2023. február 8. szerda

febr. 8
9:45
Megmenekülhet a kisbefektetők egyik kedvenc cége (Portfolio)
Tegnap a Portfolio is beszámolt róla, hogy közel 50 százalékkal csökkentek a kisbefektetők egykori kedvencének, az amerikai kiskereskedelmi óriás Bed Bath & Beyond részvényei, miután úgy tűnt, hogy a vállalat 1 milliárd dolláros részvénykibocsátása nem keltette fel túlságosan a potenciális befektetők érdeklődését. A vállalat tegnap este azonban köz
febr. 8
9:51
Itt az új módszer, amivel a talaj termőképessége néhány hónap alatt lényegesen javítható (Agroinform)
A japán vállalat új eljárása megteremtheti az alapját a Holdon történő növénytermesztésnek is.
febr. 8
9:51
Óráról órára emelkedik a törökországi földrengések áldozatainak száma (vg.hu)
A hatóságok késlekedése miatt a harag is nő az országban.
febr. 8
9:51
29 százalékos mínuszban az ukrán gabonaexport (Agrofórum)
Ukrajna a 2022/2023-as gazdálkodási szezonban eddig csaknem 27,7 millió tonna gabonát exportált, ami kevesebb, mint az előző szezon azonos szakaszában exportált 39,2 millió tonna – derült ki a kijevi Földművelésügyi Minisztérium adataiból.
febr. 8
9:54
Ilyenkor kell betárazni a földgázból - nem amikor hatszor ennyibe kerül (Menedzsment Fórum)
Míg a csúcs 340 euró körül volt, most nem tud elszakadni 50 euró környékéről az európai gázár.
febr. 8
9:54
Jót tett a december a külkereskedelmi mérlegnek (Infostart)
Rá is fért a javulás egy ilyen év végén.
febr. 8
9:54
Semmi sincs, ami miatt drágulna a gáz - mélyponton az ár (Privátbankár)
Szűk sávban, éves mélypontja közelében jár az európai gázár a tőzsdén.
febr. 8
9:57
Kimondta a Nemzetközi Energia Ügynökség: fordulópont jöhet az energiaellátásban (Portfolio)
Fordulópont jöhet az energiaellátásban a szél-és a napenergia, valamint az atomenergia növekvő felhasználásával a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerdai jelentése szerint, melyben kiemelik, hogy az említett energiaforrások vezető szerepet kapnak a következő három évben az energiatermelésben.
febr. 8
10:00
A kriptodeviza-reklámok felelősei a börtönbe mennek? (BitcoinBázis)
Az Egyesült Királyság pénzügyi hatósága, az FCA figyelmeztette a kriptodeviza-vállalkozásokat, hogy feleljenek meg az új kriptodeviza-reklám szabályoknak, különben börtönbüntetés vár
febr. 8
10:03
Blokkláncra költözhetnek a magyar szabadalmak? (Portfolio)
Számos olyan ötlet, eljárás vagy tudás kering az üzleti világ teljes spektrumában, amely kis befektetéssel akár védett szabadalommá is válhatna. Sok közülük mégsem találja meg méltó helyét a hazai és nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs térben, így védettség nélkül éli vagy fejezi be végleg pályafutását. Az internet adta korlátlan hozzáféré
febr. 8
10:03
A használtautók több mint felének van rejtett sérülése (vg.hu)
Átlagosan több mint 45 ezer kilométerrel pörgetik vissza a kilométerórákat.
febr. 8
10:03
Elszálltak a bérek az autóipari beszállítóknál (MMonline)
Egy átlagos autóipari dolgozó szakképesítés nélkül akár nettó 300 ezer forintot is kereshet Magyarországon a belépés után, ami különféle adókedvezményekkel, családi támogatásokkal meghaladhatja az 500 ezer forintot is. A nehéz gazdasági helyzet miatt a cégek fizetésemelésekkel és egyéb juttatásokkal próbálják megtartani a munkaerőt. A munkáltatók r
febr. 8
10:05
Új tervet eszelt ki Kína arra, hogy több gyerek szülessen (Portfolio)
Ingyenes termékenységi kezelésekkel venné rá Kína az állampolgárait arra, hogy több gyermeket vállaljanak és ezzel gátat szabjanak a népesség csökkenésének – számol be a hírről a CNN.
