Március 13-án indul a megújult Zsákbamacska a TV2-n, a két műsorvezető, Majka és Pápai Joci lesznek. A hétköznap esténként jelentkező műsorban közel 60-féle játékot próbálhatnak ki a szereplők. Macskanő, Fáraó, Matróz és még sok-sok jelmezes szerencsevadász száll versenybe március 13-tól a TV2 legújabb game-showjában, a Zsákbamacskában. Ahogy az er
Drámaian megugrott az elektronikus térben bekövetkezett csalások értéke az elmúlt hónapokban, ráadásul a legtöbbször maga a bankkártya- vagy számlatulajdonos adja meg adatait a csalóknak, így a keletkezett kárért ő felel. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint néhány alapvető szabály megtanulásával elkerülhetjük, hogy bűnözőknek adjuk a pénzünket.
Két, Thaiföldön járt embernél igazoltak trópusi szúnyogcsípéssel terjedő Zika-vírus-fertőzést - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). A fertőzést enyhe tünetekkel vészelte át a két ember.
A mesterséges intelligenciával szinte egyidős az a félelem, miszerint a "gépi értelem", ha elég fejlett lesz, átveszi majd az uralmat az emberiség felet. Sokkal kevésbé elrugaszkodott az a szorongás, miszerint az új generatív modellek veszélyeztetik egyes szakmákban dolgozó emberek megélhetését. Bármi is táplálja az averziót a technológiával szembe
A Saxo Bank vezető árupiaci stratégája a Világgazdaságnak beszélt az európai gázellátás veszélyeiről, az arany idei várható szárnyalásáról és az Adani-botrányról.
"Magyarország Kormánya nevében törvényjavaslatot terjesztett elő a Belügyminisztérium az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról sürgős tárgyalást kérve az Országgyűléstől" - közölte a Belügyminisztérium.
Alig három héttel az indulás után fel kellett függeszteni a hitelkérelmek befogadását, mert kimerült az Exim Baross Gábor Újraiparosítási Forgóeszközhitel alprogramja. A többi alprogram még elérhető a vállalatok számára.
A forint a dollárhoz és az euróhoz képest is erősödik hétfő délelőtt. A héten piacmozgató esemény lesz, hogy harmadszor vizsgálják a hitelminősítők a magyar adósbesorolást. januárban a Fitch negatívra rontotta a kilátást, a Standard & Poor’s pedig leminősített. Kérdés, követi-e őket a harmadik nagy cég, a Moody’s is, nem lenne meglepetés egy újabb
Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány erőből igyekszik letörni a Magyar Orvosi Kamara által szervezett ellenállást. Erre utal az, hogy az elmúlt napok üzengetései után a tettek mezejére lépett, a Belügyminisztérium vadonatúj törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, amiben azt tervezi, hogy megszüntetik a kötelező orvosi kamarai tagságot. Mindezt n
Franciaország keddre tervez találkozót 12 másik európai uniós országgal, amelynek célja, hogy az EU energiapolitikájában az atomenergia mellett érvelő szövetséget hozzanak létre. Az egyik főszereplő Magyarország lehet, amely régen lobbizik az uniós megújuló energiás besorolásoknál a nukleáris erőművek támogatása mellett. Viszont miközben az EU elfo
Jelentős eltérés lehet a lakóingatlanok újjáépítési és a lakásbiztosításokban szereplő értéke között - derül ki a Netrisk összeállításából. A lakásbiztosítások alapján átlagosan 600 ezer forintba “kerül” egy négyzetméter, miközben számos nagyvárosban és Budapesten ennél jóval magasabbak az árak. Az építőiparban végbement drágulás, a munkaerőköltség
Az energiaárak elszabadulása miatt a lakásvásárlásra készülők többsége, nagyjából kétharmada fontosnak vagy egyenesen nagyon fontosnak tartja az energiahatékonyságot a leendő új otthona kiválasztásakor. Az OTP Bank és az otpotthon.hu közös kutatásának eredményei azt mutatják, hogy 100-ból mindössze 9-en nem foglalkoznak különösebben ezzel a kérdéss
A stabilan működő vállalatok a versenyképes nemzetgazdaság létfontosságú építőelemei, ezért a Magyar Bankszövetség a sikeresen elindult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretösszegének a növelését javasolja.
