Jamie Dimon, a JP Morgan Chase vezérigazgatója szerint a Federal Reserve kissé elveszítette az irányítást az infláció felett, ugyanakkor azt is mondta, hogy az amerikai gazdaság jó erőben van – írja a CNBC.
Szamurájkardokat és nyílvesszőket találtak kereskedelmi áruk közé rejtve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zalai munkatársai – tájékoztatta a NAV csütörtökön az MTI-t.
A korábbi évekhez hasonló mértékben, 11 százalékkal emelkedett 2022-ben a termőföld hektáronkénti átlagára, és ezzel átlépte a 2 millió forintos lélektani határt – tájékoztatott az Agrotax Kft.
A Fehér Ház sajtóreferendének nyilatkozata szerint a kormány azt tervezi, hogy a közeljövőben jelölést tesz a Federal Reserve alelnöki posztjára - számol be a Marketwatch.
A fogyasztói infláció már túl van a csúcspontján, de az elmúlt évben tapasztalt harminc éve nem látott mértékű áremelkedés hosszú távú hatásairól még jó darabig zajlik majd a vita. Jerome Powell, a Fed elnöke a múlt hónapban még nem volt meggyőződve, és úgy nyilatkozott, hogy jóval több bizonyítékra van még szükség ahhoz, hogy kimondhassuk: az árem
A biztonságos élelmiszer-ellátás fenntartásához és az éhezés felszámolásához is hozzájárul a Világélelmezési Program globális pénzügyi központjának Budapestre költözése.
A meghirdetett mennyiségnél 23 milliárd forinttal kisebb összegben, 37 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Az elmúlt hetekben több mint három tucat országban csökkentette szolgáltatásának költségeit a Netflix – számolt be az amerikai The Wall Street Journal.
Az Európai Bizottság az intézmény informatikai biztonságának javítása érdekében megtiltja munkatársai számára a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a vállalati eszközökön és a mobileszköz-szolgáltatásába bevont személyes eszközökön egyaránt – tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.
Johannes Hahn költségvetési biztos ma Brüsszelben beszélt a magyar EU-s pénzekről szóló tárgyalásokról, civil szervezetek pedig az Igazságügyi Minisztérium képviselőivel tárgyaltak.
Az Elkh Nyelvtudományi Kutatóközpont (Nytk) immár havonta frissíti az utóneveket tartalmazó, szabadon hozzáférhető Utónévkereső online szolgáltatását, mely az anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített valamennyi utónév mellett további információkat, érdekességeket és statisztikákat is tartalmaz - tájékoztatta Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (Elk