febr. 8
10:06
Véget érhet a magyar külkereskedelem másfél éves kálváriája, a cserearányok javulnak (Piac és Profit)
A várakozásoknál jóval kisebb, 154 millió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben decemberben, messze alulmúlva a novemberi 1415 millió hiányt. Az egy évvel ezelőtti magas bázis miatt 12,3 százalékra lassult az export euróértékének növekedése, ugyanakkor a belső kereslet lassulása és az energiaárak tavaly év végi visszaesése miatt 9,9 százalékk
febr. 8
10:06
KSH: Külkereskedelem (TőzsdeFórum)
154 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány decemberben
febr. 8
10:07
Figyelmeztetés jött: kevesebbet fizet a biztosító egy balesetnél, ha nem kötöttük be magunkat (Portfolio)
A közlekedési szabálysértések krónikusan ismétlődő formája a biztonsági öv bekötésének elmulasztása. A rendőrség ezért is ellenőrzi időről időre kiemelt kampány keretében a közutakon. A biztonsági öv nemcsak életeket menthet, de súlyos kártérítési következményei is lehetnek, ha nem kötjük be a gépjárműben elől és hátul is, hívja fel a figyelmet a M
febr. 8
10:09
Lebukott két újabb csaló orvos Szegeden, furfangos módszerrel tömték ki a zsebüket (Portfolio)
Újabb két szegedi orvost fogtak el az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
febr. 8
10:11
Ráncfelvarrást kapott a WhatsApp - új funkciókkal bővült az alkalmazás (Portfolio)
A Meta számos új funkcióval bővíti a WhatsApp állapotfrissítési szolgáltatását, amelyek segítségével a korábbinál sokkal jobban személyre lehet szabni az eltűnő üzeneteket - írja a The Verge.
febr. 8
10:12
Brutális támogatást adhatott a kormány a debreceni akkugyárnak egy momentumos képviselő szerint (Menedzsment Fórum)
Kínai sajtócikkekben talált erről információkat Tompos Márton.
febr. 8
10:12
Hazai Termékfejlesztési Nagydíjat nyert a Fliegl (Agrárágazat)
Nagydíjat kapott az AgromashExpo Termékversenyén: gyorsabb kijuttatás, kisebb költség a Fliegl tartálykocsijával.
febr. 8
10:15
Földrengés: atombaleset-veszély miatt lépéseket akarnak a görögök (Portfolio)
Görögország leállíttatná a törökországi Akkuyu atomerőmű építését, mivel szerintük a mostani földrengés rávilágított, hogy milyen komoly veszélyt jelentene egy jövőbeli földmozgás, ha már működik a létesítmény.
febr. 8
10:15
Orosz lobbicsoport európai politikusokat vesztegethetett meg, hogy szavazzanak a szankciók ellen (vg.hu)
A lobbicsoport tevékenysége 2014-ig nyúlhat vissza.
febr. 8
10:17
Katari befektetők vethettek szemet a Manchester Unitedre, robban az árfolyam (Portfolio)
A Daily Mail napilap keddi értesülései szerint katari befektetők tehetnek komoly vételi ajánlatot az angol labdarúgó-bajnokságban harmadik helyen álló Manchester Unitedért.
febr. 8
10:18
Mélypont közelében a gázár (Forbes)
Míg a csúcs 340 euró körül volt, most nem tud elszakadni 50 euró környékéről az európai gázár.
febr. 8
10:21
Akkumulátorgyártó nagyhatalommá válik-e Magyarország? (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban többször fogalmazódott meg a gazdaságpolitika részéről, hogy Magyarországot akkumulátorgyártó nagyhatalommá kívánják tenni, melynek érdekében már számos multinacionális vállalat kezdte meg a gyártást és a jövőben is újabb gigaberuházások megvalósítását tervezik, mint például a debreceni beruházás. A társadalom részéről egyre na
febr. 8
10:21
Zéró bónusszal nyitotta a pénzügyi évet a Zoom (vg.hu)
A pandémia nagy nyertese 15 százalékos leépítésbe kezdett.