Michelin-ajánlással rendelkező éttermek is részt vesznek a tavaszi Országos Étterem Héten, amelyen idén több mint 150 vendéglő kínálja majd specialitásait március 9. és 19 között.
Az elmúlt időszak hektikus energia-ármozgásait követve egyre inkább felértékelődik az önellátás jelentősége, A kis- vagy közepes energia-igényű cégeknek is érdemes áttérniük az alternatív források használatára.
A Tesla Berlin melletti, brandenburgi üzemében már heti 4000 autót gyártanak, ami azt jelenti, hogy 3 héttel hamarabb érték el a kitűzött célt - írja az Autonews.
A múlt heti volt az év legrosszabb hete a tőzsdéken, de hétfőn ismét pozitív a hangulat, kivéve Budapesten. A magyar részvények esnek, a forint viszont tartja magát. A háború “járulékos vesztesége” az orosz részvényt tartó kisbefektetők, csak Németországban 50 ezer lehet belőlük. Egy új szabvány megkönnyítené a kriptodevizák integrálását a banki re
Jelentős eltérés lehet a lakóingatlanok újjáépítési és a lakásbiztosításokban szereplő értéke között - derül ki egy friss összeállításából. A lakásbiztosítások alapján átlagosan 600 ezer forintba kerül egy négyzetméter, miközben számos nagyvárosban és Budapesten ennél jóval magasabbak az árak. Az építőiparban végbement drágulás, a munkaerőköltségek
A kriptoiparnak egyre nagyobb gondot okoz a banki szolgáltatásokhoz való hozzáférés és annak korlátozása az Egyesült Államokban. A problémára Nic Carter, a Castle Island Ventures társalapítója és bitcoin szószóló hívta fel a figyelmet egy nemrégiben megjelent írásában. Carter úgy véli, hogy az amerikai kormány megpróbálja elvágni a kriptoszektort a
A hazai vállalatok legjellemzőbb működési területei a szolgáltatások, a kereskedelem és az ipar láncfolyamataiban való részvétel, melyek révén összesítve ők a versenyképes nemzetgazdaság létfontosságú építőelemei. A magyarországi vállalatok finanszírozását az EXIM és az MFB mellett mintegy 20 kereskedelmi bank biztosítja, évi 12 ezer milliárd forin
Háromnapos ülésezéssel nyitja meg a tavaszi ülésszakot a parlament. Az országgyűlési képviselők több fontos ügyet is tárgyalnak. Orbán Viktor napirend előtt szól fel.
A kazah értéktőzsde (KASE) kivezeti számos orosz cég, így például a Yandex részvényét az Oroszország elleni nyugati szankciók miatt - jelentette be Alina Aldambergen, a kazah értéktőzsde igazgatótanácsának elnöke hétfőn.
Bár a koronavírus alatt a magyar e-kereskedelem a maga 30%-os növekedésével behozott 5-10 év lemaradást, a szomszédos országokhoz képest még mindig leghátul kullogunk, ami az online piac forgalmát illeti. Amíg a magyar KKV-k rettegnek a külföldi piacra lépéstől és a digitalizációtól, addig a cseh, szlovák és lengyel webshop óriások szépen lassan fe
A tavalyi áremelések után 2023 elején ismét jelentősen növelték töltési díjaikat a hazai elektromobilitás szolgáltatók, melynek mértéke szolgáltatótól és helyszíntől függően akár a 100 százalékot is meghaladhatta. A szolgáltatók kényszerhelyzetben vannak, és nehéz döntést kellett hozniuk, amikor a különböző helyszíneken más-más tarifát vezettek be
Az euróövezetben a várt javulás helyett februárban kissé romlott a gazdasági hangulatindex az előző két hónapban látott javulás után, míg a fogyasztói hangulat a várt mértékben, 12 havi csúcsra javult - derül ki az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) felméréséből.