (EP) választásokon - jelentette be Márki-Zay Péter szerdán Hódmezővásárhelyen.
Kedvezőtlenül alakul több település levegőminősége - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK. Azt írták: kedden Putnokon veszélyes, míg Ajkán, Győrben és Sajószentpéteren egészségtelen volt a levegő minősége az NNK levegőhigiénés értékelése szerint, és kifogásolt minősítést kapott tizenkét további település.
Januárban kevesebb németországi vállalat érezte úgy, hogy működése veszélyben van, mint a múlt év utolsó hónapjában - derült ki az ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
Engedélyt kapott az orosz MTS Bank arra, hogy megvesse a lábát az Egyesült Arab Emírségekben, a nyugati országok viszont nem nézik ezt jó szemmel - írja a Financial Times.
A vállalatok az elmúlt időszak egyik legkeményebb évével szembesültek 2022-ben, mivel a világgazdaságot több, egyszerre érkező sokk is érte. Most, 2023 elején, a magasabb árak és magasabb kamatok miatt a vállalatok újabb nehéz év elé néznek. Ugyanakkor egy évente elvégzett elemzői felmérésének eredménye szerint már látszik a fény az alagút végén, a
A kelet-közép-európai bankpiac kiemelkedően stabil maradt a régió gazdaságait ért kihívások ellenére, ideértve a járványt, az orosz-ukrán háborút, valamint a jelenlegi magas inflációs környezetet - ismertette a Deloitte könyvvizsgáló sajtótájékoztatón Budapesten.
Több mint hárommilliárd forint értékben vásároltak befektetési célú aranyat 2022-ben a BÁV Zálog fiókhálózatában. Ez az érték a 2021-es forgalom háromszorosának felel meg, ami nagyrészt annak tudható be, hogy a bizonytalan gazdasági helyzetben, a magas inflációs környezetben a legbiztosabb eszközöket igyekeznek megtalálni a befektetők. Éppen ezért
Mától három napon át Berlinen lesz a nemzetközi friss zöldség-gyümölcs kereskedelem szeme: február 8–10. között 27 csarnokban pörögnek az események, köttetnek az üzletek, zajlanak a szakmai kísérőprogramok. És persze a gyönyörű standok mögött súlyos kérdések is feszülnek, amelyekkel muszáj kezdeni valamit.
Február 8-án este nyit a visegrádi sípályán az 1/A és bébi pálya. Szerdán és csütörtökön 17-21 óráig, péntektől pedig már nappal is nyitva lesznek. Csütörtökön újabb pályarész is nyílik. A felnőtt jegyár 6800-8500 forint, a gyerek/diák 5200-7500 forintba kerül.