febr. 8
10:23
Új környezettudatossági program indul általános iskolások részére (Portfolio)
Új szemléletformáló program indul általános iskolások számára, amelynek keretében a tanév végéig több ezer diák szerezhet ismereteket a légszennyezés okairól, hatásairól és a csökkentésének lehetőségeiről közoktatási intézményben tartandó foglalkozásokon - derült ki az Energiaügyi Minisztérium közleményéből.
febr. 8
10:24
Elkapták a világ legpofátlanabb tűzifa-csalóját (Piac és Profit)
Közös akcióban értek tetten egy facebookos tűzifa-csalót a Nógrád Vármegyei fogyasztóvédelmi hatóság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei - közölte a hivatal.
febr. 8
10:27
Talán nem is ismered, de ez az értékpapír növeli a bankrendszer stabilitását (Pénzcentrum)
A jelzáloglevelek a bankok alacsony kockázatú és hosszú lejáratú finanszírozásának fontos eszközei, amelyek egyúttal a pénzügyi rendszer stabilitásának szempontjából is nagy jelentőséggel bírnak. A jelenlegi turbulens környezetben a kiemelten fontos stabil forrásokat biztosító hazai jelzáloglevél-piac az MNB támogatásának is köszönhetően az elmúlt
febr. 8
10:30
Nincs megállás: újabb árcsökkenés a benzinkutakon (Menedzsment Fórum)
Ha nem is a hét közepi szédületes tempóban, de tovább csökken az egyik üzemanyagfajta ára pénteken.
febr. 8
10:30
Egyre több üzletben adhatjuk le a használt sütőolajat és zsiradékot (Magyar Mezőgazdaság)
2022 végére a korábbinak mintegy duplájára nőtt a Spar hálózatában telepített használt sütőolaj-gyűjtőpontok száma országszerte, így immár nyolcvan hiper-, és szupermarketnél lehet egyszerűen elhelyezni az egyébként környezetszennyező, ám korszerű technológiával újrahasznosítható anyagot.
febr. 8
10:33
Tovább csökkenhet a dízelár a hazai kutakon (Portfolio)
A holtankoljak.hu információi szerint a mai nagy esés után péntektől még tovább mérséklődnek a beszerzési árak a hazai benzinkutakon a gázolaj esetében.
febr. 8
10:33
Lassan megfizethetővé válik a dízel Magyarországon – újabb árcsökkenés jön (vg.hu)
Az év eleje óta nagyot csökkent az üzemanyagok literenkénti nagykereskedelmi ára.
febr. 8
10:33
Még több elektromos járművet gyárt a BMW (MMonline)
A BMW Group fokozza az elektromos járműgyártást a globális termelési hálózatában: a mexikói San Luis Potosí üzemben is készülnek majd NEUE KLASSE modellek.A BMW Group egyre nagyobb hangsúlyt helyez az elektromos mobilitásra és a következő generációs NEUE KLASSE modellek megjelenésével e törekvése még nagyobb lendületet vesz. A vállalat globális ért
febr. 8
10:36
Ausztriába kötötték a legtöbb utasbiztosítást decemberben a magyarok (Üzletem)
Ausztria bizonyult a legnépszerűbb utazási célpontnak a magyarok körében 2022 utolsó hónapjában a Bank360.hu utasbiztosítási adatai alapján.
febr. 8
10:39
Van-e realitása a nyugdíjkorhatár emelésének? (Adózóna)
A társadalom elöregedése igen komoly problémát jelent hazánkban. A bankmonitor.hu utánajárt, van-e realitása a nyugdíjkorhatár emelésének Magyarországon. Az időseknek egyelőre nem kell aggódniuk, de hosszú távon elkerülhetetlennek tűnik a fájdalmas beavatkozás – írja a bankmonitor.hu.
febr. 8
10:39
Zelenszkij elhagyta Ukrajnát, nem az unióba utazott (vg.hu)
Zelenszkij mindent bedob a nyugati vadászgépekért.
febr. 8
10:39
Nagyszabású betakarítási bemutató, készletes Massey Ferguson gépek a Velox-Ker Kft.-nél (Agrofórum)
Mozgalmas és sikeres év áll a Velox-Ker Kft. mögött. A gépforgalmazó szakemberei pedig bizakodva tekintenek a 2023-as szezonra is.
febr. 8
10:42
Masszív esés után az üzemanyagár: van még lejjebb is? (Privátbankár)
Szerdán egy csapásra 10 és 25 forinttal lett olcsóbb a két üzemanyagfajta - most a péntektől várható átlagárakat is közzétették.
febr. 8
10:45
Fájdalmas nyugdíjkorhatár emelés jöhet Magyarországon? Itt friss jelentés, sokaknak nem fog tetszeni (Pénzcentrum)
A társadalom elöregedése igen komoly problémát jelent hazánkban. Most utánajártunk, van-e realitása a nyugdíjkorhatár emelésének Magyarországon. Az időseknek egyelőre nem kell aggódniuk, de hosszú távon elkerülhetetlennek tűnik a fájdalmas beavatkozás.
febr. 8
10:48
Van esély: javulhat az egyik kulcsfontosságú hazai mutató (Menedzsment Fórum)
A Magyar Bankholding vezető elemzője, Suppan Gergely értékeli a friss külkereskedelmi statisztikát.
febr. 8
10:48
Óriási kutatóközpontot nyitott a Danone (Piac és Profit)
A hét elején nyílt meg a Danone új kutatási és innovációs központja, a Daniel Carasso Center a Paris-Saclay területén. A Daniel Carasso Nemzetközi Kutatási és Innovációs Központ a friss tej-, és növényi termékek fejlesztését végzi. A több mint 550 munkatársat – köztük világszinten is elismert kutatókat – foglalkoztató központ elsősorban olyan szegm
febr. 8
10:51
Rekorderedményt ért el tavaly a Ferrari (Alternatív Energia)
Minden üzemgazdasági mutatószámban rekorderedményt ért el tavaly a Ferrari a csütörtöki éves beszámolója alapján. A cég vezérigazgatója az eredmény további javulását várja az idén.
febr. 8
10:51
A Fitch megemelte a kínai növekedési kilátásokat (vg.hu)
A vártnál gyorsabban áll helyre a fogyasztás és az aktivitás a világ második legnagyobb gazdaságában a zéró tolerancia politikájának lezártával.
febr. 8
10:51
Romániában részletekben is kifizethetik késve kiállított villanyszámláikat a fogyasztók (Tiszta Jövő)
Romániában a késve kiállított villanyszámlák részletekben történő kiegyenlítésének lehetővé tételére kötelezte a szolgáltatókat az energetikai szabályozó hatóság (ANRE), ugyanakkor előírta számukra, hogy részletes magyarázatot is mellékeljenek a számlán szereplő tételekhez.
febr. 8
10:51
Segítség a gazdáknak (Demokrata)
A mezőgazdaságot is érintő technológiai forradalom, az agrárium korszakváltása ma már nem csak egy szűk felhasználói kört érint.
febr. 8
10:57
Ezek az országok keresik degeszre magukat az oroszellenes nyugati szankciókon (vg.hu)
Az olajtanker hirtelen bombavétel lett világszerte.
febr. 8
10:57
Mabisz: A biztonsági öv bekötésének elmulasztása biztosítási szempontból is fájhat! (Biztosító Magazin)
A közlekedési szabálysértések krónikusan ismétlődő formája a biztonsági öv bekötésének elmulasztása. A rendőrség ezért is ellenőrzi időről időre kiemelt kampány keretében a közutakon.
febr. 8
11:00
Lehet reménykedni, hogy javul a külkereskedelmi egyenlegünk (Privátbankár)
A Magyar Bankholding vezető elemzője, Suppan Gergely értékeli a friss külkereskedelmi statisztikát.
febr. 8
11:03
Romániában a lakások alig egy ötödére kötöttek kötelező biztosítást (TőzsdeFórum)
Romániában 1,85 millió lakásra, vagyis a lakások alig húsz százalékára kötötték meg a tulajdonosok a törvény által előírt kötelező biztosítást, ennek ellenére senkit sem bírságoltak meg a mulasztásért, mert a polgármesterek nem akarják magukra haragítani a szavazókat - írta kedden a Hotnews.ro hírportál.

Keresés